Heves Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-26 / 22. szám
2001. Január 26., péntek MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Újra uszoda, de most a nyitott A kis robbantó Egy szingapúri kislányt hároméves korában felvettek a legmagasabb szellemi képességgel rendelkezők társaságába. Csak most tudódott ki - a szülők eddig eltitkolták a média elől -, hogy a londoni székhelyű. Mensa International elnevezésű szervezetnél a gyermek egy korához igazodó intelligenciateszten „felrobbantotta” az IQ-skálát. Ezzel biztosra is vehető, hogy nem politikus lesz belőle... _____________________________________(B.S.) B ÁL A GYEREKEKÉRT. Szombaton Mátraderecskén, a sportcsarnokban 19 órától jótékonysági bált rendeznek. A bevételt a helyi óvoda és iskola feltételeinek javítására fordítják. NÉPDALOK. Horton a könyvtár fennállásának 40 éves évfordulója alkalmából tegnap iskolások és óvodások népdaléneklésből versenyeztek. Az eseménnyel a kultúra napját is köszöntötték. IMAHÉT. Egerben szombaton 17 órakor a Minorita-templomban dr. Kádár Zsolt református lelkész mond beszédet. A Krisztus-hívők egységéért rendezett imahét vasárnap 17 órakor a Bazilikában zárókönyörgéssel fejeződik be. (Folytatás az 1. oldalról) A meghívott cégek között van a Rohonczy és Társa Kft., amely - mint lapunkban is hírül adtuk - már kidolgozott egy elképzelést a terület hasznosítására, konkrét befektetőkkel is folytatott tárgyalásokat. E terv hatására került terítékre az ügy, ám az önkormányzat úgy látta, a pályázat eredményesebb lehet, mint a már meglévő egyetlen terv elfogadása. A döntést megelőző vitában dr. Vasas Joachim (Munkáspárt] javasolta: vonják össze az új fedett és a nyitott uszodát. Hasonlóan fogalmazott Flaskcry László (MIÉP) is, aki szerint a Bárányt függetleníteni kellene a tervpályázattól, azaz az uszodának nem kellene abban szerepelnie. Dr. Ringelhann György díszpolgár, volt polgármester nagyobb óvatosságra, a kapkodás elkerülésére és a sportcélok megőrzésére szólított fel. Számosán viszont a pályázat mellett érveltek. Habis László (lokálpatrióta) azt hangsúlyozta: most nem egy konkrét beruházásról, tulajdonviszonyokról, az uszoda eladásáról tárgyalnak, hanem ötletekre hirdetnek tendert. A forrás és az uszoda tulajdonjoga pedig - mint Horváh Gábor (FKgP) is kiemelte - a városé marad, ez ott olvasható a kiírás feltételei között. Kühne Gábor (Fidesz) arra figyelmeztetett, hogy Egerben a strandi 50 méteres medencével együtt százméteres körzetben három versenymedence található, ez elég kell legyen, ha a funkciókat összehangolják. Dr. Nagy Imre polgármester elmondta: a sport nem gazdaságos tevékenységét akkor tudja a város támogatni, ha máshonnan, így a gyógytur- izmusból bevétele származik. A közgyűlés nem fogadta el azt a javaslatot, miszerint Nagy Miklóst, az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Rt. volt ügyvezető igazgatóját fel kellett volna menteni igazgatósági tagsága alól is. A felügyelőbizottságba delegálta a testület Bányász Róbert (MSZP) önkormányzati képviselőt és Pápista Józsefet, a Munkáspárt egri ügyvezető elnökét. A közterület-felügyeletről szóló új rendelet kapcsán Törőcsik Miklós (MSZP) frakcióvezető megjegyezte: a felügyelőket nem akkor kellene jutalmazni, amikor sok büntetést szednek be, hanem amikor rendet tartanak, és nem kell senkit sem büntetni. A némiképp filozofikus felvetéssel elvileg többen egyetértettek, de - ahogyan Várkonyi György (lokálpatrióta) is megfogalmazta - ezt a fajta prémiumrendszert a gyakorlatban meg- valósíthatatlannak vélték. A rendeletet - immár második fordulóban, végleges formában - elfogadta a grémium. RÉNES MARCELL Új-zélandi kalandok Az ülésen Balázs Mihály (független) felvetette: miért utazott a helyi úszó- és vízilabda-szövetség pénzén Új-Zélandra dr. Horuczi Csaba (SZDSZ) alpolgármester, s miért vett fel a háromhetes útra a hivataltól napidíjat? Horuczi kérdésünkre elmondta: kint augusztusban hivatalosan fogadta őt több nagyváros polgármestere, idegenforgalmi ügyekről tárgyaltak, programja tehát nem egyezett a vízilabdásokéval. Repülőjegye 