Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-20 / 271. szám
I 2000. November 20., hétfő Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Gyógyír A kórházak többségének előleget kell felvenniük a jövő évi költség- vetés terhére, hogy kifizethessék dolgozóik tizenharmadik havi fizetését - hallhattuk a tegnapi Déli Krónikában. Viszont ugyancsak ebben a műsorban arról is értesülhettünk, hogy dr. Torgyán József és felesége hazaérkezett Délkelet- Ázsióból. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egyebek mellett arról tárgyalt: hogyan láthatnánk el esetlegesen kukoricával Malajziát, továbbá miként focizhatnának együtt a szinga- púriak és a magyarok. mfcai SZERETETKÖZELBEN. Az egri Keresztény Ifjúsági Klub és Galériában Simon András budapesti grafikusművésszel beszélget dr. Linczenbold Levente atya ma, 18.30 órától. A rendezvény után a művész dedikálja alkotását. KOMMUNIKÁCIÓS KLUB. Az Eszterházy Károly Főiskola Kommunikáció Tanszéke klubjában elsőként Izbéki Gábort, a Metro újság főszerkesztőjét látják vendégül hétfőn, 18 órától az intézmény B-épületében. KIÁLLÍTÁS. Az egri Forrás Gyermek-szabadidőközpontban ma, 16 órától nyílik meg Gáti Mariann író, képzőművész Napból jöttem című tárlata a IX. Könyvkukac Napok keretében. ÚJ HOLNAP. A Kálnoky László Irodalmi és Művészeti Egyesület meghívására kedden 17 órától bemutatkozik a miskolci Új Holnap folyóirat az ugyancsak vendéglátó Megyei Művelődési Központban. Az érdeklődők Ficsku Pál felelős szerkesztővel, Zemlényi Attila költővel és Urban Attila képszerkesztővel ismerkedhetnek meg. HANGVERSENY. Johann Sebastian Bach halálának 250. évfordulója alkalmából folytatódik a koncertsorozat az Eszterházy Károly Főiskola Énekzene Tanszéke oktatóinak, művésztanárainak, hallgatóinak közreműködésével szerdán, 18.30-tól a Líceum Zenetermében. KÍVÁNCSI KÖZÉPISKOLÁSOK. „Illenek rád a következő álU- tások? Szeretek bulizni, ismerkedni. Szeretnék önmagomról többet megtudni, és jobban érvényesülni az életben. ” Az egri Belvárosi Családsegítő Csoportban (Deák Ferenc utca 19.) klubot rendeznek csütörtökön 16 órától, ahová a középiskolásokat várják. Érdeklődni Kaszás Gabriellánál lehet a 411-689-es telefonszámon. TRAFFIPAX VEZÉNYLÉS 7.00- 15.00: 21. sz. főút Hatvan várost szakasza. 14.00- 22.00: Eger belterület, Heves belterület. EGYE KÖRKÉP „Másé a kéz, mint a hang” (Folytatás az 1. oldalról) Lényeges az is - tette hozzá -, hogy a jövő évi költségvetés már jelentősen megnövelt összeget, 25 milliárd forintot szán az idegenforgalom fejlesztésére, 2002-ben pedig 28 müliárdot. Nem mellékes az sem, hogy ez az ágazat az utóbbi időben meg négy és félszerezte a bevételeit. A legújabb információk szerint pedig a Gazdasági Minisztérium vezetői kifejezetten szorgalmazzák a gyógy- és a termálturizmus fejlesztését, mivel az egyrészt több vendéget hoz az országba, másrészt ezek a vendégek a kúrák időtartama miatt is tovább maradnak nálunk, harmadrészt pedig így több pénzt is költenek itt. Az idegenforgalmat érintő kérdések mellett az FKgP-s politikus beszámolt arról a nemzetközi nemzetbiztonsági konferenciáról is, amelyet a közelmúltban tartottak Budapesten. Várhelyi ennek kapcsán abbéli véleményének adott hangot, hogy egy olyan kis, és nem túl gazdag országnak, mint Magyarországnak, célszerű lenne a jelenleg háromirányú polgári titkosszolgálatokat és a kettéosztott katonai titkosszolgálatokat 1-1 csoportba „összedolgozni”. Szerinte ez a kérdés időről időre felvetődik, s annak nem politikai, hanem racionális okai vannak. A sajtótájékoztatón szóba került az FKgP népszerűségi indexe is. Ennek kapcsán Várhelyi leszögezte, az ő munkáját, elkötelezettségét ezek a felmérések nem befolyásolják. Arra is utalt, hogy a közvéleménykutató cégek már