Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-19 / 42. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYE I KÖRKÉP 2001. Február 19., hétfő Kánai menyegző Bibliai történet, népi rigmusokkal Eger A Keresztény Ifjúsági Klubban a balassagyarmati Szondi György Szakmunkásképző és Szakképzési Intézet tanulói és tanárai sikerrel mutatták be a Kánai menyegző című dramatikus népi rigmust. A közönség hosszan megtapsolta a fellépőket, akik korhű öltözékben, hiteles tolmácsolásban mutatták be a históriát. Az előadás keretében színre vitt történetet a Jézusnak tulajdonított első csodatevésként tartják számon. A bibliai eseményt csupán János evangéliuma őrizte meg. A leírtak szerint Jézust anyjával, Máriával meghívták egy esküvőre és ott elfogyott a bor. Ekkor kérték meg Jézust, hogy hatvödömyi vizet változtasson borrá. A Kánai menyegző felelevenítése több évszázados népi hagyományra tekint vissza. A népi játékokban az egyházi szövegek keverednek a népi rigmusokkal: a szereplők a palócok és a jászok szokásaival kiegészítve játsszák el a bibliai történetet. Az előadásokra mindig a vízkereszt utáni második vasárnap kerül sor. Ez a hagyomány any- nyira beleivódott a falusi emberek ünnepeibe, hogy Szentkú- ton, Hasznoson és más kegyhelyeken mindig bemutatásra kerül, de a lourdes-i zarándoklaton is a Kánai menyegzőt játszották a hagyományőrző csoportok. Vincellérek és bormenedzserek Eger, Gyöngyös Akkreditált felsőfokú szakirányú képzést kezdenek az Egri Mező- gazdasági SzaJáözép- és Szakképző Iskolában és Kollégiumban. Mint dr. Vasas Joaáúm igazgatótól megtudtuk, kellő számú jelentkező esetén a következő tanévben nappali és levelező tagozaton mezőgazdasági menedzser-asszisztens képzés indul vincellér és bormenedzser szakon. Nappali tagozaton államilag finanszírozott húsz hallgató tanulhat, de lehetőség lesz költségtérítéses formában is tanulmányokat folytatni. A levelező képzés viszont önköltséges. A tanulók a Szent István Egyetem gyöngyösi gazdálkodási és mezőgazdasági főiskolai karával létesítenek hallgatói jogviszonyt. A képzést az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskolában tartják négy féléven át, ez alatt az idő alatt kollégiumi elhelyezést is biztosít az intézmény. A hallgatók megkapják azokat a kedvezményeket, amelyek a felsőoktatásban tanulókat megilletik. A gyöngyösi főiskolai karon március 1-jéig lehet jelentkezni, ennek feltétele az érettségi bizonyítvány. Elbírálás a hozott pontok alapján történik. A vincellér- és bormenedzser-képzés során a hallgatók szakmai ismeretek tanulnak a szőlőtelepítéstől a palackozott bor eladásáig, amely a termelést, a kereskedelmet és az értékesítést foglalja magában. Emellett szeretnék elérni, hogy a hallgatók két világnyelven is kommunikáljanak. A kétéves képzés felsőfokú szakmai végzettségről ad tanúsítványt, ami nem főiskolai vagy egyetemi diploma. Megfelelő teljesítmény esetén a végzett hallgatók felvételi vizsga nélkül, a megfelelő évfolyamokon Gyöngyösön vagy Gödöllőn folytathatják felsőfokú tanulmányaikat. ________________________(M.K.) T örvény a bírók vagyonnyilatkozatáról (Folytatás az I. oldatról) Ezekben a helyzetekben, a gyarapodás okának a megállapítására az érintettől soron kívüli nyilatkozatot kér az ellenőrzési jogokkal felruházott ÓIT által kijelölt tanács, amely ezen kívül meghallgatást végezhet, szakértőt rendelhet ki, adatokat kérhet cégektől, vagy személyektől. Kérdésünkre - milyen a fogadtatása a bitói testületben a tervezett vagyonbevallási kötelezettségnek - Ferenczy Tamás elmondta: a megyében jelenleg hetven bíró dolgozik. Ez az a kör, amely pályakezdőként alacsony nettó jövedelemmel vág neki a pályának, s az sem jellemző rájuk, hogy vagyonosabb családi háttérrel rendelkeznének. Akiknek ugyanis a jogászi pályát választók közül ez megadatik, azok gyakrabban választják az ügyvédi iroda indítását, s nem bíróként, vagy ügyészként kívánnak „praktizálni”. A törvény módosításával a va- gyonbevallás következménye lehet a szolgálati viszony megszűnése - tudtuk meg. Ez három esetben történhet meg: ha valamely bíró szándékosan nem tesz vagyonnyilatkozatot, vagy abban adatot, tényt valótlanul közöl, illetve elhallgat, valamint ha a bíró a vagyonnyilatkozatát visszavonja Egyéb esetekben - tehát, ha az ellenőrzés indokolatlan gyarapodást tár fel - fe- gyelmi eljárás indul,________isikéi