Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-22 / 299. szám

4. oldal - Heves Megyei Hírlap TÜKÖR H A Z A I 2000. December 22., péntek Ellenőrizetlen választási pénzek A választási törvény módosítását javasolta a kormánynak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a pártok kampánypénzei­nek átvilágíthatósága, a tisztánlátás érdekében - jelentette be Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke év végi sajtótájékoztatóján. Budapest Már 1997-ben tárgyalt az ÁSZ el­nöke a pártok gazdasági vezető­vel a választási törvény homályos pontjairól, ám azóta semmilyen változás nem történt. A törvény ugyanis nem tisztáz olyan alap­vető fogalmakat, hogy mit neve­zünk kampányidőszaknak, mi a dologi költség, mi tartozik az adomány és mi a kampánypénz fogalmába vagy például az 1 mil­lió forintos „fejpénz” pártonként vagy egyénenként értendő-e ab­ban az esetben, ha a párt több je­löltet indít egy helyért. Átlátha­tóbb, a pénzügyi ellenőrzést egyértelműsítő módosításra van szükség - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke. Kovács beszámolt az utolsó negyedév vizsgálatairól is. A Ke­resztény Demokrata Néppárt és a Munkáspárt gazdálkodási fe­gyelme az előző ellenőrzés óta romlott, legfőképp azért, mert pontatlanok voltak az utalvá­nyozások. Az 1996-1999-es idő­szak PHARE-pénzeinek ellenőr­zése során a számvevőszék megállapította, a 137 milliárd fo­rintnyi támogatásnak csupán a hat százaléka „veszett el”, a pénzek felhasználásában jelen­tős javulást tapasztaltak, ami az intézményi háttér megerősítésé­nek eredménye. A jövőben külföldön is vállal­hatnak könyvvizsgálói munkát az ÁSZ munkatársai, ennek par­lamenti engedélyezése NATO- tagságunk és uniós csatlakozá­sunk miatt vált szükségessé. A jövő év vizsgálatai között az elnök megemlítette a pártok gaz­dálkodásának folyamatos ellenőr­zését, a közbeszerzés, az ÁPV Rt., az MNB gazdálkodásának, az M3-as autópálya és a Matáv kon­cessziós szerződéseinek, az Álla­mi Hangverseny Zenekar, a vá­lasztási ciklushoz kötődő intéz­mények (többek között a minisz­tériumok) pénzügyi kontrollját. A Hunguest Rt.-ről szóló jelenté­sük január végén kerül nyilvános­ságra. ________________________(CSERNYÁNSZKY) H arc a korrupció ellen Dávid Ibolya „szerencséje” a Szent Koronáról szóló jogszabály Az igazságügyi tárca a millennium évében is kiegyenlített teljesítményt nyújtott - hangzott el az Igazságügyi Miniszté­rium évzáró sajtótájékoztatóján. A tárca által készített tör­vénytervezetek az Országgyűlés túlnyomó többségének he­lyeslésével találkoztak. Budapest Az Igazságügyi Minisztérium ál­tal a parlamenthez idén beter­jesztett 18 törvényjavaslatból mindössze négy tárgyalása húzó­dik át a jövő évre. Az elfogadottak közül a tárca vezetője - politikai jelentősége miatt - az 1956-os el­ítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvényt emelte ki. Mint mondta, jó érzéssel tölti el, hogy az ezredforduló küszöbén pótol­ták azt az utolsó láncszemet, ami 1956 üldözöttéinek jogi és erköl­csi rehabilitációjához még hiány­zott. A minisztérium készítette elő azt a kormányrendeletet is, amely az ’56-os forradalom és szabadságharc miatt bebörtön- zöttek, továbbá az internáltak kárpótlását szolgálja. A három évig, vagy annál hosz- szabb ideig fogva tartot­tak havi 20-50 ezer fo­rint közötti juttatásban részesülnek majd.