nem egyszer alaposan tévedtek ami a prognózisaikat és a végül bekövetkezett eseményeket illeti. - Óvatos vagyok és figyelek - tette hozzá -, de ezek szerintem picit a tenyérjóslás kategóriájába tartoznak. Tény viszont, hogy a választókat lelkileg szorongathatják ezek az adatok, ha gyakran ismételgetni fogják azokat. Nekem az a sejtésem, hogy az utóbbi idők botrányai mögött az a szándék áll, hogy a magyar ember megint hajtsa le a fejét. Azaz: ábránduljon ki a politikából, és ne menjen el szavazni. Ekkor ugyanis egy jól szervezett politikai erő - elküldve a saját embereit - eldöntheti a választásokat, s ezzel az ország sorsát is, hiszen így teret kaphat a globalizáció, és a multik is elérhetik azt, amit akarnak. Ahogy a Biblia írja: A kéz Jákobé, de a hang Ézsaué... Dr. Ördög István, az FKgP megyei elnöke szerint nem tapasztalták, hogy a bizalom megingott volna a pártban, rengeteg fiatal jelenik meg a rendezvényeiken. Hangsúlyozta: a megye minden településén van alapszervezetük, sőt már szervezik a Giczy-vonal miatt a KDNP-től eltávolodottak- kal a Független Kereszténydemok- rata Mozgalmat is. _______ikühwei K étszer is megverték a tanút? (Folytatás az 1. oldalról) Utóbb a fővárosi családanya annak reményében, hogy legalább a százezreket megkapja, aláírt egy Fiattal kapcsolatos adásvételi szerződést, ám a pénz azóta sem került kifizetésre. Ráadásul a Mercedes megbukott a fővárosban elvégzett eredetiségvizsgálaton is. A budapestiek ez év májusában bejelentést tettek a hatvani városi rendőrségen. Ezt követően bántalmazta - a vádirat szerint - a vállalkozó az ellene valló fiatalembert. A tanúverés után a rendőrség őrizetbe vette A. L.-t, majd a bírósági döntés alapján június elején előzetes letartóztatásba került. Zsarolás és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés ellene a vád. A legutóbbi bírósági tárgyaláson meghallgatták a fiatalembert, aki a budapesti családtagjaival elhozta a Mercedest Hatvanba, hogy visszacseréljék azt a Fiatra. Állítása szerint a vállalkozó fenyegetőzve közölte, hogy nem adja vissza az autót, inkább darabokra vágja. Ezt követően tettek bejelentést a budapestiek a hatvani rendőrségen. Állításuk szerint a vállalkozó később többször is megfenyegette őket. Eljött a tárgyalásra az eladott ház utcájában lakó szomszédasszony is, aki látta, hogy a vállalkozó családtagjai felkeresték az új lakástulajdonosokat, majd egy általa lövésnek vélt dörrenést is hallott. Másnap reggel látta, hogy a ház egyik ablakát betörték. A tárgyaláson a védelem a vádlott szabadlábra helyezését kérte, ám ezt a bíróság elutasította. A jogi procedúra decemberben a védelem tanúinak meghallgatásával folyatódik. _____________________________________(TZ-HJ H ét végi ebédek ingyen (Folytatás az 1. oldalról) A hét végi napokon az ételt immár tíz éve Szűcs Lászlóné főzi. Hajnali fél ötkor kezdi az előkészítést, hogy délre elkészülhessen az ebéd. Ha szükséges, a Vöröskereszt önkéntesei segítenek neki. Százötven adag fő ott a hétvégeken, de gyakran ez is kevésnek bizonyul, hiszen a hatvani népkonyhának jó a hírneve: a Hatvan környéki településekről, de még Budapestről is érkeznek ide hajléktalanok egy-egy jó ebéd reményében. Évente mintegy tizennégyezer adag ebédet osztanak ki a rászorulóknak. Sokuk számára ez jelenti az egész heti meleg ételt, hiszen a többi napokon nem telik főznivalóra. Hogy kik járnak ide? Hajléktalanok, kisnyugdíjasok, nehéz anyagi helyzetben lévő nagycsaládosok. A legtöbbjük ételhordóban elviszi az ételt, mivel így több étkezésre is be tudja osztani.