Heves Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-24 / 20. szám

I 2001. Január 24., szerda KÖRZETE Heves Megyei Hírlap - 5. oldal FUZE A B O N Tehetséggondozás A legutóbbi füzesabonyi önkormányzati ülés egyik napirendje ki­sebb vitát kavart. A szegényes költségvetés ellenére is úgy gondolja a városvezetés, hogy a település néhány diákját, felsőfokú tanulmá­nyokat folytató fiatalját kiegészítő ösztöndíjjal jutalmazza. A nézetkülönbség nem a szándék megtorpedózását célozta, ha­nem inkább abban tértek el az álláspontok, hogy a havi ötezer fo­rintot a nyertes pályázók egy tanévre vagy csak egy félévre kapják. Az árnyalt megközelítés, érvelés végén Eperjesi László húzta meg a határvonalat, aki szemléletesen mutatott rá: az oktatási bizottság tehetséggondozásnak, nem pedig szociális támogatásnak tekinti a lehetőségek szerinti segítségnyújtást. Az egyetemeken, főiskolákon ugyanis félévenként méretnek meg a hallgatók. A bizonyítás lehető­ségét ezért tanévenként kétszer érdemes felkínálni. Miután ismertté vált az is, hogy a pályázati minimumfeltételt im- már a 3,6-es tanulmányi átlagról 4,4-re kívánják emelni, egyesek aggodalmaskodtak: a végén még az a kevés pénz is „benn ragad”. Valyon István -úgyis, mint gyakorló pedagógus - nyugtatgatta a kétkedőket, meggyőződéssel mondván, hogy a város igenis sok jó fe­jű diákot ad a felsőoktatásnak. És van utánpótlás. Ezt igazolandó a művelődési irodavezető, Tiba József félhan­gosan jegyezte meg a körülötte ülőknek, miszerint most február­tól 4,55-tel sem lehetett a támogatottak tízes táborába bekerülni. Édes teherként végül tizenegy fiatalnak szorítják ki a támogatást a költségvetésből. Kár, hogy az illetékes tárca - miként azt nehez­ményezték - az ígéret ellenére nem csatolt a nemes ügyhöz kor­mányforintokat. A pénznek - ahogy mondani szokás - ugyan nincs szaga. De ta­lán az otthonról kapottnak mindig több a becsülete... _ (BUDAVÁRI) O visoknak iátszóház Több, mint biztatás Kál A Bihari János nevét viselő műve­lődési házról mindenki tudja, hogy az a helyi romák egy népes csoportjának összefogásából épült. Az intézmény vezetője, Suha Mátyás a megtestesítője a ki­sebbségi törekvéseknek. Róla köz­tudott, hogy az itt élők szervezete mellett megyei elnöke is az Igaz Szó Magyarországi Romák Függet­len Érdekszövetségének.- Ezúttal olyan eseményre vár­tuk a káliakat, amelyet faluszerte kiplakátoltunk - jelzi elöljáróban Suha úr. - Jöttek is nemcsak a ki­sebbséghez tartozók. Elsősorban azért, mint kiderül, hogy három minisztérium képvi­selőitől kapjanak első kézből tájé­koztatást a családvédelem, a kör­nyezetvédelem és az oktatás terén napirenden lévő változásokról. Másrészt párbeszédet folytassa­nak az Igaz Szó országos vezetőjé­vel, hiszen Horváth Gyula is kö­rükben tartózkodott.- Én nagyon hasznosnak tartom mindazt, ami elhangzott. Gondo­lok az új rendelkezések megismer­tetésére. Az embereink a hallottak alapján immár tudják, hova, kihez kell fordulniuk. Az újságokat keve­sen járatják, és a médiákban sem mindig annyim közérthető a kifej­tés, mint aminek itt tanúi voltunk - állítja a főszervező. Suha Mátyás hozzászólásában egyébként aggályait is megfogal­mazta:- Sok pályázat van, de a legtöbb bonyolult feltäelek teljesítése után biztat a nyeréssel Számunkra els& sorban és a leggyakrabban követelt saját erő biztosítása a gond. A fórumon jelen lévők - így Tompa Vilmos, Kál polgármestere is - segítséget ígért a probléma fel­vetőjének. A minisztériumi vendé­gek pedig megígérték, hogy már februárban több olyan pályázat, projekt anyagát küldik meg a ki­sebbségi vezetőnek, önkormány­zatnak, amelyekbe érdemben be tudnak majd kapcsolódni. Az oktatási tárca képviselőjé­nek megjegyezték, hogy tavaly örömmel vették a legalább 