Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-28 / 302. szám
■ 111 HIH 2000. December 28., csütörtök VILÁG TÜKÖR Heves Megyei Hírlap - 5. oldal Árnyék vetül a béketárgyalásokra Az iszlám világ „Jeruzsálem felszabadítására” szólított fel Jeruzsálem zsidó uralom alóli felszabadítására szólítottak fel a papok szerte a muzulmán világban a ramadán böjti hónapot lezáró háromnapos áldozati ünnepen. Ilyen körülmények között nehéz dolga lesz a mára tervezett csúcstalálkozón Ehud Barak izraeli kormányfőnek, Jasszer Arafat palesztin vezetőnek és Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek. Közel-Kelet Mekka szent városban, ahol másfél millióan imádkoztak, a nagymecset imámja, Mohammed ben Abdallah Al-Szabil kijelentette, hogy a palesztin területeken zajló tragikus események a fájdalom forrását jelentik minden arab, muzulmán és tisztességes ember számára. „A zsidó behatolók megszegték a tilalmakat, meggyalázták a szentségeket és elbitorolták Palesztinái földünket, miközben a világ tétlenül nézte” - mondta az iszlám szent helyeinek őrzője. Jasszer Arafat palesztin vezető Gázában a legújabb amerikai békekezdeményezésre utalva azt mondta: az idei áldozati ünnepen dől el, hogy kitűzi-e majd egy palesztin gyermek a palesztin zászlót Jeruzsálem falaira. Közben mind az izraeli kormány, mind pedig a palesztin vezetőség megerősítette azt a hírt, hogy csütörtökön hármas találkozó lesz az egyiptomi Sarm-es- Sejkben Ehud Barak, Jasszer Arafat és Hoszni Mubarak között. Izraeli részről a miniszterelnöki iroda, palesztin részről pedig egy névtelenül nyilatkozó, magas rangú illetékes jelezte: a három államférfi valóban összeül, hogy megvitassa Bili Clinton amerikai elnök legújabb közel-keleti béketervét. ____________________________1 A palesztin kisgyerekek még játsszák a háborút fotó. europress/liaison P olitikai túlélésükért küzdenek a kompromisszumkötés hívei Jeruzsálemben gyakran idézik a kétezer éves mondást: a Szentély lerombolása óta csak a gyermekek és az ostobák foglalkoznak jövendöléssel. Azon a földön, ahol hajdan a próféták égi sugallatra megvilá- gosították az igazakat, ma nehéz prófétának lenni... A Közel-Keleten ugyanis rendkívül bonyolult a helyzet. A búcsúzó amerikai elnök, Clinton azonban még mindig reménykedik abban, hogy utolsó hivatalos diplomáciai erőfeszítéseivel legalább mérsékelni tudja a feszültséget. A szorító idő nem segít az ellentmondások feloldásán. A tárgyaló felek mindegyike arra vár, hogy a másik tegyen engedményeket. Ráadásul mind Izrael, mind a palesztinok egyre inkább belpolitikájuk foglyaivá lettek. Az izraeli hadsereg időnkénti túlzott erőbevetése a palesztin oldal szélsőségeseinek játszik alá. Közben pedig Arafat kénytelen „előre menekülni”, s olyan akciókat támogatni, amelyeket különben ellenezne. Húszegynéhány esztendővel ezelőtt Izraelnek még egyetlen arab állammal sem volt diplomáciai kapcsolata, formailag minddel hadiállapotban állt; a Szuezi-csa- torna mellett „felőrlő háború” folyt; véres összetűzések színhelye volt Libanon; feszültség uralkodott a szíriai és jordániai határtérségben. A palesztin vezetőkkel elképzelhetetlennek látszott minden párbeszéd, erre egyik oldalon sem volt hajlandóság. Jelenleg Izraelnek hét arab országgal vannak diplomáciai kapcsolatai, s noha a legújabb válság következtében az egyiptomi nagykövetet hazahívták, a nagykövetség működik. Az izraeli-palesztin érintkezés a legsúlyosabb órákban sem szakadt meg teljesen, s ma már nem kérdéses az önálló palesztin állam létrejötte sem. Az érem másik oldala, hogy amikor nyáron Camp Davidben az amerikai elnök védnöksége alatt karnyújtásnyira volt a teljes megállapodás, hirtelen megtorpant a