Heves Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-12 / 60. szám

2001. Március 12., hétfő MEG Y E I KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Bortemetés a pince mélyén Csak az EU-ba való belépéskor emelik ki (Folytatás az 1. oldalról)- Mi indíthat borászokat ilyesfajta elgondolásra?- Ezt az ötletet egyben kísérletnek is szánjuk- válaszolta Bállá úr. - Arra vagyunk kíváncsi­ak, hogy ilyen klímában, speciális elzárt körül­mények között miként jelentkeznek az érési ízek, hogyan változik a már ismerthez képest a borok minősége. A legfontosabbnak azonban azt tekintjük, hogy a marketing terén is példát mutassunk a helyi borászoknak: összefogással még piacképesebbé tehetjük termékeinket. Az utóbb szenteléssel is megáldott művelet nyomán eltűnik a pince mé­lyén a kétezer palack fotó; perl mártom- Eleinte bizony elég faramuci ötletnek tar­tottam a dolgot - emlékezett Vincze Béla -, mert ebben a szakmában meglehetősen szokat­lan ez az eljárás. Ám később egyre jobban megtetszett, s az összefogás gondolatával na­gyon is egyetértek. A különleges megoldás kivitelezői persze, kiemelkedő szakemberek. A tarnaleleszi szár­mazású, kertészeti egyetemet végzett Vincze Béla 1986 óta foglalkozik borászattal, 1994-től magán borosgazda a megyeszékhelyen. Sikere­it jelzik a különböző díjak, érmek, melyek kö­zül arra az aranyéremre a legbüszkébb, amit 1997-ben Bordeaux-ban érdemelt ki az egyik legnívósabb nemzetközi borversenyen a '94-es évjáratú Cabemet Franc borával. Bállá István a Vinagora elnevezésű versengésen ezüstérmet szerzett '99-es Traminijé­vel, míg a tavaly ősszel megrendezett Páneurópai Borversenyről Sanyon Couvee-jéért nagy aranyéremmel, '99-es Egri Bikavéréért pedig aranyéremmel térhetett haza. A pince mélyére helyezett kétezer palack bort Czakó István kanonok szentelte meg a vendégek fokozott ér­deklődése mellett.- Mi lesz a most elföldelt borosüve­gek sorsa a kiemelésüket követően?- Amellett, hogy reményeink szerint gyermekeink számára fontos ismerete­ket, tudást jelentenek majd - felelte az ötletgazda borász -, nem titkolom, né­mi bevételt is remélünk. A nedűkkel te­li palackokat ugyanis borliciten kíván­juk értékesíteni. Hogy a 2001. március 10-én a pince mélyén elhelyezett borokat mikor ízlel­heti meg újra a két borász, az még egyelőre kérdéses. Az viszont bizo­nyos, hogy - ismerve az ötlet kivitele­zőinek szaktudását - jólesően kortyol­hatnak majd belőle az arra a napra meghívott vendégek is._________iszalayi Feltámadhat a művelődési ház A diszkósok lármáját nem bírták a lakók síké Sándor Az olasz Egy hatvanesztendős asszony mesterséges megtermékenyítésével kavart először nem­zetközi botrányt az olasz, s most új tervei vannak: egy éven belül embert akar klónozni, mert szerinte a tudomány eljutott már arra a szintre, ahol kockázat nélkül végrehajtható a művelet, neki pedig joga van elvégezni a ma még arcsápasztó kísérletet. Elgondolhatja a Tisztelt Olvasó, mekkora a felháborodás vi­lágszerte a minapi bejelentés óta. A legkevesebb, hogy sarlatán­nak nevezik az olaszt, aki Istent akar játszani. Pedig a problé­ma annál sokszorta összetettebb, mintsem mindenféle gondol­kodás nélkül ítélkezni lehessen a kérdésben. Kezdjük az elején. A