Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-05 / 234. szám

8. oldal - Heves Megyei Hírlap 2 3 2000. Október 5., csütörtök Hl | P F . A másik fél hangja „Az utóbbi néhány napban [hé­ten) a Hírlapban több egymást kö­vető olyan cikk jelent meg, amelynek tartalma hol nyíltan, hol a „sorok között” egyesületünk tevékenységét bírálta, jó szándé­kunkat, sőt szakértelmünket is megkérdőjelezte. Nem vonom kétségbe a szerkesztőség tisztes­ségét, a hírértékű információk közlésére való kizárólagos törek­vést; de valószínűleg nem vették észre, hogy ezek a cikkek egyesü­letünket sértik, és nem kérdezték meg a „másik felet”. Minket! A Hatvani Környezetvédő Egyesület megalakulása, 1995 óta a környezet védelmére, természe­ti környezetünk megóvására tö­rekszik. Jómagam - vezetősé­günkkel és tagságunkkal közösen - igyekszem a szervezetet úgy ve­zetni, hogy segítsük és együttmű­ködjünk a kistérség önkormány­zataival, iskoláival, és bármelyik polgárával. Mindezt gondosan ki­dolgozott koncepciókra és irány­elvekre alapozva tesszük, a több száz hazai társadalmi környezet­védővel rendszeresen együttmű­ködve. Mindazonáltal szerveze­tünk sem dilettáns tagokból áll, jó néhány diplomás, környezetvé­delmi vagy ahhoz kapcsolható végzettségű taggal „büszkélked­hetünk”. Héttagú vezetőségünk állásfoglalásait gondosan mérle­gelve, vezetőségi ülésen hozza meg. Soha nem foglalunk állást és nem nyilatkozunk olyan témá­ban, amelyet nem „jártunk kellő alapossággal körül”. Ebben a nyi­latkozatban most csak a fentiek­kel támasztom alá, hogy ha vala­miről kijelentjük, hogy környezet­szennyező vagy veszélyes, akkor az - a tudomány jelenlegi állása szerint - legalábbis erősen meg­kérdőjelezhető, és semmiképpen nem állítható, hogy valamiféle ve­szélytelen, sőt „üdvözítő” megol­dás, miként azt a Hírlap néhány utóbbi cikke „sulykolja a köztu­datba”: utalok például a lőrinci pemyedombon folyó tevékeny­ségre! Soha nem elleneztünk munka­helyteremtő beruházásokat ezen voltuk miatt! Ha ipartelepítés ve­szélyeire hívtuk fel a figyelmet, ezt kellő meggondolással tettük, és minden esetben felvázoltuk az al­ternatív megoldásokat - még ha ezt egyesek el is felejtik. Igaz, hogy a környezetbarát út jóval nehezebb! Alapelvünk, hogy a céltalan saj- tónyüvánosságot - másokkal ellen­tétben - kerüljük, ha mondaniva­lónk van, azokat célozzuk meg ve­le, akiket ez érint. Remélem, hogy az utóbbi napok cikkeit olvasók megértik, hogy most mégis a sajtó­hoz kellett fordulnunk. Mester Zsolt Hatvani Környezetvédő Egyesület elnöke" A „mérges pulyka”! Tetszettek már látni mérges puly­kát? Az szegény akkor is felfújja magát mérgében és rikácsol, ami­kor a legjobb szándékkal közeled­nek felé. Hasonló dolgok jutottak eszembe augusztus 15-i A pulyka szava című vezércikküket olvasván. Ugyanis vezető újságíróink egy ré­sze mindenben ellenségest lát, ami­vel az általuk nem kedvelt jobbkö­zép kormányzat szeremé több-ke­vesebb hibával szebbé-jobbá tenni életünket (aug. 20.). Nem is lehet csodálkozni ezen, ha mások akar­ják megmagyarázni, hogy mi, egy­szerű újságolvasók mit és hogyan értsünk. Két idézet a megyei Hírlap 1999. december 20-i számából: „A korona nem a jövő”, „háromszáz- milliót kidobtunk az ablakon” - már ami a Szent Korona méltó helyre költöztetésével kapcsolatban akkor épp eszébe jutott a toliforgatónak. Természetesen mindkét megállapí­tás hamis. Most egy másik hasonló rendezvény nem nagyon tetszik az egyik újságírónknak. Micsoda do­log is az szerinte, hogy az ezeréves millenniumi ünnepségekre duplájá­ba került a tűzijáték, és