Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-08 / 287. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap P F 2 3 2000. December 8. péntek Reflexió egy olvasói levélre Mi lett a közös vagyon sorsa? Elsősorban mint érdekelt, de a tagság nevében is hiányolom, hogy a Heves Megyei Hírlap az utób­bi időben kevés hírt ad a szőkébb térségünkben működő gazdasági egységek tevékenységéről, helyzetéről. Gondolok itt elsősorban a Pétervására és Vidé­ke Áfészre, amely korábban 14 településen vég­zett kereskedelmi és vendéglátó tevékenységet. Ez ma már a múlté. A rendszerváltást követően ugyanis az áfész vezetése nem tudott az új piaci viszonyokhoz alkalmazkodni. A kilencvenes évek elejétől így az itteni áfésznál megkezdődött a vagyonfelélés időszaka. Kezdetét vette az ingat­lanok értékesítése, eladása. Előbb az italboltokat, vendéglőket adták el, de később sor került a ke­reskedelmi egységek (boltok, áruházak) nagy ré­szének eladására is. így alakult ki az a helyzet, hogy az utóbbi években az áfész semmilyen ke­reskedelmi és vendéglátó tevékenységet nem folytatott. A bevételek a még meglévő ingatlanok (boltok) bérleti díjából származtak. Ezen csekély összegű bevételek a kiadásokat sem fedezték - nem beszélve a korábbi évekről áthúzódó nagy összegű adósságról -, így az áfész évről évre je­lentős összegű veszteséggel zárt. Úgy tudjuk, ez az állapot 1999. év végéig állt fenn, mert legnagyobb meglepetésünkre ez évtől - tehát január 1-től - már nincs áfész Pétervásárán. Megszűnt a két fővel működő iro­da. Megkezdődött a felszámolás, aminek folytán a szövetkezeti tagok a közel 50 milliós nevesített vagyonból egy fillért sem kaptak, de még a ko­rábbi években a szövetkezeti tagok által befize­tett szövetkezeti részjegyek értékét sem fizették vissza. (Ez körzeti szinten összesen 1,8-2 millió forintra tehető.) Ugyanakkor jól értesült körök­ben az elnök asszony és munkatársa esetében milliós nagyságrendű végkielégítésről beszélnek. Egyesek viszont felelősségrevonásról, bizo­nyos bűnügyi eljárásokról tudnak (adórendőrsé­gi vizsgálat, letartóztatások?). Mi az igazság? Ilyen esetekben nincs feladata, felelőssége az áfész küldöttgyűlésének, felügyelőbizottságának? A helyi - Pétervására és Vidéke - Takarékszö­vetkezet munkájáról, tevékenységéről sem hall­hattunk az utóbbi időben. A továbbiakban a volt Pétervásárai Gárdonyi Szövetkezet helyze­tét említeném meg. Úgy tudtuk, hogy a Gárdo­nyi szövetkezet a rendszerváltást követően - a kilencvenes években is - működött, talpon ma­radt. Erről a Hírlap is beszámolt évenként leg­alább egy-egy alkalommal. Meglepetés viszont ez esetben is, hogy 1999. év végével megszűnt a szövetkezet, sor került a felszámolásra. Itt ugyan nem semmizték ki a szövetkezeti tago­kat, mint az áfésznál, a vagyonjegyre mindenki méltányos összeget kapott, de a felszámolási ügylet részletei nem váltak ismertté. így példá­ul: hogyan alakult a jelentősebb ingatlanok ér­tékesítése (gépkocsi-telephely, szerviz, állatte­nyésztési telep, tsz-iroda), kik az új tulajdono­sok? Hogyan alakult a vezetők végkielégítése? Ezekre a kérdésekre a tagság jogosan vár infor­mációt, tájékoztatást. A tagok tájékoztatása - évenként - részköz­gyűléseken, küldöttgyűlésen megtörtént-e? Nye­reséggel zártak-e az utóbbi években? Nem kevéssé lenne, illetve lett volna érdekes és kívánatos, ha a két évvel ezelőtti, nagy port kavart (okirat-hamisítás, sikkasztás), „az évszá­zad bűnügyének minősített” - ez az idézet a Ma­gyar Televízióban hangzott el az egyik károsult részéről - bűnügyben lefolytatott vizsgálat meg­állapításából is többet tudnánk. Egy károsult szövetkezeti tag (név és rím a szerk.