Heves Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-09 / 7. szám
I 2001. Január 9., kedd MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Sárga irigység A közszolgálati televízió pártoktól független működése a jelek szerint mindennél fontosabb a magukat demokratikus berendezkedésűnek valló országok polgárai számára. Olyannyira, hogy ha szükséges, akár kétszázezer aláírás is összegyűlik a fenti elv védelme érdekében. így van ez legalábbis a Cseh Köztársaságban. És kicsit keletebbre? Ezt inkább ne feszegessük! ______________________wian FOGADÓÓRÁK. Ma délután 4 órától dr. Molnár János, a Független Kereszténydemokrata Mozgalom Heves megyei elnöke tart fogadóórát az egri Telekessy u. 2. szám, I. emelet 122-es termében. Szerdán 16 órakor a városháza 2-es termében Császár Zoltán, az egri 1-es választó kerület képviselője várja választóit. Ugyancsak szerdán, 9-12 óráig polgármesteri fogadóórát tart dr. Nagy Imre. A város első emberét panaszaikkal, észrevételeikkel kereshetik fel a helybeliek. NYUGDÍJASKLUB. A múlt heti beiratkozást követő első idei foglalkozását ma délután fél 4-től tartja a Megyei Művelődési Házban az „Életet az éveknek” nyugdíjasklub. Az új évezred küszöbén címet viselő összejövetelen dr. Renn Oszkár mond köszöntőt. VÁRJÁK A JELENTKEZÉST. Még egy hónapig, február 7-éig lehet nevezni a február 12-14. között az egri Ifjúsági Házban megtartandó idegen nyelvi versenyre. Az angolul, németül és franciául tanuló diákok vers és próza, valamint színpadi játék kategóriában, két csoportban - 14 éven felüliek és aluliak korosztályában - indulhatnak. A nevezéseket Dér Attilához kell eljuttatni az IH-ba. GYÓGYÍTÓ TORNA. Tao öngyógyító tornára várja az érdeklődőket csütörtökön 13 órára Poprócsi Attila tao-mester az egri Gárdonyi-kertben. A program heti egy alkalommal nyújt módszert az „örök” fiatalság, a rugalmasság és az egészség megőrzésére - állítják a szervezők. JÓGA AZ ÉLETHÁZBAN. Juhász István, az Indiát már több ízben megjárt előadó várja az érdeklődőket az egri Életházban (Dobó tér 1., Erzsébet-udvar) január 16-án, kedden 18 órakor, hogy beavassa őket a Surat Sabt jóga titkaiba. A résztvevők megtudhatják, hogy miként ismerhetik fel önvalójukat, és mik a Surat Sabt jógafolyamat alaptanításai. TRAFFIPAX VEZÉNYLÉS 6.00- 14.00: M3-as autópálya. 14.00- 22.00: Gyöngyös belterület. Nyilvános párbeszédet sürgetnek (Folytatás az 1. oldalról) Vele tartott a képviselő-testület egyik tagja is, hogy megfogalmazzák azokat az aggályokat, amelyekre hosszú idő óta hiába várnak választ a falu vezetésétől. Az alábbiakban Mravik István foglalja össze a közösség sérelmeit. - A községben évek óta hiába várják az emberek, hogy falugyűlésen tájékozódhassanak az őket érintő kérdésekről. Erre a mai napig nem került sor, pedig törvény írja elő. Úgy véljük, a jegyzőnek, mint a törvényesség őrének, erre határozottan figyelmeztetni kellett volna a vezetést. A lakosokat jó ideje foglalkoztatja, hogy az önkormányzat pénzügyi és szociális bizottságának feloszlatását követően ki jogosult például a közpénzek felhasználásának ellenőrzésére. Ugyancsak sokan kifogásoljuk, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő strandfürdő és ifjúsági tábor élére pályáztatás nélkül kerültek testületi tagok, ami véleményünk szerint megengedhetetlen és összeférhetetlen a tisztségükkel. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy miként akarnak többszázmilliós strandrekonstrukciót végrehajtani, amikor az önkormányzat a község megkérdezése nélkül eladta a Salvus-víz kitermelési jogát? Úgy tapasztaljuk, hogy a nagyobb beruházásokat nem pályáztatják meg, ami szintén törvénybe ütközik. Tudni szeretnénk, hogy a falu tulajdonában lévő profitáló egységek, vállalkozások milyen hasznot hoznak. Sérelmezzük, hogy a víz- és a szennyvízhálózat üzemeltetését olyan cég kapta meg, amely január 1-jétől csaknem 100 százalékos díjemelést hajtott végre. Nem kaptunk választ arra díthassák kétes kimenetelű beruházás pályáztatásába.- Ezeket a problémákat talán helyben kellene tisztázni...- Épp ez a legfőbb gondunk. Az elmúlt években egyetlen falugyűlés sem volt, ahol választ kaphattunk volna a kérdéseinkre. A sajtóhoz is azért fordultunk, hogy ne csak a hivatali vélemények jelenjenek meg, hanem a falu követelései is. Ha a köz ügyeiben kellő információval rendelkeznénk, taA fenti beszélgetést követően - másnap - Mravik István jelezte, hogy a személyes találkozást sürgető meghívásukat dr. Gyula Zoltán polgármester elhárította, s helyette levélben - feltehetően az általa szerkesztett, időszakos önkormányzati Hírlevélben - akar válaszolni néhány kérdésre. Ennek megjelenése márciusra, áprilisra várható. Mravik úr hozzátette még, hogy számukra nem kielégítő ez a megoldás, mivel ők nem levelezni szeretnének, hanem a demokrácia játékszabályai szerint nyilvános párbeszédet folytatni annak érdekében, hogy mielőbb „tiszta víz kerüljön a pohárba, amely az idő múlásával egyre zavarosabb”. Ha ez a régóta várt találkozó elmarad, úgy egyéb fórumokon próbálnak érvényt szerezni jogaiknak - fogalmazott a szóvivő. a kérdésre sem, hogy az árvízi pénzt milyen szempontok szerint osztották el. S végül itt van a visszakapott gázpénz sorsa. Százötven aláírást gyűjtöttünk azzal a céllal, hogy a hivatal fizesse vissza a pénzt az embereknek, hogy ezt az összeget ne forlán nem fajult volna idáig a dolog. Az elhallgatás azonban kételyeket és bizalmatlanságot szül. Az a célunk, hogy a község vezetése gondolkozzon el a fenti kérdéseken, és mielőbb nyílt fórumon válaszoljon a kérdéseinkre. _______________________________(MUTAI Egy hónap a kultúráért Rendhagyó módon ünnepük a Himnusz születését A Himnusz születésének dátuma, január 22. már több mint egy évtizede a magyar kultúra napja hazánkban. A jeles ünnepről a mátraalji városban is évek óta megemlékeznek, ám tavaly már - rendhagyó módon - nem egyetlen napot, hanem egy egész hónapot szenteltek a magyar kultúra ünnepének. Gyöngyös Mint Baranyiné Szilágyi Erzsébet, a Mátra Művelődési Központ igazgatója lapunknak elmondta: szerettek volna méltó rendezvényeket kínálni a város lakóinak, s ebben a kulturális és oktatási intézmények, civil szervezetek, művelődő közösségek egyaránt jó partnernek bizonyultak. Ennek eredményeként már tavaly is olyan gazdag kínálat alakult ki, amelyet fizikailag is lehetetlennek tűnt egyetlen napba sűríteni.- Az idén is egész hónapon át tartó rendezvénysorozattal ünnepelünk, mivel ezúttal is nagyon sokan kapcsolódtak be a programjaikkal - mondta az igazgatónő - Úgy éreztük: tavaly egyfajta mércét állítottunk fel, amelyet immár nem szabad alulmúlni, így vélekedett a város vezetése is, amikor egy meghatározott összeget elkülönített a költségvetésben a Magyar Kultúra Hava támogatására. A programsorozat első rendezvényeként a Vachott Sándor Városi Könyvtárban kiállítást rendeznek Gyöngyös és környéke képeslapokon