Heves Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-26 / 22. szám
12. oldal - Heves Megyei HIrlap 2001. Január 26. péntek SPORT TÜKÖR Sportklub, hétezer forinttal Az FC Hatvan megyei I. osztályban szereplő labdarúgói elkezdték a bajnokságra való felkészülést. Lelkesek a fiúk, pedig nem túl kedvezőek a kilátásaik. Az egyesület - amelynek még nincs is elnöksége - mindössze hétezer forinttal a kasszájában várja az idényt. Hatvan A jelen állapot szerint 10-14 focista látogatja a felnőttek tréningjeit. Csupán egy garnitúra hosszú ujjú szerelés áll a rendelkezésükre, ami édeskevés, ráadásul a különféle korosztályos csapatoknak legalább 30-40 pár stoplis cipőre is szükségük volna. A labdákat a jövő hétre javítják meg, ennek költségeit - valamint a hideg idő elleni védekezésül szolgáló teát - a leendő elnökség egyik tagja, Búzás Mihály a saját zsebéből biztosítja. Mindezekkel szemben a klub kasszájában mindössze 7000 forint található, de ez is hozzáférhetetlen a jövőbeni vezetés számára, mivel őket hivatalosan még nem választotta meg a közgyűlés, miközben a régi, Szinyei András által vezetett grémium már lemondott. A leköszönt elnökség Molnár József Ferenc önkormányzati képviselőt és Palásthy Pált, a városháza szakreferensét kérte fel az új vezetőségi tagok toborzására. A tárgyalások során Molnárnak sikerült megállapodnia néhány lelkes futballbaráttal, akik megígérték, hogy elvállalják a megbízatást. Csuvikovszky Lajos önkormányzati képviselő, valamint Búzás Mihály, Vida Gyula, Páldi Róbert és Balogh László vállalkozó azonban csak azzal a feltétellel mondtak igent, ha előbb tisztázódik a sportkör tényleges - a régi vezetéstől „megörökölt” - anyagi helyzete. Molnár József Ferenc elmondta: a leendő elnökség feladatát a régi vezetés nagyban megkönnyítheti azzal, ha gördülékennyé teszi az átadás-átvételt. Vonatkozik ez a pénzügyek tisztázására is. A klub régi irányítói is nehéz körülmények között kezdték el a munkát, de ez az utódaikra még hatványozottabban érvényes: a csapat már csak a megyei első osztályban szerepel, kevés szponzorral. A támogatókat nehéz lesz visszaszerezni, mert egyrészt nem akarják elfogadni, hogy alacsonyabb szinten is sokba kerül a labdarúgás, másfelől - régebbi tapasztalataikból kiindulva - egyéb fenntartásaik is megfogalmazódnak. A bizonytalan körülmények nyomán pedig még az is elképzelhető, hogy a csapat szétszéled. A leendő elnökség - a tagok szándéka és ígérete szerint - mindent megtesz azért, hogy a kedvezőtlen folyamat ne következzen be. Molnár szerint a legfontosabb a bizalom visszaszerzése. A szurkolók, a támogatók és a politikusok számára ismét vonzóvá kell tenni a hatvani futballt. A szemlélet pozitív változásaként értékelhető, hogy az önkormányzat - törvény szerinti kötelezettsége szerint - korrekt módon igyekszik fenntartani a népkerti létesítményt. Ha pedig a képviselő-testület a költségvetés közelgő tárgyalásakor úgy határoz, hogy ezenfelül is megfelelően támogatja a település sportéletét, al&or van remény arra, hogy sikerül rendezni az FC Hatvan mintegy 2 millió forintos tartozását, s jut elegendő pénz a labdarúgásra is. _____________________________________________(TÓI Új egyesület Egerben Úszás Fábián Bélát választották elnöknek Sikeresnek bizonyult az a közgyűlés, amelyet az Eszterházy Károly Főiskola B-épületében tartottak, mintegy hatvan érdeklődő jelenlétében. A tanácskozást levezető elnök, Bíró József üdvözölte a megjelenteket, majd a szükséges formaságokon túljutva, továbbá a tervezett napirendeket elmondva, mindezeket közösen elfogadva volt lehetősége arra, hogy átadja aszótdr. Halmos R. Péternek. Az