Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-17 / 41. szám
6. oldal - Heves Megyei Hírlap HÍRLAP 2001. Február 17., szombat m M A G A Z I A barlang titka: eltűnt ősök nyomában Lassan kapaszkodik fölfelé az ember a népszerű kiránduló- hely, a szilvásvárad! Szalajka-völgy szeszélyes vízfolyásait követve. Túl a Fátyol-vízesésen, a völgy elkeskenyedő, fölső végében őrködő Istállóskői-barlanghoz. A kora tavaszi látvány: akárcsak 36 vagy 30 ezer éve. Amikor az akkori idők legfejlettebb emberi civilizációjának „égből pottyant” szereplői íjjal, nyíllal elejtett zsákmányukat sütötték. Egyedülálló pillanat. Az emberiség történetének egyik lefontosabb találmánya, a legkorábbi nyílhegyleletek ugyanis Európának ezen apró szögletében, itt, e helyen kerültek elő. A barlangterem ma is tágas. Lakói egyszer csak itthagyták. És nem tértek vissza többé. Jó a kilátás a völgyre, a lenti patakra, a meredeken fölkígyózó ösvényre. Egy, a Kárpát-medencében ismeretlen eredetű, gyökértelen, letűnt kultúra embereinek rég kihűlt nyomai. Az őseinké. Ötven év után a közelmúltban ismét ősrégészek kutattak a csúcsív alatt. Ha az elődeink utáni kutatás fáradtságos detektívmunkájába belevágunk, számtalan váratlan, előre nem látható nehézséggel kell szembenéznünk. Hogy nincsenek nyomok. Vagyis hogy van ugyan, de kevés és tördékes. Úgy pedig nehéz. Nagy szerep hárul hát az előfeltevéseibe, feltételezésekre, a különböző ismeretmozaikokra alapozó elméletekre. Mert kirakós játék ez a javából, aminek színes cserepeit alaposan összekeverték az idők során, s jó marékkai még el is kallódott belőlük. A fellelt tárgyi emlékek közti jókora hézagokat, a hiányt egy igen rugalmas, formázható anyaggal, az emberi szellemei, gondolattal és ötlettel muszáj kitölteni. Ne tagadjuk meg nyomozásunktól a puszta spekuláció lehetőségét sem, annak nem túl tudományosan hangzó, ám ösztönző jelenlétét. Pedig még a porból is lehet olvasni. Nemcsak a megmaradt kőből és csontból. A por, virágpor, faszénpor sokat elárul az adott korról, éghajlatáról, növényvilágáról, az emberi szokások és a természet jellemzőiről. A Bükk az őstörténeti kutatások szempontjából kulcsterület. Most már a tetthelyre szűkítve pillantásunkat: az Istállóskői-barlang nemcsak Magyarország, hanem az egyetemes őstörténet, az emberiség közös európai történelmének kimagasló jelentőségű helyszíne. Nem pusztán kitűnő fekvése miatt, s hogy a barlangot magában foglaló mészkőhegy csúcsa, Istállós-kő 958 méteres tengerszint feletti magasságával a Bükk teteje, s Magyarország egyik legmagasabb pontja. Tekintsünk el most a barlangfal legújabb kori, „Itt jártam, Balázska” típusú feljegyzéseitől is. Forduljunk időtállóbbak felé. Az istállós-kői barlang a kőkorszak óta, sok ezer éve emberlakta hely. Ami egy kissé pongyola meghatározás, hisz több százezer éves időszakról van szó. Ami tény: a feltárt leletek kormeghatározása szerint a késői őskőkor két időszakában - 36, illetve mintegy 30 ezer évvel ezelőtt - két igen fejlett és fontos emberi kultúra nyomai azonosíthatók a barlangban. Az itt élt emberek létszáma és itt-tartózkodásuk pontos időtartama nehezen meghatározható. Mint ahogy az is: honnan jöttek és hova mentek tovább. Mi történt velük? Úgy 20-30 fős közösségekben élhettek. A barlang korábbi lakói talán a Balkán felől, a hozzánk közelebbiek pedig a Dél-Alpokból kerülhettek ide, s jutottak el északra majd nyugatabbra, a mai Franciaország területére is. Vegyük emellé még, hogy akkoriban az egész kontinensen összesen nem élt több mint 12-20 ezer ember. Ennyi lakója volt a valóban közös, ritkán lakott Európának a népességrobbanás előtt. Azt is nehéz elhinni, hogy a hosszú emberi őstörténet évezredei alatt csak ők, e két embercsoport lelt otthonra itt, s találta meg ezt a kitűnő óvó és védhető helyet. Valószínűleg mások is meg fordulhattak benne hosszabb-rövidebb ideig, mindennek azonban számottevő nyomai nem maradtak. A legelkép- zelhetőbb változat az, hogy ember és állat felváltva lakta a barlangot az idők során, az eljegesedések és enyhülések változó időjárási körülményei közepette, sőt megeshetett, hogy sem egyik, sem másik, így akár hosszabb időre is üresen, gazdátlanul maradhatott. Az viszont tény, hogy a közel 50 méter hosszú, tíz méter széles, csúcsos barlang eszményi szállást és életteret nyújthatott a kor embereinek. írásos anyag először Fényes Elek geográfiai szótárában szerepel róla, amelyben megjegyzi, hogy a barlangban ezer sertés könnyedén elfér. A néphagyományba vesző elnevezése, Istállós- kő is a búvóhelyet jelző kőistállóra, azaz barlangra utal. A bükki barlangok feltárása Kadic Ottokár geológus és Hillebrand Jenő ősrégész nevéhez köthető. Először 1912-ben Hillebrand Jenő végzett ásatásokat a barlangban, és a felszínhez közeli rétegben meg is találta a fejlett csontkultúra tárgyi hagyatékát. A két világháború között kilenc kisebb feltárásra került sor. A legutóbbi és legsikeresebb, 1947-1951 között tartó többéves nagy kutatást Vértes László végezte - aki egyébként 1965-ben Vértesszőllősön a 300 ezer éves előember, Samu koponyacsontját bányászta elő -, ekkor került elő a mélyebben fekvő kultúrréteg gazdag leletanyaga. Az előkerült tárgyak, a tűzhely a Nemzeti Múzeumba kerültek, egyes darabok Szilvásváradon, a helytörténeti gyűjteménynek otthont adó Or- bán-házban is megtekinthetők. Fél évszázad után a közelmúltban dr. Ringel Árpád vezetésével fiatal szakemberekből és egyetemistákból álló csapat folytatott kutatást a helyszínen. A Miskolci Egyetem ős- és ókortörténeti tanszékének vezetője elmondta, hogy feltárást végeztek a barlangban, amely Közép-Európá- ban a mai ember - homo sapiens sapiens - egyik legrégibb régészeti előfordulási és lelőhelyének számít nagy mennyiségű, s kivételes értékű leletanyagával. A mostani kutatás elsődleges céljá az volt, hogy ellenőrizze a korábbi rétegfeltárások radiokarbon-vizsgálaton - a C-14-es szénizotóp kimutatásán - alapuló kormeghatározását. A datálás szempontjából szakmai körökben is voltak kétségek. A radiokarbonos kormeghatározás egyébként 40-50 ezer évig képes viszonylag pontos eredményeket közvetíteni. A szakember szerint tarthatóak az eddig nyilvánosságra került kormeghatározások. Ez a legfelső réteg esetében mintegy 30 ezer év, ami pontosan megfelel a korábbiaknak. A legalsó, tehát legkorábbi, nehezebben meghatározható korú réteg esetében pedig valamikor a 39 és 44 ezer éves kor közötti érték valószínűsíthető. Mindezt a hároméves őstörténeti kutatóprogram keretében vizsgálták, amely a szeleta és az auri- gnaci (istállós-kői barlang) kultúra bükki nyomait kutatta, valamint a homo sapiens sapiens, illetve a fejlődésben alulmaradt neander-völgyi ember együtt és egymás mellett élésére keresett bizonyítékokat. A program idén a tudományos kiértékeléssel és összegzéssel zárul. A munkában spanyol és francia tudósok is részt vettek. A minták genetikai elemzésében pedig egyesült államokbeli laborok működtek közre. Az eredmények rövidesen várhatók. Az eddigi nézet szerint a neander- völgyiek az alkalmazkodásban alulmúlták az ebben jóval sikeresebb