Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-08 / 33. szám

I 2001. Február 8., csütörtök SPORT TÜKÖR Heves Megyei Hírlap - 11. oldal Lakatos a tarnaörsieknél Bodonyi László elnök az első hatba várja csapatát „Visszavágyom a ralisok közé” Veretlenül lettek elsők Autósport- A gondjaink ellenére nem zártunk rossz évet - nyilatkozta Kovács Endre, a megye leg­népesebb autós szakosztályának számító Flying Car Motorsport SE vezetője, egyben legeredményesebb versenyzője. Az autós kö­rökben népszerű sportember a gyorsasági szakágban a H-4000-es géposztályban - ahol a gyöngyösi Butyka György lett aranyérmes - a dobogó harmadik fokára állhatott a pécsi eredményhirdetésen. A hazai pályának szá­mító parádsasvári futamokon sem lehetett pa­nasz a BMW-M3-ta, amely abszolút értékelés­ben is kiemelkedőt teljesített a 24. Agria Vo­lán-kupán. Kovács mellett gyorsaságiban Belkovics László versenyzett az Opel Astrásoknál, akinek ez volt a bemutatkozó éve. A ralisoknál két autó szerepelt, az I. osz­tályban rajtoló Horváth Sándor, Tóth Zsolt (Lada 2107) duó az A-1600-as kategóriában a nyolcadik helyen zárta az esztendőt. A rali II. osztályban Kelemen Péter, Szucsányi Sándor (Lada 2107) az A-1600-as kategóriában a má­sodik helyen végzett.- Milyen változások várhatók az idei eszten­dőben?- A pénzügyi lehetőségeink gátat szabnak a szakmai fejlesztéseknek. Erős a szakosztá­lyunk, bízom a csapatmunkában, főtámoga­tónk továbbra is az Uniker Quint Kft. Az idei évre nekem marad a BMW, de mivel visszavá­gyom a ralisok közé, két-három futamon sze­retnénk részt venni. Tárgyalok egy autó bérelé­séről, várhatóan a Budapest-, a Pécs- és a Mis- kolc-ralin állok rajthoz egy Ford Escort CW au­tóval. A ralis futamok hangulata hiányzott az elmúlt esztendőben. A szakosztály többi autó­jánál is vannak változások. Belkovics átigazolt tőlünk a Szélesi Motorsporthoz, de elképzelhe­tő, hogy Nagy Gyula révén mégis lesz Opel Astrás versenyzőnk. A Horváth, Tóth duó autó­váltást tervez, valószínűleg egy N-csoportos Subaruval indulnak az idei viadalokon. A Kele­men, Szucsányi duó a régi autóval az I. osz­tályba lépett előre. A rali III. osztályban egy te­hetséges fiatal, Strider Zoltán kap lehetőséget, aki Trabanttal teszi meg a kezdőlépéseket ezen a nehéz pályán.- Az elmúlt hetekben tartotta közgyűlését a Magyar Autósport Szövetség, ahol az idei verse­nyek rendezése is napirenden volt. A H-4000-es kategóriában Kovács Endre a BMW-M3-assal az országos bajnokságon 3. helyen végzett- A gyorsasági szakágnál változott a vezetés, Dancsó Pál helyett Major József lett a sza­kágvezető. Az már biztos, hogy a parádi ver­seny július 28-29-én lesz, továbbra is rendez­nek Opel Asíra-kupát. Bízunk benne, hogy gör­dülékenyebb lesz a szervezés, és a pécsi, a parádi, a hungaroringi futamok mellé bekap­csolódhat egy Pécs környéki, valamint egy mis­kolci futam. A ralisoknál több a bizonytalan­ság, a versenyt rendezők részéről még vannak hiányosságok a feltételek tekintetében. Sajnos, nemcsak a rendezők, hanem a szakosztályok is anyagi gondokkal küszködnek ebben a költ­séges sportágban. Az viszont vigasztalhat ben­nünket, hogy valamennyi verseny iránt óriási az érdeklődés, az autósport-barátok szeretete kárpótol bennünket a hétköznapok nehézsége­iért. _____________________________________________________________(BAJZÁT) VÍZILABDA A