- Szégyen, de nem a tárca szégyene, hogy az alkotmány még mindig az 1949. évi 20-as tör­vény nevet viseli - fogal­mazott Dávid Ibolya, aki ugyan­akkor személyes szerencséjének tartja, hogy az általa vezetett tár­ca dolgozhatta ki a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló jogsza­bályt. A 2000-es év eredménye to­vábbá a Btk., valamint a büntető- eljárási törvény módosítása, a végrehajtási jogszabályok, vala­mint a zálogjogról szóló szabá­lyozás részbeni megváltoztatása. A jövő évi jogalkotási program egyik súlypontja várhatóan a kor­rupció elleni küzdelem jegyében folytatott törvényalko­tás lesz. A miniszter tá­jékoztatása szerint a büntető jogszabályok módosítása során is központi kérdésként kezelik a korrupció elle­ni fellépés hatékonysá­gát, valamint a szerve­zett bűnözésre vonatko­zó szabályozás módosítását. A tervek közül kiemelkedő még az ügyészségről szóló törvény mó­dosítása, valamint a Magyar Hő­sök Emléknapjáról szóló előter­jesztés megalkotása. HÍREK RÖVIDEN Százezer kisgazda A párt hagyományai és kormányzati tapasztalatai alapján semmilyen körülmények között nem lehet szétválasztania a pártelnöki és miniszteri teendő­ket. Ezt Torgyán József jelentette ki a saját adataik szerint százezres nagyságrendű FKGP megyei el­nökeinek véleményére hivatkozva. Gát- és jelzőrendszer A következő két évben újabb hatmilliárd forintot fordít a kormány a hazai folyók legkritikusabb gát­szakaszainak megerősítésére. Ezt Orbán Viktor mi­niszterelnök jelentette be a tavaszi árvíz idején megrongálódott gátszakasz felavatásán Tarpa hatá­rában. Egyúttal közös magyar-ukrán jelző és figye­lőrendszert is működésbe állították. A Fidesz évértékelése Kövér László szavai szerint a kormány intézkedé­seinek köszönhetően Magyarországon a család in­tézménye visszakerült méltó helyére. Mint mond­ta, 2000-ben az ország összesen 370 müliárd forin­tot fordított valamilyen formájában a családok tá­mogatására. A Fidesz elnöke a magyar kormány nemzetpolitikáját úgy jellemezte: sikerült vissza­állítani jogaiba a nemzeti érzelmű gondolkodást. Siklós Máriát kizárták A Magyar Építész Kamara etikai-fegyelmi bizottsá­ga kizárta a kamara tagjai sorából Siklós Máriát, az új Nemzeti Színház tervezőjétA tervező bíróság­hoz fordulhat a döntés ellen, vagy három év múlva kérheti újból felvételét a kamarába. Hivatalosan ad­dig csak társtervezőként dolgozhatna. Autópálya-matrica Tegnaptól már árulják a jövő évi autópálya-matri­cákat, amelyek az ideinél közel hat százalékkal ke­rülnek többe. Az idei éves bérleteket január 10-ig, a december havi matricákat pedig január 5-ig lehet használni a díjköteles autópályákon. __________■ B éremelés a szociális ágazatban A megmaradt feladatokra többet költhet a tárca Harrach Péter tegnap egy olyan családba látogatott el, ahol a szülők három saját gyermekük mellett öt befogadott fiatal neveléséről gondoskodnak. Gyügyei Attila és felesége Viktória a kisebbik Viki, Attila és az apja karján ülő Barbara mellé otthonukba fogadták Marcit, Lilit, Krisztinát, Zsófit és Emőkét fotó: europress/körmendi imre A Szociális és Családügyi Minisztérium 2001-ben kevesebb pénzzel gazdálkodhat, mint az idén. Hogy ez pontosan mit jelent a terület számára, s egyáltalán az idei év teljesítményét milyennek értékeli a tárca, erről Harrach Péter miniszterrel beszél­gettünk. Budapest- A számsorok olvasása közben nagyon úgy tű­nik, önök nem jártak jól a kétéves költségvetés­sel. Az eddig napvilágot látott adatok szerint jövőre közel 5 százalékkal kevesebb pénzzel gazdálkodhatnak, mint az idén.