3,6-es tanulmányi átlagot elért iskolások egyszeri 15 ezerforintos támogatá­sát. Ezt a kezdeményezést - hi­szen Kálban is mintegy húszán megszolgáltak érte - jó volna idén is megismételni. __ B.S. A Pikopack Rt. fejlesztése a gyártáshoz nélkülözhetetlen nyomdabővítő beruházást is felöleli. fotós piusy elemér Jól jár a munkavállaló és a munkáltató is A város két ipari bázisa csaknem 130 millió forintos támogatást nyert el a szaktárca pá­lyázatán. A gazdaságélénkítő folyamat kis­térségi haszna a munkahelyteremtés. Füzesabony A Gazdasági Minisztérium ünnepélyes kere­teket teremtett a pályázat eredményhirde­tésének. A támogatásokról szóló dokumen­tumok átadásakor Budapesten Glattfelder Béla államtitkár két abonyi befektetéshez is gratulált. A nyertesek közül először a Starpack Kft. igazgatóját szólították. Fred Havran, a bécsi központú cég új leányvállalatának vezetője az ünnepi ceremóniát követő fogadáson is láthatóan örömmel társalgott. Megszólítván őt, igazából akkor lepődtünk meg, amikor - tisztes tanulásról bizonyságot téve - magyar szavakat formálva próbált válaszolni.- A tulajdonos nagyon boldog. A 100 millió forint nagyon sok pénz. Örülünk, mert a ma­ximumot kaptuk. A papír csomagolóeszközök gyártócsarnoka már átadásra került, folyik a próbaüzem. Az 1,1 milliárd forintos beruházás a telepi részen márciustól - a termelés igazi beindulásától - a mostani hatvan ember helyett a duplájának ad majd megélhe­tést. A további fej­lesztésre is ér­demben gondol­nak az M3 autó­pálya közelsége miatt is ide tele­pült osztrák érde­keltségű tőkebe­fektetők. Júliusra akár már 140 fő kaphat tőlük fize­tést. A telepi rész másik nagy foglal- Tóth Sándor vezérigazgató büszke koztatója a Piko- a munkahelyteremtő pályázatuk si- pack Rt. kerére A minisztérium a hivatalos megfogalmazás szerint a cég „fém­lemez nyomdai előkészítő, kivitelező, kapaci- tás-korszerűsítő, technológiai fejlesztését” ho­norálta 29,3 millió forinttal. A beruházás még tavaly nyáron megkezdődött, s Tóth Sándor tulajdonos vezérigazgató szerint:- A legutóbbi évben itt befektetett 410 millió forint felét takarja a most megvalósuló beruhá­zásunk. Bizonyságul arra, hogy a termelésből származó hasznot visszaforgatjuk. Akar­juk, hogy ezzel a térség is jól járjon. Vajda László osztályvezető tette még hozzá:- Mintegy harminc új dol­gozót tudunk felvenni a fej­lesztés révén. A gyár így is több mint hat­száz munkavállalónak ad ke­nyeret, s a térség 21 települé­séről járnak ide nap mint nap. Kell is a három műszakos ter­meléshez. A Pikopacknál egyébként idén ötmillióval több aerosol-palack készülhet el, méghozzá technológiában és árban is versenyképesen. Ez utóbbi pedig a nemzetközi színvonalat jelenti. ___________________B. S. F red Havran Gobbról), a Starpack Kft. igazgatója átveszi a 100 milliós támogatás do­kumentumát a budapesti eredményhirdetésen Glattfelder Béla államtitkártól. ___________________________________________FOTÓI TARI OTTÓ I tt befektetnek a tőkések POROSZLÓ. Az abonyi Pre­venció Bűnmegelőzési Alapít­vány idén a Tisza-parti települé­sen, a Fűzfa panzióban tartja szokásos jótékonysági rendőr­bálját. A vacsorával egybekötött esemény február 3-án 19 órakor kezdődik. Az est során a részt­vevőket Ihos József humorista is szórakoztatja, s lesz tombola­sorsolás is. TÓFALU. Január 30-án tartja idei első ülését az önkormány­zat. Ezúttal Kerek József pol­gármester ad tájékoztatást az elmúlt évi tevékenységéről. Ezt követően a képviselők el­ső fordulóban megtárgyalják a település idei költségvetési tervezetét. FÜZESABONY. A képviselő- testület kezdeményezésére a Magyar Televízió 1-es csatorná­ján áprilisban látható majd a Fő tér című magazinműsorban a város és térségének néhány ne­vezetes látványossága. A forga­tókönyv kimunkálásában az önkormányzat részéről Molnámé Simon Edit és Sipos Attila vesz részt. EGERFARMOS. Az elvi elhatá­rozás már megszületett, de a ja­vaslattal még a képviselő-testü­let is foglalkozik. A szándék azt célozza, hogy a település hulla­dékát a Tiszafüreden elkészülő regionális telepen kezeljék, an­nak részeként pedig - a szemét utaztatását lerövidítendő - épüljön gyűjtő és átrakóállomás Szihalmon. ALDEBRŐ. Csütörtökön 17 óra­kor ülésezik a település önkor­mányzata. A képviselők elfo­gadják az idei feladat- és ülés­tervet. A költségvetést első for­dulóban tárgyalják, majd a Szé- chenyi-tervhez köthető energia­takarékossági program kapcso­lódási lehetőségeit tekintik át. Az intézmények fűtéskorszerű­sítési, átépítési munkálataihoz remélnek így forráshoz jutást. ÚJLŐRINCFALVA. Január 31- én közmeghallgatással egybe­kötött falugyűlést tartanak a te lepülésen. Az önkormányzati vezetés a lakosságot 13 órára várja a Közösségi Házba. Bátorító és tántorító voksok Feldebrő Az időközi választáson - vasárnap - a kormánypártok színeiben in­dult háziorvos, dr. Doktor Ferenc győzött. A vesztes polgármestere löltekben két közös vonás egyezik: valamennyien függetlenként bíz­tak a sikerben, és - noha a választás lebonyolítása kapcsán észleltek ki­sebb szabálytalanságokat - elfo­gadják a falu nagy többségi akara­tát. Székely Tamás végzett a máso­dik helyen. A szülei révén Feldebrőhöz kötődő és ott is dolgo­zó, de immár Egerben élő család­apa az eredményt nem érte meg kudarcként:- Nem érzem vesztesnek ma­gam. Jóllehet, álláspontom szerint a község nem mérte fel, hogy pol­gármestert választott. Annak pedig főállásban akad rengeteg tenniva­lója, s így orvosára nem gondolt. Ezzel együtt még vasárnap este, a szavazatok összeszámlálása után gratuláltam a doktor úrnak Arra a kérdésünkre, hogy a helyi közélet iránti érdeklődése megma­rad-e, ezt felelte:-Két év múlva is szándékomban áll indulni a polgármesteri címért! Virág István kesemyésebbre hangolta visszapillantóját. A har­madik legtöbb voksot kapó hegybí­ró nem is palástolta csalódottságát:- Magam a második helyre vár­tam. Úgy gondolom, hogy ezek után a kellő következtetést le kell vonnom. A szőlész szerint - mivel nősü­lése révén került Feldebrőre - most tapasztalja másodszor azt, hogy a munkáját elismerik ugyan, de idegen gyökerei miatt mégsem fogadják be.- Egyszer a képviselőségért vívott küzdelemben már átéltem hasonló negatív élményt. Többre biztos, hogy nem vállalkozom. Túl erős ezen a településen a rokonság befo­lyásolási tényezője. így soha többet nem akarok önkormányzati köz- szereplést vállalni! A negyedikként végzett Tősi János értékítélete a megmérette­tés után:-Ha a falu így szavazott, el kell fogadni. Most az elkövetkező idők­ben arra kapunk választ, hogy a nyertes mit tud kezdeni a terhes örökséggel. Ha mindannyiunk polgármestere lesz, akkor én is hajlandó vagyok segíteni számá­ra. Magam az eddigieknél is job­ban odafigyelek az önkormányzat munkájára, két év múlva ismét indulni akarok a választásokon. Ahol én élek, a falu lenti részén, itt nem lakik képviselő. A környék érdeke miatt is szeretnék majd be­kerülni a testületbe. ib. s.) Poroszló A helyi újság januári száma meg­emlékezik arról, hogy immár há­roméves lett a „Poroszlói Oviso­kért” Alapítvány. Ezúttal az óvo­dás gyermekek testi, szociális és mentális képességeinek fejleszté­séért tevékenykedő szervezetnél tisztújítást is tartottak. Kegyes Pál után a kuratóriumnak nemcsak új tagjai, de elnöke is lett, Czeisel Tibomé személyében. Idén az alapítvány egy játszóház megva­lósítását tervezi a hozzájuk érke- zett támogatásokból.________■ A választók 63 százaléka jelent meg az urnák előtt Feldebrőn.

Next

/
Thumbnails
Contents