Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-12 / 36. szám
12. oldal - Heves Megyei HIrlap SPORT TÜKÖR 2001. Február 12., hétfő Virág: ezüstnyitány Birkózás A szombaton rendezett felnőtt kötöttfogású Ganz-kupa nem csupán idénynyitónak, hanem egy újabb olimpiai ciklus kezdetének is számított. Budapesten a BVSC Tatai úti csarnokában 97-en mérlegeltek, benne juniorok, sőt néhány szabadfogású, de az osztrákok révén még külföldiek is harcba indultak a helyezésekért. A kilenc órát meghaladó színvonalas versenyen a legnagyobb érdeklődést az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor versenyzése kísérte, aki visz- szatért régi 76 kg-os súlycsoportjába, ahol Berzicza Tamással a kategória eddigi válogatottjával találkozhatott. A párharcot Bárdosi nyerte 3-2-es pontozással. Aztán egy kissé elbízta magát a magyar birkózás pillanatnyi üdvöskéje, mert a döntőben 14-11-e s pontozással kikapott a marcali színekben birkózó Puksától. Az esélytelenebb versenyző már 6-0-ra vezetett, amikor Bárdosi hajrázni kezdett, aminek kapkodás és vereség lett a vége. Egri szempontból hasonló figyelemmel kísértük a 85 kg-os mezőny küzdelmét. Itt indult Virág Lajos az Egri Vasas-BVSC- Ganz birkózója, akinek feltett szándéka az újabb nemzetközi szereplés kiharcolása. A hozzá vezető úton szombaton úgy menetelt, hogy az első fordulóban taktikus versenyzéssel 3-0-ra verte a kecskeméti junior világbajnok Szabót. A következőkben a szintén egri, de a Vasas SC-ben versenyző Kun Mátyással találkozott, akit biztosan győzött le. A még junior Kun egyébként a továbbiakban tisztesen helytállt, hiszen végül az 5. helyen fejezte be a versenyt. Virágnak a selejtezőkben még hátra volt a szabadfogású válogatott Ritter, vele szemben 3-1-re győzött egy olyan meccsen, amelyre az egész csarnok figyelt. Virág ezzel az aranyéremért birkózhatott. Kissé balszerencsésen kezdődött számára a 85 kg-os finálé, mivel a világbajnoki ezüstérmes Kismóni (Vasas SC) az arcába fejelt, így Virág a vérző orrát is kénytelen volt kezelni. Az első menet 0-0-ra végződött, majd jött a kötelező összekapaszkodás. Az egriek főiskolása kezdeményezhetett, de mégsem volt szerencséje, hiszen riválisa kicsúszott a kezéből, s ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A sokat tapasztalt Kismóni három pontot szerzett, s ezt az előnyét végig megőrizte. Virág második helye feltétlen biztató a súlycsoportok közötti helyezkedés hangsúlyos időszakában. Szombathy Kálmán, mint Virág korábbi edzője, jelenleg szaktanácsadója: - A Ritter elleni mécsesén tetszett legjobban Lajos. Taktikus volt és a válldobása élményszámba ment. Lakatos András nemzetközi versenybíró: - Mindenkit elárasztott a hosszú, de szerencsére színvonalas verseny. Virágnak azért ajánlanám a 97 kg-os súlycsoportot, mert az most „üres”. Abból Európa-baj- nokságra lehetne jutni... f.b. Virág Lajosnak egyetlen fogásán múlt az elsőség fotó: perl Az árnyék átlépése elhalasztva EGUT RC-Eger - Szakszig NRK-Nyíregyháza 2-3 (-19, 13, 16, -16, -11) FOTÓI PILISY ELEMÉR Röplabda Női Extraliga-mérkőzés, második szakasz 4. forduló. Eger, 700 néző. V.: Donkó, Adler. EGUT: Jáka, SCHLÉGL, Fekete, TÍMÁR, ORSZÁGH, Wolf. Cs. : Vargáné. Edző: Kosziba István. SZAKSZIG: Bogendorfer, KISS K„ ERDŐSNÉ, Battlay, BOTOS F„ Szabó J. Cs.: Mátrai B. (liberó), Kalasnyikova, PAPIZSAN- SZKAJA, Mátrai V. Edző: Forman József. Az eredmény alakulása, 1. játszma (16 perc): 0-2, 0-5, 2-6, 5-8,8-9,9-9,11-12, 14-17,16-20,18-24. 2. játszma (16 perc): 0-1, 2-1, 7-3,10-4, 15-5,18-8, 22-11, 24-13. 