előkészületekben aktív sportember feladata volt ismertetni a tervezett alapszabály szövegét, amit élénk vita követett. A hozzászólók javaslatai nyomán eszközöltek bizonyos módosításokat, majd nagy többséggel elfogadták az alapszabályt. Ezzel a jelenlévők gyakorlatilag megalakították az Uszoda Baráti Kör Eger elnevezésű egyesületet. A jelölőbizottság részéről Rüll Gusztáv tett javaslatot az ötfős elnökségre. A testület elnökének Fábián Béla egykori válogatott úszót, jelenleg világviszonylatban sikeres szenior versenyzőt választották. A két elnökhelyettes tisztét Csányi Barna és dr. Nagy István tölti be. Tagja még az elnökségnek főtitkárként Visonlai József, valamint a főpénztáros Mészáros Imréné. Számos tisztségviselőt is választottak, hogy azok adott esetben segítsék az elnökség munkáját. Megválasztották természetesen a számvizsgáló bizottságot is. Fábián Béla megköszönte a tagság bizalmát, majd többek között a következőket mondta:- Mi azért vagyunk és azért akarunk dolgozni, hogy pozitív képet alakítsunk ki úgy a Bitskey-, mint a Bárány-uszodáról. Meggyőződésem, hogy csak akkor valósulnak meg céljaink, ha a nyitott és a fedett létesítmény a továbbiakban is együttműködik, kiegészíti egymást. Tapasztalataim szerint főleg a Bitskey- uszodával kapcsolatban nem kellően tájékoztatott a köz- vélemény, ezért alakulnak ki eltorzult nézetek, amelyek fölösleges indulatokat ered- ményeznek. Lehetőségeink szerint szeretnénk támogatni az úszó-, a vízilabda- és a búvárúszó-klubot, civil szervezetként mögöttük állva segíteni munkájukat. Fábián Béla megköszönte Kormos Pálnak az egyesület megalakítása céljából kifejtett tevékenységét, majd javasolta a közgyűlésnek hogy válasszák meg tiszteletbeli elnöknek az egykori gazdasági, illetve sportvezetőt. A jelenlévők igenlő szavazatot adtak a javaslatra. Bíró József zárszavában megköszönte a jelenlévők érdeklődését, és kérte, hogy kapcsolódjanak be aktívan a közösségi munkába, szervezzék tovább a tagságot. Az egyesület jövője érdekében számos javaslat hangzott még el. Az alakulás alkalmából több mint negyvenen alá is írták a belépési nyilatkozatot, ami egyben az első anyagi hozzájárulást is jelenti az Uszoda Baráti Kör számára. Sportnap Domoszlón Szabadidősport )ák a közsé8 lakóit- aho1 8Yer---------------------------------------- mek, női és férfi kategóriákban R áfér egy kis testmozgás a tele- négy sportágnak hódolhatnak, pülés lakóira, ezért Domoszló A szervezők sakkban, asztalite- Önkormányzatának Ifjúsági és niszben, lábteniszben és lövészet- Sportbizottsága téli családi sport- ben várják a jelentkezőket. A nap napot szervez január 27-én, folyamán vémyomásmérési lehe- szombaton. Reggel 8 órától a he- tőséget is biztosítanak a szabad- lyi művelődési házba és az általá- idős programokon résztvevőknek. nos iskola tornatermébe invitál- ________________________■ E gy hír: egy mondat ATLÉTIKA. A háromszoros olimpiai bajnok amerikai Marion Jones 1999 után másodszor veheti át az év legjobb sportolójának járó Jesse Owens-díjat. LABDARÚGÁS. Wilson Mentionra, a brazíliai Pernambuco állam első osztályú labdarúgó-bajnokságában lejátszott Nautico- Vitoria mérkőzés játékvezetője a lefújást követően rálőtt egy őt bíráló fiatal szurkolóra. A lövés szerencsére senkit nem talált el. BIRKÓZÁS. Két világbajnoki ezüstérmes birkózó, Deák Bárdos Mihály és Hirbik Csaba a Vasas-Goldplast csapatában folytatja pályafutását. Bódi Jenő vezetőedző személye mindkettőnk számára garancia - mondta a nehézsúlyú Deák Bárdos. LABDARÚGÁS. A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága szombaton az egri Expressz étteremben tartja