még sorol­hatnám. Arról nem szól ma már a fáma, hogy a régi szép május 1-jék és egyéb kommunista parádék mennyibe kerültek az adófizetők pénzén, és akkor még nem is be­széltem az április 4-i díszszemlék­ről... Igaz, akkor nem á tömeg látta a tűzijátékot és minden idők leg­szebb kulturális és nemzeti rendez­vényeit, mint most augusztus 20- án, hanem a tribünökön pöffeszke- dő elvtársak nézték felülről a kive­zényelt tömegeket. Ezért volt az idé­zett cikk sokak számára nem csak egyszerűen Rénes, hanem egyene­sen „rémes" is. Petrovszky Mátyás Eger, Petőfi a 12. * Tisztelt uram! Nem gondolom, hogy a millen­niumra tekintettel bármelyik álla­mi - azaz közpénzből fenntartott - szerv felelőtlenül költekezhet, s mondjuk dupla annyit fizethet ki egy tűzijátékra, mint amennyibe az máskülönben kerülne. Azt pe­dig főleg nem hiszem, hogy az érintett álami szerv vezetője eltit­kolhatja: mire mennyit költöttek a közpénzből, vagyis a mi befizetett forintjainkból. A helyzet az ugyanis, hogy az ajándékot (az ünnepségsorozatot) nem az aján­dékozó (az Országimázs Köz­pont), hanem a megajándékozott (a magyar társadalom) finanszí­rozta. A „régi szép május elsejékért” én nem hullatok könnyeket. Ép­pen az azokat idéző mai gyakorla­tot tettem szóvá. Úgy tűnik, a párt­állam nem vész el, csak átalakul. RÉNES MARCELL Tisztelet és búcsú Tisztelettel kívánok adózni az előtt a hatalmas teljesítmény előtt, amivel másfél év alatt létre­jött „Az egri színház új arca” (Heves Megyei Nap, 1997. no­vember 7.) Persze, ehhez el kel­lett takarítani azt, ami már ott ál­lott, s így most az megsemmisült. Ettől búcsút venni annak, aki az eltüntetettben szellemi gyerme­két gyászolja - mint én -, talán érthető és jogosnak tekinthető. Másfél év rövid idő egy ilyen, most már hárommilliárdosnak mondott (Heves Megyei Hírlap, 2000. május 5.) munkához, még akkor is, ha „az 1904-es állapoto­kat igyekszenek visszaállítani”, ami meglehetősen primitív álla­potokat jelent, és konkrétan ép­pen azt, ami miatt 1959-ben az egész akkori építményt használ­hatatlansága és életveszélyessé­ge miatt a megyevezetés döntésé­re végleg fel kellett számolni. Hogy a kitűzött feladat és a meg­célzott határidő ilyen sebességű rohammunkát követel, már ak­kor gyanítható volt, amikor a he­lyi lap (Heves Megyei Nap, 1997. november 13.) arról adott hírt: már néhány napja kiadták az épí­tési engedélyt is! Pedig az új ter­vek - amire az engedélyt megad­ták - még készen sem voltak, csak megrendelés nélküli skic­cek, afféle látványtervek álltak rendelkezésre, ahogy dr. Jakab István és dr. Vass Géza nyilatkoz­ta. De a mégis kiadott engedél­lyel szembeni fellebbezésem le­hetetlenségéről látványos nagy­betűs című cikkben tájékoztat a helyi sajtó: „Mányoky László nem ügyfél”. (Heves Megyei Nap, 1997. december 23.), sőt ....Szerzői szellemi alkotásokhoz f űződő jogait esetleg polgári bí­róság előtt érvényesítheti”, ajánl­ják ugyanitt. Most ebben a „THÁLIA SZEN­TÉLYE” címet viselő lapmellék­letben (Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus 19.) Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke emel­kedett hangvételű ünnepi kö­szöntőjében így ír: „A teátrum tervezői - az alapfunkciók szem előtt tartásával - a rekonstrukció során megőrizték az eredetit, meghagyták a '60-as évek stílus­jegyeit, s erre építve megtervez­ték a harmadik évezred megyei színházát”. Jó szándékú, tiszta beszéd ez, még akkor is, ha kér­dezhető lenne: miből, mennyit és hogyan. A polgármester nyi­latkozatrészlete is ilyen, mikor ezt mondja: „Az teljesen termé­szetes, hogy meglehetősen szub­jektív annak a megítélése, kinek mennyire tetszik az új színház, avagy éppen nem ilyenre gon­dolt”. Itt meg azt kérdezem: ■ugye, a szubjektivitást Polgár- mester úr visszamenőlegesen is gondolja? Más hangot üt meg a színi­igazgató, aki „színházépítődként mutatja be magát és gazdag élet­útját. Augusztus 1-jén lettem színházigazgató, és szeptember­ben már megvoltak a tervek az átépítéshez” - mondja a tettek kétségtelenül dinamikus embere. A sorokból kiderül, hogy az a szeptember, amikor már készen voltak a tervek, négy éve, tehát 1996-ban lehetett. Beke úr épí­tészpartnere, Bodonyi Csaba más dátumokat rögzít, de ez lé­nyegtelen, sokkal lényegesebb ez: „A mai napig hálás vagyok mindazoknak, aldk a megyében és a városban a nagy feladat mel­lé állították az illetékeseket. S azért is, mert ez a nemes akarat utóbb az önkormányzati válasz­tásokat követően is folytatódott. Itt is lenne, de nem olyan szelíd kérdeznivalóm. Nevezetesen, hogy éppen az illetékesek nem állottak a nagy feladat mellé, s külön mások kellettek ahhoz, hogy odaállítsák őket? És ez az odaállítás még a választásokon is átívelő hatású volt? Nem az ész­szerű, és az én eredeti tervezői támogatásomat is bíró, 1990-ben Kiss Sándor akkori igazgató által kifejtett fejlesztő terjeszkedés volt a tolóerő, hanem egyfajta el­hivatottság és predesztináció ér­zete, ami mellé az illetékest kü­lön oda kellett állítani? Nem lenne érthető, ha valaki a saját művével nem lenne elége­dett és nem lenne büszke rá. Ez a mai, de a korábbi alkotókra egy­aránt vonatkozik, de hogy valaki úgy igyekszik már egyébként is egetnyaldosónak feltüntetett si­kerét nagyítani, hogy a másikat, az összevethetőt nemcsak eltün­teti, de emlékét is leszólja, bi­zony, ez nem szép dolog. Az in­terjú képillusztrációjában az énáltalam tervezett színház ké­pe, nyilván a gazda által adoga­tott reklámlogókkal díszítve, ezt az aláírást kapta: „Ezt az épületet hívták szoc-reál színháznak”. Ez már nemcsak nem szép dolog, hanem árulkodik is arról, hogy annak, aki ezt odaírta, fogalma sincs a „szoc-reál” mibenlétéről. Az otromba tévedést Böjthe Tamás Ybl-díjas építész már helyretette (HMH, 2000. au­gusztus 24.). Nincs mit monda­ni róla. Az Országos Műemlékvédel­mi Hivatal 1992. november 13. és 1993. január 31. között bemu­tatott kiállítása és 176 oldalas gazdagon illusztrált katalógusa erről szól. Nem az én elpusztult színhá­zamhoz tartozik, de a hatása imhol mégis tapintható, illetve olvasható: amit utálunk, az szoc- reál, ha igaz, ha nem. Az említett kiállítás egyik tudományos dol­gozatában olvasható, hogy a szoc-reál formakészletét a legál­talánosabban véve az eklekticiz­musból vette át. A kiállítás kata­lógusa kb. 600-800 szoc-reál épí­tészeti és urbanisztikai tervet mutat be, és 30-40 elkészült és szoc-reálban fogant épületet. Mert több igazán ilyen nem épült. Azokat, amelyekre utólag és menet közben rakattak ablak­kereteket, párkányokat, vakolat- és gipsz-ornamentikát, arányaik miatt nem lehet igazi szoc-reál- nak nevezni. Építészeti ruháza­tuk csak jelmez, és Magyarorszá­gon talán az egyetlen művészeti ág volt az építészet, ami ilyen­olyan kifogásokkal ellen tudott és mert állni a szoc-reál teljes tér­hódításának. Szerencsére a magyar építé­szetnek volt egy nagyszerű tu­dós vezéralakja: Major Máté akadémikus professzor, aki szembe mert szállni Révaival, és így a szoc-reál nem tudott az egész pályán eredményesen tá­madni. Aztán a XX. szovjet pártkong­resszus betett Sztálinnal együtt a szocialista realizmusnak is. Nem a