Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-16 / 63. szám

6. oldal - Heves Megyei Hírlap 2001. Március 16., péntek V I L A G T U K O R Kínai reformterv Peking A kínai parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadta a 10. ötéves terv Csu Zsung-csi kor­mányfő által előterjesztett fő vo­nalait, és a Hsziang Huaj-cseng pénzügyminiszter által elő­terjesztett, a 2001. évre szóló költségvetést. A 11 napos parlamenti ülés­szak utolsó mozzanataként meg­tartott szavazáson a 2921 tagú Országos Népi Gyűlés jelen lévő tagjainak 97,7 százaléka fogadta el az átlagosan hétszázalékos évi gazdasági növekedést előirányo­zó, a Kereskedelmi Világszerve­zetbe való (WTO) beilleszkedést előkészítő, reformokban bővel­kedő tervet. Az idei pénzügyi év­re szóló költségvetést csupán a képviselők 80,2 százaléka támo­gatta. Sokan kifogásolták az ok­tatási költségvetés csökkenését a védelmi kiadások soha nem lá­tott ütemű növekedése közepet­te. Az ülést követő sajtóértekez­leten Csu Zsung-csi határozottan elvetette mindenféle olyan eset­leges reform lehetőségét, amely többpártrendszerhez vezetne Kí­nában. „Soha nem fogunk két- párti vagy kétkamarás parlamen- ü rendszert bevezetni” - hangoz- tatta a kormányfő. __________■ A z orosz First Lady Moszkva Ludmilla, az elnök felesége mind gyakrabban tűnik fel férje oldalán külföldi utazásokon vagy hazai rendezvényeken. Amikor Putyin elnökkel együtt meglátogatta a kórházban a csecsenföldi harcok sebesült­jeit, véletlenül vagy tudatosan a megjelenésével is erőteljes be­nyomást kelthetett, ugyanolyan színű és fazonú garbót viselt, mint a férje. Az orosz First Lady 43 évvel ezelőtt Kalinyingrád- ban született, bolti pénztárosnő­ként dolgozó anyja nehéz anya­gi körülmények között nevelte. Elkezdte a Műszaki Főiskolát, de abbahagyta, mert munkába kellett állnia. Postai küldönc, se­gédápolónő, majd stewardess lett. Huszonkét esztendős, ami­kor egy pétervári (akkor még le- ningrádi) megálló során megis­meri a KGB fiatal tisztjét. Ritkán nyilatkozik, de egy al­kalommal elmondta, nem tartja magát feministának. Ez - ma­gyarázzák a hozzáértők - Orosz­országban azt jelenti, hogy ne­veli lányait, a 15 esztendős Katját s az egy évvel fiatalabb Mariját, vezeti a háztartást, biz­tos támasza férjének. Legutóbbi születésnapján lányai német nyelvtanárnőjétől könyvet ka­pott, amelynek címe: Tehetsé­ges asszonyok sorsa híres fér­fiak árnyékában. Úgy hírlik, Ludmilla egyik kedvenc olvas- mánya lett. _______________ir.i S ZEMBENÁLLÁS A PALESZTIN ÖVEZET HATÁRÁN. Az izraeli hatóságok csütörtökön reggel megkezdték a palesztin területekre vo­natkozó utazási korlátozások enyhítését. A palesztinok azonban továbbra sem léphetnek izraeli területre. Szemtanúk szerint izraeli biz­tonsági erők kábító kézigránátot dobtak csütörtökön egy iskola udvarára a megosztott ciszjordániai Hebron városban, megsebesítve hét iskolás gyereket._______________________________________________ _____________fotói europress/epa A státustörvény - próbakő Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével A román kormánypárt és az ellenzéki hely­zetből politizáló RMDSZ közötti együtt­működési megállapodás főleg a törvény- hozásban eredményes, de gondok vannak az egyezség érvényesítésében helyi szinten, továbbá a reformfolyamattal és a külpolitiká­val kapcsolatos legfontosabb döntések egyez­tetésében - hangoztatta lapunknak Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövet­ség elnöke. A politikus szerint a jogszabály végrehajtása lesz a határon túli magyarokra vonatkozó státustörvény próbaköve is.