Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-09 / 262. szám

2000. NOVEMBER 9., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 262. SZÁM MAI SZÁMUNKBÓL A MEGTÉVESZTŐ REKLÁM Az Országgyűlés tegnapi ülésén Homa János (Fidesz) egri or­szággyűlési képviselő a kulturá­lis és sajtóbizottság álláspontját ismertette a gazdasági reklámte­vékenységről szóló törvényja­vaslat vitájában. Mint a képvise­lő elmondta, a törvénymódosí­tás előzménye, hogy a fogyasz­tók egészségének védelméről szóló anyagot áttekintették Brüsszelben. (2. oldal) A KUTYAUGATÁSRÓL Tarnaleleszen, Szentdomonko­son és Bükkszenterzsébeten a községek elöljárói egyre tanács­talanabból néznek szembe a ténnyel: a roma etnikumhoz tar­tozók egy része rettegésben tart­ja a falvak békés szándékú pol­gárait, s ellenük nem tehetnek szinte semmit. (3. oldal) KÉTARCÚ KORMÁNYPÁRTIAK Az önkormányzatokra nézve hátrányos a kormány által be­nyújtott kétéves költségvetés. Az önkormányzati érdekszövet­ség véleményét későn kérték ki a tervezetről, de a megyei jogú városok szövetsége is az MSZP ezzel kapcsolatos álláspontjá­hoz tartozó dokumentumot fo­galmazott meg. Ebben egyebek mellett az olvasható, hogy a szociális és az oktatási rendszer normatívái kisebb mértékben fedezik a költségeket, mint ko­rábban. (3. oldal) VIRÁG ARATOTT A Tokióban megrendezett Főiskolások Kötöttfogású Birkózó Világ- bajnokságán a 85 kilogram­mos Virág La­jos egri sportoló ötödik helye­zést ért el. (12. oldal) Védelmet kémek a kegyhelyeknek Képünkön Tordai Péter, a hitközségek szövetségének elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Kálmán Attila református zsinati elnök, Harmati Béla evangélikus püspök, Frenkl Róbert evangélikus főfelügyelő, Márkus Mihály püspök, a református egyház lelkészi alelnöke, Veres András katolikus püspök, a püspöki kar titkára, Bosák Nándor püspök, a püspöki kar alelnöke, Zoltai Gusztáv, a zsidó hitközség országos igazgatója és Schweitzer József országos főrabbi____________________________fotó: europress/körmendi ikre Kegyhelyeik nagyobb védelme érdekében az állam segítségét kérték a hazai történelmi egyházak vezetői a kormányfővel tegnap délután folytatott megbeszélésen, ahol szóba került az egyházi ingatlanrendezés felgyorsítása és a kórházlelké- szi szolgálat esetleges megszervezése is. Budapest Az immár hagyományosnak te­kinthető éves találkozón az utóbbi időszakban megszaporodott sír- kert- és kegyhelygyalázásokra utal­va elhangzott, hogy a belügyi és az igazságügyi tárca már közös mun­kacsoportot hozott létre annak ki­dolgozására, hogy miként lehetne elejét venni a hasonló eseteknek. Ezt Semjén Zsolt, a kulturális tárca egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára erősítette meg.- Valamennyi egyházi vezető ki­emelte, hogy nehezen tudják ke­zelni a minimálbérek várható ug­rásszerű megemelését - nyilatkoz­ta lapunknak Márkus Mihály püs­pök, a Magyarországi Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának lelkészi alelnöke. A 40 ezer forin­tos minimálbér bevezetése azt je­lenti, hogy a négy történelmi fele­kezet kiadásai több mint egymilli- árd forinttal megemelkednek jövő­re. A természetben vissza nem adott ingatlanok ellentételezésére kapott járadék tervezett megeme­lése pedig csak részben nyújt fede­zetet a béremelésekre. Márkus Mihály lapunknak