Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-10 / 35. szám

A rák ellenszere: bizakodás és derű Létezik egy könyv, amit úgy rejtegetek az anyukám elől, mint ahogyan - évtizedekkel ez­előtt - ő zárta el a szerinte még nem nekem való regényeket. Félek, ha a kötet a kezébe ke­rülne, inkább lelombozná őt, mintsem lelkesítené. Vajon dr. Ignácz Piroska pszichológus a borúlátóknak is jó szívvel ajánlaná a közelmúltban megjelent, a Rák visszafelé is haladhat című művét?- Ezt a könyvet a betegeknek ír­tam, és azoknak, akik majd bete­gek lehetnek, továbbá a hozzátar­tozóiknak, vagyis mindenkinek. Azért merem ajánlani, mert a tör­ténetekben leírt rossz dolgok az életben is előfordulnak. Még akkor is, ha azokról nem beszélünk, ha úgy teszünk, mintha nem is volná­nak. Hetente hallható a rádióban, hogy a rák a második leggyakoribb halálok. Ha valaki megbetegszik és kezelésre jár, nagyon sok ha­sonló sorsú emberrel találkozik, köztük olyanokkal is, akiknek egyre inkább súlyosbodik a hely­zetük. Következésképp előttük van, előtérbe kerül a rossz oldal. A pesszimisták szoroznak és oszta­nak. Ha találkoznak tíz rákossal, úgy érzik, százat láttak. Ugyanak­kor, ha hallanak tíz gyógyult be­tegről, legyintenek: „Egyvalakinek sikerült”. A dolgok természeténél fogva sem hihet a pesszimista a gyógyulásban, mert gyógyult be­tegtársai már nem járnak vissza a kórházba, nem találkozhat velük, csak azokkal, akiket kezelnek.- Hatszáz beteggel beszélgetett, mielőtt megírta a könyvét. Belő­lük „formázta" meg a történetek szereplőit. Az olvasó olyan sorsok­kal ismerkedhet meg, amelyeket sajátjához hasonlónak érez. A könyv első felében senkinek sem sikerül szembeszállnia a rákkal, ugyanakkor a második részben . olyanokról olvas­hatunk, akik meggyógyultak. Valójában a hat­száz közül há­nyán élnek?- Pontos szá­mot sajnos nem tudok mondani. Ami támpont le­het: az egri Ama­zon-klubnak (mellműtöttek társasága - A szerk.) hatvan tagja van, és na­gyon sokan el sem jönnek, mert évek óta egészségesek, s gondolni sem akarnak többé régi betegségükre.- Amikor könyvéhez gyűjtötte a történeteket, nem nyomasztotta az a tudat, hogy ezeknek az em­bereknek már csak néhány hetük, hónapjuk van az életből?- Dehogynem. Rendkívül ne­héz volt feldolgozni, akárcsak azoknak a nővéreknek és orvo­soknak, akik az onkológián dol­goznak. A pszichológus is tudja, hogy a nagyon sú­lyos betegnek már nem adhat ta­nácsot, a vigaszta­lása is hamisan cseng. Hogyan is mondhatná a szenvedőnek: „Fogunk mi még együtt táncolni a lánya esküvőjén”. Amit tehetek, annyi, hogy vele vagyok és meg­hallgatom. Beszé­lek hozzá, esetleg együtt hallga­tunk. Néha ennyi is segít. A beteg érzi, hogy nincs egyedül, van vala­ki, akit érdekel az ő pillanatnyi hely­zete. Ez olyan, mintha valakinek végig kell mennie egy hosszú és fé­lelmetes úton, de ha akkor mellet­te van valaki, kevésbé félelmetes a sötét. Tapasztalatok igazolják, hogy azok a betegek, akikhez rendszeresen bejárnak a hozzá­zóknak, mert akik feladták a küz­delmet, nem véletlenül tették...