Lomonoszov Egyetem vagy a metró stílusában épül már sem a KGST-palota, sem a Kalinyin sugárút hatalmas kubusai, a Kreml kellős köze­pén emelt kongresszusi palota meg egyenesen világszám. Akkor hát az én Gárdonyi színházam lett volna fogantatá­sakor az egyetlen, még mindig makacsul szocreálkodó alkotás? Ebben a „diagnózisban” akkora a baklövés, mintha valaki a tbc- ről azt nyilatkozná, hogy az va­lamilyen lábgomba. És még annyit: az 1960-as építés az omladozó, betiltott működésű nyári színkör helyén egy állandó társulatot feltétele­ző korszerű színház igényével történt, és nem egy unatkozó, műveletlen tervező, vagy egy ötlet- és önkénygazdag szín- igazgató terve alapján. A terve­zés és építés a helyi vezetés akaratát és valamennyi hatóság jóváhagyását bíróan történt. És ha a jogállamiságból fakadó jog­folytonosságot is számításba vesszük - ahogy Beke úr is szó­lott a választásokról -, az egész „meghasonlást” a megye min­denkori vezetői körén belülinek kell gondolni. Ugyanis úgy tű­nik, megye mindig lesz, jogfoly­tonosan, de a színigazgatók pá­lyázattal nyernek (általában) posztot, s hátha újabb pályázók vannak a láthatáron, akik szíve­sen jönnének a „készre”? Akkor újabb predesztináció lép színre? Nekem, mint egyik „holló­nak” a másik „holló”, a köz­mondással ellentétben kivájta a szemét, de ezt én nem viszon- zom. Az új műről csak annyit mondok, amennyit a polgár- mester úr mondott: biztosan lesz majd, akinek tetszik. De hogy ez lenne a harmadik évez­red építészeti nyelve, én kétlem. Mányoky László Köszönet a támogatóknak Az Andomaktályán működő Ér­telmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetség Védő­otthonában felnőtt értelmi fo­gyatékosokat gondozunk. Az otthon lakói szeptember 11-13. között egy háromnapos élmény­dús, programokkal teli kirándu­láson vettek részt Sóstón. Egy ilyen kirándulás hozzájárul ah­hoz, hogy az értelmileg sérült emberek egészséges társaikhoz hasonló életet élhessenek. Ez­úton szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak, akik ezt lehetővé tették számunkra: a Pa­noráma Rt. teljes vezetőségé­nek, akik mikrobuszukat önzet­lenül rendelkezésünkre bocsá­tották. Az otthonban lakó, moz­gásukban is korlátozott szemé­lyek számára e felajánlás nélkül ez az utazás nem valósulhatott volna meg. Berend Károlyné szülőnek a szervezésben való lelkes munkájáért. Az otthon la­kói és dolgozói nevében külön köszönjük Bóta Kálmánnak, a Bóta Elektronic Kft. vezetőjének önzetlen segítségét. Az ő anyagi támogatásával válik lehetővé a védőotthon épületének felújítá- sa, állagának megóvása. _____■ F ut a Makiár Augusztus 17-én a Fut a Makiár elnevezésű futóversenyt az alábbiak támogatták, akiknek ezúton is köszönjük nagylelkű adományaikat, illetve munkáju­kat: Darvas Andor (Szerencsejá­ték Rt.), Numan Pékség, Parádi Róbert (Royal Cukrászda), Ró­nai Péter, Lőrincz Zoltán és fele­sége Krupa Andrea, Borostyán virág-ajándék, Sárosi Lászlóné, Sike Ferenc, Karanyicz István, Szuromi Attila, Csiky Sándor, Birinyi Ferencné, Havasi László, Makiári Attila, Vándor söröző, Temesvári György (Kecsege bü­fé), Balatoni János (Balcsi büfé), Szerencsiné Hodos Ágnes, Makiári Repülőtér, Hanuszik Csaba. Kovácsné Farkas Zsuzsanna Makiár, Általános Iskola Megmentették az életem Szeptember 4-én a délutáni órákban eszméletvesztéssel járó rosszulléttel szállítottak kórház­ba. Ezúton szeretnék köszöne­tét mondani a rohammentővel érkezőknek, s azoknak, akik ott voltak, elláttak, hogy minél előbb kórházba kerüljek! Nem utolsósorban a neurológiai osz­tály orvosainak és