vidékbajnoki küzdelmek 3. fordulójában veretlenül végzett az élen az ÚVMK-Eger 1989-es születésű játékosokból álló együttese. A szegedi tornán jó csapatmunkával és remek egyé­ni teljesítményekkel rukkoltak ki a mieink, így rászolgáltak az első helyezésre. Az egriek ered­ményei: - BVSC 9-6, - Szeged 11-3, - Szentes 18-3, - Békés­csaba 18-5, - Kecskemét 11-4. Holló Tivadar edző együttesé­ben Szász P„ Farkas P. (kapu­sok), Petrovai M. (25 gól), Ko­vács G. (20), Kovács T. (8). Ja­kab D. (7), Vályi B. (7), Csizma­dia R, Antal G., Bojtos A., Szabó M., Bak L. és Kozma játszott. Az 1988-as korosztály (edző: Holló Tivadar) gárdája a 4. helyen zárta a legutóbbi fordulót. Az égn­ék eredményei: - Szentes 4-6, - Szeged 16-1, - BVSC 4-8, - Szol­nok 4-8. Az ÚVMK csapatában Mikuska D., Molnár A. (13 gól), Kovács Gábor (4), Kovács T. (1), Kovács Gergő (4), Petrovai (3), Patkó Sz. (2), Forgó J. (1), Nagy D. és Czettner R. szerepelt. ■ Repülős tanfolyam indul Repülösport Az Egri Repülő Klub négy sport­ágban indít tanfolyamot. Az ér­deklődők jelentkezhetnek vitor­lázórepülő, siklóernyős, sár­kányrepülős és motoros sárkány sportágakban. A tanfolyammal kapcsolat­ban felvilágosítást lehet kérni a Repülősuli 06/30-967-422-es te­lefonon. Az első elméleti foglalkozás február 17-én 10 órakor kezdő­dik Egerben, az Ifjúsági Ház rajztermében. Markaziak az első bajnokok Sportlövészet A Gyöngyösi DSE nyerte a Fekete János-emléktomát Jön az Agria Cross Terepfutás Agria Cross néven háromfordu­lós terepfutó versenyt rendez az Egri Testedző Club Atlétika Szak­osztálya. Az első futamra február 11-én (vasárnap) 10 órától kerül sor. A rajt és cél Egerben, a haj­dúhegyi víztoronynál lesz. A fel­nőtt férfiak és az ifjúsági fiúk 8, a felnőtt nők, az ifjúsági lányok és senior férfiak 4 km-es távon in­dulhatnak. Nevezni - térítésmen­tesen - a helyszínen lehet 9.30 és 9.45 óra között. Előzetesen infor­mációval Kovács József verseny­bíró szolgál a 36/427-333-as tele­fonszámon. A folytatásban március 4-én és március 18-án rendeznek futa­mot, és a három forduló összetett eredménye alapján az 1-3. helye­zett tiszteletdíjban részesül. A VAMAV Szabadidős Lövész Liga rendezésében a gyöngyösi Kócsag úti lőtéren került sor a községi lö­vészklubok részére kiírt légpuska 20 lövéses versenyszám 2., egyben utolsó fordulójára. A „Ki lesz az új évezred első légfegyveres bajnoka?" címért meghirdetett rendezvényen 6 klub [Detk, Petőfibánya, Domoszló, Gyöngyösoroszi, MÁV Hatvan, Márkáz) 64 versenyzője nevezett, 8 korcsoportban. Eredmények, összetett, felnőtt nők: 1. Godó Győzőné (Petőfibánya) 335 kör, 2. Nagyvá­radi Istvánné 284,3. Homyák Éva 165 (mindkettő Márkáz). Férfiak: 1. Misi Viktor (Márkáz) 359, 2. Kormos Gábor (Petőfibánya) 328, 3. Hegymegi Péter (Hatvan) 318. Junior lányok: 1. Szekrényes Éva 343, 2. Székelyhídi Klaudia 318 (mindkettő Márkáz), 3. Bajnógel Erika (Petőfibánya) 299. Fiúk: 1. Tóth János (Gy.oroszi) 326,2. Terbe Róbert (Márkáz) 324, 3. Szabó Norbert (Hatvan) 313. Ifjúsági lányok: 1. Hegedűs Sa­rolta (Márkáz) 337 kör, 2. Szabó Petra (Detk) 304, 3. Vaka Emese (Hatvan) 299. Fiúk: 1. Gecsei Ist­ván (Márkáz) 338,2. Godó Gábor 317, 3. Kasza Zoltán 287 (mind­kettő Petőfibánya). Serdülő lányok: 1. Tresó And­rea 330,2. Hatalyák Mariann 313, 3. Gál Annamária 297 (mindhá­rom Márkáz). Fiúk: 1. Misi Olivér 328, 2. Uhrin