Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-23 / 274. szám

4. oldal - Heves Megyei Hírlap HAZAI TŰKOR 2000. November 23 a csütörtök Községek szövetsége Budapest ______ A z önkormányzatok közül közigazgatási szempontból az apró települések vannak a legrosszabb helyzetben. Javulást a feladatok többsé­gét átfogó, komplex társulási rendszer kiépülése hozhatna nekik - mondta el lapunk­nak dr. Németh Jenő, a kis­térségi együttműködés kuta­tója a Somogy megyei ön- kormányzat főtanácsadója. Abban a faluban, amely rendel­kezik iskolával, nem feltétlenül van orvosi rendelő is. Ezért a szomszédos települések ma már egyre gyakrabban összefognak, hogy megoldják kötelező felada­taikat. Létezik persze olyan gond is, amely összefogással sem old­ható meg. Ilyenkor van szükség kistérségi összefogásra például a zeneiskola fenntartása, a szociá­lis hálózat, a közlekedés vagy a környezetvédelem feladatainak megoldása érdekében. A társulni kívánó feleknek el kell dönteniük, milyen szervezeti formában kívánják megvalósítani az együttműködést. Az ideális az lenne, ha átfogó, komplex társu­lás jönne létre a térségben, mely valamennyi teendőre talál közös megoldást. Reményeink szerint a jövőben ez a forma lesz a legnép­szerűbb, hisz a külföldi tapaszta­latok szerint hatékonysága felül­múlja a részfeladatokra szerződő társulásokét. A Németországban és Franciaországban létező úgy­nevezett községszövetség bevált módszere a mindenre kiterjedő szerződés. Ezáltal elkerülhető, hogy a résztvevők érdekei csor- buljanak. ________________-rí­K özépiskolai felvételik Budapest Az idei tanévben is több mint százezer általános is­kolás választ magának kö­zépiskolát. A döntést meg­könnyíti egy az Oktatási Mipjsztérium, valamint a szülők érdekvédelmi szer­vezete által jegyzett kiad­vány, amely hamarosan va­lamennyi érintetthez eljut. A felvételi rendszer lényeges vál­tozása, hogy a 2001/2002-es tan­évre a korábbi három helyett tet­szőleges számú iskolát és tagoza­tot jelölhetnek meg a diákok. Az ingyenes adatlapok kitöltéséhez útmutatót ad a fent említett kiad­vány, emellett segítség kérhető a Közoktatási Információs Iroda díjmentesen hívható zöldszámán - 06(80)203-255 - is. Az űrlapo­kat az iskolák még a téli szünet előtt megkapják. Azokat kitöltés után az általános iskolákban, feb­ruár 28-ig kell leadni. A változásokat ismertetve Kömyei László közoktatási he­lyettes államtitkár szólt arról is, hogy a szülők igénye szerint meghosszabbították az általános felvételi eljárás időszakát, így az 2001. március 1-jétől 30-áig tart majd. Azok a hat- és nyolcosztá­lyos gimnáziumok, amelyeknek engedélyezték írásbeli felvételi vizsga tartását, két napot kötele­sek megjelölni erre a célra. A vizsga bármelyik, erre kijelölt középiskolában megírható, azt a tanuló később bárhová magával viheti. Jó tudni: az írásbeli vizs­gára való jelentkezés határideje december 15., abban a középis­kolában, ahová a gyerek járni szeretne! ___ h.m. A FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS FONTOSABB IDŐPONTOK Időpont Tevékenység 2000. december 15-ig Jelentkezés a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok felvételi vizsgájára közvetlenül a vizsqáztató gimnáziumokban. 