- Jó két hónap telt el a kormányzó Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) és az el­lenzéki padsorokból politizáló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között létrejött parlamenti együttműködési megállapodás alá­írása, illetőleg a Nastase-kabinet hivatalba lé­pése óta. Hogyan ítéli meg az eddigi együtt­működést?- A parlamenti együttműködés eddigi ered­ményeit illetően most két törvényről nyilatkoz- hatom. Az első az ingatlantörvény, amely ennek a megállapodásnak is tárgya volt. Az állam által a kommunista hatalom idején jogtalanul lefog­lalt és kisajátított ingatlanok - főleg lakóházak, lakások - visszaadásáról rendelkező jogszabály nyilván nem csak a mi számunkra fontos. De jó, hogy az ingatlantörvényt a parlament elfogadta, és az államelnök aláírta, vagyis ez már egy ér­vényben lévő törvény. Ám a jogszabály csak ak­kor válhat számunkra teljes értékűvé, ha az egy­házi ingatlanok kérdésében sikerül megfelelő megoldást kidolgoznunk és elfogadtatnunk a kormánnyal. Azt is pozitívan értékelhetjük, hogy a köz- igazgatási törvény, amelyben a kisebbségi anya- nyelv-használati szabályozások is benne vannak, most már a végszavazás előtt áll.- Minden területen ilyen jól mennek a dolgok?- Ahol nem mennek jól, azok a területi intéz­mények. Mivel nem vagyunk koalícióban a PDSR-rel, nem is lehetett a megállapodásnak tárgya a különböző tisztségek kérdése. Kivéve egy elvi egyezséget arról, hogy az etnikai képvi­selet a különböző intézmé­nyekben fontos. Mi továbbí­tottuk a PDSR-nek azoknak a tisztségviselőknek a listáját, akik különböző megyei intéz­ményekben vezető tisztsége­ket töltenek be, s akiket sze­retnénk ezekben a tisztségek­ben megtartani. Vannak azon­ban zavarok a különböző me­gyékben, ahol megegyezésünk ellenére embere­ink közül nem egyet leváltottak. Most próbáljuk valamiképpen megakadályozni ezt a folyamatot.- Megállapodásunk - a jelzett gondok ellené­re - elsősorban a törvényhozás szintjén elfogad­hatóan működik. Mindazonáltal még a parla­mentben is felbukkannak olyan kezdeményezé­sek, amelyek váratlanul érik az RMDSZ képvise­lőit és szenátorait, akikkel olykor a PDSR nem egyeztet. A PDSR-RMDSZ megállapodás azon­ban általában működik, s a PDSR vezetői tartják magukat a megállapodásba foglalt konkrét meg­oldásokhoz.- A megállapodásban van egy olyan kitétel is, miszerint a reformfolyamattal kapcsolatos és a külpolitikai kérdésekre vonatkozó fő politikai­kormányzati döntések előtt a PDSR konzultál az RMDSZ-szel. Mi a helyzet e téren?- Ebben a tekintetben van és lesz az elkövet­kezőkben is a legtöbb gond, mert ez ellenőriz­hető a legkevésbé.- Hogyan áll ön szerint az úgynevezett státus­törvény ügye? Mi az RMDSZ véleménye a jogsza­bálytervezetjelenlegi helyzetéről és kilátásairól?- Ez egy kerettörvény lesz, aminek a terveze­te elfogadhatónak látszik. Egyetértünk azzal, hogy a magyar Országgyűlésnek minél hama­rabb el kellene fogadnia a törvénytervezetet. Vi­szont a jogszabály által érintett területen a mun­kának folytatódnia kell. Mi azt javasoltuk, hogy az RMDSZ szakemberei a továbbiakban is ve­gyenek részt ebben a munkában, mert ennek a kerettörvénynek az alapján ki kell dolgozni az alkalmazási jogszabályokat. Nagyon sok eset­ben bizonyára éppen a végrehajtás fogja majd eldönteni, mennyire