Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-11 / 264. szám

2000. November 11., szombat Heves Megyei Hírlap - 11. oldal S PORT TÜKÖR Jöhet a Nyíregyháza BITT-Kaposvári NRC - EGUT RC-Eger 0-3 (-13, -14, -13) Röplabda Extraliga női mérkőzés, Kapos­vár, 150 néző. V.: Kiss B., Ortner. KAPOSVÁR: TUBA, Ékes, Gelle, GEIGER, Pálfy, Komáro­mi. CsMolnár (liberó), Kárász, Kovács, Véber. Edző: Biki Má­ria. EGER: Schlégl, Pesti, Vargáné, JÁKA, TÍMÁR, FEKETE. Cs. : Bo­tos (liberó), Wolf, SZABÓ D. Edző: Kosziba István. Az alapszakasz második felé­nek első találkozóján az eddigi hét mérkőzésen még nyeretlen somogyiakhoz látogattak a 2. he­lyen fordult egriek. A találkozón egyértelműen igazolódott a pa­pírforma, hiszen végig az EGUT akarata érvényesült. A vendéglá­tóknak már a nyitásfogadásoknál komoly problémáik akadtak, így aztán az egrieknek nem jelentett különösebb gondot az akciók pontos befejezése. Annyi feltétle­nül említést érdemel, hogy Feketéék nem estek vissza az el­lenfél színvonalára, egy pillanat­ra sem engedtek ki, és ez maga­biztos győzelmet eredményezett. Kosziba Ist­ván: - A két csapat közötti jelen­tős tudásbeli különbség miatt igazi játék nem alakult ki. Kipró­báltunk minden játékost, kellő­en hangolódtunk a rangadóra, és az egész hetes teljesítmény alapján mondhatom, hogy felké­szültünk a Nyíregyháza elleni összecsapásra. ENDRE LÁSZLÓ További eredmény: Architekton-Gödöllői RC Szakszig NRK-Nyíregyháza 1-3 (-19, 25, -18, -14). * Az EGUT RC-Eger - Szakszig NRK-Nyíregyháza rangadót va­sárnap 17 órai kezdettel rendezik az egri körcsarnokban. A találko­zón a Hóbor, Adler játékvezetői páros fújja a sípot. Az MTK is kiesett. A labdarúgó UEFA második fordulójában rendezett visszavágó mérkőzésen a francia Nantes gárdája 1-0-ra győzött a Hungária körúton, és 3-1-es összesítéssel jutott tovább. Képünkön a nantes-i Salomon Ölembe (a földön) és Goran Jezdimirovic, az MTK játékosa küzd a labdáért. _____fotó: europress/epa C élba érhet a Labdarúgás A megyei I. osztályú bajnokság 14. fordulójában már eldőlhet az őszi bajnoki cím sorsa. Az élen álló Felsőtárkány jelenleg hat ponttal vezet a Selyp előtt, és Bukrán Csaba játékos-edző csa­pata ma délután rangadót játszik a Pétervására ellen. A vendégek ugyan nem állnak jelenleg az él­mezőnyben, de az elmúlt évek dobogós hagyományai alapján mégis indokolt a rangadó elneve­zés. Bukrán Csaba: - Elszántan ké­szülünk erre a presztízscsatára, de nem a legjobb előjelekkel. Novak Z. eltiltása, Bódi, Sós, Nagy G. és Fenyves sérülése miatt nem lép pályára, helyükre fiatal játékosok kerülhetnek. A feljövő­ben lévő ellenféllel szemben azonban csak a három pont meg­szerzése az elfogadható. Remé­lem, a pálya talaja lehetővé teszi, hogy jó mérkőzést játsszunk, és kiszolgáljuk közönségünket. Dósa János, a pétervásáraiak szakosztályvezetője: - Az osztály legjobb csapata ellen nehéz meccsre számítok. Mélypontról indultunk el