bibliai férfi már védekezett a nem kívánt gyermekáldás ellen, amikor „magját a földre eresztette”. Az ez­redévek múlása a fogamzásgátlás mind fejlettebb módozatát is hozta magával, s tetszik, nem tetszik némely'eszmeáramlat hí­veinek, a Földön tapasztalható népességgyarapodás nem is len­ne már visszafogható, ha a szabályozás eszközeivel nem élne az emberiség. Párhuzamosan az emberi nem szaporodását korláto­zó intézkedésekkel ugyanakkor az egyén legtermészetesebb igé­nye (és ösztöne is) önmaga reprodukálása. Ezt az igényt mo­dem társadalmak olyannyira tolerálják, hogy az orvostudo­mány segítségét is engedélyezik. Születnek is a lombikbébik, hirdetve az élet önmegújító erejét. A hatvanesztendős „matróna”gyermekhez segítésével végül is egy meg nem húzható határvonalat lépett át az olasz. Hiszen ki mondhatja azt meg, hogy mi az a felső korhatár, amikor még szülhet a nő? A tálján orvos mostani elhatározása sem tekinthe­tő másnak, mint egy újabb Rubiconnak - vethetnénk fel a fenti logikát következetesen végigvíve. Talány persze, mégpedig meg­rázó, hogy szabad-e következetesen logikusnak lennünk, ha a klónozás jön szóba, mint egyfajta „újabb módszer” a mestersé­ges megtermékenyítés válfajai között? Az a javaslatom, hogy aludjunk a kérdésre még egyet, majd higgadtan gondoljuk át azokat a súlyos etikai aggályokat, ame­lyek számolatlanul sorakoznak. Abban ugyanis nem nagyon bízhatunk, hogy az olasz meggondolná magát. Négy borvidék közös úton Az altemplomban írták alá a nyilatkozatot Hirdetés Tállya utcai villámat elcserélném a Defend Kft. - esetleg Happy End - ügyvezetői posztjáért. Válaszokat az „Én is nagypá­lyás szeretnék lenni” jeligére vá­rom. (SÍKÉ) FÓRUM BOLDOGON. Szinyei András (Fidesz-MKDSZ) or­szággyűlési képviselő aktuális politikai kérdésekről tart lakos­sági fórumot ma este 6 órától Boldogon. Az eseménynek a he­lyi művelődési ház ad otthont. AZ ÖREGKORRÓL. Dr. Vali- kocics Attila, az egri megyei kórház osztályvezető főorvosa lesz a vendége az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub sza­badegyetemének március 13- án délután 4 órától. A Megyei Művelődési Központban ren­dezendő előadás témája a ge­rontológia pszichológiai kér­dései. MILLENNIUM. A Szent György Lovagrend Észak-magyarorszá­gi Nagypriorátusa millenniumi filmbemutatót rendez a Kálvin Házban. A nemzeti ünnepünk előestéjén, március 14-én este 6 órától vetített film címe: Tisztel­gés a megtartó haza előtt. Beve­zetőt mond vitéz Cseke László, a lovagrend kancellárja. IHOS KÁLBAN. Nemzeti ün­nepünk előestéjén, március 14- én 19 óra 30 perckor kezdődik az a rendezvény a helyi műve­lődési házban, amelyen Ihos Jó­zsef, Maksa Zoltán és Ajala szórakoztatja az érdeklődő kö­zönséget. TANÁCSADÁS. Az Ifjúsági és Sponminisztérium, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és a Re­gionális Tanácsok 2001. évi pá­lyázataival kapcsolatban az Észak-magyarországi Regioná­lis Ifjúsági Szolgáltató Iroda ta­nácsadónapot szervez március 13-án Egerben, illetve Hatvan­ban és Lőrinciben. A megye- székhelyi fórumot a Városi Ifjú­sági Centrumban (Grónay út 7. ) tartják 10-től 14 óráig, Hatvan­ban a Grassalkovich Művelődési Ház 13 órától, Lőrinciben az is­kola ad otthont a rendezvény­nek 