Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-29 / 279. szám

8. oldal - Heves Megyei Hírlap AUTÓ 2000. November 29., szerda 0 T 0 R Viharosan közeledik az új Passat A Volkswagen egy osztállyal feljebb kacsingat Aligha lehet azt állítani, hogy az „öreg” Passatok felett már eljárt az idő, a Volkswagen tervezői mégis úgy döntöttek, nyugdíjba küldik a régi modellt. Az új kocsi készítői az előd 2800 elemét cserélték ki, alakították át. Markáns, kicsit agresszív a Passat vonalvezetése előtt a motorok korszerűsítésére fordítottak nagy gondot. Az új aggregátok a korábbinál takaré­kosabbak és környezetkímélőb­bek. A nagyobb motorok 8-10, a dízelek átlagosan 6 litert fogyasz­tanak százon, ami a mintegy másfél tonna tömegű kocsmái el­fogadhatónak mondható. Szám­talan új műszaki megoldást alkal­maztak a motorok belső felépíté­sében is, aminek a végeredmé­nye az lett, hogy a kipufogóból a szabadba kerülő gáz ma már tisztább, mint általában az utcai levegő. Mind az aktív, mint a passzív biztonságra nagyon sokat adtak. A tervezőket egyetlen szempont vezette: a legkritikusabb helyzet­ből is lehetőleg élve kerüljön ki az utas. A merevítések, a karosz- szériában kialakított biztonsági zónák, a légzsákok rendszere - a Passatban első, oldalsó és füg­MOTORVÁLASZTÉK: Benzines: 1,6 literes, 75 kW (102 LE), 2.0 literes, 85 kW (115 LE), 1,8 lite­res, 20 szelepes, 110 kW (150 LE), 2,3 literes, V5-ös, 125 kW (170 LE), V6-os, 2,8 literes, 142 kW (193 LE) Dízelmotorok: 1,9-es, 4 hengeres, 74kW (101 LE)TDI PDE, 1,9-es, 96 kW (130 LE), 4 hengeres, TDI PDE, 2,5-ös, 6 hengeres, 110kW (150LE), V6-os TDI Lassan elmosódnak a határok az egyes kategóriák között. A terve­zők nem tisztelik az évtizedes hagyományokat: a kisautókba középkategóriát meghazudtoló erőgépet tesznek, a középkategó­ria személyautói a nagy limuzi­nok babérjait igyekeznek megté­pázni... Amikor a Passat első vo­nalait papírra vetették, aligha­nem az Audi A6-os képe lebegett a tervezők szeme előtt. A löldiá- rító és a lámpák felső széle kö­zött húzódó párhuzamos, és az ezt szinte merőlegesen metsző két másik erőteljes vonal optikai­lag is kiemeli a motorháztetőt - mindez olyan benyomást kelt, mintha egy ökölbe szorított kéz­fejjel néznénk farkasszemet. Erő és dinamizmus árad ez egész ko­csiból. Ezt erősítik a műszerfal kerek, krómozott műszerei is, a karosszéria krómbetétei. Külsőre az új modell egyszerre kelt ele­gáns, ugyanakkor dinamikus ha­tást. A markáns stílust a tiszta üvegű új fényszórók és a választ­ható Bi-Xenonizzók erősítik to­vább. Természetesen módosul­tak a hátsó lámpák is, amitől még elegánsabb és még markánsabb lett a Passat hátulja. A hátsó lám­patest teljesen áttetsző anyagá­ban a beépített indexek - különö­sen sötétben - összetéveszthetet­len megjelenést nyújtanak. A tiszta, gyakorlatias vonalvezetés a csomagtérre is igaz: az új Passat elődjénél tágasabb terüle­tet kínál a kerékházak és a hátsó köténylemez között. Négy évig dolgoztak a terve­zők az új modellen. Mindenek­gönylégzsákok egyaránt vannak - mind ezt szolgálják. A minőséget és a komfortot il­letően a Passat a felsőbb osztály közönségét célozza, árban a kö­zépkategória vevőinek igyekszik kedvezni. A rendelhető nyolc motorból öt teljesen új a palettán. _______________________SOMFAI) N em csak a ruha új Bemutatkozott az új Seat Árosa Az Árosa felnőtt kisautó lett. Bár külső méretei nem változtak, s a változásokat csak a hátsó lámpák és a divatosabb orr-rész, valamint a szép műszerfal jelzi diszkréten, a tervezők az autócska több mint 50 százalékát módosították. A négy felszereltségi szint és ötféle motor összesen 11 variá­ciós lehetőséget kínál. A három benzines (50, 60, 100 lóerősek) Kívül-belül új lett mellett érdekesség a két közvet­len befecskendezésű dízel erőfor­rás. Mindkettő a csúcstechnikát képviseli, az 1,4 literes turbódízel 75 lóerős, nyomatéka 195 (!) Nm, az 1,7 literes szívódízel pe­dig 60 lóerőt és 115 Nm nyomaté- kot szolgáltat. Fogyasztása mind­össze 4,4 liter 