felfelé, sajnos, hazai pályán hét pontot is elhullajtot- tunk. Jelenlegi körülményeink és játékoskeretünk alapján csak az a realitás, hogy a középmezőny el­ső felében végezzünk. Sajnos, Tárkányban dr. Jacsmanik és Bo­ros sárga lapjai miatt nem szere­pelhet, így célunk a tisztes helyt­állás. A második helyen álló selypiek ismét az otthonukban lépnek pá­lyára, Jankovék a füzesabonyia­kat fogadják. A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), majd tippjeink, szombat, 13: Felsőtárkány - Pétervására (Mezei) 1, Selyp - Füzesabony (Márta S.) 1, Sarud ­Felsőtárkány Szőlőskert-Nagyréde (Varga L.) 1, Bélapátfalva - Gyöngyöshalász (Nógrád m.-i jv.) Tarnalelesz - FC Hatvan (Gombos), Szihalom - Novaj (Sipeki) X, Tamaméra - Petőfibánya (Szolnok m.-i jv.) 2. Vasárnap, 13: Verpelét - Tarnaörs (Pest m.-i jv.) X. A 13. forduló legjobbjai: Veres (Bélapátfalva) - Fülep (Felsőtárkány), Zay (Bélapátfal­va), Sáfi (Tarnaörs), Husi (Novaj), Prohászka (FC Hatvan), Mikusi (Tarnalelesz), Fekete V. (Petőfibánya), Fenyves (Felsőtárkány), Jankov (Selyp), Kormos (Novaj). Györkön a Szántó A megyei II. osztályú bajnok­ság 14. fordulója sorsdöntő lehet az őszi elsőség szempontjából. A Zagyvaszántó a jó formában lévő Vámosgyörk otthonában köny- nyen pontokat hullajthat, míg a rivális Bükkszék esélyesként fo­gadja Kápolna együttesét. A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), majd tippjeink, szombat, 13: Kisköre - Atkár (Kó­nya) 1, Bükkszék - Kápolna (Orovecz) 1, Hatvani Lokomotív - Recsk (Domoszlai L.) 1, Egerszólát - Abasár (Gönczi) 1, Vámosgyörk - Zagyvaszántó (Domoszlai J.) 2. Vasárnap, 13: Solybor-Gy.solymos - Apc (Tóth B.) 1, Mátraderecske - Energia SC Gyöngyös (Szabó S.) X, Gyöngyöspata-Kőfuv - Hort (Du­dás) 1. A 13. forduló válogatottja: Ba­logh S. (Zagyvaszántó) - Tóth Sz. (Gy.sólymos), Eged (Gy.sóly­mos), Hegedűs (Energia SC), Csík (Bükkszék), Verebélyi N. (Egerszólát), Váradi (Vámosgyörk), Oldal (H. Loko­motív), Csikós (Mátradecske), Pogány (Energia SC), Szabó A. Bükkszék).__________________■ Feledtetni a gólszegénységet Ma a MAFC ellen VÍZILABDA Az erre az évre tervezett négy fordulóból a másodikra kerül sor ezen a hétvégén az NB II. Szabolcs Gabona csoportjában, a többnapos edzések következtében feltehetőleg csúszós, esetleg mély talajú pályákon. Az FC Eger a csorvási (1-1) bemutatko­zás után vasárnap Szabolcs megyéből fogad ellenfelet. Labdarúgás Az első forduló hat meccséből há­rom döntetlennel zárult, két szoros eredmény született, a Jászberény 10-0-ás győzelme az Abony felett vi­szont óriási meglepetés. Egerben két döntetlennel kezdő csapat talál­kozik. FC Eger (4.) - Demecser (8.) Eger, vasárnap, 13. V.: Hor­váth G. A vendégek két-három éve kerül­tek a magyar labdarúgás reflektor- tüzébe, nyáron az NB I/B-bői bú­csúztak. A kvalifikációs bajnokság során az NB E.-es Tisza-csoport A- alcsoportjában a Kisvárán mögött a második helyen végeztek, így meg­őrizték az NB n.-es „rangot”. A nyi­tányon 0-0-ra játszottak Makóval. FMi László, az egriek edzője: - Hiába voltunk jobbak Csorváson, fi­zikálisán nem tudtuk legyőzni a lel­kes újoncot. Ismét kitűnt, hogy vál­tozatlanul gólszegénységben szen­vedünk, ezen kellene feltétlenül ja­vítani már most a Demecser ellen, a helyzetek szülte maximális kihasz­nálásával. Visszavetettek bennün­ket az utóbbi hetekben az aprónak látszó, ám nehezen gyógyuló sérü­lések, azóta valamit javult a helyzet ezen a téren. A héten a sok eső mi­att változtatni kellett a tervezett munkán, igyekeztünk kímélni a pá­lyát, volt, mikor csak futottunk az Ersekkertben. Vasárnap fegyelme­zett játékot várok a csapattól hátul és középpályán, elöl pedig a már említett jó helyzetkihasználást. Az a célunk, hogy minden hátráltató tényező ellenére teljes odaadással játsszuk le az idén még hátralévő három meccset. A tervezett csapat: Molnár - Ta­kács - Szobóczki, Bocsi, Kovács Cs.- Bercsényi, Márton, Katona, Béres- Montvai, Szamosi. A további párosítás. Szombat, 13: Baktalórántháza - Jászberény, Abony - Csorvás, Tiszaújváros - Borsod Volán. Vasárnap, 13: Gyula- Kisvárda, Makó - Mátészalka. ■ Rangadóként: GYAK - Egerszalók Labdarúgás NB III. Mátra-csoport A 2. forduló párosítása: Gyöngyösi AK-Ytong (6.)- Egerszalók (10.) Gyöngyös, Egri úti pálya, vasár­nap, 13. V.: Tóthi. Péczely Szabolcs, a gyöngyösiek edzője: - Nem gondolom, hogy csúcsformában lesz a csapat, de sze­retnénk idehaza tartani a három pontot. Jó lenne érvényesíteni a ha­zai pálya előnyét. Sérült: Szerdahelyi, Szekrényes (beteg). Eltiltva: -. A keret: Labancz, Molnár G„ Nagy I. G„ Szilágyi, Ju­hász G., Nemoda, Csomós, Nagy II. G., Agócs, Tóth Z., Tóth A., Bakondi, Karsai. Székely Károly, az egerszalókiak edzője: - Hét közben a vezetők részvételével j átékos-értekezletet tartottunk, elősegítendő a problé­mák tisztázását, a jobb szereplés érdekében. Remélem, ennek hatá­Szombat Asztalitenisz: Női NB I. : Egri Áfész SC I. - Mai Nap CSC, 11. Női NB U.: Egri Áfész SC II. - Biogál SE, 15 (mindkettő Eger, Kistályai út). Fájl NB E: Karácsond SE I. - BVSC II, Karácsond, 11. Kézilabda: Női NB II.: Hevesi SE - Victory, 9.30, Füzesabonyi SC - Putnok, 15 (mindkettő Füzes­abony). Megyei férfi bajnokság, 11: SHS-Haver SE (Eger) - Füzesabony, Egri KC - Pásztó. Röplabda: III. korcsoportos leány és fiú megyei bajnokság, Eger, Szilágyi Gimn., 9. Tájfutás: Eger-kupa korosztályos és felnőtt verseny, Várbükki turis­taház, 11. Teke: Szuperligás mérkőzés: Bél­apátfalvi Építők - Pápa, Bélapátfal­va, 10. sa már a gyöngyösi mérkőzésen érezhető lesz. Sérült: Berecz. Eltiltva: Lakatos, Csontos R. (mindkettő piros lap). Egyéb elfoglaltság: Blaga. A kezdőcsapat: Nagy P. - Háklár, Csontos M., Kelemen - Klátyik, Sza­bó B., Trenka, Kovács J. - Szabó L - Mészáros, Somogyvári. Heves (7.)