lesz alkalmas és célszerű ez a kerettörvény. ________ ____ simon humor M artonyi Rómában Róma A legfontosabb euro-atlanti kérdésekben egybeesnek Magyarország és Olasz­ország külpolitikai céljai, megvalósításukban a két or­szág változatlanul szorosan kíván együttműködni - hangsúlyozta Martonyi János magyar külügy­miniszter és Umberto Ranieri olasz külügyi állam­titkár csütörtök délelőtt tar­tott megbeszélésén. A magyar diplomácia vezetője hi­vatalos vatikáni látogatáson tar tózkodik Itáliában, ma magánki­hallgatáson fogadja II. János Pál pápa. Martonyi már szerdán olasz földre érkezett, először Firenzében járt. Horváth Gábor kül­ügyi szóvivő elmondta: a csütörtöki megbeszé­lésen Martonyi János át­fogó tájékoztatást adott vendéglátójának a magyar csatla­kozási tárgyalások helyzetének magyarországi megítéléséről. A to­vábbiakban megvitatták az első­sorban a svéd elnökség napirend­jén szereplő fejezetekkel kapcso­latos témákat, előretekintve a so­ron következő belga, illetve spa­nyol elnökségre is. A magyar dip­lomácia vezetője elismeréssel szólt arról, hogy a nizzai csúcson Martonyi Janos elfogadott dokumentum szövegé­be - részben olasz javaslatra - be­került az a megfogalmazás, amely szerint kívánatos, hogy a leendő új EU-tagok már részt vehessenek a 2004. évi európai parlamenti választásokon. Martonyi kiemel­te: Magyarország változatlanul úgy számol, hogy a csatlakozási tárgyalások 2002 során már lezár- hatóak lesznek, s hogy ennek ér­dekében a mostani svéd elnökség alatt már hat vagy akár nyolc új tárgyalási fejezetet is le lehet majd zárni. Umberto Ranieri egyetértett Martonyinak azzal a felvetésével, amely szerint Magyarország jogo­san igényel további két európai parlamenti helyet a Nizzában megállapított húszhoz képest. AfelekaNATO- bővítés jövőjéről is be­széltek, különös tekin­tettel arra, hogy a szövet­ség külügyminiszterei május végén összeülnek Budapesten, és kiemel­ten foglalkoznak majd ezzel a témával. Martonyi és Ranieri kitért a mace­dóniai és koszovói helyzetre, kite­kintve a szélesebb értelemben vett délkelet-európai térségre is. Ezzel összefüggésben Marto-nyi tájé­koztatást adott a jövő hét végén megrendezendő harmadik szege­di konferenciáról, az „új szegedi stratégia” céljairól, s megvalósítá­sukhoz kérte az olasz fél támoga­tását. ■ Harcok Macedóniában Tetovo Csütörtökön is folytatódtak az összecsapások a rendőrség és az albán felkelők között Macedónia második legnagyobb városa, a Koszovóval határos Tetovo kör­nyékén. A macedón rádió szerint Tetovo külterületén a lövöldözés­ben megsérült két albán nemze­tiségű személy. Egy névtelenséget kérő rend­őrségi forrás azt közölte az AP- vel, hogy a harcok csütörtökön átterjedtek egy Szkopjéhoz köze­li lévő településre is. Hosszú sorok állnak a tetovói benzinkutaknál, mivel a 80 ezer lakosú, albán többségű város szláv lakosai igyekeznek bizton­ságos helyre menekülni. Az üzle­tek nem nyitottak ki csütörtökön, az emberek többsége a lakásá­ban maradt. A NATO csütörtökön Brüsz- szelben korlátozottnak minősí­tette az észak-macedóniai erő­szakot, az abban részt vevő fegy­veres csoportokat pedig kicsiny­nek és politikailag elszigeteltnek. A macedón hatóságok állítólag kézben tartják a helyzetet. ■ Rendőrök városi gerillákra vadásznak FOTÓ: EUROPRESS/EPA HÍREK RÖVIDEN Kárpátalja - árvízi helyzet Az ukrán parlament csütörtökön meg­szavazta az árvíz sújtotta kárpátaljai járá­sok rendkívüli ökológiai övezetté