békefolyamat. Az izraeliek szerint Arafat megijedt a végső kompromisszumtól Jeruzsálem kérdésében, mert úgy érezte, nem tud majd „elszámolni” ezzel az arabok, s az iszlám egymilliárd követője előtt. A palesztinok viszont az izraeli szélsőségesek nyomását emlegetik. A történelmi pillanatot elszalasztották, s bezárult az erőszak ördögi köre. A kompromisszumok hívei politikai túlélésükért harcolnak. A szélsőségesek szerint minél rosszabb, annál jobb - a számukra. Az optimisták legfeljebb abban bíznak, hogy a mélypontról csak felfelé vezet az út. De vajon van-e abszolút mélypont, amelynél alább már nem lehet süllyedni? RÉTI ERVIN Demokratikus győzelem Esély a vajdasági magyarok jogérvényesítésére Belqrád - Budapest a szavazatok csaknem teljes összeszámlálása után a 18 párt- A szerbiai választásokon ból álló demokratikus ellenzéki győztes ellenzéki szövetség koalíció (DOS) a voksok csak- vezetője, Zoran Djindjics nem kétharmadát szerezte meg, haladéktalan tárgyalásokba s a 250 tagú parlamentben 176 kezdett, hogy legkésőbb ja- helyet szerzett. A második he- nuár 15-ig megalakíthassa lyen a bukott államfő, Szloboúj, demokratikus kabinet- dán Milosevics szocialista pártja jét. A magyar Külügymi- végzett. A képviselőház várható- nisztérium hivatalosan is an egy héten belül tartja alakuló üdvözölte a várható váltó- ülését, amelyen Milan Miluti- zásokat. novics szerb elnök Zorán Djindjicset kéri föl a kormányalakí- Horváth Gábor külügyi szóvivő tásra. A miniszterelnöki poszt szerkesztőségünknek elmondta: várományosa máris megkezdte a Szerbiában elért eredmény tárgyalásait, megerősíti azt a folyamatot, Vojiszlav Kostunica jugoszláv amely Jugoszláviának a nemzet- elnök egy külföldi lapnak adott közi közösségbe való teljes körű interjúban egyelőre nem látja an- visszatéréséhez vezet. A Külügy- nak lehetőségét, hogy vizsgálatot minisztérium értékelése szerint a indítsanak és vádat emeljenek demokratikus erők újabb sikere elődje, Szlobodan Milosevics eljavítja a magyar-jugoszláv politi- len. Az eljárást a szerbiai válaszkai és gazdasági kapcsolatok fej- tásokat követően Zoran Djindjics lesztésének lehetőségeit. Hor- említette legelső nyilatkozatá- váth Gábor reményét fejezte ki, ban. Kostunica egyébként meg- hogy a vaj dasági magyarok j ogér- kezdte a montenegrói katonai ve- vényesítése és helyzetének javí- zetésből elődje híveinek eltávolítása szempontjából is kedvező tását. irányú változások elé nézhetünk. _______________________iov-z-i H ÍREK RÖVIDEN RMDSZ-együttműködés a kormánypárttal Romániában a kormányalakító politikai erő elkötelezte magát, hogy minden fontos bel- és külpolitikai kérdésben konzultál a magyar közösség érdekvédelmi szervezetével - tartalmazza a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között létrejött együttműködési megállapodás, amelyet Adrian Nastase kijelölt kormányfő és Markó Béla, a szövetség elnöke írt alá. Végleges a nizzai szerződés Az EU-tagországoknak sikerült politikai megállapodásra jutniuk a nizzai szerződés végleges szövegéről, tisztázva azokat a bizonytalanságokat és kétértelműségeket, amelyek a hónap elején tartott csúcsértekezlet után maradtak a megállapodás körül. A tagországok EU-nagyköveteiből álló bizottság megerősítette az európai parlamenti helyek elosztásáról született megállapodást is. Belgium kivívta, hogy a neki szánt 20-ról 22-re növeljék képviselői helyeinek számát, ennek nyomán azonban a vele gyakorlatilag azonos népességű Portugália és Görögország esetében is meg kellett tenni ugyanezt. Elmaradt viszont a ldigazítás a népesség szempontjából ugyanebbe a csoportba tartozó két tagjelölt, Magyarország és Csehország esetében, amelyeknek változatlanul 20 hely