Kamara-farsang. Jó hangulatú bált rendezett tagjainak a hét végén a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az egri Hotel Flórában. A farsangolók az ízletes vacsora, valamint a Picasso együttes (képünkön) vidám műsora után táncra perdültek, s jár- ták kivilágos-kivirradtig. A búcsúszó úgy hangzott, hogy „veletek jövőre ugyanitt..." fotó: pilisy elemér Hatmilliárd forint erdőtelepítésre Hazánkban jelenleg 1,8 millió hektár erdő található, ez az ország területének 19 százalékán terül el. Az Európai Unió tagállamaiban ugyanez a mutató 30 százalék felett van, tehát van még tennivaló az erdőgazdálkodás terén. Eger Mindezt Holdamf Gyula, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti Hivatalának elnökhelyettese mondta el azt követően, hogy Az erdőgazdálkodás jelene és közeljövője címmel tartott tájékoztatót az Országos Erdészeti Egyesület Egri Helyi Csoportja és az Életfa Környezetvédő Szövetség által rendezett fórumon. A szakminisztérium illetékese arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy az Országgyűlés a két évre szóló költségvetés elfogadásakor megkétszerezte a korábbi években erdősítésre szánt összeget. így ebben az évben, illetve jövőre hat-hat milliárd forint áll rendelkezésre. Mint az elnökhelyettes hozzátette: hazánkban mindig is volt hasonló program, például az elmúlt évben csaknem tízezer hektár új erdő telepítését kezdték meg, s természetesen ezek ápolására is fordítanak az idei költségvetésből. Ezen felül a megemelt költségvetés lehetővé teszi azt is, hogy az idén 15 ezer hektáron kezdődjön meg a telepítés. Az erdősítési program a magán-földtulajdonosok területén önkéntes elhatározáson alapuló pályázati rendszerben folyik, melyet az állami erdészeti szolgálat tíz regionális igazgatósága, köztük az egri bírál el első fokon. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy meglévő erdeink 60 százaléka állami tulajdonban van, melyeken 22 társaság tevékenykedik, míg a maradék 40 százalék magántulajdonú terület. Hazánkban ugyanis negyvenévi szünet után a 90-es évek elején kerülhettek magánkézbe az erdők. A magán- gazdálkodás elindítása és megfelelő működtetése azonban hosszú folyamat. Holdamf Gyula a fórumon kiemelte, hogy gondok jelentkeznek a természetvédelem és az erdészeti szakhatósági tevékenység között. Ezek tulajdonképpen a részletes természetvédelmi jogszabályok és a konkrét természetvédelmi tervek hiányából adódnak, habár az együttműködési szándék mindkét félnél megtalálható. _____________________________________________________(ELEK) Óracsere ürügyén kopogtattak (Folytatás az 1. oldalról) Megkerestük az eset kapcsán az Émász Rt. városi üzemigazgatóságát, ahol Dorsánszky Zsolt érdeklődésünkre elmondta: a cég munkatársai a legritkább esetben mennek be az ügy felek otthonába, miután a mérőórák általában a családi házak külső falán, illetve lakások esetében a lépcsőházakban vannak.- Szét kell választani az ellenőrzési tevékenységet és a mérőórák cseréjét - fejtette ki az igazgató. - A fogyasztást ellenőrző munkatársaink fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, amelyet kérés nélkül kötelesek felmutatni, emellett, ha az ügyfél igényli, személyazonosságukat is igazolniuk kell. Csak az ügyfél kifejezett kérésére mennek be a lakásokba. Például, ha szokatlan áramfogyasztás miatt folyik az ellenőrzés, és az ügyfél úgy véli: inkább munkatársaink mérjék fel, hogy milyen fogyasztók, berendezések találhatók a lakásban. Hangsúlyozom: ezt az ellenőreink nem kezdeményezik, ők csak egy nyilatkozatot kémek a berendezésekről az ügyféltől.-Mi a helyzet óracserék esetében?- Az esetek 90 százalékában az ilyen munkák kapcsán sem kell bemenni az otthonokba, a mérőórák említett elhelyezése miatt. A cserét a kirendeltségek ütemterv alapján végzik, az időpontot egyeztetik a fogyasztókkal. A mérőórák hitelesítésére, illetve cseréjére egyébként 15 évenként kerül sor. Az igazgató azt is elmondta: a szolgáltató felelősségi körébe tartozó munkák a szerződés szerint díjtalanok. Az ügyfélnek csak abban az esetben kell fizetnie, ha ő hívja ki az Émász szerelőit, és a hiba nem a szolgáltató berendezésében, vagyis ha a mérőóra „után” van. Ha például egy biztosítékot az Émász emberei cserélnek ki, akkor azért az ügyfélnek már fizetnie kell, sőt a kiszállási díjat is megkérik tőle. ___________________________________IESPÉI I zraeli