3. játszma (17 perc): 1-0,4-1, 8-3, 8- 7, 9-9, 14-12, 18-12, 20-15, 23-16. 4. játszma (17perc): 0-2, 3-2, 3-6, 6-10, 10- 13,14-13,14-19,16-23. 5. játszma (13 perc): 1-0,1-3,2-5, 5-6, 6-8, 8-9, 9-10, 11- 14. A pénteki 3-2-es nyírségi találkozó jó alaphangot adott az Extraliga csúcsrangadójának. Még fértek volna a lelátón, amikor felálltak bemutatásra a csapatok, de a hangerőre nem lehetett panasz, az egri szurkolók lelkesen buzdították csapatukat és a múltra emlékezve hangos füttyszóval fogadták Forman edző bemutatását. Az egrieknél nem volt különösebb meglepetés a kezdő hatosban, a vendégeknél viszont Papizsanszkáját és Kalasnyikovát csak a cseresorba nevezték. Tompán kezdett az Eger és ez végzetesnek bizonyult az első szettben. Mindössze 9- 9-nél sikerült utolérni a szabolcsiakat, de az erőteljesebb és kevesebbet hibázó vendégcsapat viszonylag könnyedén nyerte ezt a játszmát. A folytatásban óriásit javult az egriek játéka, Schlégl bombái, Tímár ejtései rendre a szabolcsi térfélen landoltak. Forman mester időkérései, cseréi sem segítettek a listavezetőn, szinte lemosta a parkettról ellenfelét az EGUT. Csak megmaradjon a lendület a harmadik játszmára is - sóhajtoztak a szurkolók. Nos, megmaradt. Óriási elszántsággal és odaadással küzdöttek a hazaiak. Ebben az időszakban Országh vállalt vezető szerepet, jól ütött, sorozatban hétszer nyitott. Megérdemelték a A magasra ugró Scléghl Katalin hetek óta tartja jó formáját vastapsot Feketéék, 2-Tes egri vezetést mutatott az eredményjelző. A negyedik szett fordulatosán alakult, bár Erdősnéék kezdtek jobban, a becsvágytól fűtött egri mezőnymunka meghozta az eredményt, Tímár fantasztikus labdamenet végén átejtette a teljes nyírségi együttest. Ekkor 14-13-ra vezettünk, de sajnos, a játszmában utoljára. Rendezték soraikat a vendégek, szinte folyamatosan cseréltek, frissítettek. Kiss valósággal kiszerválta Wolfékat, és ezzel egyenlítettek a szabolcsiak. A mindent eldöntő ötödik játszma megkezdése előtt szinte érződött, hogy újra a vendégek kerültek magasabb hullámhosszra. Utolsó erőtartalékaikat mozgósították Jákáék, de a Forman-gárdánál volt végig az előny. A szett közepén a játékvezetők két vitatott esetben is a vendégek javára ítéltek pontot, amellyel kivívták a közönség ellenszenvét. A 6-8-as térfélcsere után még sikerült felzárkózni 8-9-re, de ezt követően már nem engedte ki kezéből a kezdeményezést, azzal együtt a győzelmet a Szakszig. A találkozó az alapszakasz helyezését ugyan már nem befolyásolta, mégis igazi presztízscsatát láthattunk az egri körcsarnokban. Izgalmas és vátiozatos küzdelemben a papírforma ezúttal sem borult. A végén ismét a vendégek örülhettek, sorozatban harmadik alkalommal nyertek a nyírségiek 3-2-re. Mégis, a lelkes szurkolók számára ez a csata is tovább táplálja a reményt, talán a bajnoki döntőben másképp alakul majd. Mindenesetre az árnyékát még mindig nem lépte át az Eger a Nyíregyházával szemben. Kosziba István: - Irigylésre méltóan hosszú a nyíregyháziak kispadja. Nekünk a hullámzásokat kellene kivenni a játékunkból, ami viszont nehéz feladat. Forman József: - Gratulálok a lányoknak, egy mindenkiért, mindenki egyért, ez volt a jellemző ma a csapatomra. Ismét óriási rangadót vívtunk, éles fordulatokkal. Lélektani szempontból nagy jelentősége volt a győzelmünknek a bajnoki döntő előtt. Ligetvári Ferenc, az EGUT RC elnöke: - Nem történt meglepetés, noha ismét közel álltunk a győzelemhez.