jut a szerződés szerint. Ezt mindkét ország elvi okokból sérelmezi, s diplomáciai csatornákon máris lépéseket tettek az egyensúly helyreállításáért. Mivel azonban az Unió egyelőre nem mutat erre hajlandóságot, valószínű, hogy a kérdés a csatlakozási tárgyalásokon ismét előkerül. Az orosz védelmi miniszter Iránban Igor Szergejev orosz védelmi miniszter szerdán Teheránban elégedetten nyugtázta, hogy az orosz és az iráni „álláspontok és érdekek nagyon közel állnak” egymáshoz. Iráni kollégája, Ali Samhani ellentengernagy ragyogónak találta a kétoldalú védelmi együttműködés jövőjét, és Mohammed Hatami iráni elnök moszkvai látogatásának előkészítéseként jellemezte Szergejevvel folytatott megbeszélését. Sztálint rehabilitálták a grúz kommunisták A grúz kommunista párt V. kongresszusa szerdán egyhangú határozatban rehabilitálta Sztálint. Mint a párt vezetője, Pantelejmon Georgadze 75 éves nyugállományú tábornok előterjesztésében hangoztatta: „a Joszif Visszarionovics Sztálint befeketítő rágalmakat a Szovjetunió ellenségei koholták, olyanok, akik a Szovjetunió fel- bomlasztására törekedtek”. ■ Nem díjazta a rendezést A férj felmondott bútortologató feleségének Middlesborough Beadta a válókeresetet egy 62 esztendős brit férfi, mivel felesége naponta rendezte át a lakásukat, változtatta meg a bútorok helyét. A Daily Mail jelentése szerint John Turner 38 évi házasság után jutott erre az elhatározásra, miután képtelen volt tovább elviselni neje, a vele egyidős Pauline beteges cselekvési kényszerét. „Nem múlt el nap, hogy valamelyik bútordarab ne cserélt volna helyet. Betelt a pohár, képtelen vagyok tovább élni Pauline- nal” - jelentette ki Mr. Turner a válóperes bíró előtt. A tárgyaláson kiderült: Pauline asszony „specialitásai” közé tartozik a többi között az ajtók, a fel- és a lejáratok eltorlaszolása. Mind reményvesztettebbé vált férje azt javasolta, hogy költözzenek be egy lakókocsiba, és a feleség abban élje ki szenvedélyét, senkitől sem zavartatva (és persze senkit sem zavarva). Neje azonban nem egyezett bele az ésszerűnek tetsző ötlet megvalósításába. „Arra gondoltam, hogy egy lakókocsiban majd leszokik mániájáról, elvégre ott legföljebb egy- egy széket tehet arrébb, mivel minden egyéb rögzítve van” - vallotta a férj. A hajthatatlan Pauline azonban tovább tologatta a közös otthonban mindazt, ami mozdítható volt. Az északkeletangliai Middlesborough válóperes bírónője végül is kénytelen volt belátni: a feleség „elviselhetetlen magatartása” következtében véglegesen megromlott az élete alkonya felé közeledő pár házassága. (kulcsár) Ámokfutók. Hét emberrel végzett egy fegyveres kedden a Massachusetts állambeli Wakefield egyik - képünkön látható - irodaházában. A minden bizonnyal őrült tettest őrizetbe vették. Szerdán tizenkét embert, köztük tizenegy családtagját mészárolta le Dzsiddában egy 40 éves szaúd-arábiai férfi. A vérengzés után menekülni próbált, később azonban önmagával is végzett. fotós europress/epa „Visszahívott” karácsonyfák New York Nem múlt el az ünnep minden gond nélkül az amerikai nagyvárosban: ügyfelek és fogyasztó- védelmi felügyeletek felhívására több cégnek is vissza kellett „hívnia” csaknem 84 ezer (mesterséges) karácsonyfát és izzósort. Az indok szerint azért, mert ráznak, illetve tűzveszélyesek. Például az egyik ilyen műfenyő trafója gyorsan fölmelegszik, s a fára fújt műhó pillanatokon belül lángba borul. A különböző gyártmányú színes égők közül pedig soknak elégtelen a szigetelése, és nemcsak könnyen okoznak rövidzárlatot, hanem fennáll az áramütés veszélye is. Igaz, Amerikában 110 volt kering a vezetékekben, de a szeretet ünnepe mégsem lehet megrázó... ________________________(OV.)