nyilvá­nításáról szóló elnöki rendeletet. A kép­viselők határozatot fogadtak el a kárpát­aljai árvizekkel kapcsolatos halaszthatat­lan intézkedésekről is. Tegnap megérke­zett az orosz humanitárius segélyt - élel­miszert, takarókat, műszaki berendezé­seket - szállító menetoszlop a térségbe ahol 3300-nál több házat öntött el a víz. Ereszkedik az űrállomás A Mir csütörtökön további 2,4 kilométert veszített pályamagasságából, amely szer­dán 238,5 kilométer volt csupán - közöl­te az orosz földi irányítóközpont. A ki­szolgált orosz űrbázis megsemmisítése, többszöri halasztás után március 21-ről 22-ére virradó éjszaka kerül sor: a 137 tonnás monstrum ekkor lép be a sűrűbb rétegekbe, ott nagyrészt megsemmisül, elég, s csak tömegének mintegy tizede zuhan törmelék formájában a Csendes­óceán déli vizeibe. Az orosz szakembe­rek tegnap ismét hangsúlyozták, hogy az űrállomás lehozatala rendben, a tervek szerint halad, a fedélzeti berendezések működőképesek. Biztonsági tárgyalások Szergej Ivanov, az orosz nemzetbizton­sági tanács titkára Washingtonban arról biztosította Colin Powell amerikai kül­ügyminisztert, hogy Moszkva csak védel­mi célú fegyvereket ad el Teheránnak. Az amerikaiak a minap zokon vették, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentet­te: Oroszország hajlandó további hagyo­mányos haditechnikai eszközöket szállí­tani Iránnak. Száj- és körömfájás Miközben egyre több ország korlátozá­sokat vezet be száj- és körömfájástól va­ló félelmében, az Európai Bizottság aránytalannak tartja az Egyesült Álla­moknak, Kanadának és több más ország­nak azt az intézkedését, hogy átmeneti­leg betiltják az EU-ból származó élő álla­tok, bizonyos húskészítmények és tejter­mékek behozatalát. A bizottság szóvivői elismerték, hogy az aggodalmak nem alaptalanok, de emlékeztettek arra, hogy a járvány kitörésének helyszínét, Nagy- Britanniát leszámítva az Unión belül mind ez ideig csak Franciaországban for­dultak elő fertőzések. A bizottság túlzott­nak tartja azt is, hogy Magyarország, Szlovákia, Marokkó és Tunézia az EU- ból származó gabonafélék behozatalát is betiltotta. Repülőgép-eltérítés Két, késekkel felfegyverzett csecsen ter­rorista, röviddel az isztambuli repülő­térről való felszállás után, tegnap eltérí­tett egy orosz utasszállító repülőgépet. Fedélzetén 166 utas és 12 főnyi sze­mélyzet tartózkodott. Néhány órával ké­sőbb az eltérített TU-154-es Szaúd-Ará­biában szállt le. 1998 óta ez volt az ötö­dik repülőgép, amely Törökországból való felszállás után került légikalózok birtokába. Lapzártáig nem érkezett hír az utasokról, akiknek kiszabadítására Moszkvában különleges kommandót készítettek fel. Tüntetés Kijevben Kucsma államfő és Juscsenko kormányfő „rezsimjének” távozását, valamint az el­nöki intézmény eltörlését követelték teg­napi nagygyűlésükön az ukrán kommu­nisták. Mintegy háromezer fő előtt mon­dott beszédében Petro Szimonenko, a párt első titkára, parlamenti képviselő hangsúlyozta: nem tűrik tovább a jelen­legi rendszer „bűnöző” politikáját. Korrupciós bukás Lemondott tisztségéről India védelmi mi­nisztere is egy nagy feltűnést keltő meg­vesztegetési botrány miatt. Az indiai kor­mánykoalíció vezető pártjának elnöke már kedden elhagyta tisztségét, szerdán pedig felfüggesztették a védelmi minisz­térium négy tisztségviselőjét. Minthogy egy fontos koalíciós partner megvonta támogatását, a kabinet mély válságba sodródott.

Next

/
Thumbnails
Contents