-ben) Ahogy a Bau-System vezetője látja Megdöbbenve olvastam a Heves Megyei Hírlap 2000. november 27- i számában a fenti cím alatt megje­lent cikkét özv. Szuromi Sándornénak. Nem hagyhatom szó nélkül ezt a cikket, mert ezt az újságot ezrek és ezrek olvassák. A cikk írójának nem volt meg sem­milyen megalapozottsága ahhoz, hogy ezt a levelét megírja. Először is a 49.000 Ft-os sírásási összeg he­lyett csak 15.200 Ft-ot fizetett. Ára­ink nem titkosak, bárki megérdek­lődheti. Özv. Szuromi Sándornénak az összesített szám­lája volt 36.900 Ft. Tehát sírásással együtt. A sírásáson kívül kifizette a temetési illetékeket (temetőfen­ntartási költség és rátemetési ille­ték, ezenfelül a sírt bontó beton fedlap le- és feltételét és a kimaradt föld elszállítását. Tehát összesen 36.900 Ft-ot fizetett nekem, és én ott helyben adtam is róla számlát, tételesen, türelmesen elmagyaráz­va minden tételt. Ugyanekkor a nyilvántartásba betekintve megál­lapítottam, hogy a sír lejárt, és mint oly sok ügyfelemnek, özv. Szuromi Sándornénak is adtam haladékot a sírhely-megváltás rendezésére. Nem számoltam fel a 4000 Ft-os te­metői szolgáltatást sem. Kedves Szuromi Sándomé! Ön valósnak vélt igazáért megrágal­mazott, „a kegyelet vámszedőjé­Sok aggodalomra, szorongásra ad okot, ha beteg van a család­ban. Különösen akkor, ha a beteg egy édesanya, aki nem tehet róla, hogy nehéz élete volt, és öreg napjaiban elkezd a szíve össze­vissza kalimpálni, fájdalmat érez a mellkasában, fullad. A családorvos segítőkész, gyógyszert, beutalót ír a szak- rendelésre, úgy tűnik, sínen va­gyunk. Azaz, hogy mégsem. Az élet zajlik az idős, beteg embe­rek körül is, jön a szomorú hír: az egyetlen, még eddig élő test­vér is örökre elment. Összekul­csolja a kezét, csendben, fe­gyelmezetten birkózik bánatá­val. Hiába... Néhány óra múlva ismét nehe­zen lélegzik, szorít a fájdalom, bokái cipónyira duzzadnak. Idegesség, félelem a ránk váró éjszakától. Mit csináljak most? Eszembe jut: van orvosi ügyelet, biztos se­gítenek, felhívom. Bátorkodom megkérdezni az asszisztensnőt, hogy ki ma az ügyeletes orvos. Egy „őrmester” válaszol: Nem mindegy az magának? Mi a prob­léma? Maga a beteg? Nem... nem... az édesanyám... a szíve... „Adom a doktor urat, rebegje el neki a baját. Hozzákezdek. Bevallom, hogy folyamatban van a kivizsgálás, mondanám azt is, hogy most mi a probléma, de belevág: „Ezek csak tünetek”. Később: „Remé­nek” titulált engem. Becsületembe gázolt nagy nyilvánosság előtt. A temető kegyeleti hely, az imádság és a gondolatokba, emlékekbe való elmélyedés helye. Halottak napján különösen méltatlan dolog han­goskodni, kiabálni. Én nem harag­szom önre. Akik eddig felém nyúj­tották segélykérő kezüket, mindig segítettem rajtuk. „És aki nem tud fizetni, annak a halottja a föld tete­jén marad?” Nem, eddig sem ma­radt még senki sem temetetlenül. A Rozália temetőben eltöltött egy évem alatt számos ingyen­temetésem volt. Az én nevem alatt egyetlen számlát sem talál senki a polgármesteri hivatalban. Az ösz- szes szociális temetést saját költsé­gemre ásattam ki. Nagyon sok te- mettetőnek könnyítettem az anya­gi terhein. Az ön számlájáról is hi­ányzik a 4000 Ft-os szolgáltatási díj. Amíg írom önnek ezt a levelet, takarítják a temetőt, söprik össze a faleveleket. Ezért a munkáért épp 4000 Ft-ot kémek. Ez