- Karancslapujtő (11.) Heves, szombat, 13. V.: Sünön. Balázs Tihamér, a hevesiek edző­je: - Kiértékeltük az elmúlt heti be­senyőtelki vereséget, és most újult erővel arra készültünk, hogy legyőz­zük vendégeinket. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, nekünk azonban hazai pályán már a nógrá­diaktól komolyabb erőt képviselő együtteseket is sikerült két vállra félhetnünk. Remélem, így lesz ez most is. Sérült: Besenyei Zs. Egyéb elfog­laltság: Horváth A Eltiltva; -. A kez­dőcsapat: Tajti - Somodi, Ötvös, Sá­Hétvégi sportműsor V ízüabda: Országos utánpótlás-baj­nokság: ÚVMK-Tempero-Eger - BVSC, 13. Férfi OB Iß: Egri Vízmű SC - Tatabánya, 14 (mindkettő Eger, Bárány-uszoda). Labdarúgás: Gyöngyös körzet, 13: Pély - Domoszló, Boconád - Visonta. Eger körzeti I. o., Északi csoport, 14: Egerbocs - Sírok, Egercsehi - Mikófalva. Déü csoport: Vécs - Makiár (Domoszlón), 14. Vasárnap Asztalitenisz: Férfi NBEl., 10: HMÖ SE Eger - Balassagyarmat, Karácsond II. - Bélapátfalva, Boldog - Jászárokszállás. gi - Tari - Kolozsvári, Ducsai (Nász), Pusoma - Vajner - Lóié, Besenyei F. Dunakeszi (12.)- Besenyőtelek (4.) Dunakeszi, szombat, 13. V.: Szanya. Nagy Endre, a besenyőtelkiek já­tékos-edzője: - Műidig a legnehe­zebb feladatok közé tartozik a papír­fonna szerint gyengébbnek tartott együttes elleni győzelem megszer­zése. Nehéz meccsre számítok, és remélem, hogy döntetlennél nem érünk el rosszabb eredményt, bár a győzelem lenne az igazi. Sérült: Szilágyi. Leállt: Horváth T„ Búzái. A kezdőcsapat: Vrncze - Baranyai - Vass, Nagy E., Rácz - Oláh, Mirkóczki, Agó, Bódi - Baranyi G„ Rézműves. A további párosítás. Szombat, 13: Tápiószecső - St. Öblös, Sorok- sár-Csepel - Tápiószentmárton. Vasárnap, 13: Kazincbarcika - Gö­döllő. ■ Kézilabda: Női NB II.: Gyöngyösi Főiskola KK - Pilisborosjenő, 11. Eszterházy FSC - Kőbánya, Eger, 18. Röplabda: Női Extmliga EGUT RC- Eger - Szakszig NRK-Nyíregyháza, Eger, körcsarnok, 17. Megyei felnőtt női bajnokság, B-csoport, Eger, Szil­ágyi Gimn., 9. Természetjárás: A Bükki VM SE 18 km-es nyűt túrája a Bükkbe. Talál­kozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.50. Labdarúgás: Gyöngyös körzet, 13: Adács - Boldog, Szűcsi - Detk, Ecséd - Visznek, Rózsaszentmárton - Márkáz. Eger körzeti I. o., Északi csoport, 14: Balaton - Egerbakta, Hevesaranyos - Váraszó, Istenmeze­je - Szilvásvárad. Déü csoport, 14: Demjén - Párád, Poroszló - Feldebrő, Kerecsend - Tiszanána. Túlzott volt a várakozás a UPC- Eger csapatával szemben a férfi OB I. előző két fordulójában. A két hazai találkozón a Vasas, majd a Fradi is viszonylag köny- nyedén, 6-6 gólos különbséggel jutott a bajnoki pontok birtokába. Gyulavári Zoltán edzőt arról kér­deztük, mennyire sikerül kihe­verni csapatának a vereségeket a szombati, MAFC elleni (Szőnyi út, 14 óra) találkozó előtt.