Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-17 / 64. szám

m 2001. Március 17., szombat MEGYEI Heves Megyei Hírlap - 3. oldal K 0 R K E P Petíció benyújtását fontolgatták Kórház-szindróma az okmányirodában? (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzat jegyzője la­punknak elmondta: a hivatal ve­zetése már többször elbeszélgetett az osztályvezető asszonnyal, kér­ve, hogy a köztisztviselő változtas­son irányítói gyakorlatán. Az intézmény dolgozóinak a hangulata az utóbbi időben állító­lag némiképp javult, de idillinek még mindig nem minő­síthető. Erre utal például, hogy az iro­da vezetője különfé­le fórumokon azt kérte, hogy azonnali hatállyal váljanak meg az egyik anya­könyvvezetőtől. Történetesen at­tól, amelyik - egyedüliként az ok­mányiroda beosztottjai közül - felsőfokú végzettséggel rendelke­zik, csakúgy, mint ő. A két hiva­talnok között már a köszönővi­szony is megszűnt, s munkahelyi kérdésekben is közvetett módon érintkeznek egymással. A jól informált beosztottak most újabb lépéstől tartanak. Ki- szivárgott ugyanis, hogy főnök asszony szeretné leválasztani az igazgatási és szociális irodáról az Pezseg(ne) az élet Hallottunk olyan vélekedést is, miszerint az osztályvezető asszony „túlreprezentálja” az irodát. Példaként megemlí­tették, hogy szociális szükséglet címén több tucat vizes-, teás- és kávéspoharat, valamint kistányérokat és kiskana- lakat szeretett volna vásároltatni, míg a „szertartások” le­bonyolításához félszáz pezsgőspohárra nyújtott be igényt. okmányirodát, amely - elképzelé­sei szerint - önálló egységként működne a jövőben. Már kilátás­ba is helyezte, hogy megpályázza az új (nem létező) iroda (nem lé­tező) vezetői állását, elengedhe­tetlennek tartva saját jogosítvá­nyai kibővítését. A jegyzőnő sze­rint azonban idáig még ötlet szintjén sem került szóba, hogy függetleníteni kellene az okmány­irodát. Természetesen megkerestük az érintettet is, aki szerint a belső feszültségek nem befolyásolják az ügyfelekkel való bánásmódot. Sze­rinte inkább az eredményeiket kellene a közvéle­mény elé tárni, mi­vel szó sincs dikta­túráról. Mindössze a vezetői jogaival él, amikor az ezt körvonalazó rendelkezések határain belül meghozza dönté­seit - tette hozzá. it. o.) Nem fegyvernek látszó tárgyak Az obszidián nyílhegytől a valódi géppuskáig Az idén tizedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Militária Börzét, amelynek ezúttal is az Egri Helyőrségi Klub ad otthont március 18-án, amikor a honi és a határon túli gyűjtők, kereskedők mutatják be ritka, avagy csereberére, piacra szánt darabjaikat. Eger- A kőbaltától a harcoló partizán alakulatnál használt mindenféle tárgy, fegyver, dokumen­tum, jelvény és felszerelés megtalálható majd. A hadibörze a nézelődők számára is érdekes hét végi családi program lehet - mondta a nyugal­mazott katona és szenvedélyes gyűjtő, Péterváry István. Ezúttal sem csupán a különböző történelmi korok fegyvereire - a kőkori obszidián nyílhegy­től a hatástalanított géppuskáig - szűkül a kíná­lat, mert a hadifelszerelésekből is szép arzenál lesz, a kiegészítő eszközöktől az egyenruhákon át a dokumentumokig és a szakirodalomig. A választék továbbá a numizmatikai érdekessé­gektől - pénzek, érmék - egészen a kitüntetése­kig és órákig terjed. A közkeletű rendőrségi zsargonnal szemben itt nem „fegyvernek látszó tárgyak”, hanem va­lódi, hatástalanított fegyverek tűnnek majd fel. A korábbiakhoz hasonlóan mintegy száz kiállí­tóra számítanak, a határon túlról - elsősorban Csehországból és Szlovákiából, de Ukrajnából, Németországból, Ausztriából és Svájcból - is várnak gyűjtőket. Mint Péterváry István elmondta: egyfajta nyi­tott múzeum lesz ezen a napon a megyeszékhe­lyen, mivel a látogatók nem üvegtárlók alatt szemlélhetik, hanem akár kézbe is vehetik a tár­gyakat, s mindehhez nemritkán szakértő leírást, ismertetést is kapnak a gyűjtőktől, kereskedőktől.