Dávid 324, 3. Gál Tamás 318 (mindhárom Márkáz). Csapatban: 1. Márkáz LK „A” 1349 kör, 2. Márkáz LK „B” 1300, 3. Petőfibánya „B” 1260, 4. MÁV Hatvan LK 1214, 5. Gyöngyösoroszi LK 1119, 6. Petőfibánya „A” 1073, 7. Detk LK 1045, 8. Domoszló LK 711. A helyezettek részére az okle­veleket, díjakat Bolla Iván, a Liga elnöke adta át. Emléklapot vehet­tek át azon községi lövészklubok vezetői is, akik huzamosabb ideje eredményesen tevékenykednek a szabadidős lövészsport területén, így Paulenka Gyula, Kormos Gá­bor, Kormos Gábomé, Godó Győzőné, Molnár Tibor, Szabó Dezső, Balázs Béla, Nagyváradi István, Nagyváradi Istvánné és Horváth Orbán. A légpisztolyos verseny 1. for­dulóját Gyöngyösön, a Kócsag úti lőtéren rendezik. _________________ BELKOVICS BÉLA Ké zilabda Fekete Jánosra, az egykori test­nevelő tanárra, kiváló kézilab- dásra emlékeztek nemrég a gyöngyösi Kálvária-parti csar­nokban, ahol az oktatóról elne­vezett tornán 6 ifjúsági fiúcsapat vett részt. A két csoportban sorra került rendezvény eredményei: Ózdi BOKC - Gyöngyösi DSE 13:25, Ózdi KC - Füzesabonyi SC 17:19, Hevesi SE - Ózdvidéki BOKC 11:16, SHS-Haver SE (Eger) - Óz­di KC 20:27, Gyöngyösi DSE - Hevesi SE 20:18, Füzesabonyi SC - SHS-Haver SE 22:20. A helyosztókon, az 5. helyért: Heves - SHS-Haver SE 24:14. A 3. helyért: Ózdvidéki BOKC - Ózdi KC 23:24. A döntőben: Gyöngyösi DSE - Füzesabonyi SC 30:16. Végeredmény: 1. Gyöngyösi DSE, 2. Füzesabony, 3. Ózdi KC, 4. Ózdvidéki BOKC, 5. Heves, 6. SHS-Haver SE. A szervezők különdíjakkal jutalmazták a kiemelkedő egyéni teljesítményeket. Legjobb me­zőnyjátékos: Domoszlai Gábor (GYDSE), legjobb kapus: Zákányi Balázs (Ózdi KC), legjobban vé­dekező játékos: Veres Krisztián (Füzesabony), gólkirály: Padla József (SHS-Haver SE) 20 találat­tal, legjobb hazai játékos: Kismárton Attila. Lehnert különdíjas Totótippek a 6. hétre 1. Bayern München (1.)­Stuttgart (15.) 1 2. Hamburg (14.)­Bochum (18.) 1,2 3. Hertha BSC (5.)­Wolfsburg (9.) 1,X 4. Kaiserslautem (6.)­Unterhaching (16.) 1 5. Schalke 04 (2.)­1860 München (11.) 1 6. Leverkusen (3.)­1. FC Köln (8.) 1 7. Dortmund (4.)­Bremen (10.) 1 8. Bologna (10.)­Roma (1.) 1.X.2 9. Brescia (13.)­Udinese (7.) 1,X 10. Lecce (12.) Illljlll Perugia (8.) X 11. Verona (16.)­Bari (18.) 1, 2 12. Vicenza (15.)­Milan (5.) X 13. Intemazionale (9.)­Reggina(17.) 1 14. Fiorentina(6.)­Parma (11.) X Pótmérkőzések: 1. Ancona Siena 2. Crotone Cosenza 3. Genoa Empoli 4. Pistoiese Sampdoria A pótmérkőzésekre nem kell tippelni, törlés esetén az eredmény megállapítására szolgálnak. B HEVES "*1 HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN. HEVES. FÜZESABONY. LŐRINCI. PÉTERVÁSÁRA VAROSOK ÉS KÖRZETŰK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10740 Ft. Az árus példányok ára: 49 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a • • «•# •panda szerkesztőségi rendszerrel készült i A yOATESZ tagja ______ Labdarúgás 3 .Tamaörs 15 9 2 4 23-19 29 Csupán rosszabb gólkülönbsége miatt foglalja el a megyei I. osztá­lyú bajnokság 3. helyét Tamaörs csapata, melyet Selyp együttese szorított le az őszi ezüstérmes helyről.- Az utóbbi két évet tekintve számunkra nagy eredménynek mondható, hogy jelenleg bronzér­mes helyről várhatjuk a folyta­tást. Mindez a Pócs Tamás edző által vezetett rendszeres edzések­nek tulajdonítható, melyeket a keret többsége látogat. Mi elsősor­ban ezzel magyarázzuk, hogy a mezőny első felében foglalunk he­lyet, nem pedig azzal, amit egye­sek állítanak, mely szerint mi csak kisméretű örsi pályán va­gyunk eredményesek - mondta Bodonyi László, a Tamaörsi SE elnöke, aki a felkészülésről is adott tájékoztatást.- Január 15-e óta kedden, szerdán és pénteken edzés, szombaton és vasárnap mérkő­zés szerepel a programban. Ed­dig játszottunk már a Nagyrédével (2-1) és a Vámosgyörkkel (2-2), márciu­sig pedig még a Jászjákóhálma, a Jászszentandrás, a Visznek és a Vámosgyörk lesz az ellenfe­lünk. A szokásokhoz híven a játé­kosállományban most sem volt nagy változás a Tarna-partiaknál. Pócs Tamás tavasszal azonban már számíthat a Romániából át­került, Magyarországon eddig Egerszalókon futballozott Laka­tos Alexanderra, a Hevesről köl­csönben lévő, egyébként örsi ne­velésű Szabó Zsoltra, és vissza­tért Tamaméráról a kapusként foglalkoztatott - szintén Tamaörsön lakó - Szlama Ferenc.- Most már nem csupán a bentmaradás a célunk, mert ed­dig gyűjtött pontjaink szerint ezen már túl vagyunk. Azt szeret­nénk - és ez reális elképzelésnek tűnik -, ha az első hat között vé­geznénk, lehetőleg persze minél előkelőbb helyen. A helyi önkor­mányzat, 8-10 vállalkozó és az agrárszövetkezet segítségének kö­szönhetően ha szűkösen is, de biztosítani tudjuk az eddigi felté­teleket. A pályánkat sajnos az ár­víz után nem tudtuk kellőképpen felújítani, ezért ha valami gond lenne, Viszneken rendeznénk mérkőzéseinket - összegzett Bodonyi László. _______________________(BŐtHI A Bottyánban küzdenek Karate A Magyar Karate Szakszövetség megbízásából, a 11. Heves Megyei Karate Diákolimpiát - a tavalyi­hoz hasonlóan - az idén is a Mát­rai Karate-do Sportegyesület ren­dezi. A február 11-én (vasárnap) a gyöngyösi Vak Bottyán János Ipari és Közgazdasági Szakközép- iskolában 10 órától sorra kerülő rendezvény az országos diák­olimpiára való felkészülés jegyé­ben zajlik majd. A szervezőbizottság elnöke­ként Tóth Miklós tevékenykedik a remélhetőleg színvonalas aero­bic-, harcművészeti és akrobati­kus rock and roll bemutatókkal tarkított verseny érdekében, míg a főbíró tisztet a többszörös Euró- pa-bajnok 4. dános mester, Bara­nyai Sándor látja majd el. _____ ■ ___ ■ Te remfoci Két szlovák és négy magyar, össze­sen hat öregfiúk-csapat részvételével rendeztek tornát Ercsiben az elmúlt hét végén. A mezőnynek tagja volt egy egri vegyes gárda is. A baráti ala­pon indult és szerződött egri küldött­ség (tagjai: Zakar, Lengyel, Bóta, Bata, László, Lehnert, Fülep, Cso­mós, Szilágyi A, Löffler, Buktán) nem érkezett haza üres kézzel, ha­nem az első helyezettnek járó kupá­val, amit egyébként Mészöly Kál­mán, egykori válogatott labdarúgó­tól vehettek át a torna győzteseként. A különdíjakból Lehnen Zoltánnak is jutott, őt a legjobb mezőnyjátékos­nak választották. _________________________■ Á giikon, Táltos: a szeren rspszám 14 Teremfoci A Tinódi-terembajnokság leg­utóbbi fordulójának eredményei: BOGÉ - Távközlés 10-4, Agrikon - TESCO 14-1, Hotel Táltos - EAFC '99 14-3, Vízmű - Gumi­börze 3-2, Kisgép Centrum - Bravó Team 6-3, 1. FC TB - Síp SC 7-6, Oszlánczi Kft. - PAFC 3-0, Sharp-Vas-Ászok - Kürt! Épszer 7-6. Az élcsoport állása: 1 Oszlánczi Kft. 33 pont, 2. Kisgép Centrum, 30, 3. Sharp-Vas-Ászol 28, 4. BOGÉ (110-72) 25, 5 Agrikon (96-70) 25.

Next

/
Thumbnails
Contents