- Sajnos, az FTC elleni.pont­szerzés nem valósulhatott meg, ezúttal nem volt meg a csapatban az a harcosság, amellyel az egri felkészülési tornán nagy hátrányt sikerült ledolgozni - mondta Gyulavári. A játékvezetői felfogás sem kedvezett számunkra, amely közrejátszott abban, hogy korán feladtuk a meccset. Azt látni kell, hogy a nagy négyes (Honvéd, FTC, Vasas, BVSC) és a többi gár­da között óriási a különbség.- Szembetűnő volt a hazai meccseken, hogy az ellenfelek szinte minden előnyüket gólra váltották.- Hiányzik az összhang a vé­dőmunkában, az ellenfeleink pedig könyörtelenül kihasznál­ták legapróbb hibáinkat. A csü­törtöki és pénteki edzéseken külön gyakoroltuk ezt a játék­szituációt, remélem, az egyete­misták elleni mérkőzésen már javulunk ebben.- A mai ellenfél szoros ered­ményekre volt képes eddigi ta­lálkozóin.- A jó képességű, intelligens csapattal évek óta megkínlódunk. Sajnos, Tóth Péter eltiltása miatt változtatni kell a center szemé­lyén, valószínűleg a rutinos dr. Ancsán is ezen a poszton szerepel majd. Abban bízom, hogy összes­ségében gyorsabb a csapatunk, így a lefordulásokból eredménye­sek lehetünk. Fegyelmezett véde­kezéssel ezt a mérkőzést meg kell nyernünk, hogy életben maradja­nak felsőházi reményeink. ■ Egy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. Bicskei Berta­lan, a magyar labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya kije­lölte keretét a november 15-i, Macedónia elleni idegenbeli mérkőzésre. A névsor: Sáfár, Rabóczki - kapusok. Korsós Gy., Sebők V., Juhár, Radoki, Fehér Cs., Pető T., Hamar, Tóth N., Miriula, Lisztes, Illés, Kabát, Rósa, Fehér M., Horváth E, Tö­köli - mezőnyjátékosok. SAKK. A magyar férficsapat holt­versenyben a 3., a női válogatott negyedmagával a 9. helyen áll az isztambuli sakkolimpián. A ma­gyar férfiak a Bulgária elleni győ­zelmükkel, 30,5 ponttal feljöttek a 3. helyre (holtversenyben Uk­rajnával), Oroszország és Német­ország mögé. Ha nyerünk, felezünk Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 45. héten 151 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szeren­cse Szabó József, Sarud, Kossuth út 196. (szelvényszáma: 9505624) és Misztarka Kázmér, Istenmezeje, Fő út 2. (szel­vényszáma: 4050162) alatti tippelőinknek kedvezett, így eze­ket az 1-4-8 indexszámú szelvényeket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. SZABÓ JÓZSEF MISZTARKA KÁZMÉR 1.1. FC Köln­Hamburg 1 1 2.1860 München Wolfsburg 1X2 1 3. Freiburg­Leverkusen 12 X2 4. Rostock­Unterhaching 1X 1X 5. Schalke 04­Bayern München 2 2 6. Bremen­Bochum 1 1 7. Cottbus­Stuttgart 1X 2 8. Frankfurt _ Kaiserslautern 1 1X 9. Juventus­Lazio 1X 1X2 10. Bari­Milan 2 X 11. Bologna­Fiorentina X 2 ( 12. Perugia­Napoli 2 12 13. Vicenza­Verona 2 1 14. Chelsea­Leeds X 1 HEVEST HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327-00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 765 Ft, negyedévre 2295 Ft, fél évre 4590 Ft, egy évre 9180 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyel- rendszerrel készült műket. Az újság a • • $ P A N D A i A yftATESZ tagja

Next

/
Thumbnails
Contents