csak a mai napom. Holnap jön a szemétszállí­tó teherautó, azért is fizetni kell. Remélem, hogy ez az ügy ősz haj­szálait már nem fogja fehérebbre festem. Ha összetalálkozunk a te­metőben, akkor majd önt is üdvö­zölni fogom. Halkan, csendesen, méltóan a helyhez. A Rozália temető gondnoka lem, nem gondolja, hogy ezért este fél tízkor kimegyek.” Mindegy, hogy én mit gondo­lok, de azt biztosan tudom, hogy a beszélgetésünk ideje alatt nem volt lehetőségem meghívni, elég lett volna, ha megmondja, me­lyik gyógyszeréből adhatok még, mit tehetek a nehéz légzés, a ha­sító mellkasi fájdalom csökkenté­se érdekében. A döbbenettől nem tudok megszólalni. Rám dörren: Sorolja a gyógyszereit! Sorolom. Végre megmondja, mit adhatok majd reggel. Megköszönöm, és arra gondolok, milyen messze van még a reggel... Hála Istennek csak annyi történt, hogy virrasz- tottunk. Édesanyám az ágyban fekve és ülve, köhögött, szenve­dett a szűnni nem akaró szúró fájdalomtól, én mellette a fotel­ben, gombóccal a torkomban fo­hászkodtam, hogy megvirradjon. Volt időm elgondolkodni, hogy a beteg van-e az orvosért, vagy az orvos a betegért? Bonyolult kérdés. Magam is 35 évet töltöttem az egészségügy­ben, igaz, csak diagnosztikai osz­tályon, de ott soha nem volt kér­déses, hogy ki kiért van. Köszönöm Doktor úr a segítsé­get, melyet orvosi esküje és leg­jobb tudása szerint nyújtott a tü­netek enyhítésére. Eger, 2000. nov. 25. átvirrasz­tott éjjelén R. K. Engedje meg, hogy a Heves Megyei Hírlap 2000. december 5-i számá­nak 3. oldalán „Ünnepi méretek” címmel megjelent írásra személyes érintettségem okán reagáljak. A helyenként megalázó, cini­kus hang számomra nem megle­pő, az általam elmondottak ellen­szenves kritizálása is illik a szerző stílusához. A vélemény szabad. Tiszteletben tartom, ezzel élni bárkinek szíve joga. Az írás befejező részével viszont baj van, mégpedig az, hogy a „Rá­adásul nem mond igazat” mondat­tal a Tisztelt szerző engem hazug­sággal vádol. Teszi ezt arra hivatko­zással, hogy „a polgármester és az uszodaigazgató is többször nyilat­kozott, hogy - bár a medence szab­ványos - a beütőpanelt egyedileg kellett legyártani". Sajnos, a szerző hivatkozása ide­jétmúlt, ugyanis ez az értelmezési vita lezárult akkor, amikor a Ma­gyar Úszószövetség a medencét tar­tozékaival együtt - így a beütőpan­elt is - hitelesítette. Valótlan az az ál­lítás, hogy a panelt egyedileg kellett legyártani, mert a medence végén kialakított hellyel valami nem „stimmelt”, és „oda nem illeszkedik a szabványos méretű panel”. Értelmezhetetlen a szembeállí­tása az „egyedileg gyártott” és a „szabványos” minősítésnek, mert a FINA-szabályok szerint csak „szab­ványos méretű” és „nem megfelelő méretű” panel létezik. Ennek iga­zolásául idézek a mellékletként tel­jes terjedelmében az Ön részére el­küldött Hitelesítési jegyzőkönyv­ből. Az alábbiakban a 2000 októbe­rében keltezett jegyzőkönyvekből találhatunk idézeteket, melyeknek közlésétől a szakmai kifejezések és számszerű adatok miatt eltekin­tünk (a szerk.) Tehát vitathatatlan az a tény, hogy objektíve a medence mére­teivel soha nem volt hiba, a pane­lek nem egyediek, nem régi típu­súak, hanem egyszerűen szabá­lyos méretűek. Ez a szakmai véle­mény lapjuk 2000. október 12-i számában a szakkivitelező TEM- PERO Rt. vezérizgat ójától már megjelent (igaz, nem ingyen), de úgy látszik, hogy a szerző részére még mindig a téves - augusztus­ban nyilvánosságra került - meg­rendelői álláspont a kedvesebb. Egyébként