250 ezerforintos költségét az ÚVMK-Bau-System szintén kiutazó szponzorai állták, a kinntartózkodás költségeit az új-zélandi vendéglátók fedezték. A Városházától 15 dollár napidíjat kapott. „A játék az életből kis előleg” (Folytáás az 1. oldalról) Szólt arról, hogy már a csecsemőben is él a környezete iránti ősbizalom, melyet egyéves korától saját akaratának érvényesítése vált fel. Háromtól hatéves koráig az egészséges gyermek így gondolkozik: „Az vagyok, amit magamról el tudok képzelni.” Ezzel a tudással lépi át az iskola küszöbét, s innentől kezdve adódik a kérdés: ezt a tudást képes-e továbbvinni, akadályozza vagy segíti-e a környezete ennek gyakorlásában, fejlesztésében?- A játék minden életkorban komoly munka, a produktív tevékenységgel szembeni látszólagos „haszontalansága” pedig emeli az értékét - folytatta az előadó. - A játék az egyetlen dolog, ahol a rend és a szabadság találkozhat, az a tevékenység, amely nem elsősorban célja elérésére tör, hanem az ahhoz vezető út élményét kínálja. A kérdés minden korban feltehető: tudunk-e játszani, vagy kívülállóként csak a mások játékát nézzük? A gyermek- intézményeknek különösen fontos szerepük van abban, hogy gyermekeink ne veszítsék el ősi tudásukat, a játék élményét. E kétnapos fórum résztvevői sokat tehetnek ezért - fejezte be nyitógondolatait Kamarás István. Ezt követően kerekasztal-beszélge- tés keretében tanácskoztak a minisztériumok feladatvállalásáról a gyermeknevelésben. Ezen részt vett Szabó László, az ISM ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Óváry István, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közművelődési főosztályának vezetője, Kojanitz László, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője, és Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet igazgatóhelyettese. Délután a játszőhá- zak lehetőségeiről folytattak párbeszédet á résztvevők, akiknek az esti órákban az intézmény előadó-művészeti csoportjai adtak műsort. Ma délelőtt szekcióülésekkel folytatódik a program, amely a konferencia eredményeinek összefoglalásával zárul. ________________________________________________________(BABTA) I dei tél: eső mossa el a havat TÁJÉKOZTATÁS. Tiszanánán január 24-től átvette az önkormányzat a helyi kábeltelevízió üzemeltetését. A változással a lakosság - képújságszerű szolgáltatással - napi friss híreket láthat, olvashat a kábeltévé adásában a település életét érintő témakörökben. METSZET. Ma 18.30-kor jelentkezik a városi televízió kulturális ajánlóműsora. A Metszet vendége Orosz Győző, aki legszívesebben hobbijának, a zenélésnek hódol. A nézők egy kiállítás apropóján a nyeregkészítésről is tájékozódhatnak. TURISTÁKNAK. Ma 10 órakor â Fűzfa panzióban adják át ünnepélyesen a poroszlói Turista Centrumot. FOGADÓÓRA. Máus Miklós, a gyöngyösi önkormányzat képviselője minden hétfőn 9-11 óra között fogadóórát tart a Gyöngyös és Vidéke Vállalkozók Egyesületének Orczy úti székházában. KÖZGYŰLÉS. Ma 17 órától a Nagycsaládosok Egri Egyesülete közgyűlést tart a Megyei Művelődési Központban. A szervezet életében fontos eseményre várják a tagság képviselőit. Traffipax vezénylés 14.00-22.00: Eger belterület, Gyöngyös - Mátrafüred - Mátraháza 24.SZ. főút Heves megye A tél első havas nekibuzdulása nem sokáig tartott. A kékestetői meteorológiai állomáson elmondták, hogy a várt és előrejelzőt felmelegedés kicsit késik. A Mátra legmagasabb csúcsára a lefagyott, jégben álló út miatt tegnap lehetetlen volt feljutni. A közútkezelő több járműve Mátraházán a parkolóban állomásozott. A megyei ügyelettől kapott információ szerint az utakon nem volt fennakadás. A Mátra alacsonyabb rendű útjai hókásásak, latyakosak voltak, máshol sónedvesek, vizesek. Három üzemmérnökség mintegy húsz, hóekével és szórófejjel kombinált gépjárművei mindenesetre végezték a dolgukat. A közutakon tegnap még kisebb koccanásról sem lehetett hallani, árokba csúszott kocsit sem láttak. A rendőrség is problémamentesnek ítélte közlekedési szempontból a csütörtöki napot. A meteorológiai előrejelzés pedig azt vetíti előre, hogy az idei tél első hótakaróját