Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-02 / 231. szám

Heves Megyei Hírlap - 5. oldal í ■■ 2000. Október 2., hétfő PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE Fiatalok a fiatalokért A FIB színes programokat szervez PÉTERVÁSÁRA Az elmúlt hét pénteken ismét fer­geteges bulit szervezett a Fiatal Baloldal Pétervásári Szervezete a helyi Művelődési Házban. Mint azt a szervezettől már megszokhattuk, ebben a tanév­ben is rengeteg programot kínál­nak a város ifjú nemzedékének. Kiss Helga, a FIB helyi elnöke el­mondta: október 21-én első alka­lommal rendeznek sakkversenyt, melyre minden érdeklődő és játé­kos kedvű benevezhet, nemtől és kortól függetlenül. A rendezvé­nyen a legügyesebbekre értékes ajándékok várnak, melyeket Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés, és egyben a Megyei Sakkszövetség elnöke ad majd át. A megméretés­re október 10-ig lehet nevezni a FIB Pétervásáránál, a Kossuth út 1. szám alatt. Természetesen nem maradhat el november 3-án a már hagyomá­nyos Halloween-party. A népszerű rendezvényre egy országos FIB- vezetőt is várnak a szervezők. Új­donságnak számít, hogy decem­berben Mikulás-szolgálatot is indí­tanak a fiatalok. Rendelésre bár­hová ellátogat a FIB-télapó két krampuszával, ezenkívül a hátrá­nyos helyzetű gyermekeket ünnep­ségre invitálják majd a Művelődé­si Házba, ahol kisebb ajándékok is várnak a kicsikre. Az év végén, előreláthatólag december 29-én pedig élő szilvesz­teri bulival zárják az évet. ELEK Recsken a felújított Bányász Művelődési Házban kapott helyet az az állandó kiállí­tás, amelyen különleges ásványok és bányatörténeti dokumentumok láthatók. Az értékes gyűjtemény naponta látogatható. fotó: ötvös imre Korszerű műszerek, kiváló szakemberek Parádfürdő Betegnek lenni nem jó, kórházba kerülni még kevésbé. A legtöb­bünket heveny pánik fogja el, ha arról értesülünk: kikerülhetetlen a kórházi kezelés. A Parádfürdői Ál­lami Kórház azon kevesek közé tartozik, ahol a rossz tapasztalata­ink során rögződött negatív be­idegződések már a környezet lát­tán is oldódni kezdenek. A szana­tóriumi légkör, a tiszta levegő, az intézményt körülölelő árnyas, li­getes parkok eleve nyugtatóan hatnak, s ha a kórház küszöbét is átlépi az ember, az üyenkor szoká­sos szorongás is hamar csökken. Az intézmény főigazgató főor­vosa, dr. Misz Irén írisz meggyőző­déssel vallja, hogy ma már az egészségügyben csak úgy lehet versenyben maradni, ha a lehető legjobb szakembergárdával, kivá­ló műszerekkel, kulturált környe­zetben fogadják a betegeket. Ter­mészetesen mindez rengeteg munkába és pénzbe kerül, ám a befektetés előbb-utóbb megtérül. Az idén tavasszal átadott új reha- biütációs szárnyban hotelszintű el­látásban részesülnek a gyógyulni vágyók. A közel egy éve működő endoszkópos labor, az ugyancsak idén beszerzett legmodernebb ult­rahangos készülék hozzájárulnak a kíméletes, gyors és pontos vizsgá­latokhoz.- Nem titkolt célunk, hogy sze­retnénk a szolgáltatásainkat eladni - mondja az igazgatónő. -Komoly marketingmunkába kezdtünk, s folyamatosan kötjük a biztosítók­kal a szerződéseket. Máris nagy az érdeklődés, számos cég igényt tar­tana a rehabilitációs részlegünkre. Hamarosan az onkológia rehabili­táció tárgyi és személyi feltételei is megteremtődnek. A bodonyi óvodások műsora külön örömet szerzett a nézőknek FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Méltóképpen emlékeztek a bodonyiak 725 éves múltjukra is visszatekintettek Bodony Augusztus 20-án háromnapos programsorozat kere­tében emlékeztek meg a bodonyiak a falu fennállá­sának 725 éves évfordulójától Ez alkalomból olyan rendezvényeket szerveztek a helybeliek, amelyekre a didergős őszi napokon is örömmel emlékeznek vissza. Lévainé Béres Magdolna, az önkormányzat kulturális bizottságának tagja úgy fogalmaz, hogy különösen emlékezetes marad az első alkalommal megrendezett