Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-21 / 272. szám
HEVEST HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 2000. NOVEMBER 21., KEDD ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 272. SZÁM MAI SZÁMUNKBÓL NÉGYOLDALAS TVR-MELLÉKLET KÖZLEKEDIK A CSALÁD A Hunyadi Mátyás Általános Iskola adott helyet a Közlekedik a család vetélkedősorozat megyei döntőjének. A résztvevők nagyszerűen felkészültek mind az elméleti kérdések megválaszolására, mind pedig autós és kerékpáros ügyességi, valamint egészség- ügyi ismeretekből. (2. oldal) TÁRSAIKAT ZSAROLTÁK A Hatvani Rendőrkapitányság működési területén két középiskolából érkezett feljelentés, miszerint fiatalkorú diákok - testi erejüket kihasználva - megfélemlítették társaikat, pár ezer forintot követelve tőlük. „Kiszúrták” a szerényebb tanulókat, majd kilátásba helyezték a verést, ha a sértettek másnapra nem jelentkeznek a megjelölt összeggel. (3. oldal) AZ ÚJSÁGÍRÁSRÓL A Heves Megyei Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács Korosztályi Oldala és a Heves Megyei Hírlap az elmúlt héten első alkalommal rendezett közös médiatábort a megye általános és középiskolásainak a Táltos Hotelben. Á négynapos rendezvényen a csaknem negyven diák megismerkedett az újságírás alapjaival. (3. oldal) ÁNCSÁNÉK VÁLASZA Az egri férfi vízilabdacsapatnál Farkas Gergő kapus ügye jelentett témát a napokban. Ezúttal Gyulavári Zoltán és dr. Áncsán András nyilatkoznak. (12. oldal) Az infláció megelőzte a buszokat Eger A városi autóbusz-közlekedésért felelős Agria Volán Rt. a jövő évre átlagosan kilenc és fél százalékos tarifaemeléssel számol a megye- székhelyen. Az erről szóló rendelettervezetet e heti közgyűlésén első fordulóban tárgyalja Éger ön- kormányzata, amely az idei esztendőre - a pénzügyminisztériumi direktíváknak megfelelően - csupán hatszázalékos drágítást engedélyezett a társaság számára. A kormány ugyanis eredetileg hatszázalékos inflációt várt 2000- re, s ennél nagyobb mértékű emelést más területek mellett a tömegközlekedés esetében sem hagytak jóvá. Amint az Agria Volán Kelemen Imre vezérigazgató és dr. Gál József gazdasági igazgató által jegyzett kérelméből kitűnik, 2000- ben hat százalék helyett közel harminccal emelkedtek az üzem- anyagárak, s több alkatrész is tíztizenegy százalékkal drágult. Mindez azzal járt, hogy az eredetileg tervezett 5 millió 925 ezer forintos hiány az év végére körülbelül 29 millió forintra nő. Eközben a járműpark rohamosan öregszik, a buszok nagy része 10 és 15 év közötti. Sürgős feladat lenne a sebességváltók cseréje is, hiszen a már lecserélt, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő motorok mellé a nagyobb terhelést jobban elviselő váltóművek szükségesek. A cég 2001-ben egy korszerű, alacsony padlós buszt és két csuklós autóbuszt szeretne vásárolni - ezek összesen 110 millióba kerülnek s lebonyolítaná a váltócserét, ami újabb 37 milliós tétel. Mindehhez 35 millió forint önkormányzati támogatást kérnek. A Volán 2001-re már nem tervez eleve veszteséget, minimális, 850 ezres nyereséggel kalkulál. A buszjegy ára elővételben 74-ről 81, a buszon vásárolva 95- ről 104 forintra emelkedne. Az egyvonalas bérlet egy hónapra 1787, az összvonalas 2438, a tanuló- és a nyugdíjasbérlet 788 forintba kerül majd a javaslat szerint. Terra-Vita: mi kerül a gödörbe? Komoly gondokat okoz a „szippantós pályán” a jó értelemben vett monopólium hiánya. Ezt