2001. február 5-ig Jelentkezés előzetes felvételire a speciális (pl. egyházi, kéttannyelvű) középfokú iskolákba. 2001. február 7-16. A Előzetes felvételi eljárás a fenti iskolákban. 2HD1. február 7. Egységes írásbeli felvételi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban. 2001. február 28-ig Az adatlapok leadása az általános iskolákban. 2001. március 1 -30. A felvételi vizsgák időszaka az általános felvételi eljárásban. 2001. április 27-ig A középfokú iskolák igazgatói megküldik az értesítést a felvételről vagy az elutasításról a jelentkezőnek és az általános iskolának. 2001. május 2-től 2001 /2002. tanév első napjáig A rendkívüli felvételi eljárás időszaka az üres férőhelyek betöltésére. 2001. június 25-27. Beiratkozás a középfokú iskolákba. f (forrás 0M) A balesetek ötödét elalvás okozza Rendet kell teremteni az autópályákon! A hét elején a főváros határában ketten haltak meg, mert elaludt egy sofőr FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE Egyre több súlyos közúti tragédiát okoz, hogy a kimerült sofőrök elalszanak a vo­lán mögött. A hivatásos vezetők pihenő­idejének pontos mérése és az autópálya­rendőrség ellenőrzései mellett az alvás­zavarok kezelése hozhat megoldást - állít­ják a szakemberek. Budapest Dr. Keres László, az Országos Rendőr­főkapitányság közlekedésrendészeti fő­igazgatója szerint a kamionok a magyar határig az előírásoknak megfelelő sebesség­gel közlekednek, magyar területen viszont száguldani kezdenek Szófia, Kijev és Isztam­bul felé. „A főváros közelébe érve, és főleg ,a körgyűrűn nagyobb odafigyelést igényel a forgalom, ekkor kezdődnek a bajok” - ösz- szegzi a tapasztalatokat a főigazgató. „Gyak­ran okoz az is tragédiát, hogy a fáradtságtól kimerült gépkocsivezető - mint legutóbb, ahol ketten is meghaltak - elalszik a volán mögött." Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e szüntet­ni ezt a rossz gyakorlatot, Keres László el­mondta: „A közelmúltban írtuk alá azt az uniós egyezményt, amely szerint naponta csak kilenc órát vezethet a sofőr, s négy és fél órás vezetést 45 perc pihenőnek kell követnie. Az egyezmény alapján minden nemzetközi forgalomban részt vevő gépjárműnek rendelkeznie kell olyan mérő­műszerrel, amely kimutatja, mikor, mennyit és milyen sebességgel közlekedett, valamint mikor és mennyit pihent a gépkocsi vezetője.” Arra a felvetésre, hogy talán az elrettentő erejű ellenőrzéseket kellene szaporítani, a szakember úgy érvelt, hogy az autópályán nem egyszerű az ellenőrzés. „Kamiont nem lehet felemelt kézzel megállítani, autóval elé kell sorolni és bevezetni az első parkolóba. Ezután lehet csak megvizsgálni az iratokat és a tachográfot. Az illetékes rendőrkapitányok létszámhiány miatt rendre más feladatokra vezénylik az autópályáról a rendőröket, az autó és a benzin közismerten hiánycikk a rendőrségen. A megoldást az autópálya-rend­őrség működése jelentené.” Az, hogy a sofőr elalszik a volán mögött, nem kizárólag Magyarországon okoz egyre több balesetet. Ezek hátterében a hivatásos és az úrvezetőket egyaránt érintő túlterhelt­ség áll - mondta el lapunknak Bernáth István, a Honvéd Kórház alváscentrumának szakorvosa.- Az USA-ban a biztosítótársaságok a bal­esetek okait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy kevésbé nő a fiatalokra jellem­ző úgynevezett diszkóbalesetek száma, annál nagyobb mértékben a volánnál történő elal- vásos szerencsétlenségeké. Ez utóbbiak a bal­esetek 20 százalékát teszik ki. Az ilyen esetek azonban elkerülhetők, ha szakemberhez for­dulnak az alvásproblémákkal küszködök, mert az alvászavar gyógyítható - mutat rá a szakorvos. A vezetés közbeni elalvás problémája ke­vésbé érinti azokat, akikről a leginkább felté­teleznénk, azaz a hivatásos vezetőket. Ők ugyanis kitűnően ismerik a szervezetüket, s megérzik, mikor kell feltétlenül aludniuk. Ál­talában 24 óra folyamatos vezetés után követ­kezik be náluk a kritikus időpont. Az úrveze­tőknek nincs e téren tapasztalatuk, ezért ők alkotják a kockázatosabb csoportot. A nem hivatásosok legfeljebb 12 órát bírnak ki egy­huzamban alvás nélkül. Az az összehasonlítás is megállja a helyét, hogy minél rutinosabban vezet egy sofőr, an­nál nagyobb az esélye az elalvásra. Aki stresszel vezetés közben vagy nem ismeri a környéket, idegen terepen mozog, azt az iz­galmi állapot jobban ébren tartja. KOÓS-CSERNYÁNSZKY TANÁCSADÓI TALÁLKOZÓ A miniszterelnök önkormány­zati tanácsadó testületében megállapodtak, hogy a jövő év elején megkaphatják a települé­sek a tűzoltóik elmaradt pótlé­kainak kifizetéséhez szükséges összeget. Képünkön Orbán Viktor társaságában a pápai, a debreceni és a kaposvári polgármester. MSZP-KIFOGÁS. Alkotmány- bírósághoz fordulnak a szocia­listák, ha a parlament elfogadja a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felállítá­sáról szóló törvényjavaslatot. Nem azért, mert nem támogat­ják a bűnüldözést, hanem mert szerintük több kétharmados törvényt is meg kellene változ­tatni, hogy jogszerű legyen a központ felállítása. EGÉSZSÉGÜGY. Minden ön- kormányzatnak egészségügyi céltartalékot kell képeznie, ha a szakbizottság után a parlament is elfogadja az erről szóló Fidesz-MDF javaslatot. Ez évente 500 forintos összeget je­lentene lakosonként. A megta­karításból pedig főleg a rende­lőintézetek felújítását kellene megoldani. Ellenzéki képvise­lők szerint ugyanakkor az ön- kormányzatok pénzügyi hely­zete nem teszi lehetővé az ilyesfajta takarékoskodást. RÉGIÓFEJLESZTÉS. A csat lakozási tárgyalásokon a ma­gyar kormány határozott állás­pontja az lesz, hogy az Unió mind a hét magyar régiót te­kintse elmaradottnak, ami ki­emelt támogatáshoz juttathatná az egész országot. Szegvári Pé­ter, a Miniszterelnöki Hivatal ál­lamtitkára egy szakszervezeti fórumon kifejtette, hogy egyre többször vetődik fel a regionális önkormányzatok megalakításá­nak szükségessége. VASUTASOK. Januárban fél­havi bérrel többet kapnak kéz­hez a MÁV dolgozói, ugyanis a cég kifizeti az idei hatszázalé­kos béremelés és a várhatóan 9,3 százalékos infláció közti különbséget. Ezt Kukely Már­ton vezérigazgató jelentette be a mozdonyvezetők távollétében megtartott szakszervezeti tárgyaláson. ■ MUTATÓ STtaSELEHZES iTAROT !KÁRTYÁVAL ! HEBCZEG KATA (SEGÍTSÉGÉVEL BOROS. ZKOJB íIEQCZEGKATl A&ZTDÖ LŐ C US VON AT. A (23684) SZELECZKY PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kompon Község i ij ■ A jól végzett Jp |l*oh KM munka j ‘ JlÉÉP*r - Itt a front hajtás KOS 06-90-230-401 BIKA 06-90-230-402 IKREK 06-90-230-403 RÁK 06-90-230-404 OROSZLÁN 06-90-230-405 SZŰZ 06-90-230-406 06-90-230-407 MERIiE 06-90-230-408 