Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-21 / 298. szám

HEVES !' HÍRLAP 2000. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 49 Ft ELŐFIZETVE: 35,50 Ft _________________________________________XI. ÉVFOLYAM 298. SZÁM H EVES g" HÍRLAP 2001-BE IS Tel.: 80/513-646 MAI SZÁMUNKBÓL MODERN BUSZOK Nehéz, de eredményes évet zárt az Agria Volán. A szigorúan ta­karékos gazdálkodás hatására több mint hárommilliárd forint árbevételt, illetve 16 millió forint nyereséget értek el. Az üzleti terv módosítása a cég dolgozói­nak a már megvalósított emelé­sen túl 2,75 százalékos kereset- növekedést tesz lehetővé. A tár­saságnak jelenleg 180 autóbusza van, közülük 170 már jelenleg is korszerű, környezetkímélő mo­torral fut. (2. oldal) HAMUPIPŐKE Az aprónép részesévé válik az előadásnak. Ők segítenek a nagy lendülettel közéjük szórt, való­jában nem is létező bab és len­cse szétválogatásában, hogy Ha­mupipőke mielőbb indulhasson a bálba. A nem létező főzelékfé­lékért úgy hajlonganak a sorok között, s úgy jelentkeznek, hogy mit találtak, mintha igazából a markukban fognák a szemeket. (2. oldal) TUTI RECEPT „Az teljességgel érthető, ha a cég megszűnésének a gondolata bosszantja a város gazdasági szakembereit, mert ezzel a lé­péssel az önkormányzat elveszí­tené két legnagyobb iparűzési- adó-alanyának az egyikét, nehe­zen gyógyítható sebet ütve a költségvetésen.” (3. oldal) „A mi csapatunk példásan teljesít” A régió legjobb vámhivatala hamarosan megújulhat Hogy egészen pontosan mennyien dolgoznak a hivatalban, az - fegyveres testületről lévén szó - nem nyilvános adat. Az viszont publikus tény, hogy immár második alkalommal nyerték el az „Észak-magyarországi régió legjobb vámhivatala” címet. Gyöngyös- Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, de kétségtelen, hogy olyan eredményeket értünk el, amelyek alapján joggal kaptuk meg ezt az elismerést. A munka színvonala és eredményessége, az ügyfelek­kel való bánásmód, a személyi állomány felkészültsége és visel­kedése egyaránt szerepet játszik az elismerés odaítélésében. A mi csapatunk valóban több terüle­ten is példásan teljesített és telje­sít - mondja Zurai Zoltán főtörzszászlós, a Gyöngyösi Vámhivatal parancsnoka. Aki „mellesleg” a legjobb parancs­noknak járó elismerést is meg­kapta, de mint mondja: erről nem kell hosszan beszélni, mert ha a munkatársak a legjobbak, akkor magától értetődő, hogy a parancsnok is igyekszik megfe­lelni az elvárásoknak.- A vámhivatal munkája igen összetett. Melyik az a terület, melynek kapcsán kiérdemelték az elismerést?- Két fő területre osztható a te­vékenységünk, s azt hiszem, mindkettőben jól teljesítettünk. A vámügyintézés kap­csán kiemelhetem: a területünkön műkö­dő öt legnagyobb cé­get sikerült meggyőz­ni arról, hogy alkal­mazzák a vámtör­vény által - komoly garanciák mellett - biztosított egyszerűsí­téseket a vámkezelé­sek során. Ez - na­gyon dióhéjban - azt jelenti, hogy az áru­kat, termékeket ki- és Zurai Zoltán beszállító kamionok a cégekhez érkeznek, ott végzik el a vámkezelést, úgymond „házon belül”. Állandó elektronikus kap­csolatban állunk, tehát tudtunk nélkül nem történik semmi, szú­rópróbaszerűen ki­megyünk ellenőriz­ni, illetve utólagosan természetesen min­den dokumentumot bekérünk, mert ezek feldolgozása már itt, a hivatalban törté­nik. Viszont a na­ponta akár több ka­mionnyi forgalmat is lebonyolító cégek nem terhelik a Pesti úti szolgálati helyet, ami nekünk, vala­mint a többi ügyfél­nek jó, s a vállalkozások is gördü­lékenyebben intézhetik az ügyei­ket az egyszerűsített vámeljárás­nak köszönhetően. (Folytatás a 3. oldalon) Nem kelt el a konzervgyár Hatvan Egyelőre nem adják el az Aranyfá­cán Konzervgyárat. A követelmé­nyeknek megfelelő pályázatokat tegnap értékelték, de nem hirdet­tek eredményt. Döntöttek viszont arról, hogy január közepéig nem bocsátják el a dolgozókat. A fentiekről tegnapi lapzártánk előtt Érsek Zsolt tájékoztatta la­punkat. A térség MSZP-s ország- gyűlési képviselője ezt megelőző­en megbeszélést folytatott dr. Ha­vai Jánossal, a konzervgyár tulaj­donosának, a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a vezérigazgató­helyettesével, akivel egyetértettek abban, hogy a következő napok­ban gőzerővel keresni keü azt a szakmai befektetőt, aki reális áron megvásárolná az üzemet. (Folytatás a 2. oldalon) Négy gyermeket, köztük három kiskorút nevel nehéz körülmények között az erki ifj. Suha Gyula és felesége. A rokkantnyugdíjas házaspár segélykérő levelére válaszként tegnap bekopogott hozzájuk Szántai Pál, aki az SZDSZ megyei szervezete nevében kará- csonyfát, szaloncukrot, valamint játékokat adott át nekik. fotó! pilisy elemér Lakottan is eladhatók a lakások A megyeszékhelyen a jövő évtől várhatóan szigorodnak az önkormányzati tulajdonban lévő lakások eladására vonatkozó szabályok. A közgyűlés által első fordulóban már elfo­gadott rendelettervezet lehetővé teszi azt is, hogy a nagy tartozást felhalmozó adósok ott­honait lakottan értékesítse a város. Eger A kilencvenes évek elején az állam tulajdonából mintegy 4 ezer 300 lakás került ingyenesen a városi önkormányzat tulajdonába. Ezek nagy részét azóta eladták, a legtöbb esetben a bérlők kezdeményezésére. Mára az önkormányzati la­kások száma itt nem éri el a 900-at, s ezek kö­zül is 198 a fiatalok garzonházában, 89 pedig a nyugdíjasok házában található, azaz eleve nem jelölhetők ki elidegenítésre. A városi képviselő- testület szeptemberben úgy döntött: egyébként is csak rendkívül indokolt esetben történhet meg az önkormányzati bérlakások eladása. Az elv tehát gyakorlatilag megfordult, míg előzőleg igyekezett „megszabadulni” ingatlanjaitól a me­gyeszékhely, most éppen az ellenkezőjére tö­rekszik, sőt - mint már lapunkban is hírül ad­tuk - nemsokára további szociális bérlakások épülnek a városban. Dr. Estefán Géza jegyzőtől megtudtuk: a ko­rábbi helyi szabályozást felváltó új rendelet sok tekintetben szigorúbb lesz az elődjénél. Kiiktat­ják azt az eddig meglévő automatizmust, mely­nek értelmében a bérlő kezdeményezésére a közgyűlés kijelölte az eladandó lakást, a bérlő pedig, előnyt élvezve, igen kedvező feltételekkel megvásárolhatta azt. A mostani javaslat szerint 2001-től a közgyűlés csupán évente kétszer, már­ciusban és októberben dönt majd az abban az esztendőben értékesítésre szánt lakások köréről. (Folytatás a 3. oldalon) MOTOROSBRAVÚR Lapunk munkatársa Végh János gyöngyösi motorversenyzővel készített interjút, aki a 24 órás, kitartásos világbajnokságon ötö­dik helyezést ért el. (7. oldal) i / u o u y j-v \j ‘±■4. Növelni kell a bevételeket A képviselő-testület mai ülé­sére tételcsökkentő módosító javaslatot is beterjesztettek. Hatvan A testület ma tárgyalja az Előter­jesztés a helyi adórendeletek mó­dosításához című témát, amelyet már az előkészületek idején szá­mos kritika ért. Különösen az épít­ményadó tervezett megkétszerezé­se váltotta ki az érintettek ellenér­zéseit. A felvetődött kifogásokat Wagner Dénes tanácsnok értékel­te, majd alternatív - egyes täeleket csökkentő - indítványt nyújtott be a tanácskozásra. Vajda Pál alpolgármester azon­ban védelmébe vette a jegyző által szignált eredeti előterjesztést, amelynek elfogadása - mint mon­dotta - az önkormányzat saját be­vételeinek a növelése érdekében mindenképpen szükséges lenne. (Folytatás a 3. oldalon) Mi lesz a gázpénz sorsa? A lakosság elszámoltatná az önkormányzatot Ri wircTÉ^ az idén elvégzett feladatokról és a--------- jövő terveiről, az ott elhangzott kér­S zámos helybeli lakos fogott össze désekre adott válaszokat azonban a hét elején, hogy rögtönzött fóru- többen nem tartották kielégítőnek mpn kérjék számon az önkormány- Miután a község is bekerült zat vezetését: mire kívánják fordíta- azoknak a településeknek a sorá­ra a visszakapott gázpénzt. Igaz ba, amelyek visszakapják a lakos­ugyan, hogy az elmúlt héten a tele- ságot megillető részt, többen is pülés vezetői közmeghallgatáson úgy gondolták: mihamarabb el keü kívánták tájékoztatni a lakosságot számoltatni az önkormányzatot az összeg felhasználásáról. Végül a polgármesteri hivatalban néhány testületi tag, valamint a település jegyzőjének jelenlétében arra a megállapodásra jutottak, hogy a következő testületi ülésen napi­rendre tűzik a lakosság kérését, mi­szerint korrekt tájékoztatást várnak a hivataltól a közpénzek felhaszná­lásáról. ■ Mesterek lettek a szerelők. A Heves Megyei Ipari-és Kereskedelmi Kamara történetében első alkalommal tartottak autószerelő szakmunkásoknak mestervizsgát. Az egri Tóth-Bosch műhelyben tizenegy jelölt vágott neki a megalapozott tudást igénylő pró- batételnek. (Cikkünk a 2. oldalon) _____________________________________________ ___fotó: pilisy elemér Sz iréna Olajtolvajok * A MÁV Rt. hatvani illetékesei tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki egy vasúti ko­csiból nagy mennyiségű gáz­olajat tulajdonított el 168 ezer forint értékben. * Felsőtárkányban az Ifjúság útról tűnt el egy 400 ezer forint értékű zöld színű Volkswagen Passat személygépkocsi, mely­nek jobb első lámpáján csak a helyzet jelző világít. * Egy bátonyterenyei lakos az M3-as autópálya kerekha­raszti parkolójában hagyta Man típusú autóját, amelyből ellopták mobiltelefonját, húsz­ezer forint készpénzét, vala­mint a személyes iratokat. * Mezőtárkányban hívatlan személy látogatta meg az egyik családi házat, s a hátsó szoba szekrényéből különböző ruha­neműket lopott el. Uj kedvence lesz! www.hevesmegyeihirlap.hu Kedvenc hozzáadása i Az wít« Explorer «»a revet haaíscs a kídwicík | OK j istajícoi 'T­.egyei eiAmelö kapcsolat üítküi Xeetreszabes '' »Mse jH««s Megyei Hlriap Látrthczie » December 22-től megújult formában, 24 órás hírszol­gálattal, az eddiginél jóval több szolgáltatással. v.ftev Helyből minden.

Next

/
Thumbnails
Contents