Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-04 / 258. szám
6. oldal - Heves Megyei HIrlap HÍRLAP 2000. November 4., szombat MAGAZIN „Postai bélyegző bizonyítja, hogy hol jártam” Kerékpárral hódítja meg hazánk minden lakóhelyét Kálmán bácsi, az országjáró kerekes... fotó: perl marton Peták Kálmán negyvenévesen kezdett aktívan sportolni. Teljesítette az olimpiai ötpróbákat, rendszeresen fut, tájékozódási versenyekre jár, már többször átúszta a Balatont, kajakkal megkerülte a Szentendrei-szigetet, s még számtalan hasonló teljesítményt tudhat maga mögött. A 63 éves tanár három éve ment nyugdíjba a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumból, ám ezután sem a pihenést választotta. Két évvel ezelőtt felkerekedett, s körbebiciklizte Magyarországot a határ mentén. Újabb kihívást keresvén elhatározta, megyénként hazánk minden településére ellátogat kerékpárral. Minden évre egy megyét tervez, így - ha valóra válik az álma - 81 éves korára befejezi a nagy utazást. Természetesen először Szolnok megyét választotta, s tavaly tisztességesen be is járta, az idén pedig Heves megye volt soron.- Szeptemberben indultam útnak - meséli Kálmán bácsi -, nyáron a nagy melegben ugyanis nem szeretek kerékpározni, mert könnyen leégek. A kiindulópont Bogács volt, s első utam Kiskörére vezetett, ami azt jelenti, hogy csaknem 140 kilométert tekertem oda-vissza. Körülbelül ennyit bírok egy szuszra. Volt, hogy egy- egy napra hazamentem Szolnokra, mivel jócskán akadt munka a kert körül, s azt nem szabad elhanyagolni.- Hol szokott megszállni a nagy utazás közbeni- Hatvanban például a vasutasszállón voltam egy éjszakát, s ha van rá lehetőség, kollégiumokba térek be. Ott elmondom, hogy nyugdíjas tanár vagyok és járom az országot, s így legtöbbször olcsón, esetleg ingyen adnak szállást. Gyakran még egy-egy ebédre, vacsorára is meginvitálnak.- Útja során meg is áll a falvakban és a városokban, vagy csak átkerekezik rajtuk?- Indulás előtt már idejében felkészülök. Van egy kis füzetem, amelyben Heves megye minden településéről benne van, hogy mit érdemes megnézni. Persze előfordul, hogy időhiány miatt kihagyom a látványosságokat. Aztán esténként előveszem a naplómat, s leírom mindazt, ami aznap történt velem. Megpróbálom visz- szaadni, hogy hol jártam, s mit láttam. Még az is helyet kap ebben a kis könyvecskében, hogy a legmagasabb átlagsebességem 41,3 kilomé- ter/óra volt, átlagosan naponta hat órát szoktam a kerékpáron ülni, s indulásom óta 2200 kilométert tekertem.- S miként örökíti meg egy-egy település emlékét1- Első utam általában a postára vezet, pecsétet kérek a füzetembe, hogy aztán bebizonyíthassam: valóban jártam azon a helyen. Ha esetleg nincs posta a faluban, vagy épp zárva van, akkor az önkormányzatnál vagy az iskolában kérek bélyegzőt. Persze nem mindenhol adnak szívesen hivatalos pecsétet, mondván, hogy szabálytalan. Olyankor kénytelen vagyok venni egy bélyeget vagy borítékot, s arra már gond nélkül rányomják a plecs- nit. A legtöbb helyen képeslapot is vásárolok. Gyűjtöm őket, már több mint nyolcezer van belőlük otthon. Tény, hogy nem mindet szereztem ezen utazásaim során. Sok ismerősöm tud erről a hobbimról, így rengeteg helyről kapok lapokat.- Heves megyében melyik település vagy régió tetszett a legjobban?