- A hajléktalanok kérésünkre helyben fogyasztják el az ebédet, mivel már megtörtént, hogy elvitték és az első kocsmában italra cserélték. A kocsmáros meg a kutyájának adta az ételt - mondja a vöröskeresztes titkár. A konyha idei működtetésére mintegy 2,5 millióra van szükség. Pályázat útján a Vöröskereszt a Szociális és Családügyi Minisztériumtól 800 ezer forintot kapott, a többit saját erőből és adományokból teremtették elő. Aki teheti leginkább terményeket, zöldséget, gyümölcsöt, lisztet ad. A kisebb összegnek is nagyon örülnek, hiszen nemrég az önkormányzattól kapott 20 ezer forintból tudták megvenni az év végéig szükséges fűszereket és nélkülözhetetlen alapanyagokat. A számítások szerint jövőre mintegy 3,3 millióba kerül a népkonyha. éves üzemeltetése. Áz összegből 600 ezret az önkormányzattól várnak, az elképzelések szerint legalább ugyaneny- nyit különböző pályázatok révén sikerül összegyűjteni, a többi pedig ismét adományokból áll majd össze. Á vöröskeresztes titkár elképzelhetetlennek tartja, hogy bezárják a népkonyhát. - Csak akkor tehetnénk meg, ha már senkinek sem lenne szüksége ingyen ebédre. Ám ettől sajnos még nagyon távol állunk. Inkább azon vagyunk, hogy a téli hónapokban tovább növeljük az adagok számát. Egyelőre nincs pénz, de talán jövőre majd erre is nyílik lehetőség._________________(T. Z. M.| SUHA PÉTER Pártok a hálón Az MSZP az internet pártja Ezt olvastam a honlapjukon. Sőt, most külön kongresszusi oldalt is nyitottak. Ami dicséretes. Mint ahogy az is, hogy mennyire fontosnak tartják az internet hazai hozzáférhetőségének szélesítésé, az információs társadalom kiépítésé. Vagy valami ilyesmi, lehet, hogy ők nem ezt mondták, vagy nem egészen így, egyszerű honpolgárként nekik is elhiszem, hogy ezek nem csak szólamok. Az pedig egyszerű net-használóként nem hoz lázba, hogy a sulinet program volt-e az eredményesebb, vagy a családiné lesz-e majd az. Én csak azt tudom, hogy drága az internet, nekem legalábbis nagyon. Hanem azért ez az internet pártja kitétel szíven ütött. Merthogy mitől. A kongresszusi lapon az üzenőfal nem működik, a dizájn közepes, az elérhető információk persze komolyak és számosak, a középtávú program, az alapszabály, az elnökség jelenlegi tagjai (kis baki, ajelöltek menüpont vezet ide, gondolom még nem időszerű), szóval összességében olyan, amilyen. A kép-galéria egészen életszerű, vagyis már-már szatíra jellegű. Vidámak vagyunk. Próbaképp egyéb pártok névé is beírtam a böngészőbe, s lám, egy kivétellel sikerrel. A Fidesz lapja kimondottan szép, bár ennek a lassú betöltés az ára, mindegy, mi ne legyünk türelmetlenek. A tartalom friss, néhány napos híreket is leltet találni, meg előrejelzéseket, hogy a potentátok hová mennek és mikor, emellett természetesen ott van a Széchényi-terv, meg még sok egyéb - kormányzati - információ, program. Az SZDSZ honlapja nagyon jónak tetszik, órákig el lehetne barangolni a valóban hatalmas tartalomban, apátiról szóló oldalak mellett némi extrát jelent a fórum, amit használnak is jó páran, érdekes olvasgatni a véleményeket. A nép hangja. Az MDF oldalán a tavárisi konyec plakát okoz némi élményt, az „aktuális” menüpont szerkesztés alatt áll. Útkeresés, gondolom. A MÉP meglepően szép oldallal köszönt, bár nekem kicsit sok a pimsfehérzöld, de a dizájn azért jó, és ehhez képest meglepően gyors. Bevallom, hosszan ennek ellenére sem böngésztem, bár bizonyára tanulságos, van Magyar Fórum archívum, de hát a percdíjak... Az MDNP oldalán a párt országos elnökségével ismerkedhetek meg, nagyjából ennyi. A KDNP májusban frissült utoljára, viszont lehet náluk csetelni, vannak is vagy hárman a szobában. Az FKgP-t hiába kerestem. (Ettől persze még lehet, hogy van honlapjuk, mit lehessen tudni...) S hogy a fenti röpke áttekintés (gyors szörf) mire volt jó? Semmire. Még mindig nem tudom, hogy mitől az internet pártja az MSZP. Vagy bármelyik másik. Korlátozás vagy segítség? Ludas- Helyi védelem alá vontunk több