SKORPIÓ 06-90-230-409 NYIUS 06-90-230-410 BAK 06-90-230-4! I VÍZÖNTŐ 06-90-230-412 MAIAK Éjjel-Nappal hívható! (4175) A hívás dija 99 Ft+afa percenkéfct+6.60+áfa kapcsolási díj FORD TRANSIT ELSOKEREK-MEGHAJTASSAL IS 0 szervokormány 0 3 féle tengelytáv és magasság 0 immobiliser 0 kedvező fogyasztás 0 rádiós magnó 0 25 000 km szervizintervallum 0 vezetőoldali légzsák 0 3 1 94 OOO Ft + áfától Szombaton is nyitva! *A képen látható Transit extra felszereltséget tartalmaz. Érdeklődjön márkakereskedőjénél: Szeleczky Kft. 3200 Gyöngyös, Szurdokpart út 13. Tel.: (37) 505-195 az 1990. évi LXV. tv. 92/A §. alapján pályázatot ír ki könyvvizsgálói feladatok ellátására Pályázati feltételek: •Könyvvizsgálói Kamara névjegyzékében szereplő, költségvetési minősítésű könyvvizsgáló, •Referenciamunkák bemutatása, •Könyvvizsgálói igazolvány és a költségvetési képesítést igazoló okirat másolatának csatolása, •Árajánlat adása, Pályázat benyújtásának Jövőbe vezet 2000. december 10. A pályázat kizárólag írásban nyújtható be Balázs Zoltán polgármesterhez (3356 Kompolt, Kápolnai út 28. Telefon: 36/489-029,489-195.) Útravaló életbiztosítás: hogy ön biztonságban érezhesse magát Egyre gyakrabban halljuk és olvassuk a már-már közhelynek számitó mondást, hogy „rohanó világban élünk." Mit is jelent ez számunkra valójában? Lényegében azt, hogy napjainkra oly mértékben felgyorsult a tudományos és technikai fejlődés, hogy kis túlzással szinte naponta élünk meg egy-egy kisebb „ipari forradalmat". Ennek pedig egyenes következménye az életünk minden területén naponta tapasztalható folyamatos kihívás és egyre gyorsuló versenytem­pó, ami fokozott erőfeszítéseket követel minden embertől. Szinte törvényszerű, hogy ez fokozott veszélyeket jelent számunkra. A váratlan eseményekkel szem­ben szerencsére vannak korszerű eszközök, amelyek legalább anyagilag csökken­tik az esetlegesen keletkező károkat. A károk csökkentésének egyik megbízható eszköze a biztosítás, amely egyfajta gondoskodás önmagunkról, szeretteinkről és értékeinkről. Értékeink között a legfontosabb mindig az ember, az emberi élet és egészség, életünk során ezért káp olyan jelentős hangsúlyt a felelősségteljes gon­dolkodás. Ez a szemlélet vezérelte az Európa Biztosító szakembereit, amikor a hazai piackutatás után a francia tulajdonoshoz, a Groupamához fordultak, hogy százéves tapasztalatuk felhasználásával korszerű gondoskodási életbiztosítási for­mát dolgozzanak ki. A sikeres együttműködés eredményeképpen egy olyan biz­tosítási ajánlat kerül most bevezetésre, amely a hazai biztosítási piacon jelenleg a legsokoldalúbb védelmet nyújtja azon ügyfelek számára, akik felelősséget éreznek önmaguk és gyermekeik iránt. Az új életbiztosítás neve ÚTRAVALÓ, amely nevéhez hűen végigkíséri tulaj­donosát egész további életútján, a sajnálatos események során is:- a biztosító, a biztosítottnak a biztosítási tartamon belüli elhalálozása esetén, az aktuális biztosítási összeg 50 %-át fizeti ki, baleseti elhalálozás esetén pedig a biztosítási összeg 150 százalékát,- a biztosított elhalálozása esetén a kedvezményezettnek járadékot folyósft,- a biztosított elhalálozása esetén a további esedékes biztosítási díjak fizetését a biztosító átvállalja. Rapid Press (X)

Next

/
Thumbnails
Contents