elődeinket - köztük nem volt keveredés -, s 40 ezer évvel ezelőtt kihaltak, végleg eltűntek Európa térképéről. Eger környéke - Ráchegy, Kőporos - egyébként gazdag neander-völgyi lelőhelyekben. A feldolgozás egyelőre késik, hisz még a leletmentéssel is lenne jócskán tennivaló. A Bükk nyugati részének egyetlen számottevő barlanglelőhelye és a hegység keleti felén föltárt számtalan jelentős őskori barlang lakói - Subalyuk, Szeleta-barlang - között láthatóan nincs kapcsolat, érintkezési pont. Éltek egymás mellett. Az istállós-kői leletek azonban egy fejlettebb, a Kárpát-medencében egyeKövek és csontok, pattintva és csiszolva. Egy korai világ eszközei A barlang szája tátva. Istállós-kő: egy barátságos őslakhely dülálló, csonteszközkészítő kultúra nyomait őrzik, szemben a kőmegmunkálás technikájára alapozó szeleta kultúrával. Szigetként éltek. Ők, akiket a francia előfordulási helyről aurignaci (ejtsd: orinyaki) civilizációként ismernek. Tűz körül melegedtek és sütöttek. Feldolgozták az elejtett állatokat, a finoman megmunkált kőpengék, kaparók, vésők, kőeszközök mellett főként csontból gondosan készített nyíl- és dárdahegyek, bőrfejtő kés mamutcsontból, nyakba akasztható átfúrt mamutagyar és csontamulett, valamint egy medvecsontból faragott háromlyukú fuvola került elő. Utóbbit öt hangon lehetett megszólaltatni. A hangszer rendeltetése nem ismeretes, talán vadászsíp lehetett, vagy kultikus hangszere a szertartásoknak. Talán medveszertartásnak, mivel az istállós-kői barlang lakói előszeretettel fogyasztottak medvét, különösen a zsenge bocsokat kedvelték. így eme állatős tiszteletének kultusza legalábbis megkérdőjelezhető, ha abból indulunk ki, hogy az emberek általában tisztelték és nem ölték meg a totemállatukat. A kőterem egyik hasadékában talált, egymásra helyezett barlangimedve- koponyák kultikus eredete vitatott, akár a csapadékvízzel, hordalék módra is odakerülhettek. • Az istállós-kői barlang embere miatt nem kell szégyenkeznünk. Ősünk - a homo sapiens sapiens - szellemi szintje gyakorlatilag megegyezett a miénkkel. Ez nem afféle kicsit lekezelő, a messziről jött rokonnak szóló baráti hátbaveregetés, „jól van, mi így is szeretünk” állapot. Nem: ez az ember, ősünk, ősemberünk, ősatyánk és ősanyánk, saját jogon, saját szellemi kapacitása okán tagja a családnak. Pontosabban: mi az övének. Gondolkodó, félő, eget kémlelő, remélő, tervező, beszélő, zsémbes és vidám, szomorú és földobott lény volt. Bőr-szőr ruhát hordott. Vadászott, amire csak tudott: barlangi medvére, egyéb ragadozókra, tundraszarvasra, hegyi kecskékre. A testi és szellemi tulajdonságaink, embertani, antropológiai jellemzőink - agytérfogat 1500 köbcentiméter körül - megegyeznek. Termete megközelítőleg a miénk, csak erősebb, robusztusabb, természetközelibb kivitelben. Nem élt könnyen, jobb volt az ellenálló és túlélő képessége, de sokat küzdött - elsősorban a kiszámíthatatlan elemekkel, legkevésbé a fajtársakkal. Betegségek kínozták, keveset élt, korán halt. A 30 éves kort megért istállós-kői már komoly matuzsálemnek számíthatott. Ha a kirándulók közt elvegyülne, esetleg csak élesebben faragott, karakteresebb arca tűnne föl. Egy évszázadot három generációval alapul véve, valamivel több mint kilencszáz emberöltő nézne vissza ránk. Nem is oly távoli pillantás. Nem is oly barátságtalan. Belőle mi néznénk vissza magunkra. KOVÁCS JÁNOS El - És vedd meg azt a nyomorult báránykát! A költségemre - tet- pwj tem még hozzá a nyomaték kedvéért, de választ már nem kap- tam. Megszakadt a vonal. Kétségek