bodonyiak találkozója, amelyen csak­nem százharmincon vettek részt. Akadtak olyan el­származottak, akik negyven éve nem látták egy­mást, s most könnyek között elevenítették fel a gye­rekkor, a fiatalság legszebb pillanatait. A résztvevők úgy döntöttek, hogy jövőre megismétlik a múltidé­ző randevút. Ugyancsak megindító élményt nyújtott az 1948-ban Bodonyban forgatott Mezé Próféta cí­mű film bemutatója, amelyre zsúfolásig megtelt a nézőtér. A lassan húsz éve nem működő moziban talán fénykorában sem voltak ennyien. A régi kópia itt-ott elmosódott, ám a nézőket ez sem zavarta, hi­szen a filmkockákon viszontláthatták magukat gyer­mekként. Az esti zenés szórakoztató programokon ugyancsak rengetegen vettek részt. Az ekkor rendezett folklórfesztivál, a környékbeli hagyományőrzők és a bodonyi Kenderszer együttes ugyancsak fergeteges sikert aratott. Az erre az alka­lomra rendezett viselettörténeti kiállítást is szép számmal tekintették meg. A bodonyi viseletekből álló tárlat szeptember 24-ig várta a látogatókat. Ezen a napon újabb je­les ünnepen vehettek részt a helybeliek. A bodonyi búcsú időtlen idők óta az év egyik leg­nagyobb családi rendezvénye. Ilyenkor hazatér­nek a rokonok, ismerősök, barátok. Az idei bú­csú azonban más szempontból is emlékezetes marad. Ekkor hozta el a kormány millenniumi emlékzászlaját Arnold Mihály altábornagy a fa­lunak. A római katolikus templom már délelőtt 10 órakor megtelt az ünneplőkkel. Az ünnepi meg­emlékezés az óvodások előadásával kezdődött, majd az általános iskolás diákok színvonalas, je­les történelmi eseményeket felidéző összeállítását hallgathatták meg a jelenlevők. Az emlékzászló átadását követően a megye zászlaját vehette át a község polgármestere Kovács Mártontól, a megyei közgyűlés tagjától. Az emlékzászlót Arnold Mihály altábornagy adta át a falu polgármesterének, Borsos Lászlónak FOTÓ: ÖTVÖS IMRE MILLENNIUMI EMLÉKNAP. Erdőkövesden október 6-án, délelőtt 10 órakor a helyi kato­likus templomban ünnepi szentmise keretében adja át dr. Kara Pál államtitkár a mil­lenniumi emlékzászlót a falu polgármesterének, Földi Gyu­lának. A megye zászlaját Sós Tamás, a Heves Megyei Köz­gyűlés elnöke hozza el a tele­pülésnek. Október 7-én hely- történeti kiállítás nyílik a mű­velődési házban, majd kósto­lóval egybekötött méhészeti kiállításra várják az érdeklő­dőket. A szüreti felvonulás délután 1 órakor kezdődik. Vasárnap a helyi gazdák rész­vételével tartanak szakmai konzultációt, melynek vendé­ge dr. Bálint György lesz. IDEGENFORGALMI FEJ­LESZTÉS. Október 4-én, szerdán délután 2 órakor Pétervásárán, a Keglevich- kastély felújított dísztermében rendezik meg azt a kistérségi tanácskozást, amelyen a térség idegenfogalmi fejlesztésével kapcsolatos kérdések kerül­nek napirendre. A résztvevők áttekintik a kínálkozó pályá­zati lehetőségeket, s egyezte­tik a további együttműködést. A rendezvényen jelen lesz dr. Várhelyi András, a Független Kisgazdapárt frakcióvezető­helyettese. FOLYAMATOS KEZELÉSEK. Mátraderecskén a nyár folya­mán újították fel és bővítették egy új kezelőrészleggel a szén­dioxid szárazfürdőt, közismer­tebb nevén a mofettát. Idén elő­ször a tél folyamán sem kell szüneteltetni a kezeléseket, mi­vel a fűtési szezon kezdetére szeretnék megoldani a gáz be­vezetését. A bővítés következté­ben naponta kb. 100 beteget ké­pesek fogadni a gyógykomplex- umban. TÁNCTANULÁS. A Pétervásárai Művelődési Ház­ban szombaton délutánonként olyan fiatalok jelentkezését vár­ják, akik szeretnének a hipp- hopp és a funky táncok forté­lyaival megismerkedni. A fog­lalkozások délután fél kettőkor kezdődnek. Herczeg Kata horoszkópja 2000. október 2-8. (Telefonon 88 Ft/perc + 6,60 Ft áfa kapcsolási díjért hívható) KOS (III. 21. -1». 20.) Tel.: 0690-230401 Szerelem: Kicsit feszült a hangulat az otthonában. Az ön hozzáállá­sán múlik, hogy tartós vagy csak átmeneti lesz-e ez az állapot. Hi­vatás: Nincs könnyű helyzetben, mert az üzletfelei és kollégái (akar- va-akaratlanul) „keresztbe tesz­nek”, csak akkor lesz változás, ha keményen a sarkára áll! IKREK (V. 21. - VI. 20.) Tel.: 0690230-403 Szerelem: A hét első három napja kedvez a párkapcsolatnak. Még a vitás helyzeteket is könnyen ren­dezheti kedvesével. Hivatás: Ah­hoz, hogy a legmerészebb ötlete is valóra válhasson, alaposan fel kellene mérnie a terepet, kikre számíthat, és jól kell kiválasztani az időpontot, amikor belekezd. OROSZLÁN IVII. 23. - Vili. 23.) Tel.: 0690230405 Szerelem: A más­kor oly híres önbi­zalma most romokban hever, talán mert kosarat kapott valakitől. Ne bánja, hogy így alakult, nem voltak egymáshoz illöek! Hivatás: Két­kedve fogad egy kedvező ajánla­tot, mert fél a csalódástól. Pedig valóban kedvező fordulatot hozna a karrierjében. MERLEG IIX. 24. - X. 23.) Tel.: 0690230407 Szerelem: Titok­zatos hódoló tűnik fel a láthatáron. Épp ez a titokza­tosság vonzza hozzá egyre erő­sebben. Hivatás: Most, hogy vég­re lazíthatna, valahogy egyre ne­hezebben találja a helyét. Új kihí­vásra vágyik, ahol megcsillogtat­hatja tehetségét. NYILAS IXI. 23. - XII. 21.) Tel.: 0690230409 Szerelem: Csön­des, eseményte­len napokra számíthat, de épp ezt élvezi majd, hogy az érzelmek te­rén minden olyan egyszerű és át­tekinthető. Hivatás: Mivel képte­len nemet mondani, ne csodál­kozzon, hogy a munkahelyén min­denki „önre száll”, és százfelé kell szakadnia, annyi a teendője. VÍZÖNTŐ II. 20. - II. 20.) Tel.: 0690230-411 Szerelem: Igazán kedveznek a boly­gók érzelmi életének, a héten ki sem kell mondania kívánságát, a kedvese olvas a gondolataiban. Hivatás: Ha megtalálja a megfele­lő kiskaput, hamarabb el tud jutni a célhoz. Ha nem, akkor bizony több hétre fennakad a bürokrácia akadékoskodásán. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Tel.: 0690230-402 Szerelem: Kicsit feszült a hangulat az otthonában. Az ön hozzáállá­sán múlik, hogy tartós vagy csak átmeneti lesz-e ez az állapot. Hi­vatás: Nincs könnyű helyzetben, mert az üzletfelei és kollégái (akar- va-akaratlanul) „keresztbe tesz­nek”, csak akkor lesz változás, ha keményen a sarkára áll! RAK (VI. 22. - VII. 22.) Tel.: 0690-230-404 Szerelem: Az ott­honával kapcsola­tos dolgok kerülnek előtérbe a hé­ten. De a család, a gyerekek mel­lett időt szakíthat egy titkos rande­vúra is, amiből ha nem is lesz foly­tatás, akkor is sokáig megerősíti önbizalmát. Hivatás: A technika ördöge a héten önnel játszik, és mindent összezavar. SZŰZ IVIII. 24. - IX. 23.) Tel.: 0690230-406 Szerelem: Mivel képtelen az ala­koskodásra, előbb-utóbb fény de­rül a botlására. De ez sem érdek­li, mert az új érzés teljesen hatal­mába keríti. Hivatás: Mostani anyagi gondjain a túlmunka már nem segít. Alighanem át kellene gondolnia, mik azok a kiadások, amelyeket át tud csoportosítani. SKORPIÓ IX. 24. - XI. 22.) Tel.: 0690-230-408 Szerelem: A kelle­mesnek induló hetet partnere egyetlen megjegy­zéssel megmérgezheti. Társa rosszkedve önre is átragad, és csak egymás haragját gerjesztik. Hivatás: A lendületes hétkezdés valami miatt megfeneklik. Semmi nem bosszantja jobban, mintha tétlenül kell várakoznia. BAK (XII. 22. -1.19.) Tel.: 0690230410 Szerelem: Csü­törtöktől fordulatot vehet az élete. Több lesz az önbi­zalma, és akár kezdeményezni is kész, hogy meghódítson valakit. Hivatás: Nehezen jut egyről a ket­tőre, ami akaratából fakadó ne­hézkességének köszönhető. A túlzott óvatosság ezúttal kerékkö­tője lehet a szerencsének. HALAK III. 21. - III. 20.) Tel.: 0690-230-412 Szerelem: Új kör­nyezetben új is­merősökre tehet szert, s köztük nemcsak igaz barátokra talál, de talán életre szóló társra is. Hiva­tás: Változás (átszervezésf várható a munkahelyén, ami kellemetlenül érinti, mert azok kerülnek jobb po­zícióba, akikről eddig is megvolt a véleménye.

Next

/
Thumbnails
Contents