megjegyzem, hogy október 11-én a város és az uszoda legfelsőbb szintű vezetőivel folyta­tott tárgyaláson minden részletre kiterjedő tájékoztatást adtunk e té­mában, ami ott vita nélkül elfoga­dásra került. Tisztelt Felelős Szerkesztő Úr! Remélem, hogy az előzőekben közölt, mellékelt és megismételt korábbi információk hozzásegítik a „kőművesnél” jóval képzettebb munkatársát az ominózus problé­ma teljes körű megismeréséhez és megértéséhez. Annak eldöntését, hogy ebben a kérdésben ki az igaz­mondó, javaslom, hogy bízzuk az olvasóra. • Kérem, hogy fenti levelemet a hiteles tájékoztatást szolgálva tel­jes terjedelmében szíveskedjen kommentár nélkül a Heves Me­gyei Hírlap soron következő szá­mában közölni. Győri István ügyvezető műszaki igazgató Bau-System Építőipari Szolgáltató és Keres­kedelmi Kft. Kecskemét Tisztelt Győri Úr! Minthogy kommentárt nem óhajt (ami elég sajátságos kí­vánság egy vitában), engedjen meg egyetlen gondolatot. Kol­légám írása az On uszodaavatá­son elmondott szónoklatáról szólt. Az Ön beszéde - hogy stílszerűek maradjunk - nem szabványos, nem panel volt, hanem nagyon is egyedileg gyártott. Sajnos. Ezzel a diskurzust a magunk részéről lezártnak tekintjük. Stanga István felelős szerkesztő Köszönet a mentősöknek 2000. november 5-én vasárnap éjjel nagybeteg édesapámhoz ri­asztottam kétségbeesetten a mentőket. Néhány perc múlva megjelentek, és tanúja voltam az emberi helytállás nagyszerű példájának. Kozma Imre úr és két társa 40 percig küzdöttek édesapám életéért, de sajnos a 87 éves szív már nem tudta fel­venni az élet ritmusát. Ezek után még szántak időt - önzetle­nül - a vigasztaló szóra, segít­ségre, útbaigazításra. Valahány­szor a forgalomban rohanó szu­permárkás autók között feltűnik a mentőkocsi, mindig eszembe jut, hogy van még becsület és tisztesség - az öregek iránt is - pénzhajhászó világunkban. Ungvári Jánosné Eger (rím a szerk.-ben) Szülinap a Daliban November 21-én a Liszt Ferenc vasutas nyugdíjasklub tagjai születésnapi ünnepséget tartot­tak. Megünnepelték azokat a klubtársakat, akik 2000-ben töl­tötték be az 55., 60., 65., 70., 75. és 80. életévüket. Megtisztelte az összejövetelt Farkas Kálmánné polgármester asz- szony is, és külön köszöntötte a 80 éves Erzsébet asszonyt. Az énekkar köszöntő dalai után a húsztagú tánccsoport új műsor­ral, country-tánccal lepte meg az ünnepeiteket. A táncot kore- ografálta és betanította Marosvári Sándomé. A műsor és a vacsora után vidám zenére ropták a táncot az örökifjú öre­gek. További jó egészséget és boldog, békés éveket kívánunk a vasutas nyugdíjasoknak. Pallag Attiláné Elhatárolódás Az '56-os Szövetség közlemé­nye: a közelmúlt napokban tájé­koztattak arról, hogy a Heves Megyei RFK bejáratánál ismeret­len személyek emléktáblát he­lyeztek el az alábbi, nehezen ér­telmezhető és különben is telje­sen okafogyott szöveggel: „Em­lékezésül az AVH felszámolásá­ról. Az '56-os Szabadságharcos­ok Eger, 2000. október 28.” Szö­vetségünk nevében kijelentem, hogy ettől a cselekménytől a leg­határozottabban elhatároljuk magunkat. A magát „'56-os Sza­badságharcosok” névvel jelölő társulat számunkra teljesen is­meretlen, azzal semminemű kapcsolatot nem tartunk, és test­vérszövetségeink között sem szerepel. Az eljárás módja legin­kább személyes becsvágytól ve­zérelt provokációnak tűnik, fél­revezető, és alkalmas lehet szö­vetségünk társadalmi megbe­csülésének aláásására. Dr. Tóth Ferenc '56-os Szövetség regionális elnöke Köszönöm, Doktor Úr...! Nyeremény? Egy játék során szeptember 8-án nyertünk a nyeremény 1000 Ft- os Interfruct vásárlási utalvány. A feleségem szept. 