15 órától. KIÁLLÍTÁS. Betűikből csillag fénye árad címmel nyílik bib­liatörténeti kiállítás holnap dr. Ötvös László kutató lelkész magángyűjteményéből a mező­kövesdi Közösségi Házban. A tárlatot Cseh Károly költő, mű­fordító nyitja meg délután 4 órakor. TRAFFIPAX VEZÉNYLÉS 14.00-22.00: Eger belterület; Gyöngyös belterület. A környékbeliek panaszai miatt az önkormányzat be­záratta a kultúrházban mű­ködő diszkót, s nem hosz- szabbította meg a vállalko­zóval a bérleti szerződést. A tervek szerint az épület is­mét a művelődés háza lesz. Abasár A művelődési házat a kilencvenes évek közepén vette bérbe egy vál­lalkozó. Egy ideig mozi működött a nagyteremben, majd hétvége­ken diszkóként nyitotta meg ka­puit a szebb napokat megélt épü­let, amelyben büfét is üzemelte­tett a vállalkozó. A diszkó műkö­dése viszont zavana a környéken élők nyugalmát, ezért a lakók pa­naszukkal megkeresték az önkor­mányzatot. Treso Kálmán, a településfej­lesztési bizottság elnöke elmond­ta, hogy a rendőrségi vizsgálatok is bizonyították a panaszok jogos­ságát. Nemcsak a diszkó lármáját kifogásolták a környékbeliek, ha­nem a zárás után az utcákra tódu­ló fiatalok randalírozását is. Ezek után a testület bezáratta a disz­kót, és úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a vállalkozóval korábban kötött bérleti szerző­dést, aki el is hagyta a házat. Az épületet az eljövendőkben többfunkciós művelődési házként szeretnék hasznosítani, ám eh­hez fel kell újítani az épületet. Az előzetes becslések szerint a mun­kálatok mintegy 20 millióba ke­rülnének, a pénz nagyobb részét pályázat révén szeretné megsze­rezni az önkormányzat. Az elképzelések szerint az épületben különböző szakkörök működhetnének, s a ház a helyi, valamint a térségi rendezvé­nyeknek is megfelelő otthont biztosíthatna. Mivel a mozigé­pek még üzemképesek, így rendszeres filmvetítésekre is mód nyílna, ezért mielőbb sze­retnék megkezdeni a felújítási munkálatokat. Korábban a település szerette volna átvenni az egykori tiszti kaszinó épületét is, amelyet szintén művelődési célra kíván­tak hasznosítani. Mindemellett a kaszinó konyhájának üzembe helyezésével olcsóbban tudták volna megoldani az iskolások, az óvodások és az öregek otthoná­ban élők étkeztetését, mivel a je­lenleg működtetett iskolai kony­ha villanyfűtéses, s így sokba ke­rült az energiaellátása. A volt tiszti kaszinót már többször is kérte az önkormányzat az ÁPV Rt.-tői, ám ez idáig a kérelem el­utasításra talált. Treso Kálmán elmondta, hogy nem tettek le az épület megszerzéséről, mert a je­lenleg üres ingatlan állaga folya­matosan romlik. _________________________________(TOMPA) ( Folytatás az 1. oldalról) Sós Tamás hangsúlyozta, hogy az említett helyi rendezvénye­ken kiemelkedő szerepet vállal­tak a markaziak, a nagyrédeiek, az egriek, továbbá olyan neves borászok, mint Szőke Mátyás, Thummerer Vil­mos, Vincze Béla és Gál Tibor. Az elmúlt időszakban megje­lentették a Heves megye törté­nelmi borvidékei című színes tájékoztatót, valamint az Egri Borok Könyvét. Jelenleg készül, s még az idén adják ki a Mátra­aljai Borok Könyvét is. A borá­szok bemutatkoztak - többek között - Németországban a nürnbergi vásáron és a francia- országi Nantes-ban. Évről