hagyományos évadzáró-évadnyitó bálját. A rendezvény 18.30 órakor kezdődik. ■ Agassi triplázhat Tenisz Pénteken két női, illetve egy férfi egyéni elődöntővel folytatódott Melboume-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokság. A nőknél mindkét összecsapás meglepetést hozott, de csak egyik találkozón nyert az esélytelenebbnek tartott játékos. A 12. helyen kiemelt Jennifer Capriati végig pontosabban teniszezett a címvédő Lindsay Davenportnál, s megérdemelten jutott a fináléba 6:3, 6:4-es diadallal. Az egykori tinizseni sok év után játszott ismét képességeinek megfelelően, csak 19 önhibát vétett, míg riválisa 43 alkalommal rontott könnyűnek látszó helyzetben. A másik mérkőzésen a világelső Martina Hingis megdöbbentő fölénnyel, mindössze 53 perc alatt 6:1, 6:l-re diadalmaskodott a gyatrán teniszező Venus Williams ellen. A svájci világsztár a játék valamennyi elemében felülmúlta a tengerentúli klasszist, 8 önhibájára például 38 „válasz” érkezett. A férfiak elődöntőjében a címvédő Andre Agassi 3 óra 7 perces nagy csatában, 7:5, 2:6, 6:7, 6:2, 6:3-ra verte a negyedik szett végétől sérülten is helytálló Patrick Raftert. Kint: ha az idő engedi... Ilyenkor még szívesebben húzódik terembe a sportbarát A tavalyi torna Eger - Heves elődöntőjében a hétméteresek döntöttek Besenyeiék javára. Képünkön munkában a torna legjobbjának választott Tajti fotó! pilisy elemér Imola-Hírlap-kupa, Eger 2001. január 27-28. Még egy nap, és megkezdődik a 15. Imola-Hírlap-kupa. A csapatok az elmúlt héten lehetőségeikhez mérten ötvözték a szabadtéri és teremíoglalkozásokat. Az A-csoportban szereplő FC Egernél a legtöbb a bizonytalanság a játékoskeretet illetően, ennek ellenére ma délutánra edzőmeccset tervezett Eich László együttese. Teremfoci Talán még a kisgazdák is felkapták volna a fejüket csütörtökön délelőtt, ha látják, amint egy munkagép bo- ronálja az érsekkerti salakos labdarúgópályát. Aligha tudni, hogy mi ilyenkor a legjobb módszer a talaj „művelésére”, a latyakos hóval persze kezdeni kell valamit. Játékra alkalmassá tenni úgy, hogy közben az eső is esik, nem éppen leányálom, de csupán várni a jó időt, az sem éppen üdvös a tél közepén. Az FC Egeméi is várnak sok mindenre, ma például Nyíregyháza csapatára egy edzőmérkőzés erejéig. A Mátraházán táborozó szabolcsiak Eger érintésével szándékoznak visz- szatémi „országukba”, s egy találkozóra is készek, mégpedig többre, mint egy pincelátogatás.- Sok függ az időjárástól, de a pillanatnyi helyzet szerint lehetőséget látok a mérkőzésre. Mi úgy készülünk, hogy 14 ómkor pályára lépünk. Erről értesítjük a nyírségieket, remélhetőleg létrejön a találkozó, hiszen szükség van a játékra - mondta EMi László, az Eger edzője, miközben Márton Altiláék rótták a köröket a stadioni havas salakon. - Egy órát teremben fociztak a srácok, aztán következett a 10x400 méter, majd még egy tartós futás. Harminc edzésen vagyunk már túl, ám a keret továbbra is kialakulatlan. Van egy újabb próbajátékosunk, de a támadósor erősítésére változatlanul csak ígéretek vannak. Szamosi hosszabb ideje sérült, Csató csak könnyített munkát végez, éppen ezért gondot okoz, hogy az lmola-Hírlap-kupán ki tud pályára lépni. Az is elképzelhető, hogy minden csoportmeccsünkön más-más játékost nevezünk azok közül, akik riiég nincsenek leigazolva - tette még hozzá a mester, majd a játékosok után ballagott az öltöző irányába. Nem volt valami derűs hangulatban, noha ilyen időjárás inkább lehangoló, mint felemelő. Kint valóban meglehetősen kilátástalan volt a helyzet csütörtökön délután a labdarúgás szempontjából, éppen ezért lehet holnap kitűnő helyszín az egri körcsarnok az Imola-Hírlap-kupa küzdelmeire. A terem várja a csapatokat. A parkett és a palánk száraz, talán még porzik is. U.M. A torna programja Január 27., szombat A délelőtti műsor, A-csoport 9.00- 9.35: FC Eger - Felsőtárkány 9.40- 10.15: Heves - Pétervására 10.20- 10.55: FC Eger - Heves 11.00- 11.35: Felsőtárkány - Pétervására 11.40- 12.15: FC Eger - Pétervására 12.20- 12.55: Felsőtárkány - Heves A délutáni műsor, B-csoport 13.00- 13.35: Besenyőtelek - Gyöngyösi AK 13.40- 14.15: Egerszalók - Imola Bau 14.20- 14.55: Besenyőtelek - Egerszalók 15.00- 15.35: Gyöngyösi AK - Imola Bau 15.40- 16.15: Heves megyei önkormányzat - Heves megyei játékvezetők bemutató mérkőzés 16.20- 16.55: Imola Bau - Besenyőtelek 17.00- 17.35: Gyöngyösi AK - Egerszalók JANUÁR 28., VASÁRNAP 9.00- 9.30: Kápolna SE - Plútó SE gyermekmérkőzés ('91-es korosztály) 9.35-10.20: Elődöntő 1. A-csoport 1. helyezett - B-csoport 2. helyezett 10.25- 11.10: Elődöntő 2. B-csoport 1. helyezett - A-csoport 2. helyezett 11.15: Heves megye 2000. évi legjobb sportolóinak díjátadása 11.25- 11.55: Hevesi DFC - FC Eger gyermekmérkőzés ('88-as korosztály) 12.00- 12.45: Mérkőzés a 3. helyért 12.50-13.30: Imola-Hírlap-kupa döntő 13.40: Eredményhirdetés Belépők: Mindkét napon 400 forint, a 14 éven aluliak és a 70 éven felüliek részére ingyenes. írnom sau I MfeÁ L A .*» o tol 4 me £• ; i n g cent .3 r Balatonfüred, Petőfi S.Út 22. H HEXATECH frKÜBtQÁpúlTOt ífitütS #|TŐ Kik lesznek a legjobbak? Hagyomány, hogy a Hírlap-kupa keretében adják át a megye elmúlt évi legjobb sportolóinak járó díjakat. így lesz ez az idén is, mégpedig vasárnap 11.15 órai kezdettel. A Heves Megyei Önkormányzat Sport és Ifjúsági Bizottságának felkérésére a 2000. év legjobbjaira is női, férfi és csapat kategóriában lehetett voksolni. Bár a végeredményt csak a hivatalos ünnepségen hozzák nyilvánosságra, az már most ismeretes, hogy mely sportolók, illetve együttesek kaptak szavazatot. A hölgyeknél Fehér Enikő maratoni futó, Kiss Annamária búvárúszó, Kovács Judit kötélugró, Pádár Ildikó kézilabdázó, Szabó Dominika röplabdázó, Székely Andrea búvárúszó és Vincze Kinga sportlövő, a férfiaknál Bozsik József fogathajtó, Flaskay Mihály úszó, Jászberényi Gábor vízilabdázó, Panyik János biatlonista, Végh János motorversenyző és Virág Lajos birkózó, míg a csapatoknál az egri Aréna Fitness Aerobik Klub, a Bélapátfalvi Építők te- kézői, az EGUT RC-Eger női röplabdacsapata, a Kisnánai Stag-Building lábtoll-labda együttese, a makiári ugrókötelesek, a UPC-Eger férfi- és az ÚVMK-Szabóker-Eger női vízilabdacsapata szerepelt azon a listán, melyből kikerültek a győztesek. Jóslásokba nem akarunk bocsátkozni, azt viszont közöljük, hogy kik voltak az 1999-es esztendő legjobbjai. Nők: Vincze Kinga, férfiak: Molnár Csaba tekéző, csapat: ÚVMK-Eger férfi vízilabdacsapata. A 2000. év díjazottjaira pedig vasárnap délelőtt fény derül. ______________________(EÖMI L emondott Studniczky Ferenc Autósport A Hungaroring Sport Rt. tegnapi ülésén kiderült, hogy az igazgatóságnak és Studniczky Ferenc elnök-vezérigazgatónak a szakmai elképzelései a társaság jövőjét illetően lényegesen különböznek egymástól, ezért az elnök-vezérigazgató felmentését kérte. Az igazgatóság - megköszönve Studniczkynak a tavalyi verseny sikeres lebonyolítását - teljesítve kérését, felmentette tisztségéből a vezetőt. Berényi János az rt. tulajdonosi képviselőjeként elmondta, hogy a vezérigazgatói feladatok ellátására átmenetileg Gaál Attila vezérigazgató-helyettest kérte fel az igazgatóság, amely- • nek egyik tagja, Fürjes Balázs tölti be ideiglenesen az elnöki tisztséget. _____■