100 kilométeren­ként, míg az előbbi 4,3 litert igé­nyel. Figyelemreméltó, hogy a két öngyújtós már teljesíti az Euro III-as, a benzinesek pedig az Euro IV emissziós szabvány elő­írásait. (S. K.) Laguna II: a kulcs nélküli autó Az új Laguna tulajdonképpen két autó. Az egyik egy ötaj­tós, lejtős hátú, dinamikus, sportos, a másik egy elegáns, csúcskategóriájú kombi. A két „mű” nem csupán szabásvo­nalaiban különbözik, tartalmukban is eltérnek egymástól. A Laguna II alig valamivel lett na­gyobb elődjénél. A francia terve­zők filozófiája szerint az autóban minden utasnak egyformán fon­tosnak kell éreznie magát, amit a tágas fej- és lábtér, valamint az ak­tív és passzív biztonsági berende­zések sora is erősít. Korábban csak a nagyobb autó­kon kérték számon a vásárlók az ESP dinamikus menetstabilizálót, ami minden Laguna II-nek része lett. A fékeket elektronikus fék- erőelosztó felügyeli. Új, a korábbi­nál hatásosabb légkondicionáló van a kocsiban. Az igazi újdonság a Carte Re­nault, azaz a kulcs nélküli ajtónyi­tás és indítás. A hitelkártya méretű „kulcslapocska” egyetlen érintés­re működteti az ajtózárat, a cso­magtartó, illetve a tanksapka fede­lét, úgy működik, mint a hagyo­mányos távirányítók. A kocsi bel­sejéből eltűnik a gyújtáskulcs is: a vezető behelyezi a kártyát a kö­zépkonzolon elhelyezett leolvasó­ba, majd megnyomja a start/stop gombot. A kód azonosítása után a rend­szer felszabadítja az indításgátlót és az elektromechanikus kor­mányzárat, s automatikusan indí­tózik. A motor beindulása után egy mechanikus reteszelés meg­akadályozza a kártya kiemelését. Szenzorok akadályozzák meg az indítózást akkor is, ha a sebesség- váltó valamelyik sebességfokozat­ban áll. A műszaki újdonságok közül a vészfékasszisztens érdemel emlí­tést. Ez az elektronika azokat az emberi, vezetéstechnikai hibákat igyekszik kiküszöbölni, amelyek vészhelyzetben balesetet okozhat­nak. Minden Laguna II alapfelsze­reltségéhez hozzátartozik, és vészhelyzetben a maximális fék­nyomást biztosítja, miközben az ABS működését is felügyeli. Ami a kocsi vezetési élményét ületi, nem lehet rá panasz. Az első bemutatón még csak két motor ­2,2 literes dCi dízel és a 3,0 literes, V6-os, 24 szelepes, benzines - ke­rült kézzelfogható közelségbe, de azt ígérik, hamarosan jön az 1,6- os, az 1,8-as és 2,0 literes benzin­motor is, ezzel 110 lóerőtől 210 ló­erőig bővül majd a kínálat. A díze­lek frontján is lesz választék: há­rom különféle 1,9 literes dCi mo­tor készül 105-től 120 lóerőig, illet­ve a 2,2 literes, 16 szelepes, 145 lovas lesz az öngyújtósok csúcs- modelljében. A Laguna II jól kézben tartható, barátságosan viselkedő, csendes futású autó lett, amelynek talán egyetlen gyengéje az első utas­ülésen utazó lábának kényelmét kissé zavaró kesztyűtartó, illetve az ajtók alacsony pereme, amely­be egy óvatlan, nagyobb termetű utas beverheti a fejét. _______________________(SOMFAI) A Laguna II le sem tagadhatja francia származását Hajborzolós 206-os A Peugeot kabríó premierje a szezon végén A 206-os szívdöglesztő változata Egyetlen gombnyomás, s a kocsi teteje - akár egy colstok - összecsukódik, és eltűnik a csomagtartóban. Kupé és kabrió egyetlen ko­csiban: ez az új Peugeot 206 cc, amely tavasszal jelenik meg a magyar piacon. A francia autógyár vezetői méltó büszkeséggel említették: az autó 1998-ban még csupán koncepció­ként mutatkozott be a genfi autó­szalonon, s az idén már a sorozat- gyártás is megkezdődött. Az 1,6 és 2 literes változatban készülő mo­dell első benyomásra erős, ro­busztus, fürge és gyors, könnyen irányítható autó benyomását kelti. Nem kellett csalódnunk: előbbi 11,2, utóbbi 9,3 másodperc alatt éri el álló helyzetből az óránkénti 100 kilométeres sebességet. Vég­sebessége pedig 193, illetve 204 kilométer - amit egyébként a gyá­ri adatoknak megfelelően tapasz­talataink is igazolnak. A változtatható funkció való­ban szellemes megoldás. Előbb a csomagtérben kell egy, a rako­mányt védő biztonsági takarót rögzíteni, majd pedig