- A költségvetésben a 2000. és 2001. évi kere­tünk valóban kisebb az ideinél. Ám ez alapvető­en azzal magyarázható, hogy a munkaügy területe teljes egészében átkerült a Gazdasági Minisztériumhoz. Másik ok, hogy a szociális ellátás költségfedezete megoszlik az SZCSM, a Pénzügyminisztérium, valamint az oktatásügyi tárca között. A gyermekek után járó adókedvez­mény pedig az adótörvényben jelenik meg. Mindent összevetve tehát a megmaradt felada­tainkra valójában 50 milliárd forinttal többet költhetünk, mint eddig.- Ha jól értem, ön szerint ezt a költségvetést a tárca nem tekinti érvágásnak.- Éppen, hogy nem! A Munkaerő-piaci Alap 150 milliárdját például - ami a legnagyobb el­vont tétel - oda csoportosították át, ahol a fel­adat is van, tehát semmi okunk a panaszra.- Hogyan értékeli a minisztérium idei teljesít­ményét?- A kormányprogram fontos pontja a családi támogatások rendszerének felépítése, fejleszté­se. Ennek része az adókedvezmények bevezeté­se, átdolgozása volt. Úgy gondolom, ebben sike­rült megvalósítanunk az erre az esztendőre ígérteket. Egy másik lényeges ügy a szociális dolgozók bérének rendezése volt. Jómagam is, mikor elfoglaltam a miniszteri bársonyszéket, azt mondtam, hogy minden évben csökkenteni fogjuk a szféra lemaradását a közalkalmazottak­kal szemben. Bár ez óvatos ígéret volt részem­ről, azért jelentős lépéseket sikerült tennünk már 2000-ben is: mindenki megkapta tizenne­gyedik havi bérét, s ezentúl mindenki egysége­sen kézhez kapott 19600 forintot, egyszeri juttatásként.- A miniszter lehet elégedett. Gondolja, hogy az ágazatban dolgozók is így látják a saját helyzetüket?- Ez a folyamat jövőre is folytatódik, dolgo­zóink majdnem felét érinti a minimálbér-eme­lés. Ezen kívül a középfokú végzettségűekét 15, míg a felsőfokú végzettségűek bérét 20 száza­lékkal emeljük, szemben a közalkalmazottak garantált 8,75 százalékos emelésével. Ezzel ugyan még mindig nem érjük utol a többieket, de jelentősen csökken a távolság. Tavaly még problémát jelentett, hogy az önkormányzatok jelentős része a béremelésre szánt összegnek csak egy részét fordította erre a célra. Idén már jobb volt a helyzet, s vélhetően jövőre tovább javul.- Demonstrációkat tartottak több területen is, s a szakszervezetek azt kifogásolták, hogy a kormányzat nem folytat velük párbeszédet. Az önök területére is igaz ez?- Tapasztalataim szerint mind az érdek- képviseletekkel, mind pedig a civil szervezetek­kel jó a tárca együttműködése. A jövő évi bér­emelés mértékét nyilván nem a szakszervezetek határozták meg, de a módját igen. Talán ennek is köszönhető, hogy a szociális munkások az egészségügyiekkel csak szolidaritást vállaltak, de nem mentek ki az utcára.- Mi a helyzet az idősekkel, a nyugdíjasok érdekképviseletével ?- Jól működik az Idősügyi, Szociális és a Fogyatékosügyi Tanács. Ezek a szervezetek egyébként önálló főosztályként is képviselik ezeket ügyeket. Nem is baj tehát, hogy több feladat elkerült a tárcától, legalább a megmaradt területekre összpontosíthatjuk a figyelmet és a szakértelmet. szalóky eszter Program a szegények tanulásáért A legrosszabb helyzetű önkormányzatok nem tudnak segíteni Hátrányos helyzetű, tanulni vágyó fiatalok támogatására ösztönzi az Oktatási Minisztérium az önkormányzatokat. A jövőre induló új ösztöndíjprogram előnyeit több ezer, eddig reményetlen helyzetű fiatal élvezheti majd. Az ellen­zéki pártok szerint nagyon is kétséges a program sikere. Budapest A tehetségek elkallódásának meg­akadályozására az oktatási tárca egymilliárd forintot ajánlott fel az önkormányzatoknak, amennyi­ben ők is hasonló mértékben tá­mogatják településeik fiataljait. Havonta akár a tízezer forintot is elérheti a Bursa Hungarica el­nevezésű külön ösztöndíj össze­ge, amely tanulmányi eredmény­től függetlenül csak a rászorultsá­got veszi figyelembe. A pénz felét a falvak és váro­sok képviselő-testülete, másik ré­szét a minisztérium fizetné. Fon­tos elem az elképzelésben, hogy nemcsak a már egyetemre illetve főiskolára járó hallgatók, hanem a felvételi előtt állók is pályázhat­nának támogatásra. A tovább­tanulás előtt állók abban az eset­ben, ha felveszik őket, tanulmá­nyaik megkezdése után azonnal megkapnák a juttatást, ami leg­feljebb három évig jár. Azok az önkormányzatok azonban, ame­lyek nem áldoznak pénzt tovább­tanulni szándékozó fiataljaik tá­mogatására, a központi költség­vetésből sem kapnak keretet erre a célra. Az oktatási kormányzattal való együttműködésből azonban sok esetben éppen a leghátrányosabb helyzetben lévő települések ma­radnak ki és a gazdagok nyerik el a minisztériumi pluszpénzeket.- Az ellentmondás egyelőre ugyan fennáll, de jövőre elképzel­hető, hogy a forráshiánnyal küsz­ködő elmaradott régiók is kaphat­A felsőoktatási intézényekben tanulók száma (nappali és levelező) ________ 1 990 103000 1996 199000 1999 278000 2000 290000 (nem végleges adat) Fonás: OM nak segítséget, akkor is, ha nem tudnak saját résszel beszállni te­hetséges ifjaik támogatásába - mondta el lapunknak Szövényi Zsolt, az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztályának he­lyettes vezetője. Az ellenzéki pártok dicséretes­nek tartják a kezdeményezést, de átgondolatlansága miatt úgy vé­lik, nem tudja elérni a célját. A bí­rálók szerint nemcsak a pénzek elosztásának rendszerével van baj, hanem a pályázatok elkészí­tésére adott rendkívül rövid idő is lehetetlenné teszi, hogy az igazi rászorulók pénzhez jussanak. ________ WILK VALENTIN A Z EGYETEMI NORMATÍV FINANSZÍROZÁS NÉGY KÉPZÉS! CSOPORTJA 1. 992 ezer forint/év/fő (művészek, orvosok) 2. 489 ezer forint/év/fő (természettudományi, műszaki kar) 3. 338 ezer forint/év/fő (bölcsész) 4. 234 ezer forint/év/fő (főiskolai gazdasági szak) Februárban fizetnek Budapest A kormány a miniszter- elnök javaslatára úgy döntött, hogy 2000. január 1-jéig visszamenőleg 5 szá­zalékkal felemelik a köz- művelődési dolgozók bérét. Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke ezt si­kerként könyveli el, ugyanakkor a jövő évre tervezett emelés mér­tékével nem értenek egyet. Mint az közismert, a Közgyűj­teményi és Közművelődési Dol­gozók Szakszervezete levélben tiltakozott a miniszterelnöknél, amiért csupán Pokomi Zoltán ok­tatási miniszter kapott tárgyalási megbízást a pedagógusok bér­emeléséről. A hétfői megbe_szélé- sekkel egy időben a közgyűjte­ményi dolgozók érdekképvisele­te azért fogalmazott meg tiltako­zó levelet, mert attól tartottak, az ágazatban dolgozó huszonkét- ezer ember alacsony keresetének rendezéséről megfeledkezik a kormány. A kormány legutóbbi ülésén azután jóváhagyta, hogy a terület minden dolgozója megkapja az ötszázaléknyi, inflációhoz igazí­tott bérkiegészítést, így 2001 feb­ruárjában a szektorban tevékeny­kedők kézhez kapják az egész évi különbözet teljes összegét. Vadász János lapunknak egy­értelműen szakszervezeti siker­ként értékelte a történteket. Ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy mind ez idáig nem született megállapodás a kormányzat és a KKDSZ között a jövő évi pontos béremelésekről. Szerinte ugyanis óriási bérkonfliktus alakul ki 2001 február-márciusa körül, amikor majd a dolgozóik rádöb­bennek, hogy a béremelés reálér- tékben semmit sem jelent, sz. e.

Next

/
Thumbnails
Contents