Heves Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-14 / 292. szám
HEVES T HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 2000. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 49 Ft ELŐFIZETVE: 35,50 Ft XI. ÉVFOLYAM 292. SZÁM MAI SZÁMUNKBÓL KÉSDOBÁLÓK A káli csemetekert két dolgozója unaloműzésként a munkaeszközül kapott kését egy faasztalba hajigálta. A baj akkor következett be, amikor a céltárgyba be- leállt két pengét egyszerre próbálták kirántani. Az egyik kés a szerencsétlen játékostárs mellkasába vágódott. A szakszerű CT-vizsgálat eredménye után kiderült: a felelőtlen cselekménynek a vártnál súlyosabb következményei lettek. (2. oldal) KÉTSZER,HALÁLRA Heves híres politikai üldözöttjét, Guba Dezsőt, az 1956-os események főszereplőjét kétszer ítélték halálra. A róla készített dokumentumfilmet - alkotója Sziki Károly - a polgármesteri hivatal nagytermében vetítették le először. (3. oldal) ISKOLAKERÜLŐK „Ezekben a családokban nem sokat vacakolnak azzal, hogy a gyerek elkészítette-e a házi feladatát, bepakolt-e a táskába. Abból sem csinálnak nagy ügyet, ha nem jár iskolába a nebuló.” (3. oldal) BORZA ISMÉT A japán fővárosban, Tokióban a kyokushin karate világbajnokságon a harcművészed ág legerősebbjei csaptak össze. A magyar küldöttség vezetőjét, az 5 dános egri Borza Józsefet sportdiplomáciai sikert aratva újabb négy évre megválasztották a szervezet európai első emberének. 9 , Lakásfront: katonai győzelem A miniszter már a szobában van... A kilátások biztatóak, legalábbis a lakásfronton. Tegnap Egerben dr. Szabó János személyesen adta át a Kisasszony úton épült tíz új honvédségi otthont. A helyőrség fejlesztéséhez igazodó HM-beruházás jövőre újabb tíz egyenruhás családnak garantálja a beköltözést, és a városvezetés is hozzákezd további harminc lakás kivitelezéséhez. Tudósításunk a 2. oldalon. fotó; gál gábor A nyertes nem fogadta el az állást Ki kerül a parádsasvári művelődési ház élére? Parádsasvár Amikor megjelent a parádsasvári művelődési ház gondnok-rendezvényszervezői posztjára a pályázati felhívás, a bodonyi illetőségű Lévainé Béres Magdolna úgy érezte, semmit nem veszíthet, ha megpályázza az állást. Többéves kulturális szervezői gyakorlattal, közgazdasági ismeretekkel a tarsolyában igazi kihívásnak tekintette a gyönyörűen felújított intézmény vezetését. Az önkormányzat testületének döntése előtt az írásos pályamunka mellett őt és a sasvári pályázót is személyesen meghallgatták. A szavazatok alapján Lévainé mellett döntött a képviselők többsége, így november 13-án kézhez vehette a hivatalos értesítést is, melyben nem kevesebb állt, mint hogy a november 7-én meghozott döntés alapján őt kívánják megbízni a ház gondnok-rendezvényszervezői feladatainak ellátásával. (Folytatás a 2. oldalon) Tiltakozó Hatvan Tiltakozó levelet írt az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) helyi tömörülése. Az Albert Schweitzer Kórházban tevékenykedő érdekvédelmi szervezet elnökeként a dolgozók sérelmeit Csuvikovszky Gábomé szak- szervezeti elnök fogalmazta meg: - Az egészségügyi dolgozók egyszeri, kórháziak rendkíviiti juttatásáról szóló idei kormányrendelet júliusban a betegellátásban résztvevők számára egyszeri juttatásként összesen 15 milliárd forintot biztosított. Ebből mindenki az alapilletményének megfelelően részesült, ami nettó 10 ezer és 30 ezer közötti összeget jelent dolgozónként - mondja a szakszervezeti vezető. (Folytatás a 2. oldalon) Büntetik a hiányzót Heves megye A Heves megyei közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke, Barabásné Czövek Ágnes (Magyar Szocialista Párt) képviselői tiszteletdíjának és költségtérítésének elvonásával sújtotta Molnár Zsolt (Fidesz-Magyar Polgári Párt) közgyűlési tagot, aki - Barabásné elmondása szerint - három hónapja sem a közgyűlési, sem a bizottsági üléseken nem vett részt. A bizottsági elnöktől megtudtuk: a megyei önkormányzat tízéves történetében eddig jobbára példa nélkül álló szankció alkalmazására a szervezeti és működési szabályzat nyújtott módot. Az SZMSZ-ben nincs pontosan rögzítve, hogy mennyit lehet hiányozni, ez az intézkedés meghozatalára jogosult személy belátására van bízva. A három hónapot hiányzó Molnár még csak be sem jelentette, hogy miért maradt távol az ülésektől, holott minimum ez elvárható lenne, ha már a képviselő nem végzi el azt a munkát, amiért megválasztották - mondta Barabásné Czövek Ágnes. Az elnök - aki egyúttal Gyöngyös alpolgármestere is - hozzáfűzte: ez nem személyre szóló szankció. A mátraalji városban például az SZMSZ lehetővé teszi, hogy a hivatal automatikusan levonja az ülésekről távol maradók tiszteletdíját. Molnár Zsolt a Hírlap érdeklődésére hangsúlyozta: úgy érzi, nem kell magyarázkodnia, két alkalommal is külföldi útja miatt hiányzott a közgyűlési és bizottsági munkából. Ugyanakkor egy képviselő nemcsak az ülésezéssel tehet eleget a megbízatásának, hanem például azzal, ha vidéken jár á választók között. Molnár szerint „elképzelhető”, hogy nem jelentette be a távollétét, de ha két külföldi út ilyen szankciót indokol, akkor azt tudomásul veszi. _________________________asi V áltozatlan reálkeresetek Ki fizeti a honatya számláját? Az elmúlt években a városháza állta Szinyei András országgyűlési képviselő mobiltelefon-számláját. Az önkormányzat nemrég megválasztott új jegyzője szeretné ezt az állapotot megszüntetni. Az ügy kapcsán egy városatya interpellációt nyújtott be a polgármester asszonynak. Hatvan Hogy az elmúlt ciklusban, amikor Szinyei András még a település polgármestere volt, ki fizette a mobiltelefon-számláját, nem sikerült kiderítenünk. Porubcsánszki Zoltánná jegyzőasszonynak csak arról van tudomása, hogy amióta a politikust országgyűlési képviselővé választották, azóta a polgármesteri hivatal állja az ez irányú költségeket. A díjtételek általában havi 20-30 ezer forint körül mozognak, így a mintegy 30 hónappal ezelőtti választások óta az egyenleg óvatos becslések szerint is meghaladja a félmil- lió forintot - tájékoztatott Porubcsánszkiné. A néhány hónapja megválasztott jegyzőnő kifogásolja ezt a helyzetet, amit annak idején állítólag a polgármester asszony, valamint a hivatal akkori irányítója hagyott jóvá Azért állítólag, mert az erre vonatkozó engedélyt az ügyiratok között idáig nem sikerük fellelni. (Folytatás a 3. oldalon) Az elmúlt háromnegyed évben tovább növekedett a gazdaság teljesítménye. Ám a külgazdasági egyensúly javulása megtorpant, és nem mérséklődött az infláció sem. Gyorsult a termelői árak emelkedése, míg a fogyasztói árak mértéke megegyezett a tavalyival. Heves megye Az említett megállapítások a Központi Statisztikai Hivatal munkatársainak elemzéséből tűnnek ki, amely szűkebb hazánk társadalmi- gazdasági életének jellemzőit is számba vette. Az ipari termelés a tavalyi hasonló időszakhoz képest hat százalékkal növekedett. Ez elmaradt az országos átlagtól. A belföldi értékesítés nálunk 2,9 százalékkal csökkent, máshol növekedett. Az élelmiszer-, ital- és dohánytermékek gyártása, ágazati hányada a teljes ipari termelésből tovább mérséklődött, és elveszítette korábbi vezető helyé. A termelési értékből a gépipar aránya a legnagyobb mértékben, 35 százalékkal, a teljesítménye 26,7 százalékkal növekedett. Ennek forrása főként az export, amely 31,6 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. (Folytatás a 3. oldalon) Nehéz sorsúak karácsonya Eger Harmincegy, nehéz körülmények között élő család tagjait várták arra a karácsonyi ünnepségre, amelyet szerdán délután a megyeszékhely polgármesteri hivatalának dísztermében rendezett meg öt civil szervezet, az Ételt az Életért Alapítvány, a Többgyermekesek Egri Szabadegyesülete, a Szegényeket Támogató Alap (SZETA), az Agria Humán Kft., valamint a Magyar Vöröskereszt egri területi szervezete. Az esemény közel kétszáz résztvevője egyórás műsort láthatott pantomim- és bábelőadással, de fellépett előttük a Babszem Jankó Gyermekszínház is. A házigazdák a meghívottakat süteményekkel, szendvicsekkel vendégelték meg. Természetesen a karácsonyi ajándékcsomag sem hiányzott. Lapunk érdeklődésére Berg lmréné, a Vöröskereszt városi szervezetének vezetője elmondta: azoknak a nehéz sorsú családoknak igyekeztek örömet szerezni, akik egyébként eddig még egyáltalán nem, vagy csak elvétve fordultak segélyért a polgármesteri hivatalhoz. Az érintetteket fel kellett kutatni, amihez a többgyermekesek fent említett egyesülete nyújtott segítséget, de a vöröskeresztes szakemberek maguk is több környezettanulmányt végeztek. A családokkal végül igen jó kapcsolat alakult ki, s ez hosszú távon is reményt keltő lehet. Az elképzelés az, hogy a most meginvitált családok gyermekeit jövő nyáron táborba viszik. Mint megtudtuk, ilyen jellegű karácsonyi ünnepséget eddig még nem szerveztek Egerben. (Fenyőfa és ajándék nélküli ételosztásra ugyanakkor az ősz óta több alkalommal is sor került.) A tervek szerint hagyományt teremtenek a programból. _________________■ Sz iréna A koleszterin rabja *Egerszóláti utas lett a kárvallottja annak a bizonyára zse- bes módra kifundált és végrehajtott „akciónak”, amit az egri autóbusz-pályaudvaron követtek el. A pórul járt személy táskájából felszállás közben a pénztárcájában lévő 55 ezer forint mellett személyes iratai is eltűntek. *Eger egyik lakóházába a tolvaj késő este a szúnyoghálót felszakítva jutott be, majd 400 ezer forintnyi értékkel távozott. *Mezőszemerén éhes betörő járt, mert az ismeretlen elkövető az egyik porta éléskamráját dézsmálta meg. Elvitt 30 liter zsírt, két sonkát és öt oldal szalonnát. A település egy másik házának miskolci tulajdonosa is bejelentést tett a rendőrségen, ugyanis 125 méternyi horganyzott kerítésdrótjától szabadítot- ták meg. __________________■ 977086591004200292