gyötörték. Vajon hallotta-e még a gyerek az utasí- §vl tást? S ha igen, teljesíti-e? Megveszi-e azt a nyavalyás bárányt, ÿiiïf amelyet már tavaly kinézett, aztán mégis a boltban hagyott. MSI - Égy tollat vettem - mesélte utóbb. - Egy ronda tollat. Olyan nagyon ronda azért nem volt, háromezer forintba került. Semmi különös. Vastag és kék. Pedig az a bárány nagyon helyes volt. Tudod, amilyent a hátizsákjukra szoktak akasztani a lányok. Olyan kis göndör szőrű, selymes, gyöngyszemekkel, mosolygós pofával. Pénzem is volt rá, mert az újságkihordásból megspóroltam négyezer forintot. Biztos örült volna neki. A lányok szeretik a bárányokat. Háromszor mentem vissza érte az üzletbe, már az eladó kezdett rám gyanakodni. Nézegettem a báránykát, s éreztem, ez lenne számára az igazi ajándék. De a Vili azt mondta: „ne őrülj már meg, b.. meg, nem is a nőd! Vegyél neki inkább egy tollat, az semleges, abból nem jön rá, hogy döglesz utána.” Én hülye pedig megvettem azt a ronda tollat. Amikor odaadtam neki, azt mondta: „koszi”. Látszott rajta, hogy nem örül. Legalábbis nem annyira, mint ahogy a báránynak örült volna. Azt is mondta: „nagyon szép toll”. De tudom, hogy neki sem tetszett. Mi tetszhet valakinek egy toliban? Egy bárány, az más. Merőben más. Attól jókedve lesz annak, aki látja. De egy toll?!- Meg kellett volna venned azt a bárányt - összegeztem.- Ugye? Szerintem is. De most már mindegy. Arra is gondoltam, ha már tavaly karácsonykor olyan béna voltam, akkor majd a névnapjára veszek neki egy szál virágot. Bár a virág rossz ómen. A Vili is vett a nőjének egy szál virágot, aztán a nő egy héttel később otthagyta. De Ő még nem a nőm. Lehet, hogy rá másként hatna. Amikor kijövünk a suliból, mindig várnunk kell a buszra egy negyedórát. Ennyi nekem pont elég. Berohanok majd a virágüzletbe, kérek egy szál rózsát, fizeA bárányka tek, aztán a kezébe nyomom, „Isten éltessen”, mondom majd neki, de én nem szállók fel a buszra, majd megyek a következővel.- Mikor lesz a névnapja?- A múlt héten volt. Csak elmeséltem neked. Egy hónapig szövögettem a tervemet. Aztán a névnapján nem jött suliba. Azért is gondoltam, hogy az idén karácsonykor mégiscsak megveszem neki azt a báránykát.- Épp tanácsolni akartam.- Gondolod, hogy örülne neki?- Hát persze. A lányok örülnek a bárányoknak. Ennyiben maradtunk. Aztán karácsony előtt megcsörrent a telefon.- Szerinted elhívhatnám Ot moziba?- Miért is ne?- De mit mondjak neki?- Azt, hogy gyere el velem moziba.- És ha azt mondja, hogy nem jön?- Ha nem hívod, biztos, hogy nem megy.- Igaz. De szerinted van esélyem? A múltkor észrevette az új cipőmet. Azt mondta: „juj, de szép cipőd van”. És látszott rajta, hogy örül neki.- Na látod! Ha valakit nem érdekel valaki egy cseppet sem, annak nem veszi észre a cipőjét. Vagy te mindenkinek észreveszed az osztályban az új cipőjét? *- Nem.- Vagyis?- Árrá való hivatkozással hívjam el moziba, mert megdicsérte a cipőmet?- Dehogy. Csak azt mondom, hogy egyáltalán nem biztos, hogy esélytelen vagy nála. Ha ellenszenves lennél neki, fütyülne a cipődre.- Azt mondtam már neked, hogy ő lesz a párom a szalagavatón?- Komolyan?- Odajött hozzám a folyosón, és megkérdezte: „nem lennél a I : párom a szalagavatón?”. Erre én olyan zavarba jöttem...- Azt mondtad neki, hogy nem?!- Azt mondtam: „de”. És láttam rajta, hogy örül. Tisztára leijei izzadtam. A Vili azt mondta: „ezt el ne rontsd!”- Hívd el moziba! És vedd meg azt a nyomorult báránykát! - . V ordítottam, de válasz már nem érkezett. Megszakadt a vonal. NÉGYESSY ZITA