lakóházat. Ezzel az volt a szándékunk, hogy a falu jellegzetes képé, az építészeti örökség jeles darabjait igyekezzünk megóvni. Sajnos az önkormányzati döntés vegyes fogadtatásra talált, néhány tulajdonos úgy érzi, beleavatkoztunk a magánéletébe - mondta lapunknak Somlai György polgármester. A képviselő-testület nemrég határozott az említett építmények - többségében magántulajdonú parasztházak, illetve kúriajellegű épületek - helyi védelem alá vonásáról. Ez valóban ró némi kötelezettséget az ingatlanok gazdáira, hiszen esetleges felújüások, átalakítások alkalmával bizonyos kötöttségeknek eleget kell tenniük. A polgármester szerint azonban ez korántsem jelenti azt, hogy már ettől a puszta ténytől veszítettek volna értékükből a házak, vagy a tulajdonosok jogai csorbultak volna.- Arról van szó, hogy szeretnénk, ha ezek a tipikus építmények nem tűnnének el, ha a jellegük megmaradna. Szó sincs műemlékvédelmi szigorról, csupán apróságokról, kis odafigyelésről. Például nem tartanánk jónak, ha egy ház tornácát befalaznák, vagy a jellegzetes ablakokat másfélére cserélnék - említi a falu első embere, azt is hozzátéve: valóban csak a radikális beavatkozásoktól szeretnék megóvni ezeket az értékes épületeket. A tulajdonosok természetesen bármikor eladhatják ingatlanjaikat, s az átalakításoknak sincs akadálya, az említett keretek között. A képviselő-testületet az vezérelte a döntésben, hogy megítélésük szerint a szóban forgó házak tulajdonosai maguk is tisztában vannak az épületek esztétikai, építészeti értékével. Az önkormányzat arról is döntött, hogy a védelem alá vont házak esetleges felújításához akár támogatást is nyújt a tulajdonosoknak. huh» Gólyabál a főiskolán Régen nem kísérte ekkora érdeklődés az Eszterházy Károly Főiskola gólyabálját, mint szombat este. Az eseményen közel ötszázan voltak jelen. Eger A gólyabál meglepetése az a hagyományteremtés céljával bevezetett újítás volt, hogy a vendégek belépőjük mellé ajándékba kaptak egy, a főiskola címerével ellátott poharat, benne egy deci borral. Este dr. Dula Bence, az égi hegyközség vezetője segítségével bormustrát tartottak. Fél 9-től a nyitóprodukciót láthatta a közönség, melyet az Agria Táncegyüttes adott elő. Következett Kovács Brigitta, aki hastáncbemutatót tartott. Ezen az estén a főszerep Szatmári Magdolna (III. évf. biológia-testnevelés) hallgatóé volt, hiszen a rektorválasztás eredményeként dr. Zám Éva főigazgató az ő kezébe adta a főiskola kulcsát. Alighogy rektorrá avatták a leányzót, máris feladata volt: ő olvasta fel a gólyák avatószövegét. A központi rendezvények után 22 órától a Bon-Bon és a Tea együttes zenélt. Eközben a Melitta Étteremben, amelyet a Gólyabál idejére kisteremmé kereszteltek át, Karaoke-show csinált hangulatot a fiatalságnak. Közben rektori vacsorát tartottak, ahol a megválasztott rektor ismerkedett új „kollégáival1'. (A rektori menü 3 fogásból állt: franciasaláta, sajttal töltött sertésszelet és palacsinta. Az étkek mellé finom egri borok dukáltak.) Éjjel 1 órától a Sounds Like Jazz együttes kon- cerje következett, ezzel párhuzamosan hajnalig a Koala rockbanda zenéjére szórakozhattak a résztvevők. boo*ur máté Az árulkodó illatból gyaníthatta csak a nem elég alapos szemlélő, hogy a faragott sütőtökben tavirózsa helyett hagymasziromból varázsolt virágok pompáztak azon a lucullusi vacsoraesten, amelyet az egri Szent Lőrinc Vendéglátóipari Szakközépiskola rende- zett a hét végén, a Svájcból érkezett Stefan Lanz mesterszakács és Jankó István szakoktató irányításával ___fotó: gál A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES ^ HÍRLAP Újságíró: BARTA KATALIN Telefon - (36)513-622 Fax - (36)513-605 •k Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: NYIKES ORSOLYA Telefon - (80)513-646