- Aki nem lelkiismeretes, annak nincs lelkifurdalása. Remélem, hogy könyvem a hozzátartozóknak is ta­ringésnek, az immunrendszer­nek. A test kevésbé lesz fogékony a betegségekre. Fontos a tevé­kenység és a teremtés öröme. Bár­mi, ami leköti az embert, aminek az eredménye elégedettséggel töl­ti el. Legyen az varrás, barkácso­lás, kertészkedés, vagy valaminek a feltalálása. A másik nagy kör a pihenés. Tudjunk ellazulni, ki­kapcsolódni, kényeztetni magun­NEVJEGY Dr. Icnäcz Piroska 1944-ben született, 1974 óta él Egerben férjével, Limbek Ottó nyugalmazott fafaragóval. Gyerme­kük nincs. Végzettsége: klinikus szakpszichológus, pszi- choterapeuta. A Markhot Ferenc Megyei Kórházban dolgozott 18 éven át, majd az Egészségügyi Alapellátás Mentálhygiénés Csoportjától ment nyugdíjba 1999-ben. Jelenleg a csoport egészségnevelő ki­adványa, a Fehér Hangok felelős szerkesztője. Ti­zenkét tudományos közleménye mellett több mint 600 pszichológiai ismeretterjesztő cikket írt különböző lapokba. Eddig három könyve jelent meg: Noé bárkáján - Emberi kapcsolatok az állatokkal (1991), Gyógy­ír gyarlóságainkra (2000) és A rák visszafelé is haladhat - Történetek rákos betegekről. tartozóik, nagyobb számban gyógyulnak meg, mint azok, akik magukra maradnak bajukban.- Könyvét olvasva folyamato­san úgy éreztem, hogy iszonyatos bűntudatuk lehet a hozzátarto­Ignácz Piroska dedikálja a könyvét a Gonda Könyvesboltban nulságul szolgál. Azt már tudom, hogy az egyik beteg olvasómra jó hatást tett, mert azt mondta: „Na, én bizony nem leszek áldozat!”- Orvosoktól hallottam, s köny­ve is ezt támasztja alá, hogy a rák kialakulása, fejlődése pszichikai okokra is visszavezethető. Arról is hallani, hogy a rák öröklődik. Le­hetséges volna, hogy nem is a gé­nekre, sokkal inkább a lelkifurda­lásra kell gyanakodnunk, ha a rákban meghalt mama után a lá­nya is megbetegszik? Azzal együtt is, hogy ő mindent megtett az édesanyjáért, ami lehetséges volt.- Ez nemcsak a rákosokra, a szívinfarktusban meghalt bete­gekre is igaz. Ha valaki félelem­mel eszi a szalonnát, mert attól infarktust kaphat, akkor valószí­nűbb, hogy nem a zsírtól, sokkal inkább a rettegéstől betegedik meg. Igaz ez arra is, ha egy irodá­ban többen meghaltak rákban. Az ott dolgozók sugárzásra, egye­bekre gondolnak, holott a szoron­gásuk az, ami nem használ nekik.- Hogyan tudok kevésbé félni, ha nagyon félek1 Hogyan nevelhe­tem magam arra, hogy ne retteg­jek a ráktól?- Az aktivitás nagyon sokat se­gíthet. A mozgás jót tesz a vérke­FOTÓ: GÁL GÁBOR kát, gyönyörködni a festmények­ben, versekben, zenében. A har­madik a természet: a növények, a csillagok, a víz. A természetben lelkileg is érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, részesei va­gyunk valami nagy egésznek. Az állatokkal tartott kapcsolatot kü­lön is kiemelném. Az állatok csak­nem emberek. Velük lehet kom­munikálni, gondoskodhatunk ró­luk, felelősséget érzünk irántuk és szeretetet kapunk tőlük. Egy sző­rös kis állat megsimogatása egy felnőtt ember számára hasonlatos ahhoz az érzéshez, mint amikor egy csecsemő belekapaszkodhat az anyjába. Oldja a szorongásun­kat, erősíti a biztonságérzetünket. A jókedv, a nevetés nemcsak kel­lemes, hanem serkentőleg hat az immunrendszerre, az egész szer­vezetre. És nem utolsósorban em­lítem azt, hogy valakihez tartoz­nunk kell. Emberi kapcsolataink erősítik vagy gyengítik a lelki, kö­vetkezésképp a testi egészségün­ket. A magányos emberek hama­rabb feladják. A bizakodás fél gyógyulás: hinni kell, hogy a sú­lyos betegségből is meggyógyul­hatunk, és nem szabad feladni a küzdelmet. NÉGYESSY ZITA Kamerával az összedőlt városban A pusztító indiai földrengés szörnyű híre bejárta és megdöbbentette a vilá­got. Voltak, akik - hamar ocsúdva a döbbenetből - rögtön határoztak: elin­dulnak a természeti csapástól sújtott földre, hogy segíthessenek az életmen­tésben, a sebesültek felkutatásában. B ruzák Noémi, az MTI újságíró-fotóri­portere ifjú hölgy létére már rutinos tagja a BM Országos Katasztrófavé­delmi Főigazgatóság összevont magyar mentőosztagának. Nemcsak a tragikus tör­ténéseket, a porba omlott emberi sorsokat „jegyzi fel” hírügynökségi szakmájának kötelező szabályai szerint, hanem ha kell, gépét félretéve, két kezével segít maga is a mentésben.