állítja Demeter Béla, az egri székhelyű Terra- Vita Kit. igazgatója, aki külön kitért az eger- szalóki veszélyeshulladék-tárolók ügyére is. Heves megye _______- A folyékony hulladék szippantása körüli rendszer 1985-ig jól működött: átláthatóság és pontos adatszolgáltatás jellemezte. Ezt követően azonban mindenki előtt megnyitották a lehetőséget, s míg a szilárd hulladék szállítására szinte sehol sem kértek engedélyt - vélhetően azért, mert az „nyomot hagy", azaz: ha illegálisan szétszórják a határban a szemetet, az elkövetőt viszonylag könnyebb azonosítani -, addig a szippantott szennyvíz esetében, hacsak nincs „in flagranti”, ez a veszély nem fenyeget. Ez azt is jelenti, hogy mivel minden egyes szippantást természetesen nem tudnak nyomon követni a szakhatóságok, ezek az általában egyszemélyes vállalkozások - gyakran a fekete- gazdaságba tévedve - jelentős előnyt élveznek a Terra-Vitával szemben. (Folytatás a 2. oldalon) Autóval üldözte a barackokat A termelő és a viszonteladó egy benzinkútnál kötötte meg a szóbeli egyezséget. A gazda átrakta a barackkal megrakott ládákat, ám a pénze után már hiába futott. Üldözni kezdte autójával a vevőt, ám az végül eltűnt az esti szürkületben. Hatvan szerint vevő sohasem fizetett a ba------ rackért. Az ügy még augusztusban A szűcsi gazda a főváros felé tartott történt. A vád állítása szerint a ba- a frissen szedett gyümölccsel meg- rackot szállító termelő és'a vevőpakolt autójával. Útközben megállt ként jelentkező hatvani férfi szóbe- a Hatvan nyugati szélén található li megállapodást kötöttek, majd a benzinkútnál tankolni. Ekkor lé- gyümölcsöt tartalmazó ládákat a pett oda hozzá a 40 éves helybeli A. gazda autójából átrakták a másik L, és azt javasolta, hogy a gazda ne gépkocsiba. A. L. azt közölte, hogy autóztassa tovább a barackokat, át- Petőfibányán lakik, így ott adhatja veszi ő az egész mennyiséget. Meg majd át a pénzt, kövesse őt a közeli is állapodtak a 36 ezer forintos väe- településre autóján a termelő, li összegben, ám a gyors tranzakci- A gazda ekkor még nem sejtett óból végül hosszú bírósági ügy lett. rosszat. Később furcsállta, hogy ke- Az 50 éves termelő most abban bí- rülő úton, Heréd felé indulnak, ám zik, hogy jogi úton végül sikerül akkor még reménykedett. Akkor pénzéhez jutnia, ugyanis állítása kezdett el igazán aggódni, amikor vevője Lőrinciből nem Petőfibánya, hanem Zagyvaszántó felé kanyarodott. Megpróbálta utolérni a barackjával egyre távolodó autót, de csak megközelítenie sikerült. A vád szerint az autós üldözés Horton keresztül Hatvanban közel egy órán át folytatódott, ám a termelő nem tudta megállásra kényszeríteni a barackjait átvevő férfi gépkocsiját. A. L. a gyümölcsösládákkal végül egémtat nyert, és eltűnt az augusztusi szürkületben. A termelőnek szerencsére sikerült feljegyeznie az autó rendszámát, és ennek alapján feljelentést tett a Hatvani Városi Rendőrkapitányságon. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a barack eltulajdonításával A. L. gyanúsítható. Az ügyet a hatvani bíróság tárgyalja. A. L. ellen csalás a vád. m z. m.) Harminc év nyugalom Nyolcszázmillió forintos összköltséggel készült el a dél-hevesiek és a jászok közös beruházása, a Jászapáti, Jásztelek és Jászkisér határában épült regionális hulladék- lerakó. Mind Heves, mind pedig Szolnok megye esetében ez az első olyan hulladék- lerakó, -kezelő és -feldolgozó egység, amely már a XXI. század követelményeit