a szélvédő­nél a csatlakozó karokat kioldani. Ezt követően egyetlen gombnyo­másra előbb az első, majd a hátsó ablakok süllyednek be az oldalfal­ba, aztán fölemelkedik a tető és a hátsó szélvédő, eltűnnek a cso­magtérben, s utóbb a csomagtartó fedele is lezárul. Egyetlen szépséghiba csupán, hogy nem árt, ha már egy 170 cen­timéter magas felnőtt vigyáz ma­gára: az első szélvédő túlságosan közel van az elöl ülők homloká­hoz; be- és kiszállásnál balesetve­szélyes lehet. A Peugeot 206 cc 2 + 2 személyes, azaz amíg elöl két személynek kényelmesen jut hely, addig hátul éppen csak kuporogni lehet. így aztán elsősorban rétegautó­nak számít: a sportos életérzést minden oldalról megtapasztalni vágyó fiatalok körében várható si­ker. A gyártó azt ígéri, hogy a lista­ára egy középkategóriás limuzin szintje alatt marad, miközben a kabriók előnyeit nyújtja azok is­mert műszaki hátrányai - a többi között a sérülékeny tető, a zajos utastér - nélkül. igyulay) Az Alfa Romeo visszatér a gyökerekhez a kétféle felszereltségi szintet és a kétféle sebességváltót figye­lembe véve összesen 16 modell közül választhatunk. A 14 ka- rosszériaszín, a háromféle kár­pit, s a rengeteg rendelhető extra segít igazi „egyéniséggé” vará­zsolni a 147-est. ____________________(SEBESTYÉN) Már tavasszal megjelentek az első fotók az Alfa Romeo leg­újabb büszkeségéről, a Golf és az Astra ellenfelének szánt 147-esről. A képek csak tovább fokozták a várakozást, hiszen olyan izgalmas vonalvezetésű járgányt ábrázoltak, amelyik könnyen megfogta a vevők szívét. Miután október­ben kipróbálhattuk a 147-est, kijelenthetjük: az Alfa még sok új hívet szerez új modelljével. Az Alfa Romeo egy kissé mindig kilógott a nagy sorozatú autókat gyártók sorából. Sportos autóival a többiektől különbözni vágyó embereket célozta meg, s ez álta­lában sikerült is. Amíg egy Ford Mondeo vagy Opel Vectra szinte fel sem tűnik, addig egy Alfa 156- os tulajdonosa biztos lehet ben­ne, hogy autója után megfordul­nak a járókelők. A 147-esre ugyanez a sors vár, formája évek múlva is izgalmas lesz. Pedig a tervezők nem tettek mást, csak visszalapoztak a gyár történe­lemkönyvében. Az 1949. évnél az üdvösséghez. A 147-es minő­sége, extrakínálata is a kicsit többre vágyók elvárásaihoz iga­zodik. A felhasznált anyagok, a belső design igazi életmódautó­vá teszi ezt a kocsit, büszkén hirdetve tulajdonosa sportos ter­mészetét, mindenre nyitott élet- felfogását. Ha csak a száraz tényéknél maradunk, az Alfa itt is bizonyít. Három- és ötajtós karosszériával (0,32-es légellenállási tényező­vel) készül, s a négy motort, A kicsit többre vágyók kocsija megtalálták a még ma is szemet gyönyörködtető 6C 2500 Villa d’Este modellt, s annak orr­részét kicsit modernizálva átül­tették a 147-esbe. Persze ennyi ma már nem elég FONTOSABB MŰSZAKI ADATOK Motorok 1,6 benzin 1,6 benzin 2,0 benzin 1,9 JTD Teljesítmény kW(LE)/ford. 77(105)/5600 88(120)/6200 110(150)/6300 (110)/4000 Nyomaték Nm/ford. 140/4200 146/4200 181/3800 275/2000 Legnagyobb sebesség km/h 185 195 208 189 Gyorsulás 0-100 km/h-ra (sec) 11,3 10,6 9,3 10,5 Átlagfogyasztás 1/100 km 8,1 8,2 8,9 5,7 Hossz/szél./mag. (mm) 4170/1729/1442 Csomagtér-térfogat (liter) 280/1030 (lehajtott hátsó ülésekkel) Teljes lett a BMW 3-as sorozat Három évvel a sorozat premi­erje után megjelent az utolsó 3-as BMW, a Compact is, amely mintegy 28 centivel rö- videbb a limuzinnál, de kifino­mult, elegáns vonásai meg­őrizték a bajor autó arisztokra­tikus arculatát. A Compact nyáron kerül for­galomba, amelynek 316ti válto­zata 4 hengeres, .116 lóerős motort kap, a 325ti a csúcsmo­dell, 6 hengeres erőgépe 192 lóerővel rendelkezik. Említés­re méltó a fogyasztásuk is: a 316-os 6,9, a 325-ös 8,9 litert fogyaszt átlagosan 100 kilomé­teren. A számos műszaki cse­mege mellé kényelmes és praktikus utastér párosul, amelybe mind elöl, mind hátul könnyű a beszállás. A csomag­tartó tágasra nyílik, akár egy mosógépet is elhelyezhet ben­ne gazdája. ■

Next

/
Thumbnails
Contents