- Katonai szállítógéppel jutottunk el Bhuj-ba, ahol már láthattuk a földrengés szörnyű pusztításának következményeit, de mire valahogy megszoktuk volna a te- metetlen, utcán heverő holtak látványát, már tovább is kellett mennünk a mintegy negyven kilométerre lévő Anjar-ba. Ez a kisváros volt nagyjából a földrengés epi­centruma. Mindenütt halottak és sebesül­tek...- Akik mindezt a helyszínen megélték, hogyan tudják elviselni ezt a szörnyű tra­gédiát?- Nemigen láttam síró, zokogó, jajve- székelő embereket a romok alatt kutatók között. Mindenki igyekezett élőkre találni, az érzelmeik mintha kialudtak volna egy időre. A látszólagos érzéketlenség aligha­nem az egyetlen esélyük a történtek elfo­gadására.-Ez a látvány edzett férfiak lelkét is pró­bára teszi. Mit érezhetett egy lány az embe­ri szenvedés poklának kellős közepén, fényképezőgéppel a kezében?- Átéreztem én is a tragédiát, de arra kellett gondolnom, amiért oda mentünk. Vagyis a munkámra. Soha nem feledkez­tem meg az illő tapintatról, s talán ennek köszönhetem, hogy senki nem tiltakozott az ellen, hogy felvételeket készítsek. A pi­ros egyenruha, amit viselnem kellett, alig­hanem szintén segített abban, hogy elfo­gadjanak engem a gépemmel együtt.- Emlékszik olyan eseményre, amikor ugyan a kezében volt a kamera, s mégsem oldotta ki a zárat?- Láttam, hogy egy ötven év körüli asz- szonyt húznak elő az egyik romhalmaz­ból. Nem volt egyedül, a mellére szorítva egy másik, fiatalabb nőt tartott, akiben már nem volt élet. Mellettem magyaráz­ták az ismerősei, hogy a lányát öleli. N bémi nem titkolja: mozdulatlan ma­radt az ujja a fényképezőgépen. Pe­dig tudta, hogy díjnyertes lehetne egy ilyen fotó, mégis úgy döntött: nem sza­bad elkészítenie! Igazat kell adnunk neki. Ennyi tisztelet kijár a gyásznak, ami saj­nos nemcsak azé az asszonyé, hanem egy milliárdos népességű, hatalmas országé. S. J. _______________________SZALAY ZOLTÁN É rtékmocsár Sosem gondoltad komolyan ugye, Bará­tom, hogy eljöhet még egyszer az alphav- ille-i idő! Pedig úgy majd.' három évtizede ugyancsak megragadta fantáziánkat a torokszorító filmbeli vi­lág. A nagy központi számítógép vezérelte fura település, ahol az emberek lélek nélküli „hús-vér robotok” módjára tették dol­gukat, amit a fő komputer és kiszolgálói előírtak nekik. Ab­ban a folyton félhomályban lévő különös városban tilos volt minden, ami emberi: az öröm, a nevetés, a bánat, sírás, a se­gítőkészség, a másik iránti aggódás, egyáltalán a szeretet épp­úgy, mint a szerelem. De nem lehetett helye irigységnek, félté­kenységnek, gyűlöletnek, élvhajhászásnak sem. Teljes volt az érzéketlenség, a közöny. A rideg, könyörtelenséget sugalló sza­bályok ellen vétőknek rögtön halállal kellett loholniuk. Szeren­csére ezt az utópisztikus rémlátomást végül a film alkotói is pusztulásra ítélték a főhős áldozatos küzdelme nyomán, az emberiséget pedig visszahelyezték eredeti értékrendjébe. Biztos vagyok benne, Barátom, hogy e film rendkívül nyo­masztó miliője sokszor benned is felidéződik manapság. Igaz, a mai körülmények talán ennyire még nem fojtogatóak, ám igen elgondolkodtatóak. Súlyos értékvesztés jellemzi ugyanis napjainkban, Barátom, az életünket! Tudom, te is elkeseredve szemléled mindezt. Miként is len­nél képes elfogadni, hogy a pénz, az a vékonyka bankó egy­szerűen kiöli honfitársaidból, földijeidből a