Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-20 / 247. szám

UHU 2000- 0ktöber 20., PÉNTEK GYÖNGYÖS KÖRZETE Heves Megyei Hírlap - 5. oldal E S Nem figyelünk a tüdőnkre Gyöngyös és körzete- Tavaly a gyöngyösi tüdőgondozó megközelítőleg 31000 szűrést vég­zett el, ami azt is jelenti, hogy a fel­nőtt lakosságnak csupán a fele vett részt a vizsgálaton, s ez igen rossz arány - mondta érdeklődésünkre dr. Konlz Kaledin, gondozóvezető főorvos. Mint hozzátette, a tüdő­szűrés a TBC-s, illetve a daganatos megbetegedések esetében egy­aránt nagyban javítja a gyógyulás esélyét, ha még a tünetmentes idő­szakban felfedezik. A 30 ezerből mintegy 3 ezer esetet vizsgáltak to­vább, közülük 11-en bizonyultak TBC-snek, és 22 esetben igazollak rosszindulatú daganatot. Ezen a korán felismert esetekben a teljes gyógyulásra is esély van. A már pa­naszokkal jelentkező 14 TBC-s és 32 tüdőrákos beteg esetében ez az esély sokkal rosszabb. Azt is meg­tudtuk: a 18 és 30 év közöttieket kétévente, a dohányosokat, illetve a 30 évnél idősebbeket évente vár­ják szűrővizsgálatra, elsősorban a saját érdekükben. Megköszönték volna a segítséget a nyugdíjasok Nagyfüged A harmadik év egy gyermek életé­ben is fontos esemény, de így va­gyunk ezzel mi, idős emberek is. Örömmel mondhatom, hogy a mil­lennium évében, kisebb-nagyobb akadályok leküzdésével három éves led ez a kis társaság. Remélem, so­káig örülhetünk még az együtt el­töltött perceknek, és a jövőben is si­kerül szeretetben megmaradnunk - ezekkel a szavakkal köszöntötte a jeles esemény alkalmából a Barát­ság nyugdíjasklub tagjait és a szü­letésnapi rendezvény vendégeit Sipos Tibomé klubvezető. Az üd­vözlő szavak után felcsendült a Happy birthday ismerős dallama, majd a nyugdíjasok elénekelték himnuszukat. A klubvezető némi csalódottsággal a hangjában, azt is elmondta: az első közösen megün­nepelt születésnap nemcsak egy­más köszöntésére adott volna lehe­tőséget, hanem arra is, hogy a meg­hívott, azonban meg nem jelent polgármesternek, segítőknek és vál­lalkozóknak is köszönetét mondja­nak rendszeres támogatásaikért. Ezt követően Kabainé Katona Edit tanárnő a szeretet jelképes virágai­val köszöntötte az ünnepeiteket, végül ár. Kellő Ágnes, a település orvosa szólt néhány kedves szót az idősekhez. j. m. Ifjú tehetségek találkoztak Gyöngyös A Kolping Oktatási és Kulturális Központ Gárdonyi Géza halálának évfordulóján minden évben meg­rendezi az író nevét viselő vers- és prózamondó versenyt az általános iskola alsó tagozatos diákjai számá­ra. Az idei megmérettetésen tizen­egy iskola csaknem hatvan növen­déke bizonyíthatta tehetségét. A legjobb szavalók november 18-án az Egerben megrendezendő megyei döntőben képviselhetik majd Gyön­gyöst és környékét. A szakértő zsű­ri két korosztályban értékelte a kis­diákok szereplését. Az 1-2. osztá­lyosok közül Hegedűs Dorottya (Hort) lett az első. Második helyen Kovács Martin, a gyöngyöstarjáni általános iskola diákja végzett. A harmadik helyet Beríá Nőm (Kál­vária parti Általános Iskola) sze­rezte meg. A 3-4. osztályosok verse­nyében Pap Zsuzsanna (Kálvária parti Általános Iskola) bizonyult a legjobbnak. Második Tóth Soma (Felsővárosi Általános Iskola) lett. Harmadik helyet érdemelt a tar- namérai Major Gréta. _______jjl S egítség a nyelvvizsgához Gyöngyös A TIT szervezi a hazánkban első­ként államilag elismert nemzet­közi nyelvvizsgát, az ELC-t. Az „államilag elismertség” egyelőre az angol nyelvvizsgákra vonatko­zik, a többi nyelv (német, fran­cia, olasz) akkreditációja folya­matban van. A német nyelvvizs­ga államilag elismertsége e hó­nap végére várható. Az ezt meg- előzősen megszerzett ELC-ICC nyelvvizsga-bizonyítványok ho­nosítására (államilag elismertté tételére) is van lehetőség. A TIT Bugát Pál Egyesülete Gyöngyösön is folyamatosan szervez felkészítő tanfolyamokat a havonta sorra kerülő nyelvvizsgákra - tudtuk meg Németiné Füleki Eszter iro­davezetőtől. A nyelvoktatás illet­ve felnőttoktatás mellett konfe­renciák szervezésével is foglal­koznak, idén november 7 - 10. között Noszvajon rendezik meg a Regionális Környezetvédelmi Tudományos Konferenciát, 2001. januárjában pedig a borászati konferenciát szerveznek. ■ Szigorú szabályok a közterületen Gyöngyös A közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló rendelet már hatályba lépett, a legfontosabb új­donságokról illetve szigorításokról kérdeztük Nagy Józsefet, a közterü­let-felügyelet vezetőjét.- Általános szabály, hogy a köz­területet rendeltetéstől eltérően csak úgy szabad használni, hogy ez a szomszédos területek rendeltetés- szerű használatát ne zavarja. Az el­térő használat csak a tulajdonossal megkötött megállapodásban foglal­tak szerint, az abban meghatáro­zott díj megfizetése ellenében lehet­séges - mondta a szakember. Azt is megtudtuk, akadnak kivé­telek, nem kell megállapodást köt­ni, ha tüzelő vagy egyéb dolog táro­lása vagy rakodása történik és az igénybevétel ideje nem haladja meg a 24 órát. Ez vonatkozik az építő­anyagok, építéshez szükséges szer­kezetek elhelyezésére is, de e tevé­kenység a forgalmat, közlekedést nem zavarhatja. Üzemzavar elhárítása esetén a közterület igénybevétele nem ha­ladhatja meg a 72 órát, és az erede­ti állapot helyreállításáról a levonu­lást megelőzően gondoskodni kell. Ha valaki érvényes megállapo­dással rendelkezik a közterület el­térő használatára, köteles azt a helyszínen tartani, ellenőrzésre fel­mutatni. Abban az esetben, ha a közterületet a megállapodástól elté­rő módon vagy engedély nélkül használja, a szabálysértés jogkö­vetkezményein túl pótdíjat is kell fizetni, ami az egyébként fizetendő díj ötszöröse. A közterület használatára vonat­kozó igényt legalább harminc nap­pal az igénybevétel előtt a Város­üzemeltetési Igazgatóságon kell be­jelenteni, ahol minden információt megadnak az érdeklődőknek. Tilos közterületen szeszesitalt árusítani és fogyasztani, továbbá ­a piacok kivételével - idényjellegű mezőgazdasági termékeket árusíta­ni. Közterületen rendezvény csak akkor tartható, ha az igénybejelen­tésben megjelölték a rendező sze­mélyét, aki az egész rendezvényért felelős és csatolták a rendezvény szervezésére jogosító okirat máso­latát. Üzemképtelen gépjárművet csak abban az esetben lehet - legfeljebb 30 napig - közterületen tárolni, ha arra megállapodást kötöttek. Aki a közterületek rendeltetéstől eltérő használatára, a közterületi árusításra és fogyasztásra, a reklá­mok elhelyezésére, a közterületi rendezvényekre, a zöldterületek használatára és a járművek tárolá­sára vonatkozó szabályokat meg­szegi, továbbá aki mozgáskorláto­zottak részére kijelölt parkolót foglal el, szabálysértést követ el és 30 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújt­ható. __________________________________(SUHA) M agyar, lengyel: két jó barát Mátrafüred A Vadas Jenő Erdészeti Szakközép- iskolában nemrégiben Lengyel- Magyar Napot tartottak, s ebből az alkalomból megalakult a Magyar- Lengyel Baráti Társaság, melynek első