- Régen vágytam már megnézni a gyöngyöspatai templomot, ahol az oltár előtt látható Jézus családfája, amelyet az 1600-as években készítettek. Másik érdekesség volt a tamaszentmáriai templom, amelyet leginkább egy ékszerdobozhoz hasonlítanék. Ha jól tudom, ez az ország legkisebb, használatban lévő temploma. S természetesen a legnagyobb élményeket maga a táj, a környezet, az erdők és rétek adják. Előfordult, hogy föld- utakon közlekedtem, hogy rövidítsem a távot. Ilyenkor aztán számtalan csoda tárul a szemem elé.- Szokott beszélgetni a helyiekkel?- Nagyon sok emberrel elegyedek szóba. Sokszor a harangozók mesélnek, mert általában hozzájuk megyek,/ hogy nyissák ki a templomot. Ők aztán rengeteget tudnak a faluról vagy községről, az ott lakókról meg az életükről. S természetesen érdeklődnek arról, hogy miért indultam útra, honnét jöttem.- Jövőre melyik régiót veszi célba?- A következő állomás Borsod- Abaúj-Zemplén megye lesz. Tudom, hogy nagy vállalkozás, de tulajdonképpen az a szűkebb hazám. Én ugyanis Miskolcon születtem, de Sajókazán laktunk. Később sokáig Ózdon gyerekeskedtem, édesanyám jelenleg is ott lakik.- Tulajdonképpen mi hajtja Kálmán bácsit?- Szeretném a még hátralévő éveimet minél aktívabban eltölteni, s a lehető legtöbb dolgot megismerni a világból, de főként ebből a szép országból. ELEK ESZTER Ropja a táncot kicsi és nagy egyaránt Írországban vendégszerepeit a Szederinda néptáncegyüttes megoldást találni a költségek előteremtésére. Részben az István, a király című darabban való fellépés „gázsija”, részben pedig egykét nagyobb cég pénzbeli támogatása (a Szederinda Alapítványon keresztül) biztosította a részvétel anyagi hátterét.- Kildare városban, a Szent József Kollégiumban szállásoltak el bennünket. A fesztiválon való fellépés élményén túl ennek a helynek is fontos szerepe volt a hangulat alakulásában: együtt muzsikáltak ugyanis szabadidejükben a zenészek merő kedvtelésből - idézi a történteket Balogh Ágnes. - Külön is meglepő volt, hogy többnyire magyar népzenét játszottak A beszélgetésünk során kikerülhetetlenül eljön az a pillanat, Egy tucatnyi tizenéves lány gyakorol az egri Forrás Gyermek-sza- badidőközpony színháztermében pénteken este. Ők a Heves megyében jól ismert Szederinda néptáncegyüttes tagjai, akik látszólag teljes „felügyelet” nélkül, a maguk kedvére ropják. Olykor megpihennek, szót váltanak egymással, majd folytatják a tréninge- zést. A Szederinda vezetője, Balogh Ágnes megnyugtatja az őt faggató újságírót: nélküle is teljes intenzitással folyik a gyakorlás, mert a lányok egymást is javítják. Nyugodtan beszélgethetünk hát, nem lesz fennakadás. A tizenhárom éve alakult együttes számos fellépésen, hazai és külföldi turnén van már túl. A legfrissebb élményt az augusztus végi írországi út jelenti, amire egy lengyelországi kapcsolat révén kaptak meghívást. Nem volt olcsó a kiutazás, mert csupán az útiköltség hetvenezer forintra rúgott személyenként - tudjuk meg az együttes vezetőjétől -, de sikerült A Szederinda táncosai vezetői segítség nélkül is tudják a dolgukat FOTÓ: PERL MARTON Balogh Ágnes szerint egyáltalán nem korhoz kötött, hogy népitáncoljon valaki. Ritmusérzék kell hozzá, akaraterő, fizikai felkészültség és szellemi ráhangoltság. A sikeres táncosok természetesen már kisgyermek korukban megismerkednek az alapokkal, és nagyon sokat gyakorolnak annak érdekében, hogy