eső mossa be a földbe. KOVÁCS JÁNOS Érzéketlen kérdés Hogy vannak még érzékeny kérdések világunkban, az abból tudható, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elárulta. A tízévente sorra kerülő népszámlálási kérdőíveken ezúttal - újdonságként - lesznek régen volt, érzékeny kérdések is. Az világos ugyan, sosem a kérdés érzékeny, hanem a megkérdezett vagy a szóban forgó téma. A kérdés legfeljebb kényes. Vagyis: érzékeny kérdés alatt értendő ezúttal a felekezet megváltása, a nemzetiség és az egészségi állapot. Talán a legérzékenyebb mindeközül magától értetődően a felekezet. Nem pusztán a kérdőív összeállítása, hanem a kérdésfeltétel módja és a körötte keletkezett erős kampány miatt. A KSH valamiért mégis érzékenyként jellemzi népszámlálási kérdőívének azt a függelékét, melyre a válaszadás nem kötelező (csak ajánlott!). Am a válaszadás, a minél tömegesebb önkéntes bevallás érdekében mégis hihetetlen mozgalmak indultak. Egyházak éreztek kényszert sorompóba állni, hirdetni, reklámozni, szórólapozni sok-sok millió forintokért, hogy rájuk - majd azt írom szép freudizmussal: szavazzunk -, szóval, mellettük tegyünk hitet. Mint mondják. Az persze korántsem mellékes, hogy a kérdőív nem a hitmegvallásra hivatott eszköz. Más a célja. Mégis kampány zajlik. Mindezt egy puszta népszámlálási kérdőív egyetlen kérdése miatt. Miért e nagy versenyfutás? Úgy vélem mégis, alapvetően jó szándékból. Abból a titkolt félelemből, hogy - feltéve, de meg nem engedve - kiderülhet: vékony az egyházak állampolgári bázisa. Amit a XX. században történtek után, úgy hiszem, nem kellene szégyellni. E téren egyébként a kisebb községekben, ahol mindenki ismer mindenkit, kérdezőbiztos az alanyát és viszont, más a helyzet, mint egy nagyobb városban. Nagyobb a látszólagosan elvárthoz való igazodás kényszere. Akármennyire szőrmentén kezelik vagy sem, a felekezeti fejezet ma semmiképpen nem egy-, sokkal inkább két- vagy többértelmű kérdés. Ez pedig nehezen egyeztethető a népszámlálás céljaival. Már feltéve, ha elfogadjuk azt a logikát, hogy a statisztika módszertanilag az egyértelműségekre törekvő tudomány, ennek szolgálatába állítandó pontos mérőszámaival. Mire lehet akkor következtetni? Mit mutat majd meg a statisztikai eredmény? Az egyházak nagyságát, befolyását, a hívők számát, a vallásos honpolgárok arányát? Netán az ateistákét, a még keresőkét, a színt nem vallókét, vagy azokét, akik tartanak valamitői? Egyiket sem, és mindegyiket. Ha tetszik. Bármire felhasználható lesz. Elmaszatoltan. Es ez a legrosszabb. A kérdőív e pontja tehát nem annyira a statisztikáról, nota bene a hitről szól, ahhoz nincs köze, sokkal inkább a máról, a politikáról, a pénzről és a hatalomról. Arról, ami - tételezzük fel a legjobb szándékot - a kérdőív készítőinek és a KSH-nak sem lehetett szándékában. Tehát hiba. Túl a statisztikailag elfogadható tűréshatáron. Ami a szóban forgó érzékeny kérdés esetében egyszerűen érzéketlenség. A ..testvér” Danaszai Gazdag vízi élmények Kiképezték a számlálóbiztosokat Nem ügynökösködhetnek az összeírok Gyöngyös Eger Egy Phare-pályázat segítségével 120 millió forintos költséggel feszített víztükrű, vízforgatós gyermek élménymedencét alakítanak a városi termälßrdö, vagyis a strand úgynevezett „gombás” medencéjéből. Az október végéig megépítendő vízi játszótéren szigetként kiemelkedő vízivár is lesz. Tízmillió forintért egy felnőtt élménymedence tervei is elkészültek. Ehhez a Széchenyi-terv pályázatain próbálnak elnyerni 300 millió forintot - derült ki szerda este Sós Istvánnak, az Egri Strandüzemeltető Kft. ügyvezetőjének sajtótájékoztatóján. A gyermek élménymédencé- hez - amelynek kivitelezési munkáit sajnos a szezon folyamán kell elvégezniük - 57 millió forint vissza nem térítendő Phare- támogatást kaptak, a többit hitelből, illetve saját erőből fedezik. A felnőtt élménymedence kialakítása 600 millióba kerül, ennek negyede lehet hitel, negyede a saját erő, a többi a támogatás. A város esélyes lehet a Széchenyi-terv erre vonatkozó pályázatán, hiszen a kiíró Gazdasági Minisztérium kitörési pontnak tekinti a gyógyturizmust, s