figyelembe véve épült. A most felavatott létesítmény 33 település kommunális szemetét fogadja jövő tavasztól. Tudósításunk a 3. oldalon. __________fotóí perl marton O rvosok: aláírásgyűjtés Az egycentrumú ország Kiegyenlítő politika és a gazdaság Nálunk még nincsenek valós régiók - mondta Fülöp Gábor, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. Főváros és perifériák vannak, így az ország társadalmi-gazdasági életében a Budapest és a vidék közötti különbség tartósan érzékelhető. Budapest, Heves megye Ezt a VII. ipari és vállalatgazdasági konferencián hangsúlyozta, amelyet az MTA Ipar- és Vállalatgazdasági Bizottsága szervezett. Ezen a találkozón - többek között - az elmúlt évtizedben tevékenykedett ipari miniszterek is elmondták tapasztalataikat. Összegezték a tanulságokat, például a privatizációról, az energiahelyzetről vagy a Bokros-csomag hatásairól. A szervezők a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara illetékeseit is felkérték, hogy szűkebb hazánk regionális gondjairól és lehetőségeiről készítsenek tanulmányt. Ezt Nagy Levente elnök, Fülöp Gábor főtitkár és Gégény Tibor ipari igazgató közösen készítette el. Az erről szóló előadásában Fülöp Gábor azt is kifejtette, hogy az infrastruktúra fejlesztése az alapja a gazdaságfejlesztésnek. Ebben első az út-, illetve az autópálya-építés. Ám nem az egyetlen, mert a települések életében a társadalmi, gazdasági, szellemi és kulturális értékek is nagyon fontosak. (Folytatás a 3. oldalon) Az elmúlt hétvégén Egerben rendezték meg az akrobatikus rock and roll junior Világkupa idei 6. versenyét. A Kemény Ferenc Sportcsarnokban 25 ország 500 versenyzője mutatta be gyakorlatát a Világkupa keretében, valamint a Berényi-kupa formáci- ós versenyen. Az eredményekről a 12. oldalon számolunk be. fotó: pilisy elemér _________Sziréna_________ K észpénzre utaztak Nagytályán az elmúlt napokban két családi házat is meglátogatott az éj leple alatt egy hívatlan személy. Először a szúnyoghálót kivágva, az ablakot leemelve egy konyhába jutott, ahonnan 24 ezer forintot vett magához, majd nem sokkal később egy másik helyről hasonló módszerrel 470 ezer forintot vitt el. Felsőtárkányban egy családi ház garázsából emeltek el drága gépeket, valamint 25 liter benzint mintegy 400 ezer forint értékben. Tiszanánán egy lakóház melléképületéből tűnt el nagyobb tételben élelmiszer. A tettes feltehetően abban a két utazótáskában vitte el a 100 ezer forint értékű elemózsiát, amelyeknek ugyancsak hűlt helyét találták._______ ____■ Heves megye A Szabolcs megyéből indult kezdeményezéshez szőkébb hazánk is csatlakozott, a megyei orvoskamara felvállalta az aláírások gyűjtését, s bár csatlakozhatnak a követelésekkel egyetértő kollégák, már az első összesítésről is számot adhatok - mondta lapunknak dr. Mánya Kristóf, a megyei orvoskamara elnöke. Mint ismert, a szabolcsi orvosok azt szeretnék elérni az aláírásgyűjtéssel, hogy az Ország- gyűlés határozzon az önkormányzati privatizációk átmeneti leállításáról, illetve az ágazatot érintő törvénytervezetek egy csomagban kerüljenek a Parlament elé. A megyei helyzetről a kamara elnöke elmondta: eddig 105 szakember, vagyis az érintett orvosok mintegy hatoda írta alá az ívet. Jellemzően a kisebb, városi intézményekben dolgozók csatlakoztak, ami Mánya szerint érthető is, hiszen a nagyobb, megyei intézményekben nem érződik élesen a privatizáció veszélye. ___________________________■