- Egyikük-másikuk olyan elmélyült tudással, szakismerettel rendelkezik az adott fegyverhez kötődő történelmi korról, hogy akár a hadtudo­mányok doktorai is lehetnének - tette hozzá a szervező, aki szerint igazi ritkaságokra minden évben lehet számítani. A legnagyobb mennyisé­get azonban mindig a szúró- és vágófegyverek, illetve az első és második világháborús hadiesz­közök képviselik az arzenálban. - Ma már nem várható, hogy számottevő mennyiségű és minő­ségű tárgy kerül elő ebből a körből a padlások­ról. Éppen ezért az a célunk, hogy megőrizzük az utókornak azt, ami még megvan. Ugyanis so­sem a tárgy, a fegyver a veszélyes, hanem a használója, az ember - vélekedett a gyűjtő, ikji Elismerések a nemzeti ünnepen Macska, jaj Amerikai kutatók szerint asztma ellen nagyon jó a macska, bár nem mindenkinek. A Virginia egyetemen kiderült: annál na­gyobb az asztma kialakulásának a veszélye, minél kisebb mennyi­ségű a macska által kibocsátott allergiakeltő anyag a lakás leve­gőjében. Ezért a vizsgálat vezetői nem ajánlják azoknak a szülők­nek, hogy adjanak túl macskáju­kon, akik féltik gyermeküket az allergiás asztmától. Hozzátették azonban, hogy ami az egyik gyer­mek számára védelmet ad az al­lergiás asztma ellen, az a másik­nál fokozhatja a megbetegedés veszélyét. Én pedig hosszú, kitartó kuta­tómunka eredményeképp arra ju­tottam: a macskajajra időnként jó az unicum-sör, időnként meg nem. irmi FELVÉTELI. Az egri Ráchegyi Ál­talános Iskola a leendő elsősök ré­szére szeptembertől idegen nyelvi tagozatos osztály indítását terve­zi. A tantestület március 20-án, kedden délután két órától felvéte­li elbeszélgetésre várja a városban és környékén élő gyerekeket, szü­lőket. Az érdeklődők a 36/413- 511-es telefonszámon is kérhet­nek felvilágosítást. KUCKÓ KLUB. Az Egri Család- segítő Alapítvány támogatja azt a programsorozatot, amelynek első foglalkozását március 19-én tart­ják a Deák Ferenc úti családsegítő intézetben. A Kuckó klub kereté­ben minden hétfőn délelőtt 9 és fél 12 között változatos rendezvé­nyek várják a kismamákat és cse­metéiket. Szakemberek válaszol­nak a kérdésekre, de meghívnak például kozmeükusokat, fejlesztő pedagógusokat is. A szervezők a gyermekek felügyeletéről is gon­doskodnak. ÚJ MŰSOR. Új ifjúsági műsor in­dul a Tv Eger csatornáján. A Skicc kéthetente, vasárnap 18 órától je­lentkezik, az első adás március 18-án látható. A műsor készítésé­ben, vezetésében középiskolás di­ákok is részt vesznek. Az első adás témája a tánc, a szórakozás. A program vendége Kovács Brigit­ta hastáncosnő, de ott lesz egy break-táncos csapat is. A MEGFEJTÉS. Lapunk március 10-i számában közölt rejtvény he­lyes megfejtése: „Azt, kisfiam, rá­sózzák apádra. ” A jó választ be­küldők közül a következők nyer­tek könyvet: Tóth Gyuláné (Eger) és Katonáné Nagy Márta (Feldebrő). Gratulálunk! Traffipax vezénylés 6.00- 14.00: Gyöngyös belterület, 3. számú. főút. 14.00- 22.00: 25. számú főút. Budapest, Heves megye Nemzeti ünnepünk alkalmából a Honvédelemért kitüntető cím II. osztályát adományozta Farkas Kálmánné hatvani polgármester­nek Szabó János honvédelmi mi­niszter. A Módi Ferenc köztársasá­gi elnök jelenlétében, Budapesten átadott kitüntetést a városvezető „a honvédelem ügye érdekében végzett kiemelkedő tevékenységé­ért” kapta. Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka a beosztásában nyúj­tott kiemelkedő munkája elismeré­seként a Vám- és Pénzügyőrségén Érem arany fokozata kitüntetést adományozta dr. Tuza László r. ez­redesnek, a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság vezetőjének. A Vám- és Pénzügyőrségért Érem ezüst fokozata elismerést adományozta Gonda Tivadar szá­zadosnak, a gyöngyösi vámhivatal parancsnokhelyettesének. Vám- és Pénzügyőr Szolgálati Érem 15 éves fokozatát adományozta Pliska Gáborné törzszászlósnak, az egri vámhivatal előadójának. Tiszthe­lyettesi állománycsoportban so­ron kívül előléptette főtörzsőrmes­terré Sarusi Kiss Sándort, az egri vámhivatal beosztottját, Bata Zol­tánt, az egri vámhivatal megbízott előadóját. Pénzjutalomban része­sítette Antal Lajosné főhadnagyot, Hajdú Csaba hadnagyot, Mladoniczki Gábor törzsőrmestert a gyöngyösi vámhivatal beosztott­jait, Bodnár Péter törzsőrmestert, Vincze Roland törzsőrmestert, az egri vámhivatal beosztottjait. RÊNES MARCELL A szultán kedvence Látszólag egyszerű, mondhatni, pitiáner ügy­ről van szó. Nyitva tarthatnak-e vasárnapon­ként a bevásárlóközpontok, avagy sem? Kit érdekel, felelhetjük elsőre, ott a sarkon a kisbolt, úgyis oda ugrunk be mindig, ha valamit elfelejtettünk, közel van, este kilenc előtt sosem zár be, ezentúl majd vasárnap is meglátogatjuk, ha úgy hozza a szükség. (Minden bizonnyal úgy hozza.) Csak hát kicsit más már a világ, mint annak előtte volt, a vasár­napi bevásárlás néven futó program többet jelent fél kiló kenyérnél és egy liter tejnél, ad abszurdum előfordulhat, hogy egyáltalán nem veszünk semmit, viszont órákig bóklászunk a polcsorok között, ki­nézzük a névnapi ajándékot és a gyerekcipőt, belelapozunk né­hány szakácskönyvbe, meghallgatjuk a latin-amerikai zenekart a kijáratnál, szóval, olyasféle dolgokat művelünk, amelyekre most jut idő. (Eközben természetesen tele is lehet pakolni a bevásárlókocsit, de ez, hangsúlyozzuk ismét, nem feltétel.) A pihenés, a kikapcsoló­dás egy formája. Hogy másként fogalmazzunk, bevett társadalmi gyakorlat. Mert hiszen hol van az előírva, hogy vásárolni csak hét­köznap, munka után, fáradtan, rohanva és idegesen lehet? Vagy hogy piacra kizárólag szombaton hajnalban szabad járni, aki le­marad, mert előző este spéciéi színházban volt és ivott pár pohár jó bort, tehát lassan, kényelmesen ébred, annak ebédre maximum krumplis tészta jut? Esetleg ki kell rugdosni az asszonyt az ágyból, hogy szedje a lábát, szaladjon gyorsan a csarnokba az árusokhoz csirkéért, halért, paradicsomért? Fehémép a megfelelő alapanyagok kiválasztásához úgysem konyít, a gasztronómiáról nem is beszélve. A vasárnapi bezáratást elrendelni szándékozó igen tisztelt honi kormányzat tagjai azonban, úgy tűnik, az avíttas, két világháború közötti, majd a sok szempontból hasonló kádárista családmodeüt, s említett Műszakok hét végi magatartásmintáit vélik kívánatos­nak. Apa szerel, anya főz, szombat-vasárnap igenis pihenni kell, az állam pedig még azt is megmondja, hogyan. Erdőbe lehet men­ni, hipermarketbe nem. Tudják vajon „fentről”, hogy mit nevezünk mi - feleségem, gyer­mekem, pillanatnyilag hét macskánk - vasárnapi, polgári ebéd­nek? Például előételnek saláta kis feta sajttal, zöldségekkel, olíva­olajjal, aztán tejszínes padlizsánpüré a szultán kedvencével, ami gyakorlatilag mediterrán fűszerekkel bobndított marha- vagy számyaspörkölt. (A macskáknak doboz Darling.) Ez így rendben van? Vagy az igazi pihenéshez húsleves, töltött káposzta, rántott hús kell? És vécére kimehetünk-e egyedül? Nyugdíjas fogyasztóvédők A Nyugdíjasok Országos Szövetsége a Gazdasági Minisztéri­um pályázatának segítségével még tavaly augusztusban be­kapcsolódott az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) munkájába. Az országos szervek megállapodása