a pályázati feltételek olyanok, mintha azokat kifejezetten a megyeszékhelyre szabták volna. Az elképzelés az, hogy az említett összegből egy új téli öltöző és egy vízforgatós, részben fedett, kupolás medence épül. A legkorszerűbb berendezéseknek, az élményelemek szivattyúinak köszönhetően nyakzuhany, víz alatti masszázs, sodrófolyosó és hasonló különlegességek várják az egri termálfürdő vendégeit - akik itt eleve két különböző gyógyvizet találnak. _______________________I»*«) Mintegy 250 jelentkezőből választották ki azt a 148 számláló- biztost és 38 felülvizsgdlót, akik a hamarosan kezdődő népszámlálásban dolgoznak a mátraalji városban. A Központi Statisztikai Hivatal Heves Megyei Igazgatósága már rendelkezésre bocsátotta a számlálás alapját képező körzetbeosztásokat, eszerint 156 körzetben gyűjtik majd az adatokat a munkatársak - tudtuk meg dr. Kozma Katalin aljegyzőtől. A szakember azt is elmondta: pénteken, azaz ma befejeződik az az egyhetes képzés, amelynek során a biztosokat és vizsgálókat felkészítették a meglehetősen komoly és felelősségteljes feladatra. Az oktatást a KSH szakemberei tartják. A számlálóbiztosoknak a tényleges összeírás előtt is van feladatuk, hiszen egyrészt meg kell ismerniük körzetüket, másrészt az előzetes bejárás során el kell juttatniuk a polgárokhoz a népszámlálásról szóló ismeret- terjesztő és figyelemfelhívó szórólapokat. Mint megtudtuk: a címek azonosításához segítséget nyújt a polgármesteri hivatal digitális térképállományából nyert körzettérkép, amelyet valamennyi összeírónak még a címbejárás előtt átadnak. A szórólapok és hirdetmények útján az állampolgárok folyamatosan figyelemmel kísérhetik a munkát, s egyben kiszámíthatják az összeírok látogatásának időpontját is. Fontos tudnivaló, hogy a munkában részt vevő szakemberek rendelkeznek majd adatfelvételi, illetve ellenőrzési jogosultságukat bizonyító, névre szóló igazolvánnyal. Kizárólag ennek birtokában és felmutatásával léphetnek be a polgárok otthonába. A számlálást végző munkatársak hivatalos személynek minősülnek, így megilleti őket az ezzel kapcsolatos védelem. Az adatfelvétel során más szervezetnek vagy személynek nem gyűjthetnek információkat, nem végezhetnek felmérést, kereskedelmi vagy ügynöki tevékenységet. A polgármesteri hivatal kéri, hogy ha a számlálás során bárki ilyet tapasztal, azt haladéktalanul jelentse dr. Kozma Katalin népszámlálási felelősnek. _______________________!“?*! A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES ^ HÍRLAP Újságíró: RÉNES MARCELL Telefon - (36)513-614 Fax - (36)513-605 ★ Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: NYIKES ORSOLYA Telefon - (80)513-646 Szombati ügyelet: 06 (30)218-01-91 8 - 11-ig Egér-Szarvaskő A közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozó településen a szennyvízhálózat kiépítésére lenne elsősorban szükség - egyebek mellett ez hangzott el azon a lakossági fórumon, amelyet szerdán este dr. Nagy Imre polgármester és a Városháza több vezetője részvételével rendeztek meg a szarvaskői iskolában. Több helybeli beszélt arról is, hogy örömmel hallanak a „testvér- város” Eger fejlődéséről, csakhogy ők aligha jutnak el az új uszodába vagy a kicsinosított színházba, hiszen a városba beutazniuk is nehéz. Szarvaskőig, bár Eger része, nem közlekedik helyi, csak helyközi autóbuszjárat. A község útjainak minőségét is kifogásolták a jelenlévők. Nagy Sándomé, a helyi, öttagú részönkormányzat képviselője elmondta, tavaly látványos beruházások valóban nem történtek Szarvaskőn. A rendelkezésre álló egymillió forintból felállítják az új buszvárót, gyalogátkelőhelyet terveztetnek és árkokat fednek le. A szennyvízhálózat építése többéves terv. Dr. Nagy Imre szavai szerint a tavalyi volt „az utolsó békeév”, most jelentkeznek a nagy- beruházások, a hitelfelvételek hatásai a városi költségvetésben, amelynek számai borzasztóan lehangolóak. A tervezésnél egyelőre 360 millió forint mínuszon áll Eger, úgy, hogy sok, korábban eldöntött feladatot, s a felújítások, karbantartások kategóriáját már eleve kihagyták. _________________________|M«1