Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-18 / 295. szám
10. oldal - Heves Megyei HIrlap 2000. December 18. hétfő Í(|BH SPORT TÜKÖR Európa-bajnok női csapatunk! Magyarország - Ukrajna 32:30 (28:28, 26:26, 17:13) >ádár Ildikó (a labdával) társaival együtt ezúttal már aranyéremnek örülhetett FOTÓI EUROPRESS/EPA Kézilabda Az aranyvasárnap valóban arany vasárnapra sikeredetett női kézilabda-válogatottunk számára. Tegnap este ugyanis befejeződött a romániai női Európa-baj- nokság, ahol a Sydneyben olimpiai ezüstérmet szerzett magyar gárda - miután a szombati elődöntőben 25:24-re legyőzte a román nemzeti csapatot - a fináléban is diadalmaskodott. Igaz hatalmas küzdelemben és csak hosszabbítás után. De győzött, és ez a lényeg! Farkas Ágnesék jól kezdték a találkozót, az első félidőben végig vezetve tettek szert négygólos előnyre, ami biztató folytatást ígért. A szünetet követően is eleinte Pigniczkiék irányították a játékot, és már hat gól {22:16) is volt az előnyük, de az ukránok hat perccel a lefújás előtt kiegyenlítettek. Sőt! A hajrában a vezetést is megszerezték és kiélezett, óriási küzdelemben végül örülhettünk annak, hogy a rendes, játékidő döntetlennel ért véget. A kétszer 5 perces hosszabbításban aztán - ha kínkeservesen is - Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese győzött és szerezte meg az Európa-bajnoki címet. Világversenyen Mocsai vezetésével három alkalommal is fináléba jutott magyar csapat, ám nyerni még nem sikerült. Egészen tegnap estig. További öröm, hogy Siti Beátát választották az Eb legjobb játékosának. A dán lkast irányítója természetesen az All Star-csapatban is helyet kapott. A 3. helyért: Oroszország - Románia 21:16 (10:7). _________________________ÜK*! Új elnökség kell Hatvanban Labdarúgás ____ A z FC Hatvan ez év nyarán kiesett az NB II-bői, de anyagi nehézségek miatt az NB-s kvalifikációs bajnokságot sem vállalva eleve a megyei I. osztályra nevezett a hajdan szebb napokat megélt egyesület. Az utóbbi évek fokozatos leépülésének tapasztalatait a klub elnöksége is levonta, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy lemondott tisztségéről a testület. Mint azt Béres László szakosztály-igazgató elmondta, őszszel a folyamatos ügymenetet igyekeztek még biztosítani, azzal együtt a korábban felgyülemlett tartozásokat kiegyenlíteni. Ezzel egyben elérték azt is, hogy tiszta lappal kezdheti majd munkáját az új elnökség. A leköszönő elnökség legutóbbi ülésén Molnár József ön- kormányzati képviselő, valamint Palásthy Pál szakreferens kapott felkérést az új vezetőséget megválasztó közgyűlés előkészítésére. Feladatuk persze leginkább abban merül majd ki, hogy alkalmas személyeket találjanak elnökségi tagoknak, akik vállalják is a feladatot, amely osztálytól függetlenül nagy felelősséggel párosul. A megbeszéltek szerint legkésőbb január, IS-ig szeretnék rendezni a személyi ügyeket az FC Hatvan háza táján, az ünnepek miatt azonban nem kezelhetik az ügyet ráérően. Előbbiek kapcsán arról is értesültünk, hogy az önkormányzat felé az utóbbi időben fokozott anyagi igényeket nyújtanak be különböző - ott újnak mondott - sportágak. Sokan esetleg azzal sem számolva, hogy a városi sportkoncepció szerint az atlétika, a labdarúgás és a kézilabda élvez eleve elsőbbséget. FESZTBAUM Flaskay az elődöntőig jutott Éppen egy másodpercre az aranyéremtől senynapon rendezték meg az 50 méteres mellúszást. Az első felnőtt kontinensviadalán bemutatkozó egri úszó az előfutamból 28.27 mp-es idővel került az elődöntőbe, ahol tovább javítva idejét, 28.11 másodperccel a 11. időt úszta, így nem került a fináléba, amely egyébként még soha nem látott hármas holtversenyt hozott az élen! Férfi, 50 m mell, döntő: 1-3. Warnecke (német), Malek (cseh) és Fioravanti (olasz) mindhárom 27.11. Flaskay csapattársa, a 17 éves, Sydneyi is megjárt százhalombattai Bodrogi Viktor, a csütörtöki 200 háton elért negyedik helyezése után szombaton döntőbe jutott 200 m pillangón, és az ötödik helyen ért célba. Férfi 200 m pillangó: 1. Thomas Rupprath (német) 1:53.28 perc, 2. Anatolij Poljakov (orosz) 1:54.01, 3. Stephen Parry (brit) 1:54.37... 