címmel. A Mátra Honvéd Kaszinó 12-én nyit kiállítást a Mátra Múzeum képzőművészeti anyagából, míg a Tourinform Galériában az iskolásoknak meghirdetett Az én városom című pályázatra beérkezett alkotásokat mutatják be a hónap közepétől. A Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola a Junior Art Alapítvánnyal közösen középiskolás kulturális találkozót szervez, a Kolping-ház pedig vers- és balladamondó versenyt rendez több korosztály számára. A felsorolás korántsem teljes, ugyanis a fentiek mellett több iskola és intézmény is bekapcsolódik a sorozatba, kisebb-nagyobb tárlatokkal, versenyekkel, előadásokkal. A legnagyobbnak ígérkező rendezvény az ünnep előestéjén, január 21-én lesz a Felsővárosi Általános Iskolában, ahol Szabó Gyula polgármester köszöntője után a városban működő kórusok adnak hangversenyt, Kodály-, Bartók-, Liszt-műveket adva elő. A műsorban a Vidróczki néptáncegyüttes is közreműködik. A színházbarátokról sem feledkeztek meg: január 24-én Tamási Áron Énekes madár című népi ihletésű játékának bemutatójára várják a gyerekeket és a felnőtteket a művelődési központba. A háromfelvonásos darabot az Evangélium Színház vendégjátékaként láthatja a közönség. A további programokról a városi műsorfüzetből, illetve a kulturális intézményekben szerezhetnek bővebb információkat az érdeklődők. STANGA ISTVÁN Sötétedik A kisgazdapárti Pokol Béla - nem isteni, sokkal inkább kormányfői sugallat nyomán - ismét előveszi a hex Pokol néven hírhedtté vált törvényjavaslatát, amely szerint a sajtóban közzétett véleményeket is helyre lehetne (kellene) igazítani. A MIÉP médiafigyelő bizottság felállításán szorgoskodik, miközben dr. Grespik László (van, ki e nevet nem ismeri?), amellett, hogy igen sajátosan értelmez alkotmánybírósági álláspontokat, gesztusok, arckifejezések miatt perel. Nagyszerű jövő (vagy inkább múlt?) sejlik fel e tények hallatán. Egy régi-új világ, ahol a véleményeknek immáron nincs helyük, ahol nem csupán a szájakra kell lakatot tenni, hanem az arcokat is fegyelmezni szükséges, nehogy valami kóbor mosoly, netán egy grimasz miatt kelljen bíróságra járkálni. Sótlan, jellegtelen mondatok, merev, mimika nélküli ábrázat - íme, a kor szellemének megfelelő polgártárs. Ebbe kössön bele az éber médiafigyelő bizottság. Az 1999-es napfogyatkozás okán fél Európa elindult hozzánk, hogy sötétet lásson. Meglehet, az új évezred első évében megint jöhetnek. Már sötétedik. Feszültség a választóvonalon Erősíteni a kis- és középvállalkozásokat Dr. Mánya Kristóf a térség országgyűlési képviselőjeként a Fidesz-FKGP választóvonalon ül a Parlamentben, így a közelből észlelhette azokat a párton belüli ellentétekre utaló jeleket, amelyek korábban talán nem is jutottak ki az Országház ülésterméből. Gyöngyös- Bizonyos történéseknek valóban akaratlanul is tanúja voltam- mondta a politikus. - Annyi már korábban is érzékelhető volt, hogy nagy a feszültség a kisgazda frakción belül. Azt is láttam, hogy néhány nagyon felkészült és hasznosan politizáló képviselőjük zsákban futásra kényszerült. És ha egy ilyen egyszemélyes párt a húzóembereit zsákban futásra kényszeríti, annak vesszőfutás lesz a vége - jegyezte meg a képviselő, aki úgy véli, hogy a jelenlegi pártstruktúra mellett elképzelhetetlen a belső feszültségek végleges feloldása, bár a Fidesz bízik benne, hogy a kisgazdák körében mielőbb visszaáll a belső nyugalom. Dr. Mánya Kristóf jelentős sikernek tartja, hogy Ipari Park