Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-16 / 268. szám
12. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. November 16. csütörtök | Ködbe veszett kirándulás Labdarúgás Barátságos válogatott mérkőzés, Skopje, 3000 néző. V.: Carlija (bosnyák). MACEDÓNIA: Jovcsev - Stavrevski, Gerasimovski, Jovanovski - Lazarevski, Savevski, Veselinovski, M. Krstev, Sainoski - Becsiri, Saciri. MAGYARORSZÁG: Sáfár - Korsós Gy„ Sebők, Juhár - Pető, Kabát, Lisztes, Miriuta, Hamar - Horváth F„ Fehér M. A 6. percben Kabát jobb oldali beadása után Fehér M. 6 méterről fejelt a macedón kapuba (0-1). A magyar együttes gyorsan vezetéshez jutott, és előnyét magabiztosan őrizte meg az első félidő végéig. A játékvezető 30 percre hosszabbította meg a találkozó szünetét. Miután azonban a látási viszonyok semmit sem javultak, úgy döntött, hogy félbeszakítja a mérkőzést. Bicskei Bertalan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elárulta, hogy csak az első negyedórát látta a mérkőzésből. - Ameddig nyomon tudtam követni a találkozót, addig elégedett voltam a csapat teljesítményével. Az új taktikai húzásunk a középpályán az volt, hogy Kabát Péter játszott Illés Béla helyén. Ez bejött, hiszen ő készítette elő a gólunkat. A folytatásról nem sokat tudok mondani, kisétáltam az oldalvonalig, hátha onnan többet fogok látni, de a tartalék játékvezető mindig visszazavart az edzők számára kijelölt helyre. Miriuta húzódást szenvedett, ezért kellett lecserélni. Utoljára 197ő-ban, akkor is november 15-én szakadt félbe a magyar válogatottnak mérkőzése: Frankfurtban, az NSZK elleni összecsapást 0-0-ás állásnál a 61. percben fújta le - szintén köd miatt - a játékvezető. SPORTTUKOR Értékes pont Jászberényi-parádéval A Bitskey Aladár-uszoda első hivatalos mérkőzésén: UPC-Eger- UTE-Santál 3-3 (1-0, 1-1, 1-1, 0-1) VÍZILABDA OB I.-es férfi mérkőzés, Eger, Bitskey Aladár-uszoda, 800 néző. V.: Németh, Lakosa. EGER: JÁSZBERÉNYI - Szabó G. 1, Cseh, Seress 1, TÓTH P. 1, Ágner, Hajós. Cs.: Lienheer, Szabolcsi, dr. Ancsán, Kiss, Pieskó. Edző: Gyulavári Zoltán. UTE: NEMES - Benczúr, P o v á z s a i, Berezvai 1, Molnár, Szabó G., Varga 1. Cs.: dr. Bene, Mátyás, Makiári, Ambrus 1. Edző: Godova Gábor. Gól - emberelőnyből: 8/2, ill. 8/3. Négyméteresből: -, ill. -. Az átadási ceremóniára még ugyan december 3-ig várni kell, de tegnap már sor került a próba- üzemes Bitskey Aladár-uszoda első hivatalos mérkőzésére. Az eseményt rendkívüli várakozás előzte meg, hiszen a nagyközönség - legalábbis ilyen létszámban - most először láthatta a ragyogó létesítményt. Az uszoda valóban fantasztikus, és szinte minden igényt kielégít, amire méltán lehet büszke a megyeszékhely. Persze, nemcsak a nézőknek volt szokatlan a környezet, a csapatoknak is, még ha az egriek már néhány alkalommal tréningezhettek is az új fedettben. A bevonuláskor vastaps fogadta az együtteseket, majd a UPC-Eger csapatkapitánya, dr. Ancsán András fejezte ki a gárda köszönetét mindazoknak, akik segítségével megépülhetett a létesítmény, és azoknak is, tolgatás után elsőként Tóth Péter talált a hálóba, történelmi gólt szerezve ezzel (1-0). Az első negyed góltermése mindössze ennyit volt, de ebben óriási szerep jutott Jászberényi Gábornak, aki parádésan védett, 1-0. A 2. negyedben Hajós immáron harmadik megúszása után alakult ki veszély az UTE kapuja előtt, de az előnyt nem sikerült növelni. Sőt! A csereként ' Gyulavari Zoltán időkérése hasznosnak bizonyult Ha nem is hivatalosan, de az egri pólósok most vehették birtokba az új uszodát akik már nem érhették meg (Bitskey Aladár, Baranyai György) az átadást. A találkozó aztán óriási ovációval kezdődött, ahol némi kósbeállt Ambrus kiegyenlített (1-1), amit azonban Szabó Gergő nem hagyott annyiban: az egri 7-es, Cseh passzát váltotta gólra, 2-1. Az már nem számított meglepőnek, hogy a 3. negyed rá- úszásánál a villámgyors Seress ismét megszerezte a labdát, és az is természetesnek tűnt, hogy újabb kapufákat dobtak a vendégek. Varga lövésénél viszont ez sem segített (2-2), mint ahogy Seress labdája is utat talált a rövidsaroknál a FOTÓ: PILISY ELEMÉR hálóba, 3-2. A UPC szempontjából rosszul kezdődött a 4. negyed, ugyanis előbb Seress, majd Ágner pontozódott ki, ráadásul Berezvai bevágta az UTE harmadik gólját. A hajrában óriási taktikai csata és kiélezett küzdelem folyt a medencében, ahol talán a többször is felhangzó vastaps is közrejátszott abban, hogy az egrieknek sikerült megőrizni az eredményt, 3-3. A középcsapatok hétközi találkozóját leginkább a rengeteg úszás és sok hiba jellemezte, ahol két kiváló kapusteljesítmény jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy csupán 6 gól született, a küzdelmes összecsapáson. Az Eger fontos pontot szerzett, de ez a meccs persze nem erről lesz emlékezetes. Gyulavári Zoltán: - Nagyon küzdelmes mérkőzésen nagyon értékes pontot szereztünk. Mindez az új uszodához méltó tett volt. Godova Gábor: - Gyönyörű környezet, két lelkes csapat, sok hibával. Igazságos a döntetlen. ___ BÓDI CSABA 1 millió forint értékű nyereménnyel várja olvasóit a müsormagaíin Beküldési határidő A sorsolás időponttá: 1B. A pályázók között 1 darab 300 ezer forintos, 2 darab 10O ezer forintoe és 50 darab lO ezer forintos takarékbetétkönyvet sorsolunk ki. További információ a 47-48., 49-50. számában.