5. Bodrogi Viktor 1:56.34. Egy hír: egy mondat TORNA. Csollány Szilveszter KÉZILABDA. Vereséget szenve- magabiztos versenyzéssel dett, de bejutott a nyolc közé a nyert gyűrűn azon a párizsi Pick-Szeged férfi kézilabda csa- gálán, amelyen tornász és rit- pata az ÉHF kupában. A szege- mikus gimnasztikázó olimpi- diek 28:23-ra kaptak ki a nyol- konok vettek részt. Eredmény, caddöntő visszavágóján a gyűrű: 1. Csollány Szilveszter CSZKA Moszkva otthonában, de 9.825 pont, 2. Jambakosz (gö- a hazai hétgólos (26:29) győzel- rög) 9.750, 3. Jovcsev (bolgár) műk összesítésben továbbjutást 9.750. jelentett. ÖKÖLVÍVÁS. Kritikus az álla- LABDARÚGÁS. Megszakadt a pota Paul Ingle profi ökölvívó- Manchester United két éve tartó nak, akit a Nemzetközi Bokszfö- hazai bajnoki veretlenségi so- derádó (IBF) pehelysúlyú cím- rozata, miután a Premier mérkőzésén ütött ki kihívója, a League 18. fordulójában a Li- dél-afrikai Mbulelo Botile. Botile verpool Danny Murphy szabadad, menet elején küldte padló- rúgásgóljával 1-0-ra nyert az ra ellenfelét, akit kórházba kel- Old Traffordon. lett szállítani. ______________________ » Úszás A valenciai felnőtt rövidpályás úszó Európa-bajnokságon két ifjúsági Európa-bajnok alkotta a magyar csapatot. Az egri Flaskay Mihály (képünkön), Krajnyák György tanítványa, két számban állt rajtkőre. Amint azt már korábban közöltük, Flaskay a 100 méteres mellúszásban a 21. időt érte el, így nem jutott tovább az előfutamból. A szombati verGulyásék tréfája Teke A Heves Megyei Tekézők Szövetsége Egerben rendezte meg a Téli Kupa évadzáró párosversenyt. Három egyesület legjobb játékosai léptek pályára és teljesítették a 120 vegyes gurítást. Meglepetésre az NB IITas listavezető Széchenyi SC duója végzett az élen, megelőzve a szuperligás bélapátfalvi párosokat. Eredmények: 1. Gulyás F„ Nagy T. (Széchenyi SC) 502+533=1035 fa, 2. Molnár Cs., Vincze Z. (Bélapátfalva) 518+510=1028, 3. Tősi R, Vincze R. (B.falva) 544+454=1008,4. Szabó G„ Kádár F. (Nyomda) 482+500=982, 5. Molnár L, Kakuk L. (B.falva) 502+479=981, 6. Jéger L, Molnár Gy. (Nyomda) 462+506=968. ■ Totó A TOTÓ 50. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bochum - Kaiserslautem 0-1 2 2. Wolfsburg - Leverkusen 2-0 1 3. VfB Stuttgart - Freiburg 0-0 X 4.1. FC Köln - Schalke 04 2-2 X 5. Rostock - Dortmund 1-2 2 6.1860 München - Hamburg 2-1 1 7. Hertha BSC - B.-München 1-3 2 8. Cottbus - Bremen 3-1 1 9. Perugia - Bari 4-1 1 10. Bologna - Atalanta 0-1 2 11. Lecce - Juventus 1-4 2 12. Udinese - Fiorentina 1 -3 2 13. Verona - Milan 1-1 X Plusz egy mérkőzés: 14. Laio - Roma lapzárta után SZUPEREXPRESSZ KARÁCSONYI MEGLEPETÉS A K0TRI SZALONBAN december 23-ig. MINDEN ÁRU 20 % ENGEDMÉNNYEL Eger, Kocsis B. u. 3. Edzőmeccsnek még elment Könnyed vasárnapi mérkőzésen: EGUT RC-Eger - Vasas-Budai Tégla 3-0 (14, 11, 19) Tímár Edit (balra) elsősorban a nyitásoknál jeleskedett, de az ütésekből is jócskán kivette a részét fotói pilisy elemér Röplabda Extraliga női mérkőzés, Eger, körcsarnok, 300 néző. V.: Pelikán, ifj. Juhász. EGER: TÍMÁR , SCHLÉGL, FEKETE, Vargáné, Pesti, WOLF. Cs.: Botos (liberó). Edző: Kosziba István. VASAS: Józsa, Sztankó, Tormási, Kovtun, Kastner, Szikora. Cs.: Ancsin. Edző: Benkóné Kőrös Mária. Az eredmény alakulása. 1. játszma (12 perc): 2-0, 3-4, 6-5, 6-7, 10-8, 10-11, 23-11, 24-13. 2. játszma (14): 2-1, 9-1, 10-5, 16- 6, 23-9. 3. játszma (16): 2-0, 3-1, 5-4, 5-9, 11-11, 13-16, 17- 16, 20-19. Csekély érdeklődés mellett rendezték tegnap délután a soros bajnoki mérkőzést, melyen szokásos kezdőcsapatán két poszton is változtatott Kosziba István. Országh sérülés miatt volt kénytelen a cseresorból figyelni a találkozót, mígJáka formahanyatlásból adódóan maradt ki a pályára lépő hatosból. Emberek és esetek Helyettesként Wolfot és Vargánét üdvözölhették a nézők. Mindez szerkezeti változtatással is járt (Tímár lett például a feladó), amely az első szett kezdetén még éreztette hatását. A két együttes egészen 11-11-ig haladt egymás mellett, majd következett Tímár a nyitóhelyen, és ott is maradt egészen 23-11-es állásig. Az egriek adogatásai után az angyalföldiek nagy erőfeszítéseket tettek a labda meg- játszására, ám ezeket rendre kudarc kísérte, így az EGUT gyors egymás utánban szerezte pontjait. Benkóné időkérései még átmenetileg sem segítettek, a becserélt Ancsin is csak az asszisz- tálók táborát gyarapította, 1-0. A második játszmában villámrajtot vettek a hazaiak, köszönhetően újból a kiválóan kivitelezett nyitásoknak. A vendégek csak kapkodták a fejüket, amikor náluk volt a labda rendre rossz megoldást választottak, vagy éppen az egri sánc állta a labda útját. Amikor Tímár állt a nyitópozícióba, a közönség már előre tudta a labdamenet végkifejletét: a „szőnyegbombázás” megkezdődött, 2-0. Fél óra telt el a találkozóból, amikor a harmadik szetthez álltak föl a csapatok. A két simán megnyert egri játszma után hasonló folytatást lehetett remélni, ám a sétagaloppba apró hiba csúszott. A Vasas élt azzal a lehetőséggel, amit az EGUT felkínált számára, miszerint a mieink fejben talán már a mérkőzés végére gondoltak és ez figyelmetlenségekben mutatkozott meg. A Vasas 9-5-ös, majd 16-13-as előnyre is szert tett, mi több, 19. pontját is begyűjtötte, ami nem várt tett volt az addig halványan teljesítő Folyondár utcai gárdától. A végső győzelmet ez mégsem befolyásolta, a magára talált egri együttes a hajrában újra valós tudásához mérten röplabdázott, és realizálta a győzelmet, 3-0. A 47 percig tartó összecsapáson egy pillanatig sem forgott veszélyben az Eger sikere, a Kasziba- tanítványok egy aprócska hullámvölgytől eltekintve simán gyűjtötték be a két bajnoki pontot. A Vasas gyenge produkcióval rukkolt ki, játékosai messze elmaradtak a várakozásoktól és ez meghatározta a mérkőzés színvonalát is. Kosziba István: - Magabiztos volt a játékunk, sajnos a Vasas nem kényszerített bennünket nagyobb küzdelemre. Jobban örültem volna egy négyszettes meccsnek a szerdai kupamérkőzés előtt. Benkóné Kőrös Mária: - Nagyon jól nyitott az Eger, a mi fogadásaink pedig nagyon rosszak voltak. BÓOI CSABA KASZIBA István a mérkőzés során szinte végig állva követte nyomon az eseményeket. A játéktérhez közel sétált, és szokásához híven osztogatta tanácsait. Láthatóan békés nyugalmát a harmadik szettben, az 5-6-os állás után elért hibák törték meg. Az időkérést jelző lámpa nyomógombjára 5-9-es állásnál tette rá a kezét, ám időt még nem kért. Végül 11 -14-nél fogyott el a türelme és először a meccs során magához szólította lányait. A jó tanácsok hatottak és ezzel visszatért a mester nyugalma is: ismét állva figyelte a találkozót. SZTANKÓ Éva és Julia Kovtun. Ők ketten a közelmúltban még egri színekben röplabdáztak, ám előbb az ütöjátékos, majd idén nyáron az ukrán feladó is a fővárosiakhoz szegődött. Ezúttal egyikük sem aratott maradandót, csupán egy-egy felvillanás jelezte, hogy ők többre is képesek. A közönség dicsérete, hogy egyiküket sem „kóstolták” meg. Igaz, okuk sem volt rá. BOTOS Anita szerepelt az egri cserék között Jáka és Országh mellett, ám utóbbi kettő nem jutott szóhoz a találkozón. A liberó Botos viszont Pestit váltotta többször is a csapatban. Noha csak epizódszerep jutott az apró termetű játékosnak, feladatát jól ellátta, amikor pályán volt, mindössze egyszer hibázott. Ő ezzel segítette az EGUT sikerét.