nyo­mán a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége elsőként hozta létre az OFE helyi szervezetét. Heves megye Erre már csak amiatt is nagy szükség volt, mert szűkebb pátri­ánk az ország legelöregedettebb megyéi közé tartozik - tudtuk meg Papp Jánosáétól, az OFE ta­valy decemberben megválasztott megyei elnökétől és Bujdosó Sándométól, a Nyugdíjasok He­ves Megyei Szervezete elnökétől. Elmondásuk szerint rövidesen kiépül a megyében a nyugdíjasok fogyasztóvédelmi figyelőszolgá­lata. Ennek keretében az idősek­nek az lesz a dolguk, hogy vásár­lóként járják az üzleteket, s ha bármilyen rendellenességet ta­pasztalnak, jelezzék azt a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal ke­belében működő fogyasztóvédel­mi felügyelőségnek. A figyelő- szolgálat tagjai a fogyasztóvédel­mi felügyelőkkel közösen ellen­őrzéseken is részt vehetnek. Egyébként az OFE megyei fo­gyasztóvédelmi tájékoztató iro­dája már működik az egri Civil Házban, a Bajcsy-Zsilinszky u. 9. szám alatt, ahol keddenként 9 és 12 óra között személyesen várják az ügyfeleket, de a 36/415-822, il­letve a 30/9726-117-es telefon­számon is felvilágosítással szol­gálnak. Meghívott szakemberek részvételével rendszeresen szer­veznek tájékoztató előadásokat is például az élelmiszerek minő­ségéről, a fogyasztók jogairól és kötelezettségeiről. A legaktuáli­sabb: a március 12. és 20. közötti Fogyasztók hete programsorozat­ban március 19-én 15 órától a fel­ügyelőség és az OFE megyei szer­vezete fogyasztói fórumot tart a Megyei Művelődési Központ dísz­termében. ____________■ Kora délután több a baleset A fő ok: figyelmetlenség, gyorshajtás Az elmúlt év februárjához képest öttel több baleset történt szűkebb hazánk út­jain - tájékoztatta lapunkat Nyitrai István r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitány­ság osztályvezető-helyette­se. Ezek közül kettő halál­lal végződött. Heves megye Az összehasonlító adatok elgon­dolkoztatóak. Tavaly februárban például huszonhárom baleset tör­tént, amelyek közül egy sem volt halálos. Az idén viszont Egerben és Füzesabonyban életet követelt a gondatlanság. Az esztendő má­sodik hónapjában tíz alkalommal súlyos, tizenhatszor pedig köny- nyű sérüléssel végződött a bal­eset. Tizenegyen súlyosan, negy­venegyen pedig könnyen sérültek meg. Háromszor ittas volt a jár­művezető. A legtöbb karambol a megyeszékhelyen, valamint Hat­vanban következett be. A rendőrség megállapítása szerint a baleseteket legtöbbször a figyelmetlenség, a gyorshajtás, illetve a be nem tartott követési távolság okozta. Háromszor a gyalogosok hibája is az okok kö­zött szerepelt. A járművek közül főként a személygépkocsik, ki­sebb számban a teherautó-veze­tők, illetve a kerékpárosok voltak a balesetek okozói. Örvendetes viszont, hogy műszaki hiba miatt februárban nem következett be tragikus eset. A tapasztalatok szerint a leg­több karambol déli 12 és este 6 óra között történt, de a nap más időszakában sem veszélytelen közlekedni az utakon. _____________________________IM-K-I Eg er, ahogy a festőművész látja. Nagy Ernő nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanár, festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a pásztorvölgyi iskola galériájában. A barokk város tereit, épületeit megidéző alkotásokat március 20-ig láthatják az érdeklődők. _______________________________________________________________________________________________________________________FOTÓI MUST ELEMÉR A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES HÍRLAP Szombat: Terjesztés: Telefon 06-30-218-01-91 8-11-ig Vasárnap: Újságíró: MENTUSZ KÁROLY Telefon - (36)513-625 Fax - (36)513-605

Next

/
Thumbnails
Contents