befektetés Mátraballa Izraeli befektető csoport látogatott el a közelmúltban a mátrai településre. Mint a község polgármestere, Forgó János elmondta, a tervek szerint az érdeklődő külföldiek négy, egyenként ötven férőhelyes szociális otthont szeretnének építeni és működtetni a megyében. Az önkormányzat erre a célra a község határában lévő területet ajánlaná fel. Az ötlet megvalósítása esetén a helyi foglalkoztatási gondokon is enyhíthetne a bemházás. ■ Ingyenes városnézés Budapest Az Idegenvezetői világnap alkalmából negyedik éve rendezi meg a Budapesti Turisztikai Hivatal a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségével együttműködve az ingyenes magyar nyelvű városnézést. Az idén március 4-én, vasárnap megrendezendő program célja, hogy egy évben egyszer a hazai lakosság is megismerhesse az idegenvezetők munkáját, a főváros turisztikai látnivalóit, egyedi értékeit. A másfél órás buszos városnézések 9 óra és 16 óra között óránként indulnak a Műcsarnoktól, a gyalogos séták pedig a város négy pontjáról 9.30-tól szintén óránként. Kivéve a Bazilikát, ahonnan a miserend miatt 13.30-tól kezdődik a program.__________________■ K oncert Eger A városi Filharmónia Kht. szervezésében az Eszterházy Tanárképző Főiskola dísztermében szerdán este 7 órakor az Új Budapest Vonósnégyes koncertezik. A Kiss András, Balogh Ferenc, Bársony László, Botvay Károly felállású négyes Schubert- és Mozart-műveket szólal- tat meg.___________________■ C sökkenő bírság VlSONTA A Mátrai Erőműnél a jövőben lényegesen kevesebb környezet- védelmi bírságra számítanak. Valaska József elnök-vezérigazgató szerint részben azért, mert az idén már egész évben működik a tavaly elkészült füst- és gáztisztító berendezés, másrészt pedig azért, mert 2003-2004-ben leállítják a két 100 megawattos blokkot, amelyek még a régi kéményre dolgoznak. A bírság a közeljövőben 123 millióra csökken, majd az elkövetkezendő években egészen elenyésző összegre rúg majd. Állati jó nap Eger A Forrás Gyermek Szabadidő-központban már hagyomány, hogy évente egyszer Állati jó napot rendeznek. A program célja, hogy a gyerekek közelebbről is megismerkedjenek az állatokkal, megtanuljanak bánni velük, gondoskodni róluk, s hogy ne féljenek tőlük. A rendezvényen először Lázár Attila zenés-játékos műsorán szórakozhattak a kicsik, majd diaképes élménybeszámolót tartott Iz- landról Kerekes György. Az Állat- kert-játszóházban az ügyesebbek hullámpapírból, különböző termésekből, gyöngyből és vesszőből, valamint filcből fabrikálhattak állatfigurákat. Eközben az udvaron a gyerekek élőben is láthatták és meg is simogathatták a falusi udvarok jellegzetes háziállatait, továbbá apróbb rágcsálókat, díszállatokat (elek) A gyerekek meg is simogathatták az állatokat___________________________________________fotó: perl mártok Bezár az ifjúsági központ? Eger Ha a megyeszékhely idei költség- vetéséből nem kap legalább hárommillió forint támogatást, fennáll a veszélye annak, hogy egyszerűen bezárásra kényszerül a Grónay utcai Városi Ifjúsági Központ. Az intézményt az ön- kormányzat ifjúsági és sportbizottságának elnöke, Nyitrai Zsolt (Fidesz) invitálására a legutóbbi közgyűlés után több, mint tíz képviselő fel is kereste a személyes tájékozódás érdekében. A központban - amint azt Varga Csilla, a polgármesteri hivatal ifjúsági referense elmondta - hétfőnként pályaválasztási, keddenként jogi, szerdánként mentálhigiénés, csütörtökön konfliktus- kezelési, péntekenként pályázat- írási tanácsadás működik. Klubszerűén filmvetítéseket is tartanak, a középiskolások számára pedig különböző szabadidős programokat biztosítanak. A tervek között egy ifjúsági információs iroda megnyitása is szerepel. Az ifjúsági központ támogatására eredetileg nem szántak pénzt a város 2001-es, meglehetősen szűkös büdzséjéből. A segítség érdekében módosító indítványt benyújtó Nyitrai Zsolt szerint az említett hárommillió birtokában másutt is eséllyel pályázhatna a centrum, amelyet egyébként mindössze fél évvel ezelőtt avattak fel a városban. A képviselő úgy véli, az élelmiszer- nyersanyagnorma emelésének tartalékából kétmillió, a törvényileg megszűnt Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanácstól 250 ezer, a civil alapból pedig további 750 ezer forint átcsoportosítható erre a célra. Döntés várhatóan a költségvetés második fordulós megvitatásakor születik. irmi