ünnepi ülésén Grzegorz Lubczyk lengyel nagykövet is részt vett. Az intézmény igazgatója, Si­mon László elmondta: nem kizáró­lag az iskola keretein belül képzelik el a társaság működését, sőt, a tag­ságot nem szeretnék „csak” Mátrafüredre korlátozni. Örömmel fogadnak mindenkit, aki úgy érzi, szívesen részt venne a baráti társa­ság tevékenységében, illetve szeret­ne hozzájárulni a két nép kapcsola­tainak erősítéséhez. ■ Nem csupán a szakma köt össze. A lengyelországi Lesko város erdészeti iskolájának kürtösei is emelték az ünnep fényét _____________ fotó: suha péter H elytörténet, a környékbelieknek is Gyöngyös A helytörténeti vetélkedőt 1992 óta minden évben megrendezik a vá­rosban. A szakmai előkészítésben a Mátra Múzeum és a Vachott Sán­dor Városi Könyvtár dolgozói mű­ködnek közre, a versenyt a polgár- mesteri hivatal Intézmény-felügye­leti és Ellenőrzési Igazgatóság bo­nyolítja le. Az idei vetélkedő témá­ja: Magyar századok a Mátraalján a honfoglalástól 1526-ig. A versenyen az általános iskolás korcsoportban - az Arany János Általános Iskola kivételével - a vá­ros általános iskolái mellett részt vesznek a nyolcosztályos gimnázi­um tanulói, valamint a mátrafüre- di Hanák Kolos Általános Iskola csapata is. Új színfolt a vetélkedő­sorozat történetében, hogy a mil­lenniumi évre való tekintettel a kör­nyező települések általános iskolás tanulói is versenyre kelhettek. A csapatok írásos munkájukkal biztosították nevezésüket a vetél­kedőre, a Mátraalja várainak (Benevár, Markazi vár, Kisnánai vár stb.) útikalauzszerű bemutatá­sát, illetve az iskolájukhoz közel eső templom értékeinek ismerteté­sét kapták feladatul. Mint Kaposváriné Körösi Ágota, az igazgatóság munkatársa la­punknak elmondta: a zsűri előze­tes értékelése szerint többségében érdekes, színes pályamunkák szü­lettek. Külön kiemelésre méltóak a kiemelésre méltóak azok, amelye­ket a gyerekek saját fotóikkal, raj­zaikkal, egyéni elképzeléseikkel készítettek el. A rendezők örömére valamennyi gyöngyösi középiskola csapata jelentkezett elküldte a ve­télkedőre. A csapatoknak egy-egy Árpád­kori emléket kellett felkeresniük és maximum 10 oldal terjedelem­ben bemutatni annak történetét, fotók, rajzok, mondák felhaszná­lásával. Többek között a Feldebrői plébánia-templomot, a Benevárat s a Gyöngyöspatai plé­bánia-templomot mutatták be a csapatok, igen színvonalas mun­káikban. Az írásbeli forduló pontszámait november 9-én, a városi döntőn is­mertetik. A szervezők - a szponzo­ri támogatások, az Oktatási, Ifjúsá­gi és Sportbizottság, továbbá a Kul­turális és Idegenforgalmi Bizottság segítségével - a diákok, a felkészítő tanárok és a zsűri munkáját érté­kes ajándékokkal, valamint egy millenniumi meglepetéssel hono­rálják majd. PATIKA. A gyöngyösi Kígyó Gyógyszertár (Fő tér 15.) e hét vé­géig tart ügyeletet, a következő héten, egészen október 29-ig a Richter Gyógyszertárban (Hanisz tér 1.) szerezhetik be sürgős eset­ben a medicinákat. VÉRADÁS. A Magyar Vöröske­reszt gyöngyösi területi szervezete október 24-én, kedden 9 és 15.30 óra között a Kolping Oktatási és Kulturális Központban tart kiszál- lásos véradást. GYÖNGYÖSSOLYMOS. A köz ség első és második világháborús halottainak emlékműve újabb márványtáblákkal bővül, amelye­ken már helyet kapnak a világégé­sek során elesett katonák nevei is. A helybéli vállalkozók által felújí­tott és kiegészített emlékművet október 29-én avatják újra. SZABADEGYETEM. A Kolping Oktatási és Kulturális Központban ma 17 órától a Bocskai Szabad- egyetem keretében Szentmihályi Szabó Péter író, költő, műfordító tart előadást Baloldal-jobboldal, li­beralizmus és konzervativizmus címmel. Október 26-án 15 órakor pedig a versbarátok találkozóját rendezik meg a Kolping házban. MILLENNIUM. Október 27-én rendezik meg Visonta millenniu­mi emlékzászló átadási ünnepsé­gét. A rendezvény 13 órakor kez­dődik, ahol a kormány emléklo­bogóját dr. Szili Katalin, az or­szággyűlés alelnöke adja át. Az ünnepséget követő szentmise után felszentelik a helyi általános iskola névadójának, Szent-Györ- gyi Albertnek a település parkjá­ban elhelyezett szobrát. NÉVADÓÜNNEPSÉG. A gyön­gyösi Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola ma veszi fel ün­nepélyes keretek között Károly Róbert nevét. Reggel 9 órakor fel­avatják az intézmény címerét és a Károly Róbert emléktáblát. A program a Mátra Művelődési Köz­pontban folytatódik, ahol dr. Darkóczi István, az ELTE történe­lem tanszékének docense, az An­joukor szakértője tart előadást. Az érdeklődők eztán megtekinthetik Ülés Lajos Cantus Hungaricus cí­mű folk-rock operáját. GÁZKÉSZÜLÉK R-Ni ~ SZERVIZ ÉS MINTABOLT Szervizház Javítás, karbantartás. a megye egyetlen tizembe helyezés garanciáv al. Értékesítés: Fég-Unicál fali kombi THOMSON kazánok. Termoraax gázkazánok, Móra, Vesta. Bosch gáztűzhelyek. Márkaboltja Furángázkémény béléscső, Hep.,0 csőrendszer, iszapszűrők. Szerelői V kedvezmény. Gyöngyös, Csokonai u. 2. Gyöngyös, Koháry u. 22. (Jókai u. sarok) T: 37/313-404 (20323) Tel.: 37/500-181 Gyöngyös, Vahot Imre u. 8. Csapágyak, szimmeringek, ékszíjak, zégergyűrűk, o gyűrűk, flex korongok és egyéb műszaki cikkek, azonnal vagy rendelésre rövid határidőn belül. Nyitva: H-P 8-17-ig, Szó.: 8-12-ig Tel/Fax.: 37/313-744 (13426) HEVES HÍRLAP Terjesztéssel kapcsolatos kérdéseivel keresse Visztenvelt Pálné ügynökségvezetőnket a 06-37-309-167-es telefonszámon. VASÁRNAPI, ■* HEVESE HÍRLAP 2 I Sít IV FÜRDŐSZOBA A LEGNAGYOBB FÜRDŐSZOBA-SZAKÉRTŐ ahol önmagad lehetsz. Akciónk! 100% SIL-10% = SIL TISZTA A*teKHtfi6eH 100°/o-<k* tt SIL £'ündödjoÓÁHál vcUá/uxtjei ^widöáfofa, áenendejézteC. Uqy ÖAdyeqäniöl 10% étedoeytiéHyt «uUoUc. úfy OtuteÁ, U SIL tí&jt#. frvuiöajoáája (etet. Számoljon ......megéri! S IL Fürdőszoba Szalon Gyöngyös, Róbert K. u. 2/3. Tel./fax: 37/300-777 Nyitva: hétfőtől péntekig 8.30-18 óráig szombaton 8.30-13 óráig (16818) (22348) Gyöngyös, Kossuth L. | utca 19­Minién PIZERIA urától Cl ßamCtetto­22 óráig. Ingyenes házhoz szállítás! Jít üt m Női és férfi lábbelik óriási választékával várja kedves vásárlóit a Mariann Lábbeli- Gyöngyös, Vachot Sándor u. 3. a Nagytemplomtól 200 m-re Gy.pata irányában a Tutti Italdiszkonttal szemben. Folyamatosan érkeznek őszi-téli áruk! Ny.: H-P: 8.00-18.00 Szó.: 8.00-13.00 ami a lábat illeti’' Apróhirdetését telefonon is feladhatja. Gyöngyösön: 37/311-697 EBEN KONYHASTUDIO Egyedileg gyártott minőségi konyhabútorok, tálalók, székek, asztalok, fürdőszoba bútorok egyszerűtől a legigényesebb kivitelig (laminált lap, színes MDF, bükk-, tölgy-, cseresznye-, diófa) BEÉPÍTHETŐ KONYHAI KÉSZÜLÉKEK ZANUSSI, ELECTROLUX, AEG (elles típusválasztéka TÉKA mosogatótálcák, csaptelepek Viszonteladókat is kiszolgálunk! Asztalosiparban használatos szerelvények nagy választékban ÜZLET: GYÖNGYÖS, MÁTRAI ÖT 8. TEL/FAX: 37/301-613 (15867) E hétvégén ünnepük t Szűcsiben Q/ftíiAdÁf és felesége bO-iA házassági évfordulójukat. Szeretettel köszönti őket Ica és Lia

Next

/
Thumbnails
Contents