________bajzát rafael Az ajándék CLIPit™-ek nem feltétlenül azonosak a fent bemutatottakkal. A részletekről érdeklődj területi képviseletünkön (Eger. Széchenyi u. 21.) vagy hivatalos viszonteladóinknál országszerte! Akciós ajánlatunk a készlet erejéig tart. és visszavonásig érvényes. A megvásárolható készülék csak Pannon GSM SIM-kártyávai használható. Az ár az áfát tartalmazza. Pannon (íSM nonstop ügyfél- szolgálat: 06 20 920 0200 vagy 1220, amely ******^^^^ kizárólag belföldön, kékszám tarifával, ked- T B vezményesen hívható, w MMM. p • b R • n g s m. b u A* álvanal »fe* m *5 SIEMENS PANNON Átírták a csúcslistát Szuperrangadó a szuperligában Tősi Pál szenzációsan hajrázott fotó: pilisy Villogott Biros és Kovács Róbert Vízilabda A Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában címvédőhöz méltó, nagyvonalú, kitűnő játékkal simán verte a Komjádi uszodában az FTC-1 a jugoszláv Becej. Az egri kötődésű Biros Péter a becsejiek egyik legjobbja volt, két góllal járult hozzá a sikerhez. . A LEN Kupa negyeddöntőjében a barcelonai 7-7-es döntetlen után hazai pályán 6-5-re nyert a Vasas-Plaket, és ezzel biztosította helyét a legjobb négy között. A mindent eldöntő hatodik gólt a volt egri játékos Kovács Róbert bombázta a hálóba. Eredmények, BL: FTC - Becsej (jugoszláv) 4-10. LEN Kupa, negyeddöntő, visszavágó: Vasas-Plaket C.N. Barcelona (spanyol) 6-5. KEK-negyeddöntő visszavágó: BVSC-Brendon - POSK Split (horvát) 10-4. TOTÓ A TOTÓ 6. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bayern München-VfB Stuttgart 1-0 1 2. Hamburg-Bochum 3-0 1 3. Hertha BSC-Wolfsburg 1-3 2 4. Kaiserslautern-Unterhaching 4-0 1 5, Schalke 04-1860 München 2-0 1 6. Leverkusen-1. FC Köln 4-1 1 7. Dortmund-Bremen OB X 8. Bolognaftoma 1-2 2 9. Brescia-Udinese 3-1 1 10. Lecce-Perugia 2-2 X 11. Verona-Bari 3-2 12. Vicenza-Milan 2B 1 13. Internazionalefleggina 1-1 X Ptus2 egy mérkőzés: 14. Fiorentina-Parma 0-1 2 Teke Bélapátfalvi Építők - Snowfox-Szeged 2:6 (5752:5793) Szuperliga-mérkőzés, Bélapátfalva. ÉPÍTŐK: Kakuk 959, VINCZE 1029 (egyéni pályacsúcs) , TŐSI 962, Molnár L. 944, Molnár Cs. 933, Juhász T. 925 fa. SZEGED: BÓDI 991, Fehér L. 933, Korcsmarek 926, FÖLDESI 1002, KARSAI L. 961, FEKETE 980 fa. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a sportág minden szépségét felvonultatta a két csapat. A Ferencz Gábor szakosztályvezető jóvoltából kitűnően előkészített pályán, a tavalyi bajnok szegediek ellen elszántan lépett pályára a hazai gárda. A keddi edzéseredmények remek formáról tanúskodtak, csúcsközeli teljesítmény volt várható az Építőktől. A terv bőven teljesült, 25 fával túlszárnyalta saját csúcsát, de mégsem lehetett felhőtlen az öröm, mivel a vendégek 5793-re javították a rekordot. A csongrádiak sikere ellenére nem lehet panasz a hazaiakra, Kakuk egyenletesen játszott, Vincze hihetetlen biztonsággal vágott rendet a bábuk Vincze Zoltán 1029 között. Az fára javította a pá- egyéni csúcsot lyacsúcsot (1028) tartó Molnár Csaba és Mészáros József az utolsó dobásokig őrizhette „trónját”, de a végén Vincze nem kegyelmezett 1029- re javította a rekordot. Tősi Pál ritkán látható teljesítménnyel a hármas pályán a 169-es telizésére 116-os tarolást produkált. Ezt is túlszárnyalta ezen a pályatesten Juhász Tibor aki 50 vegyes gurításból 287 fát teljesített, sajnos a folytatásban Molnár Cs.-hez hasonlóan gyengébb formát mutatott. A záró párosok előtti 42 fás bélapáti előnyt ledolgozták a jól hajrázó vendégek és két ponttal távoztak a Bélkő aljáról. ________________________________[BAJZÁT)