címet kapott a Gazdasági Minisztériumtól Gyöngyös. Az M3-as autópálya közelében, a Karácsondi út mentén található csaknem 25 hektáros területen a város új gazdasági központja alakulhat ki. Az elképzelések szerint az ipari parkban öt év alatt mintegy öt- milliárdos beruházás valósulhat meg, és 750 új munkahely létesülhet. Idővel az ipari park bővítésére is van lehetőség, ha arra a befektetők részéről igény mutatkozik. Összességében az új gazdasági övezetnek 40 hektáros területet biztosítanak. A honatya fontosnak tartja, hogy a multinacionális cégek mellett a kis- és középvállalkozások is megfelelő helyet kapjanak az ipari parkban. Az effajta vállalkozások szerepét erősíteni kell, gazdasági tevékenységük az uniós országokban jóval nagyobb, mint nálunk. Ezért az Európai Unióba történő belépésünkig meg kell „izmosodniuk” a magyar kis- és középvállalkozásoknak is - jegyezte meg a parlamenti képviselő. ___________________tTZ.M.1 V állalkozókat fogadnak Smoit Erpökövebp amelynek során Lakatos István-------------------------------------------- polgármester köszönti a meghíImmár több településen is ha- vottakat. gyománnyá vált, hogy az év ele- Szombaton délután Erdőién az önkormányzatok kötetlen kövesden is hasonló rendezvényt találkozó keretében köszönik szervez az önkormányzat. Mint meg a helyi vállalkozók elmúlt Földi Gyula polgármestertől meg- évi segítségét és együttműködé- tudtuk, a találkozó a köszönet- sét. Csütörtökön délután négy nyilvánítás mellett arra is alkal- órakor Sírokban a polgármesteri mat ad, hogy az idei elképzelése- hivatalban mintegy 50 helyi vál- két egyeztessék. lalkozót várnak a találkozóra, -_____________________Ë O vistárlat a Forrásban Eger A Forrás Gyermek-szabadidőközpontban már hagyomány, hogy lehetőség szerint minden gyermeknek biztosítsák a bemutatkozás, a sikerélmény esélyét. így az óvodás korosztály is évről évre helyet kap egy-egy kiállítás erejéig. Az idei tanévben - még az ősszel - először a Farkasvölgyi Óvoda csemetéi mutathatták be alkotásaikat, tegnap pedig a Joó János Óvoda tárlatát nyitották meg a Forrásban, mert minden gyermek számára nagy élményt jelent, ha az általa készített rajzot, bábut viszontláthatja egy képkeretben vagy vitrinben, de még nagyobb öröm, ha mindezt másokkal is megoszthatja. A tegnapi rendezvényen sugárzó arcú óvodások gyülekeztek, és várták izgatottan első kiállításuk megnyitóját. Szokás, hogy miijdig az előzőleg bemutatkozott óvoda vezetője mond kísérő szavakat az ünnepélyes alkalommal, így most Jónás Zoltánné szólt elismerően a kiállított anyagról. A legkisebbektől a nagycsoportosokig mindenkinek van alkotása a galériában: rajzok, szőttesek, agyagtárgyak, textilek és bábok várják a látogatókat, akikből már az első nap sem volt hiány, sőt más óvodák is ellátogattak a Forrás tárlatára. Gyöngy Csilla népművelő elárulta: nem titkolt szándékuk, hogy a kiállítások révén közelebb hozzák egymáshoz a városi óvodákat. Remélik, ez hozzásegít ahhoz, hogy a találkozások alkalmával megosszák tapasztalataikat, módszereiket, véleményüket. A tárlaton ugyanis beszélgetésre is van alkalom, ami a közös- ségi élet alapfeltétele. ______elek E lső kiállításuk alkalmával műsort is adtak az apróságok FOTÓ: PERL MÁRTON A HÍRLAP ÜGYELETÉI HE VÉS ^1 HÍRLAP Újságíró: RÉNES MARCELL Telefon - (36)513-614 Fax - (36)513-605 •k Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 \ * Terjesztő: NYIKES ORSOLYA Telefon - (80)513-646