el­mondta azt is, hogy az egyházak képviselői hangot adtak a személyi jövedelemadó-felajánlásokkal kap­csolatos aggodalmaiknak. Szerin­tük ugyanis a jelenlegi rendszer­ben nem biztosított, hogy az elkö­vetkező években az adófelajánlá­sok valóban eljutnak hozzájuk minden egyházakat támogatni kí- vánó polgártól._____________-ré­A vád: kettős emberölés ____Eper, Hatvan S zerdán a vádirat ismertetésével, valamint a vádlott kihallgatásával megkezdődött a Heves Megyei Bí­róságon az a büntetőper, amelyben a 46 éves volt rendőr főtörzsőrmes­tert, K. Andrást előre kitervelt, több emberen elkövetett emberölés bűn­tettével vádolják. A megyei főügyészség vádirata szerint március 14-én, nem sokkal éjfél előtt a vádlott azzal az elhatá­rozással ment nevelt lánya hatvani lakására, hogy végezzen az ott tar­tózkodó feleségével és a vele együtt lévő barátjával. Előbb feszegette, majd beszakította a bejárati ajtót, és a magával vitt 9 mm-es Brow­ninggal szíven lőtte az asszonyt, ezután végzett V. B.-vef felesége szeretőjével is. A bíróság kérdésére K. András úgy nyilatkozott, hogy nem bűnös abban, amit a vádhatóság a terhére ró, de felelős a két ember haláláért. Határozottan kijelentette továbbá, hogy az ügyészség állításával el­lentétben nem azzal a szándékkal ment a későbbi tragédia helyszíné­re, hogy ott bárkit is megöljön. (Folytatás a 6. oldalon) A bérekre van elég pénz Gyöngyös és térsége- A Parlament előtt kétéves költ­ségvetés fekszik, ez azonban nem jelenti azt, hogy az önkormány­zatoknak is két évre kell elkészíte­niük a költségvetésüket. Viszont kiváló alkalom arra, hogy megis­merkedjenek az elkövetkező esz­tendők várható forrásaival - je­lentette ki dr. Rózsi Judit, a Pénz­ügyminisztérium helyettes osz­tályvezetője az Önkormányzatok Mátrai Szövetsége tegnapi köz­gyűlésén. A téma láthatóan felkeltette a polgármesterek és a pénzügyi szakemberek érdeklődését, mert a máskor „szellős” széksorokat teljesen megtöltötték a települé­sek vezetői. (Folytatás a 3. oldalon) Per a válasz a levelekre A település képviselő-testületének két tagja is nyűt levéllel fordult a helybeliekhez, az önkor­mányzat működésével, a polgármester dönté­seivel kapcsolatos aggályaiknak adva hangot. Gyöngyössolymos Az első levelet Babiczki László képviselő szig­nálta, s ebben egyebek mellett ismerteti: a pol­gármester a hivatal helyreállításáról szóló szer­ződést a képviselő-testület felhatalmazása és hozzájárulása nélkül írta alá a kivitelezővel, akinek annak ellenére utaltak át mintegy ötmil­lió forintot, hogy az épületen érdemi munkavég­zés történt volna. Azt is közli: tavaly október 6- án rendkívüli képviselő-testületi ülésen hatá­roztak egy döntés-előkészítő munkacsoport megalakításáról, amely a felújításra három ár­ajánlat bekérését és megvitatását kapta felada­tul. Mindezt úgy, hogy már két nappal koráb­ban megszületett a szerződés a hivatal és a - később egyébként a munkacsoport által is java­solt - kivitelező között. (Folytatás a 3. oldalon) A kerülő útra évekig várni kell Noha a település illetékesei a tegnapi tanácskozásra min­denkit meghívtak, aki számít, túl sok eredménye nem volt a megbeszélésnek. A térség képviselői folytatták verbális szélmalomharcukat, amire a minisztérium osztályvezetője csupán egyetlen konkrétummal válaszolt: 2003-ig úgysem épül meg a tehermentesítő út. feltűnőbb talán az volt, hogy - az egyébként jelenleg vezetés nélküli - közlekedési miniszté­riumból nem a felső vezetés egyik, a helyszínre invitált il­lusztris személyisége, hanem egy olyan osztályvezető érkezett, Hatvan és körzete A meghívottak névsora imponá­lónak tűnt, ám a ténylegesen megjelentek nem minden eset­ben képviselték a legmagasabb szinten saját területüket. A leg­aki már az első mondataival igazolta, hogy nem ismeri teljes mértékben a problémát. Erre utalt legalábbis, hogy egyebek mellett kijelentette: a hatvaniak­nak a belvárosi közlekedési ká­osz következtében kialakult rossz hangulatáért a félretájé­koztatás hibáztatható. Hamar replikázott is erre az egyik je­lenlévő, hogy akkor talán köl­tözzön ide néhány napig, meg­győződni a valóságról. (Folytatás a 2. oldalon) Ahol a tudás a fény Nemzeti ügy az oktatás fejlesztése Azok léphetnek eredményesen a XXI. századba, akik meg­felelő információs kapcsolatokat alakítanak ki - mondta tegnap dr. Renn Oszkár, a MTESZ Heves Megyei Szerveze­tének társelnöke. - Ebben fontos nemzeti ügy az oktatás, a kutatás és a szaktanácsadás fejlesztése. Eger Ezeknek a gondolatoknak a je­gyében nyitotta meg a Millenniu­mi Tudományok Napjának elő­adás-sorozatát, majd rámutatott: az értelem határozza meg a társa­dalom jövőjét, s ebben nagy a fe­lelőssége a mindenkori kormány­nak is. A plenáris ülésen dr. Bocsa Iván akadémikus, a Szent István Egyetem kompolti kutatóintézet­ének professzora a névadóra, Fleischmann Rudolfra emléke­zett, aki 1950-ben bekövetkezett haláláig dolgozott az intézetben, s 14 államilag elismert növényfaj­tát nemesített. Mint elmondta, az elmúlt fél évszázadban 45 új faj­tát hoztak létre, miközben 4500 publikáció jelent meg a kutatók tollából. Anyagi gondok miatt az idén átszervezték az intézetet, ez­után a Szent István Egyetem gyöngyösi főiskolai karához csat­lakoztak. A szakember hangsúlyozta, hogy a kormány kevés anyagi tá­mogatást nyújt a tudomány fej­lesztésére, a bruttó hazai termék (GDP) alig egy százalékát. Jövőre várhatóan a GDP 1,3 százalékát fordítják erre a célra, ám még az is nagyon kevés. (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap délben vesztes mérkőzéssel búcsúzott a patinás egri Bárány-uszoda a férfi vízilabda-bajnokság őszi idényétől. A tavalyi bajnok FTC 15-9-re győzte le a UPC-Eger együttesét, amely a jövő szerdán 18 órától már a Bitskey Aladár Uszodában fogadja az Újpest csapatát. (Tudósításunk a 12. oldalon.) fotó, pilisy elemér Sziréna Sípálya-rongálók * Kékestetőn a sípálya déli ré­szén lévő felvonó kötelét rongál­ták meg ismeretlenek, akik ab­ból mintegy 400 méternyit ellop­tak. Két nagy teljesítményű ha­logénlámpát is magukkal vittek a tolvajok, s ezzel mintegy 700 ezer forint értékű kárt okoztak. * Máttraderecskén a Hősök te­réről és a gyógyfürdő területéről tüntettek el értékes díszfákat vandál tettesek. * Gyöngyösön egy lakóházba surrant be egy hívatlan személy, aki onnan készpénzt és arany ékszereket lopott csaknem 400 ezer forint értékben. * Horgászként érkezett és tolvajként távozott a hatvani sóderos tó mellől az a két férfi, aki egy tó melletti vadászház­ból emelt el különböző beren­dezési tárgyakat. A járőrök nem sokkal később lefülelték a két fosztogatót. _____________■ 977086591004200262

Next

/
Thumbnails
Contents