Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-10 / 263. szám
I 2000. November 10., péntek MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Öregedő ültetvények jó bora (Folytatás az 1. oldalról) A kedvező időjárásnak köszönhetően az idén a szüret a szokottnál korábban kezdődött, s szeptember végére már be is fejeződött. Két helyen - Gyöngyöstarjánban és Nagyrédén - a meleg őszt kihasználva néhány gazda a tőkén hagyta a termés egy részét, október közepére és legvégére halasztva a szüretet. Gyöngyöstarjánban egy családi vállalkozás, míg Nagyrédén a Szőlőskert Rt. választotta a kísérleti szüretkésleltetést. Számításaik a jelek szerint beváltak, mivel mindkét helyen aranyérmekre esélyes boroknak valót szedhettek a puttonyokba. Hordós Attila azt is elmondta, hogy a hegyközségi tagok közül csak mintegy ötszázan kértek egyszerűsített adóraktári engedélyt. Mindezt azoknak kell megtenniük, akik évente tíz, illetve ezer hektoliter bor előállítását és értékesítését tervezik. A borra vonatkozó jövedéki törvény bevezetése után a termelők száma visszaesett, de a csökkenést a tanács egész területét tekintve nem találja jelentősnek a titkárságvezető. Vannak viszont hegyközségek, ahol a borkészítők száma jelentősen csökkent. Pál Ferenc nagyrédei hegybíró arról tájékoztatott, hogy korábban a hegyközség 1300 tagja közül 360 gazda borkészítéssel is foglalkozott. A szőlőt és a bort érintő jövedéki törvény életbe lépését követően viszont már csak 120-an kérték meg az ehhez szükséges egyszerűsített adóraktári engedélyt.- A bortermelők ilyen arányú csökkenése további felülvizsgálatra kötelezi a törvényalkotókat, mert a gazdák ellehetetlenítése az egész hegyközséget nehéz helyzetbe sodorhatja, ráadásul a bimbózó borturizmust is megfojthatja - jegyezte meg a hegybíró. Hordós Attüa úgy vélte, a bortörvény módosításával lehetővé válhat, hogy a gazdák a pincében is borral kínálják a turistákat, amennyiben egyszer használatos poharat tudnak adni a nedű mellé.- Igaz, ez a műanyag pohár nem kínálja megfelelően a bort, ezért hozott, ajándékba adott, vagy a helyszínen vásárolt pohárba is lehet majd bort tölteni a pincékben, s így a turisták már megfelelő környezetben ízlelgethetik a hordók tartalmát - mondta a hegyközségi titkárságvezető. Azzal minden szakértő egyetért, hogy a borok szempontjából kiemelkedő év lesz az idei. A szakember szerint a jövőt illetően gondot jelent a szőlő fiatalításának az elmaradása. A hegyközségi tanács területéből évente mintegy ötszáz hektáron kellene új szőlőt telepíteni, ám az előirányzottnak csak a töredékén valósul meg a reA Mátraaljai Hegyközségi Tanácshoz húsz Heves megyei hegyközség tartozik, de ide kérte felvételét két nógrádi és két Pest megyei hegyközség is. Belépésüket a mátraaljai tanács sikeres ténykedésével indokolták. konstrukció, mivel a gazdák nem tudnak költeni rá. A telepítéshez 55 százalékos állami támogatás igényelhető, de ez a rész bruttóban értendő, s így az igénylők valójában a költségeknek csak mintegy harminc százalékát kapják vissza. Az önrészt így a termelők többsége nem tudja biztosítani. A nagyrédei hegyközség 932 hektárnyi területén jövőre mindössze egyetlen hektár szőlő telepítését tervezik, miközben öt hektár kerül kivágásra.- Ezt a folyamatot csak a gazdák megfelelő támogatása változtathatja meg - jegyezte meg a hegybíró. Kapjanak-e gyest a nagyszülők? Hamarosan a T. Ház elé kerülhet az a törvénytervezet, miszerint a családok megállapodása alapján a nagyszülőknek is folyósítható lesz a gyes, amennyiben gyermekeik kérésére vállalják unokájuk gondozását. A részletek kidolgozása még folyamatban van, annyi azonban már bizonyos, hogy a szülőnek lemondó nyilatkozatot kellene tenni a járandóságról. Kevés olyan javaslat van, amivel ennyire egyetértené- nek az érintettek. Alábbi körkérdésünk is ezt igazolja. TOMPA Z. MIHÁLY A félelem bére Halálán van a hatvani konzervgyár. Nehéz ezt kimondani egy olyan üzemről, amely hetven éven át becsülettel megállta a helyét a piacon. Volt egy madár, amely csillogni tudott, politikai és gazdasági helyzettől függetlenül. Ez idáig. Most viszont már úgy tűnik, az ítélet ki lett mondva: a gyárnak lassan vége. A csillogó madárnak, az Arany fácánnak talán még nem, mert a márkanév továbbra is jól csenghet a hazai és a külhoni piacon. A sors iróniája, hogy a jövőben nem azoknak hozhat dicsőséget, akik évtizedeken át megszenvedtek a csillogásáért. A gyárban sok mindent beszélnek. Pontosabban: suttognak. Az öregebb szakik maradtak már csak, akik az életüket tették a konzervgyártásra, akik az utolsó pillanatig kitartanak a haldokló madár mellett. Nagybeteg szeretteiket gondozzák így az utolsó pillanatokig a rokonok. Az emberek még a végső csodában reménykednek. A gyáriak bosszúsak. Azt mondják, hibás döntések sora okozta a betegségét. Jobban oda kellett volna figyelni sorsának alakulására, mert a baljós előjelek már évekkel korábban jelentkeztek. Talán még most is jól jönne egy hatalmas segélykérő kiáltás, hogy ne hagyják már elveszni. A gyárban viszont csend van. Az emberek egymásra mutogatva várják, hogy valaki megnyissa a panaszáradat csapját. Közben mindenki némasági fogadalmat tesz. Az egyik ötven körüli férfi el is mondja az okát: bezáráskor megfelelő végkielégítést ígértek, most mindenki attól fél, ha beszélni kezd, akkor időnap előtt kipenderítik a kapun, s a végkielégítéstől is elesik. Márpedig az a pénz mindegyik családnak jól jön. Persze, a bezárásnak nemcsak belső áldozatai lesznek. Több száz termelő a jövőben immár nem számíthat arra, hogy szerződést köthet, s már a vetéskor, a palántázáskor tudja, kinek adja majd el a termést. Most majd vihetik távolabbi vidékre, ha meg tudják fizetni a szállítás költségeit. A következményeket ők már jövő ősszel megérzik, amikor elmarad a leadott paradicsomért járó megszokott, s a családi költségvetésbe kalkulált összeg. A gyárban azt is beszélik, hogy vevő is lenne az Aranyfácán- ra. Pénzes befektetők kérnék a madarat, de a gazda még nem adja. Persze, mindez csak amolyan suttogó információcsere, mert hivatalosan egyelőre vásárlási kísérletről vagy vevők jelentkezéséről senki sem mond semmit. A madár tehát haldoklik. S már a gyárban is egyre kevesebben hisznek a csodában. Ajándékba kapott mosógép A javítást nem tudták megfizetni Őrült malom Hamburg térségében az erős széltől megőrült egy szélmalom, s annyira bepörgött, hogy félő volt, darabokra szakad. A lakosokat a közeli kis faluból kiköltöztették. Német földön egyetlen Don Quijote nem akadt, aki a kasztí- liai szélben legalább már egyszer tesztelte volna a szélmal- mokmegzabolázását... momi BALATONI SIKER. Három éve alakult a Balatoni Asszonykórus, s az idei Palócgálán - nem kis meglepetést okozva - a Népzenei Együttesek Országos Minősítésén ezüst fokozatot értek el. A kilenctagú csoportot Vass Gézámé vezeti. INGYENEBÉD. Az Egri Főegyházmegyei Karitász szombaton déli fél 12-kor ingyenebédet oszt a rászorulóknak az Érsekudvarban (Széchenyi út 5.). METSZET. Ma este fél hétkör ismét jelentkezik az Egri Városi Televízióban a Metszet, amelyben előzetest láthatnak a színház egyik készülő produkciójáról. Ezt követően fellapozzák Gryllus Vilmos Daloskönyvét. DOMOSZLÓI ÜNNEP. Egyéves születésnapját ünnepelte a községben a negyventagú Idősek klubja. Az ünnepségen Búzás Zoüánné klubvezető és Krizsó Sándor polgármester köszöntötte az időseket, majd fehér asztal mellett nótázással és anekdotá- zással ünnepelt a társaság. MÓDSZERTANI KÉPZÉS. A Heves Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében november 10-én 14 és 16 óra közt a Mezőgazda- sági Szakközépiskolában középiskolai némettanároknak, november 14-én ugyanebben az időpontban a megyei pedagógiai intézetben általános iskolai némettanároknak tartanak módszertani továbbképzést. VÉRADÁS. Ma délelőtt 9 és 12 óra között Kiskörén a mozihelyiségben, délután 13 és 15 óra között a tiszanánai általános iskolában várja a Magyar Vöröskereszt Hevesi Területi Szervezete a donorokat véradásra. SZAKÁGI DÖNTŐ. Szombaton 15 órától a hatvani Grassal- kovich-kastélyban - a Megyei Művelődési Központ szakmai irányításával - rendezik meg a megyei szakági hangszeres döntőt. A részvétel az érdeklődőknek ingyenes. TRAFFIPAX VEZÉNYLÉS 06.00-14.00: 3. sz. főút, Gyöngyös-Mátrafüred, 24. sz. főút. Heves megye Kiss Istvánná, feldebrői nyugdíjas:- Az én két unokám már iskolába jár, így a gyerekeim nem tudnának élni ezzel a lehetőséggel, de ettől függetlenül nagyon jó ötletnek tartom. Ha annak idején rám bízták volna a kicsiket, szívesen vállaltam volna a gondozásukat. Szabó Mi- hályné, egri nagymama:- Míg kisebbek voltak az unokáim, gyakran segítettem, ha kellett. Ha betegek voltak, vagy a szülőknek más elfoglaltságuk volt, vigyáztam rájuk. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a tervezetet, sok családban megoldást jelentene, ha elfogadnák a törvényhozók. Hering Petemé, egri aktív dolgozó:- Imádom a gyerekeket, s várom a pillanatot, amikor végre nagymama lehetek. El tudom képzelni, ha unokám születik, a lányom mielőbb szeretne visszatérni a munkahelyére. A mai világban a munkáltatóknak is az az érdekük, hogy az alkalmazottaktól ne kelljen huzamosabb időre megválniuk. Örömmel mennék a lányom helyett gyesre, és biztos vagyok abban, hogy mindenki jól járna a családban. Bár az is az igazsághoz tartozik, hogy amikor az én gyermekeim születtek, a világ összes kincséért sem mondtam volna le a velük töltött időről. Kiss Imréné, egri nyugdíjas pedagógus:- A mi cSa- ládunkban úgy alakult, hogy a fiamék a menyem szüleivel élnek, és tudom, hogy a nagyszülők sokat segítenek a gyereknevelésben. Jómagam a beteg lányomat istápolóm. Úgy vélem, jó az ötlet, ám ennél is fontosabbnak tartom a családon belül az odafigyelést, a türelmet, a lelki kapcsolatot. Ha ez megvan, a kevésből is ki lehet jönni, mégis boldogan lehet élni. Kis Erzsébet, egri lakos: Nekem még nincs gyermekem, de egyetértek a tervezettel. Ez megoldást jelentene sok olyan fiatal nőnek, aki a karrierjét nem szeretné kockáztatni a szülés miatt, ám az anyaságról sem akar lemondani. _____________________________1BAHTAI A család nyolc gyermeket nevel, s így nagy volt a bánat, amikor elromlott a mosógép. Szerencsére a segítség idejében érkezett. Gyöngyöshalász Huszár Józsefék nyolc gyermeket nevelnek. így van ez már évtizedek óta, ugyanis a középkorú házaspár nevelőszülőként húsz gyermek gondját viselte ez idáig. Valamennyien szakmát tanultak, s a mai napig rendszeresen visszajárnak a családi házba, ahol mindig nagy szeretettel fogadják őket. Egy-egy ünnepen - immár családtagjaikkal együtt - több mint harmincán ülik körbe az asztalt. Huszárék nagy bánatára a minap elromlott az automata mosógépjük. S ez azért okozott gondot, mert egy ekkora családnál szinte állandóan működnie kell a masinának. Mivel a gép garanciája már lejárt, a háziak hívták a szerelőt. A mester meg is érkezett, majd rövid szemrevételezés után közölte, hogy a javítás bizony jelentős kiadással jár, 63 ezer forintba kerül. Huszárékban elhűlt a vér, mert nem volt ennyi megtakarított pénzük. De mivel mosni kellett, úgy döntöttek, hogy részletre vásárolnak egy új gépet. Fel is keresték az egyik gyöngyösi üzletet, ahol az üzlet tulajdonosának elpanaszolták a gondjukat.- Nem kis meglepetésünkre néhány nap múltán autó állt meg a ház előtt, és egy új. mosógépet emeltek le róla, a régit pedig elvitték - meséli Huszár anyuka. - A nyolcvanezret érő új gépet ingyen kaptuk. Uracs József, a gépet szállító gyöngyösi U. J. Color Kft. ügyvezetője szabadkozik: nem kell nagy ügyet csinálni az egészből. Hallották, hogy Huszárék szűkében vannak az anyagiaknak, s így a Whirlpool cég támogatásával segítettek. Ennyi történt. A térképektől a fizikáig Tudományok a mindennapokért Történelemtudományi, környezetvédelmi, erdőgazdálkodási, szőlészeti és borászati, természettudományi, illetve fizikatudományi témakörökben tartottak szekció-előadásokat a Heves Megyei Millenniumi Tudományok Napja rendezvénysorozatán. Eger A résztvevők - avatott szakemberek tolmácsolásában - többek között megismerkedhettek Szent István államszervező munkájával, történeti és környezeti adatok alapján tudhatták meg, hogy miként változott a Bükk és a Mátra élővilága. Szó volt a Heves megyei térképek rekonstrukciójáról, a természetvédelem és az erdő- gazdálkodás összhangjáról, a Bükki Nemzeti Park védett növényeiről, a megyeszékhelyen végzett hőmérséklet-, csapadék- és napsugárzás-vizsgálatok eredményeiről, továbbá a természettudományi kutatások szerepéről és helyzetéről a múzeumokban. Érdekességként a szakemberek arról is beszámoltak, hogy hol tart ma a szőlőnemesítés, milyen élettani kísérleteket és borászati kutatásokat folytatnak. Tájékoztattak a talajvíz-áteresztő rétegek vizsgálatának olcsóbb módszeréről, a fizika - mint iskolai tantárgy - népszerűsítésére kidolgozott kísérletekről, valamint a főként a gyógyszeriparban használatos molekulatervezés matematikai alapjairól. _________________________isjy Az öröm színei. A gyöngyösi Tourinform Galériában Tenk László festőművész képeiből nyílt kiállítás. A tárlatot dr. Pogány Gábor művészettörténész ajánlotta a látogatók figyelmébe. Az alkotások érdekes technikával - olaj, illetve vizes alapú festékek egyidejű alkalmazásával - készültek, s mint a megnyitón elhangzott, ennek köszönhetően jellegzetes és különleges élményt nyújtanak. A tárlat december 3-ig látogatható. _______ ______________________ fotó: suha péter A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEYESM|HÍRLAP Újságíró: TARI OTTÓ Telefon - (36)513-600 Fax - (36)513-605 * Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: NYIKES ORSOLYA Telefon - (80)513-646 Szombati ügyelet: 06-30-273-15-35 8—11-ig