évre kiállítják legjobb termékeiket a már hagyományos Vásár Agriában reprezentatív Borud­varában is. Mint a továbbiakban kiemel­te: fontosnak tartják, hogy a kö­vetkező időszakban az egri Szépasszony-völgyet és a gyön­gyösi Farkasmájt pincefaluvá fejlesszék. Emellett a nagyrédei, a rózsaszentmártoni és az ortorosi pincesorok is még na­gyobb számban fogadják a ven­dégeket. A Felső-magyarországi Borutak Szövetsége elősegítheti a falusi turizmus erősítését, a kézműves mesterségek termé­keinek, a tájegységek gasztro­nómiai és borkülönlegességei­nek népszerűsítését. Emellett közösen vehetnek részt a turisz­tikai pályázatokon. A beszédet követően dr. Dula Bence, az Egri Hegyközség hegybírója ismertette az Egri Borút Egyesület és a Felső-ma­gyarországi Borutak Szövetsége alapító okiratait. Ezután a Vinum Agriense, a Vinim Regum Rex Vinorum, a Szent Márton és a Glória Sublimis Borrend tagjainak jelenlétében a románkori altemplomban az érintettek aláírták a szándék- nyilatkozatokat. Végül a résztvevők a felde- brői általános iskola tornater­mébe vonultak, ahol Virágh Ist­ván, a Debrői Hárs Hegyközség hegybírója beszélt az Égri Bor­vidék debrői körzetének munká­járól. Kiemelte azokat az ered­ményeket, amelyeket a külön­böző borversenyeken értek el. Végül a jelenlevők meg is kós­tolták a nemes italokat. ______________________________(MEMTUEZ) P áholy a kakukkfészekben Eger Szombaton este, a Kakukkfészek című dráma nagy sikerű előadása után, ismét Páholy-partira várta a Gárdonyi Géza Színház az Egri Páholy tagjait. A Ken Kesey siker­könyvéből írt darabot Szegvári Menyhért állította színpadra. Mint a bemutató óta folyamato­san, ezen az estén is remek elő­adást láthatott a közönség. Az immár hagyományos foga­dáson Beke Sándor színidirektor köszöntötte az egybegyűlteket, majd bemutatta a színház újon­nan megválasztott, augusztusban hivatalba lépő új igazgatóját Csiz­madia Tibort, aki örömmel kö­szöntötte az egybegyűlteket, mint a színház mecenatúrájához tarto­zó legbelső kört. A fogadás után Pálfi Zoltán, az est házigazdája mutatta be az est főszponzorát, a Pannon GSM Távközlési Rt.-t. Ezt követően lépett a színház aulájá­nak csöppnyi színpadára az est első számú sztárvendége, a Víg­színház művésze Hegedűs D. Gé­za, aki műsorában a Dunától a Szajnáig kalauzolta el a nagyér­deműt József Attila versei, Hajnó­czy Péter meséje és sanzonok se­gítségével. Ezután Szegvári Menyhértet faggatta a műsorve­zető, majd Szinetár Dóra lépett a pódiumra népszerű dalok előadá­sával. A művésznőt a Kakukkfé­szek főszereplői, Bregyán Péter, Dimanopulu Afrodité, Venczel Va­lentin és Nagy András követték a mikrofon előtt. Ezután a zenekar foglalta el a színpadot, hogy hajnalig talpalá- valót húzzon a páholytagoknak, ám nem ért véget a szellemi él­mény, mivel a színház aulájában kötetlen beszélgetésben köze­lebbről is meg lehetett ismerked- ni Hegedűs D. Gézával. e.b. Hegedűs D. Géza volt a nagysikerű est sztárvendége FOTÓ: PILISY ELEMÉR A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVESg'HÍRLAP Újságíró: ELEK ESZTER Telefon - (36)513-622 Fax - (36)513-605 •k Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: TAKÁCS JÁNOSNÉ Telefon - (80)513-646

Next

/
Thumbnails
Contents