humánumot?! Ho­gyan is érthetnéd meg, hogy mind többen vannak, akiknek sokkal fontosabb, mindenek fölé helyezendő a csúcskarrier, a kétes hatalom, a milliós tételeket őrző és sokszor gyanúsan gyarapodó bankszámlák kötege?! Előbbre való a könyörtelen taposás, a másokon való átgázolás, a politikai és gazdasági érvényesülés a barátságnál, a családnál is. Az effélékből előbb-utóbb kihalnak az olyan alapvető emberi jó tulajdonsá­gok, mint a szeretet, az erkölcsös magatartás, a szeretteikért való odaadó segítő- és áldozatkészség, az utódok előtti pozitív példamutatás, miközben fennen hirdetik magukról, hogy ők a legszeretőbb szülők, kizárólag mások boldogsága érdekében cselekednek. Biztos vagyok abban is, Barátom, te soha nem arra okítot­tad felnőtté érett fiadat, hogy nem számít az adott szó, a be­csület! Hogy embertársaink becsapása inkább dicsőség lenne, mintsem szégyellendő, nagy-nagy lelki sivárságról tanúskodó tett. Nem nevelted őt olyannak sem, aki képes volna tétlenül szemlélni, ha bárkit aljas intrikákkal, hazug ármánykodással próbálnak érdemtelenül tönkretenni, főleg meg ha fizikai meg­törésére vetemednének. S olyannak sem, aki beletörődő egy­kedvűséggel viseltetne a rászorulók iránt, mikor azok már büszkeségüket is félretéve - végső reményként - segítségért ki­áltanak. Pedig te is tapasztalhatod, hogy egyre szaporodik az értékmocsárba süppedők száma. Megértelek én amiatt is Barátom, hogy émelyeg a gyom­rod, amikor hajdani barátaidról, munkatársaidról kiderül: már rég nem jelent megőrzendő erkölcsi alapvetést számukra az a pártoktól független emberi értékrend, amelyről alig pár éve még mint egyedül üdvözítő, örök érvényű eszmerendszer­ről harsogtak összejöveteleken. Feláldozzák mindezt - mond­ván: a változó világhoz tudni kell alkalmazkodni -, ha mu­száj, akár többször is, csak hogy jusson nekik valamicske ca­fat a húsosfazékból. Tisztában vagyok vele, hogy te, Barátom, ma is pontosan tudod, melyek az igaz emberi értékek, s azokhoz teljességgel, tántoríthatatlanul ragaszkodsz. S reméled - tán olykor hiába -, hogy példamutatásod jelzés, intelem lehet a megtévedtek számára is. Azoknak, akik - bizony meglehet - túl későn döbbennek rá, mit mulasztottak el valójában rövidke kis éle­tükből. ____ __ Hír(telen)kék...__ ___ E ddig mindössze hat országgyűlési képviselő küldte el bevallását a korábban felállított parlamenti vagyonbizottságnak. így éhen halnak a zsebkészítő üvegesek... * A Balassagyarmattal szemben fekvő szlovákiai térségben megsérült, majd kigyulladt az ott húzódó nemzetközi gázvezeték, melynek ha­talmas lángtengerét végül is sikerrel eloltották. Végleg kihunyt a Testvériség... * Pórul járt Kisnánán az az óvatlan személy, akinek őrizetlenül hagyott kosarából nagyobb összegű készpénzt, illetve több pár arany fülbe­valót loptak el. Csak azt ellenőrizték, mit tartalmaz egy átlagos fogyasztói kosár... * Ha így megy tovább - jelentette ki Volodimir Horbulin, az ukrán ha­diipari állami bizottság elnöke -, akkor hadseregünknek 2005-re gya­korlatilag nem lesz fegyvere. Üdv, hadsereg...! * A mosonmagyaróvári vámosok és rendőrök illegális üzemanyagtöltő kútra bukkantak egy volt kemping helyén működő kamionparkoló vécéjében. Olcsón kínálták a biogázzal dúsított kloty-oilt... * A kisvárdai T. Lászlóné a minap fenyegetéssel kényszerített hét kis­diákot arra, hogy átadják neki aznapi iskolatej-adagjukat. Hogy ennyire az ital rabja legyen valaki... _____________________________________________________________________[SZILVÁS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents