Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-08 / 261. szám

2000. NOVEMBER 8., SZERDA ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 261. SZÁM MAI SZÁMUNKBÓL KÖZBESZERZÉS Az elmúlt tíz hónapban három­ezer közbeszerzési pályázat alapján 373 milliárd forint érté­kű beruházást valósítottak meg az országban - nyilatkozta a Hírlapnak Berényi Lajos, a Köz- beszerzési Tanács elnöke. A pá­lyázatoknál a külföldiekkel szemben előnyt élveznek a ha­zai kis- és középvállalkozások. 2. oldal SAJÁT KÉRÉSÉRE „N. L. immár exminiszter azt mondta: bár a történtekért törvé­nyi felelősséget nem érez, az ön­magával szemben állított erkölcsi mércének tesz eleget a lemondás­sal. Bravó. A mérce ímhol föl van állítva, s már nagyon magas. Be­következett, aminek a tisztesség útján be kellett következnie. A törvényi felelősséget meg talán mégsem érezni kellene, tudni.” 2. oldal VIHAR UTÁN A hatvani városi roma kisebbségi önkormányzat a két évvel ezelőt­ti helyhatósági választásokat kö­vetően nem mentesült a belső vi­haroktól: lemondások és egymás között kirobbant kemény viták tarkították akkori ténykedésüket. 5. oldal HERCEGNŐ Magyar, ezen belül gyön­gyösi sikerek­kel zárult az elmúlt hét vé­gén a francia- országi Saint Etienne-ben a Főiskolai és Egyetemi Eu- rópa-bajnokság. Kilenc ország százharminc sportlövője állt lőál­lásba. A hattagú magyar csapat­ban Vincze Kinga, a gyöngyösi VAMAV kiválósága is ott volt, s két ezüstéremmel térhetett haza. 10. oldal 9 *770865 910035 00261 Tízmilliós költséggel újítják fel Egerben a Helyőrségi Klubot, amelynek színházterme (képünkön) is visszakapja eredeti funk­cióját. A közkedvelt klub a haderőreformmal összefüggésben az egykori tiszti kaszinók művelődési hagyományainak megfe- lelően újul meg. (Cikkünk a 3. oldalon.) ___________ _ fotó: pilisy elemér V isszakövetelik Mindinkább politikai síkra terelődik a kór­házigazgató felmentésének az ügye. A város meghatározó erői egymás után határolódnak el a távozó vezetőnek adandó végkielégítés mértékétől, mindeközben a gyógyintézmény dolgozói aláírásukkal szeretnék elérni, hogy dr. Nagy László ne vegye fel a „közös meg­egyezéssel” megállapított összeget. Hatvan Az Összefogás Hatvanért Egyesület frakciója - az összeg nagysága miatt - a minap elhatárolódott a kórházigazgató végkielégítésére vonatkozó döntés­től. A Fidesz-MPP nevében Molnár József Ferenc ta­nácsnok hasonló szellemű nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe. Szerintük a város pénzügyi bi­a végkielégítést zottságának a döntésben való felelőssége vitathatat­lan, mert a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak alapján ekkora összegről nem lett volna szabad dönteni addig, amíg az említett grémium nem tárgyalta meg a kérdést. Ugyanakkor az egész­ségügyi bizottság szerepe sem tisztázott a főorvos­igazgató megválasztásában vállalt szerepe miatt.- Szomorú, hogy ekkora összeget ilyen köny- nyedén megállapítanak akkor, amikor egy 700 ezer forintos orvosi műszer ára zköltségvetési non- szenszként jelentkezik. Tételes tájékoztatást ké­rünk a kórház gazdasági helyzetéről Nem szabad, hogy a város vezetése döntéseivel olyan helyzetbe sodorja a gyógyintézményt, amely immár a vezető személyétől függetlenül is csődhelyzetet idézhet elő - vélekednek a helyi fideszesek. (Folytatás az 5. oldalon) Sörhamisítókat lepleztek le Edelény, Heves megye Borsodi Sör feliratú címkékkel ellá­tott, de nem a bőcsi sörgyárban ké­szült félliteres palackok kerültek forgalomba Borsod megyében. Az egyik sörhamisítót elfogta a rendőr­ség - közölte tegnap az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője. Mint Csintalan László alezredes elmondta: a címkék, a kupakok és a palackok szinte megkülönböztet­hetetlenek voltak az eredetitől A gyár laboratóriumában a sörről megállapították, hogy az eredeti borsodi sör minőségi paraméterei­től eltérő, igen silány. Bekapcsolódik a nyomozásba a Heves Megyei Főügyészség Nyomo­zó Hivatala is, ugyanis alapos a gyanú arra, hogy a sörhamisítási és -forgalmazási ügyletben egy hivatá­sos pénzügyőr is részt vett. A rendőrök november 2-án egy férfi nyomára bukkantak, aki ala­posan gyanúsítható a bűncselek­ménnyel. A kihallgatás során az ü- lető a bűncselekményt elismerte, és megnevezte a társait is. A rend­őrök eddig 50 láda hamisított sört találtak, amelyet a Heves megyei ROYAL STAR 2000. Kft. szállított, amelyik egyébként a ROYAL GOLD nevű sört is értékesíti. A társaság­nak nincs és nem is volt jogosultsá­ga a Borsodi Sör forgalmazására. Az ügyben nagy valószínűséggel az Egri Városi Rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot. __________■ L opással fedezett hiány A játékgép nyelte el a félmilliót Hatvan A minap az egyik újhatvani já­tékterem tulajdonosa a déli órákban hívta a városi rendőrka­pitányság ügyeletét. A férfi fel­háborodva közölte: alkalmazott­ját becsapta egy ismeretlen sze­mély, aki rá - mármint a tulajdo­nosra - hivatkozva állítólagos ja­vítás céljából elvitte az egyik nyerőautomatát. A helyszínre érkező járőrnek, Vajda Zsolt r. főtörzsőrmesternek azonban több körülmény is gya­nús lett. A szórakozóhely alkal­mazottja és annak három vendé­ge ugyanis az eset felelevenítése során többször ellentmondásba keveredett, mígnem beismerő val­lomást tettek: közösen tervelték ki, hogy a több mint félmillió fo­rintot érő játékgépet eltulajdonít­ják, a gyanút pedig egy fiktív sze­mélyre próbálják hárítani. Akció­jukkal azt a veszteséget szerették volna eltüntetni, amely a gépből hiányzott. A Hatvani Rendőrkapitány­ságon lopás bűntette miatt in­dult eljárás az elkövetőkkel szemben. i-ó) Helyben intézhető pénzügyek A testület rendezte a piaci tarifákat Kisköre A helyi képviselő-testület leg­utóbbi ülésének témái között szerepelt a község pénzügyei­vel foglalkozó intézmény kivá­lasztása. Az önkormányzat tag­jainak döntése értelmében a Tamaméra és Vidéke Takarék- szövetkezettel kötöttek szerző­dést, azzal a feltétellel, hogy a pénzintézet hamarosan fiókot nyit a településen, s teljes körű banki szolgáltatást nyújt a la­kosságnak. Áprilisra bevezetik a valutaváltást, júniusra pedig pénzkiadó automata üzembe helyezésével segítik a helybeliek ügyintézését. A testületi ülésen a további­akban módosították a piacok rendjéről szóló önkormányzati rendeletet. Ennek értelmében új és teljesen szabályozott tari­farendszer alapján szedik be az árusoktól a bérleti díjat. A zöld­ség-, az élelmiszer-, illetve a használtcikk-árusok négyzet- méterenként 90 forintért vehe­tik igénybe az asztalokat, föld­ről pedig 50 forintos tarifa meg­fizetése után értékesíthetik por­tékáikat. A kereskedelmi és ipa­ri termelők sátorból, utánfutó­ról négyzetméterenként 80, jár­műből, személygépkocsiból négyzetméterenként 30 forin­tért árusíthatják termékeiket. Az asztalok bérleti díja havonta négyzetméterenként 800 forint, amelyből a rendelet értelmében nyugdíjasoknak 50 százalék kedvezmény adható. Nem kell visszafizetni Képzési támogatás kisvállalkozóknak Heves megye vezetőjétől megtudtuk, az érdek­---------------------lődő Heves, Borsod és Nógrád A z Ipartestületek Országos Sző- megyei vállalkozóknak pályázni- vetségének közreműködésével az uk kell a támogatásra, amelyhez Oktatási Minisztérium a november 16-ig szakmai segítsé- Munkaerőpiaci Alap szakképzési get és részletes tájékoztatást ad- keretéből vissza nem térítendő nak az ipartestületénél, támogatást nyújt a tanulók gya- Szűkebb hazánkban az előze- korlati képzésével foglalkozó kis- tes felmérések szerint ez a lehe- vállalkozóknak. Ezt az összeget a tőség mintegy 320 kisvállalko- szükséges taneszközök beszer- zást, illetve 450 tanulót érint, zésére fordíthatják. Egy-egy vállalkozó 700 ezer fo­Mint Molnár Zoltánnétól, az rint vissza nem térítendő pénz- Eger és Vidéke Ipartestület ügy- ügyi segítséget kaphat._______■ Á tutalták a rég várt pénzt Egyszeri bérkiegészítés a szociális dolgozóknak A Magyar Államkincstár tegnap átutalta az önkormány­zatoknak a szociális területen dolgozók egyszeri bérki­egészítésének fedezetét, a pénz ma a fenntartók számlá­ján lesz - közölte Lakner Zoltán, a Szociális és Család­ügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Budapest A szociális intézményt működte­tő egyházi és társadalmi szerve­zetek a közigazgatási hivatalo­kon keresztül legkésőbb csütörtö­kön megkapják a kifizetésekhez szükséges pénzt. Lakner Zoltán hangsúlyozta: ennek alapján valamennyi fenn­tartó pénteken - november 12., a szociális munka napja előtti utol­só munkanapon - átutalhatja a dolgozóknak az egyszeri kiegé­szítés összegét. A helyettes államtitkár felhívja az önkormányzatok, valamint az egyházi és társadalmi szerveze­tek figyelmét, hogy figyeljék számlájukat, és lehetőség szerint soron kívül utalják át a juttatást a szociális terület dolgozóinak. A kormány döntésének értelmében az egyszeri bérkiegészítés össze­ge a pótlékokkal emelt bér. Ezen­felül az ágazat valamennyi dol­gozója egységesen bruttó 19.600 forint pluszt is kap. Lakner Zoltán beszámolt ar­ról, hogy a rendkívüli juttatásban 63 ezren részesülnek, közülük mintegy 57 ezren az önkormány­zati intézményekben dolgoznak. Egy súlyos sérültet szállítottak kórházba annak a balesetnek a helyszínéről, amely kedden este történt a megyeszékhelyen. A Mátyás király út és a Veres Péter utca kereszteződésében egy kanyarodni szándékozó Trabant és egy szemből egyene- sen érkező Opel Astra ütközött össze. _________________________________________________fotó: perl mártom Sz iréna Végzetes átkelés * Halálos kimenetelű közleke­dési baleset történt tegnap reg­gel 9 órakor Hatvan belvárosá­ban. Egy idős férfi a 3-as számú főúton a buszpályaudvar köze­lében - nem a kijelölt gyalogát­kelőhelyen - szeretett volna át­haladni az úttesten, amikor egy menetrend szerint közlekedő autóbusz elgázolta. A szeren­csétlenül járt ember a helyszí­nen életét vesztette. A tragédia körülményeit a Hatvani Rend­őrkapitányság közlekedési osz­tálya vizsgálja. * Gyöngyösön a napokban feltörtek egy üzletet, ahonnan a hívatlan - s egyelőre még isme­retlen - látogató értékes ruha­neműkkel távozott. Télikabáto­kat, nadrágokat, pulóvereket, sportcipőket, szemüvegeket, mezeket vitt magával, körülbe­lül egymillió forint értékben. 9770865910035

Next

/
Thumbnails
Contents