ne kelljen görcsösen arra figyelniük, mit lépnek, s hogy jól lépnek-e. Egy idő után ők már szabadon járják, a tánc öröméért. amikor az írországi turnéról a néptáncra, mint „mesterségre” terelődik a szó. Ágnes szerint akár hatéves korban is el lehet kezdeni a tanulást. Ekkor még elegendő a heti egyszeri másfél órás mozgás. Ebben az életkorban konkrét táncokat még nem tanulnak a kicsik, elsajátítják viszont mindazt, ami az alapokhoz tartozik, például a dunántúli és szatmári táncok motívumait. Két-három évi gyakorlást követően aztán jöhetnek a különféle koreográfiák is. Aki tehát kicsi korában kezdi a tánctanulást, ki- lencesztendősen már a haladó csoport tagja lehet. Ekkor persze már több alkalom és hosszabb gyakorlási idő szükséges a fejlődéshez. Ágnes siet hozzátenni: egyáltalán nincs életkorhoz kötve, hogy mikor próbálkozik meg először a néptánccal valaki. Lehet ezt csupán kedvtelésből, kikapcsolódásképpen is művelni. Aki szereplésre és fellépésekre is gondol, annak persze meg kell felelnie bizonyos követelményeknek. Mindenekelőtt szeretnie kell a táncot, és Az együttes fellépése a Dobó téren megrendezett Eger Ünnepén Balogh Ágnes: táncolni lehet csak a tánc öröméért is kellő akaraterővel kell rendelkeznie a nagyon sok gyakorlás végigcsinálásához. Szükséges még „némi” ritmusérzék, megfelelő fizikum és szellemi ráhangoltság. Ez utóbbi azért, mert a táncosnak meg kell tanulnia saját testének irányítását.- Amikor már nem azt kell figyelni görcsösen, hogy mit lépjek, jól léptem-e, hanem már szabadon táncolhatok, a tánc öröméért, benne van a lábamban a mozdulatsor, és már a finom zent hal- lom, s arra táncolok, vagyis amikor már öröm a tánc, az már egy teljesen más minőséget jelent - foglalja össze röviden Agnes a műfaj ars poeticáját. Persze, hogy valaki eljusson eddig a pontig, ahhoz nagyon sok kitartás kell. El kell viselni egyebek között a felkészítő táborozások idején szokásos 6-8 órás gyakorlásokat. Általában fél év alatt ki szokott derülni, hogy a „profinak” készülő táncos kibírja-e a megpróbáltatásokat, vagy kipereg a rostán. A műfajban aratandó sikerhez természetesen a főszereplők - a táncosok - mellett kellenek a segítők is, akik meglehet, maguk is főszereplői egy-egy bemutatott produkciónak: zenészek, koreográfusok. Balogh Ágnes neveket sorol: Varga Zolit, a tanítómestert, Braun Miklóst Salgótarjánból, Énekes Istvánt és a Lajthát, a Nyíregyházáról verbuvált zenészeket, valamint a két éve elhunyt Tóth Feri bácsit. A Szederinda vezetője a közelmúltban új kezdeményezéssel állt elő: úgy gondolta, hogy a felnőtteket is be lehet csábítani heti egyFOTÓ: GAL GABOR egy alkalommal történő közös táncolásra. Igaza lett, miután a 30 év fölötti, táncos múlttal nem rendelkezők számára meghirdetett tanfolyamra szép számmal akadtak jelentkezők. Tanulsága is van a felnőttek tanfolyamának: míg a fiatalabbak körében túlnyomó- részt lányok jelentkeznek, az „öregeknél” vegyes az összetétel. Búcsúzóul aztán még azt is kideríti az újságíró, hogy ha ő maga is jelentkezne erre a „hobbi-táncra”, nem ő lenne a legidősebb, miután a rendszeres résztvevők között akad olyan, aki már 48 esztendős. Ez a tény megnyugtatja, és lehet, hogy valamikor bekopogtat a Forrásban folyó próbákra, megtanulandó a legnehezebb táncok között számon tartott kalotaszegi legényest. síké sAndor