22-én a pénz­tárnál bemutatta, majd levásá­rolta. A pénztárnál derült ki, hogy ezt az utalványt csak az áruház zöldség-gyümölcs rész­legében lehet elkölteni. Sietett haza, ezért jelezte a kasszásnak, hogy később vásárolja le az utal­ványt. Az újabb vásárlás októ­ber 7-én, 11 órakor történt, ami­kor az előírásnak megfelelően zöldség-gyümölcs árucikkeket válogatott össze. A pénztárnál lévő hölgy közölte vele, hogy a nyeremény körülbelül egy hó­napos, s ezért nem tudja bevál­tani. Hívatta a megbízott veze­tőt, aki azt mondta, hogy a nyer­tesek már levásárolták és szerin­te ez már érvénytelen. Kérdem én, miféle nyeremény az ilyen? K. Tamás (rím a szerk.-ben) A Tamóca gyermektáncosai Detk községben a néptáncolni vá­gyó gyerekek részére 1999 októbe­rében hirdették meg az iskolában a néptáncoktatást Tömöri Gábor tanításával. A munka névválasztással kez­dődött, amelyre rengeteg jobbnál jobb javaslat érkezett a gyerekek köréből. A zsűrizés után a nép­táncegyüttes a Tamóca nevet kap­ta. Ezt követően kezdetét vette a rengeteg munkával és kitartással járó tánclépések begyakorlása. A táncoktatás mellett rengeteg után­járással és szülői segítséggel elkez­dődött a fellépőruhák elkészítése. Az összehangolt munka ered­ményeként a gyerekek 2000. ápri­lis 29-én Gyöngyösön, a Mátra Mű­velődési Központban egy gálamű­sor keretében léptek fel először, amin csodálatosan táncolva hatal­mas közönségsikert arattak. Utána következett 2000. június 2-án a detki „Ki mit tud?” verseny, amelyen szintén nagy sikert aratva lettek elsők. Másnap az óvodai gyermeknapon vitték el a pálmát szépen összehangolt mozgásukkal. Ezt követően egy pici szünet kö­vetkezett, mialatt a gyerekek to­vábbra is keményen dolgoztak, hogy 2000. június 18-án a „Ludasi napok” keretén belül egy piciny színpadon is bizonyítsák ráter­mettségüket a táncra. Miután az iskolaév befejező­dött, a gyerekek a szünetben sem pihentek. A Tehetséges Gyermeke­kért Alapítvány, a szülők és Fehér József képviselő segítségével edző­táborba utaztak Mátraszentimrére. Itt ugyan játékosan, rengeteget dol­gozva és tanulva készültek a követ­kező évadra. Az évad 2000. június 21-én az „Európa kapujában” nemzeti fesz­tivál döntőjével kezdődött. A Tarnóca esélytelenül érkezett, de végül hatalmas közönségsikert aratva arany minősítést és különdí- jat kapott, majd bejutott a megyei döntőbe. Ez a megyei döntő 2000. októ­ber 14-én 12 csoport részvételével a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban került megrendezés­re. A gyerekek bebizonyították tu­dásukat és ügyességüket, a korcso­portjukban második helyezést, il­letve az „Év ígéretes néptánce­gyüttese” megtisztelő címet kapta az országos zsűritől. Ez volt az utolsó dátum a kis­együttes életében. Sok hozzáértő ember egybehangzó véleménye alapján sok siker áll még a gyere­kek előtt. Ehhez kívánunk sok si­kert és nagyon sok kitartást nekik. Azoknak pedig, akik eddig segí­tették ezt a kis csoportot, továbbra is számítva segítségükre, megkö­szönjük a támogatásukat. Sebestyén János Detk leriKen iDorra Maria es kiss Laszio a Kozeimuiman unnepeiteK au. nazassagi evtor- dulójukat. Hat gyermekük és 10 unokájuk szeretné megköszönni ezúton is azt a sok törődést és szeretetet, melyet kaptak tőlük. Kívánjuk, hogy még hosszú évekig le­gyenek velük egészségben, békességben, szeretetben.

Next

/
Thumbnails
Contents