ápoló sze­mélyzetének lelkiismeretes munkájukért. Kívánok nagyon jó egészséget munkájukhoz, és még sok sikert. Tajti Jánosáé Eger, Attila u. Indultunk, futottunk, visszatértünk... Több mint száz, iskolánkban (Me­zőgazdasági Középfokú Szakokta­tási, Továbbképző és Szaktanács- adó Intézet) tanuló lelkes fiatal hangos üdvözlése köszöntötte kis futócsapatunkat Pétervására hatá­rában, és kísérte egészen a polgár- mesteri hivatalig. Mi kilencen arra vállalkoztunk, hogy körbefutjuk megyénket, érintve azokat a telepü­léseket, ahol középfokú oktatási in­tézmény található. Millenniumi év­fordulónk alkalmából köszöntöt­tük e hat település polgármesterét, akik nagy örömmel fogadtak ben­nünket. Á futásunk másik célja az volt, hogy minél több fiatal álljon be hozzánk futni, tetszőleges távra. Az eredmény minden várakozá­sunkat felülmúlta. A 43 település érintése során 1049-en tartottak ve­lünk. Ez óriási erőt adott számunk­ra. A középiskolák közül köszönet a mátrafüredieknek és a hevesiek­nek, akik hosszabb távon kísértek bennünket. Egerben a hallássérült gyerekek futottak velünk. Köszön­jük a rengeteg üdítőt, a viszneki al­mát, a dormándi nyugdíjasklub út menti terített asztalát, a bekölceiek kedvességét, és még sorolhatnám megyénk településeinek összefogá­sát. Őszinte elismerés és hála támo­gatóinknak: a Heves Megyei Köz­gyűlés Sportbizottságának, a helyi önkormányzatoknak és iskolánk­nak. Két helyi főszponzorunknak: ifj. Eged Istvánnak (Kakas Fogadó) és Szántó Lászlónak (Pannon Bentomit Kft.). Köszönjük a Salus, és a Juhász és Farkas Nyomda se­gítségét, valamint a rendőrség pél­dás útbiztosítását. Külön köszö­nöm a nyolc diákunknak, hogy ki­tartottak velem, és együttes erővel sikerült ezt a közel 250 kilométert teljesíteni. Szabó József tanár Futók balról, elől: Berecz Barnabás, Váradi Richárd, Szabó József, Csetényi Lóránt, Monoki Róbert, - hátul: Bartók Gábor, Monoki Péter, Radios István, Kovács Péter. FOTÓ: EGED JÁNOS Mennyi is az a 20 százalék? Az egészségügyben dolgozók az Országgyűlés költségvetési vitája után, dr. Gógl Árpád egészség- ügyi miniszter úr tv-ben tett beje­lentéséből értesültek arról, hogy 2001. január 1-től a minimálbér bruttó 40 ezer Ft lesz, ami az ága­zat dolgozóinak kb. 2/3-át érinti. Ez „lefordítva” annyit jelent, hogy azok a szakképzett dolgo­zók, akik legalább 20 évet tevé­kenykedtek ezen a területen, ill. felsőfokú végzettségük van, csak bruttó néhány %-ot kaphatnak? Az emelt minimálbér szintjé­nek elérése - annak vonzataival -, mint a kötelező munkaidőn tú­li munka (ügyelet, műszakpótlé­kok), a törvény szerint az alapbér függvényében adandók, így a re­latíve magasabb bérbeállásúak- nak alig marad a 20%-ból. Üdvözöljük és támogatjuk a 40 ezer Ft-ra történő minimálbér­emelést, ami nagyon jelentős a korábbiakhoz képest, de így is szerény megélhetést tud biztosí­tani, hiszen időközben jelentő­sen drágult az energia, a kenyér, a tejtermékek, a hús ára stb. Remélhetőleg gondolnak rá a döntéshozók, hogy ideje lenne bevezetni a közalkalmazás terü­letén a diplomás minimálbért! így elkerülhetők lennének azok a döbbenetes torzulások, ame­lyek az év elejétől csak növeked­ni fognak. A szakképesítés nélküli kezdő bruttó 40 ezer Ft/hó juttatást kap, a tudományos fokozattal is rendelkező, nyugdíj előtt álló egyetemi végzettségű (a jelenlegi bértábla szerint) bruttó 99 ezer forintot. Reméljük, a korrekció nem marad el! Dr. Habis Györgyné EDDSZ vez. tag, „Instrument” Asszisztensek Érdekvédelmi Egyesülete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents