Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-19 / 246. szám
2000. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 246. SZÁM MAI SZÁMUNKBÓL BANKCSŐD UTÁN Október 17-től tartanak ismét nyitva a hevesi Rákóczi Hitel- szövetkezet fiókjai, hogy a kis- és közép-befektetők megtehessék bejelentésüket az október 10-én befagyasztott betétjeik visszaigénylésére. Öt településen állnak sorban az emberek, hogy függőben maradt pénzügyeiket rendezzék. (2. oldal) SZABAD PRÉDA? Az állami ingatlanok mintegy felénél fennáll az úgynevezett „elbirtoklás” veszélye. Tízéves használat esetén ugyanis 2001. június 10-től a kezelő tulajdonába kerülne az állami vagyon. Az Állami Számvevőszék vizsgálata figyelmeztető lehet. (3. oldal) AZ USZODÁRÓL Az Olvasók fóruma összeállításunkban dr. Nyíri Iván levelét közöljük, amely Eger új, átadás előtti fedett uszodájához kapcsolódik. Ebben írja többek között: „Néhányszor már az épület hivatalos megnyitója is lepergett lelki szemeim előtt...” (6. oldal) BÚCSÚ A KUPÁTÓL A HÉSZ-Gépszolg SE férfi kosárlabda csapatának nem sikerült kivívnia a továbbjutást a Magyar Kupa negyedik fordulójában. Az NB I-es Tiszaújváros 102-78- ra nyert az egri mérkőzésen, ezzel a vendégek jutottak a legjobb 16 közé. (12. oldal) / / U O U'-J Teleház a védelmi hivatal dollárjaiból Kisköre Errefelé ritkán látott amerikai katonák jelenlétében avatták fel tegnap a község központjában a térség első Roma Regionális Központját. Az egyenruhások jelenléte nem pusztán a nézelődők- nek szólt, az említett épületet ugyanis az Amerikai Hadsereg Védelmi Hivatalának 20 ezer dolláros támogatásával sikerült újjá varázsolni. A regionális központ - amelyet divatos szóval egyre inkább csak Teleháznak emlegetnek - nem elsősorban a szórakozást és a közösségi életet szolgálja. Olyan oktatási, informatikai centrumot alakítanak ki az épületben - továbbra is az USA támogatásával ahol a roma fiatalok a számítógép-kezelést, az informatikai világban való jártasságot sajátíthatják el, sőt a vállalkozók könyvelési és adótanácsokat is kaphatnak. Ezzel az Egyesült Államok közvetlenül is hozzájárulhat a helyi romák felemelkedéséhez. (Folytatás a 2. oldalon) Thomas B. Robertsonnak (középen) és az amerikai adományozóknak Farkas Antal kisebbségi elnök mondott köszönetét a támogatásért__________________________________ ______________________________________ fotó, pilisy elemér F odor indul Demszky ellen Fodor Gábor szabad demokrata országgyűlési képviselő tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az SZDSZ decemberre tervezett tisztújító küldöttgyűlésén indul a pártelnöki posztért. Budapest A gyöngyösi származású politikus a Hírlapnak elmondta: határozott meggyőződése, hogy a Fidesz az SZDSZ ellenfele, amelyet le kell győzni, az MSZP pedig a vetélytár- sa, amelynél jyobbnak kell bizonyulnia. A Fideszt antiliberális pártnak tekinti, amellyel lehetetlen a koalíció 2002-ben. A honatya sokak támogatását érezte a párton belül, végül is ezért döntött úgy, hogy a másik jelölttel, Demszky Gáborral szemben vállalja a megmérettetést. A fő cél - mint Fodor Gábor elnöki programjából kitűnik - a Fidesz vezette kormány leváltása. így kell megakadályozni az alkotmányos jogállam lépésről lépésre történő lebontását. (Folytatás a 2. oldalon) A háziorvosok szolidárisak A kórházban elkezdődött a tényfeltáró vizsgálat Érvényes-e a képviselőnő szerződése? Rébuszokban beszélt a közgyűlés napirend utáni részében Vízi Gyula tanácsnok, hogy ne sértsen személyiségi jogokat, de felhívja a jegyző figyelmét: vélhetően szabálytalanságok történtek a közelmúltban a városházán. Talán a tanácsnok lepődött meg leginkább, hogy Császár Zoltán képviselő „magára vette az inget”, s szót kért. Eger, Szarvaskő- Nem neveztem meg az illetőt, csak annyit mondtam, hogy köttetett egy szerződés az önkormányzat és egy általam nagym becsült személy között - idézi fel Vizi Gyula - Arra gondoltam, elég, ha csak a történteket vázolom, ebből érthet a jegyző, s kivizsgáltatja az ügyet. A városi televízió munkatársai ezen a közgyűlésen is jelen voltak, s rögzítették, majd csütörtökön késő este le is vetítették a díszteremben zajló eseményeket. így, akik a televízió előtt ültek, láthatták, hogy Császár Zoltán önmaga világította meg, miről is beszél Vizi Gyula. A tanácsnok arra utalt, létezik egy szerződés, amelynek 4. pontjában az áll, hogy a vevő, mint haszonbérlő megvásárolta Szarvaskőben a 09/1 és 09/2 helyrajzi számon szereplő szántó területet. (Folytatás a 3. oldalon) Emberölés kísérlete volt a vád A város és a környék háziorvosai szolidaritást vállaltak az Albert Schweitzer Kórházban dolgozó, petíciót megfogalmazó kollégáikkal. Az elbocsátott klinikai igazgató a munkaügyi bírósághoz fordul. Hatvan A környék negyven házi- és gyermekorvosának, valamint a városban ténykedő fogorvosának a 85 százaléka szolidaritását fejezi ki az Albert Schweitzer Kórházban dolgozó kollégái mellett. A többiek vagy nem voltak elérhetők, vagy tartózkodtak, de nemmel senki sem voksolt. Lapunk értesülését megerősítette dr. Kertész Miklós, a helyi orvosi kamara vezetőségi tagja is, aki elmondta: azért határoztak így, mert ők is az érintett gyógyintézménybe irányítják a betegeiket, tehát számukra sem mindegy, hogy ott milyen légkör uralkodik.- A hozzánk eljutott hírek alapján úgy látjuk, hogy a kórházban nem megfelelő a szakemberekkel való „gazdálkodás” - tette hozzá Kertész főorvos. A Hírlap információi szerint az intézményből az idén 52 nővér távozott részben anyagi, részben pedig pontosabban meg nem nevezett okokból. Mindezt elismerte Csuvikovszky Gábomé, a helyi reprezentatív szakszervezet, a 360 tagot tömörítő EDDSZ titkára is, hozzátéve, hogy a vezetőség mindent megtesz a bérek javítása érdekében. Tervezik például, hogy decemberben 13. és 14. havi fizetést is kapnak az alkalmazottak. Az orvosok és a szakdolgozók petíciójáról érdemben nem tudott nyilatkozni, mivel - állítása szerint - annak tartalmát nem ismeri. Azt azonban megjegyezte, hogy véleménye szerint a beadvány aláíróinak nagy többsége azt sem tudta pontosan, hogy milyen irományt lát el a kézjegyével, mivel sokukkal csak szóban ismertették a városvezetőségnek szánt levél tartalmát. (Folytatás a 2. oldalon) Eger, Párád Két rendbeli, maradandó károsodást okozó testi sértés bűntettében marasztalta el a Heves Megyd Bíróság a 67 éves E. Istvánt, akit ezekért a cselekményeiért két év hat hónap fogházban letöltendő szabadság- vesztéssel sújtott, mellékbüntetésként pedig eltiltotta a közügyek gyakorlásától három esztendőre. A megyei főügyészség emberölés kísérlete, és más bűncselekmények miatt nyújtotta be a vádiratot, ám a szerdai tárgyaláson kihirdetett ítélet arról tanúskodik, hogy a vádhatóság által rögzített tényállásból a bíróság az ügyészségétől eltérő jogi következtetésre jutott. Mint a tanácsvezető bíró az indoklásban kifejtette, a bíróság nem az ölési szándék hiányát áüapította meg, hanem az eszköz-egy fegyvernek nem minősülő Flaubert pisztoly - alkalmatlansága miatt nem volt jogi lehetősége kimondani az emberölés büntette kísérletének a megvalósítását. A büntetőtanács elnöke ismertette azokat az 1973 »utáni hazai jogeseteket, amelyekben az eszköz alkalmatlansága miatt vetette el az emberölési kísérlet vádját az eljáró bíróság. (Folytatás a 3. oldalon) A történelmi vár diadalának napján, tegnap este az Egri Fertálymesteri Testület fáklyás megemlékezést tartott, majd - számos iskola és intézmény képviselőjével együtt - koszorút helyezett el Dobó István várkapitány szobránál. A testület tagjai ezzel az ünnepséggel hagyományt kívánnak teremteni. __________________________________fotó, gál gábor Sz iréna Molotov-koktél * Hevesen tegnap kora délután a Városi Bíróság épületének lépcsőházába dobtak egy benzines palackot, ami belobbanva csak kisebb károkat okozott. A Molotov- koktél csupán a lábtörlőt gyújtotta meg, igaz a tűzoltóság így is kivonult a helyszínre. A rendőrség - a bíróságon aznap tárgyalt ügyek számbavételével - megkezdte a nyomozást a tettes kézre kerítését * Kiskörén a budapesti Z. E. nagybátyja lakásában okozott 300 ezer forintos kárt. A fiatal férfi szervezetében jelentős meny- nyiségű morfinszármazékot találtak: valószínűleg kábítószeres befolyásoltság alatt akart teát főzni, miközben a nyitva felejtett elektromos tűzhely felforrósodva megolvasztotta a közelében lévő gázcsonk védőkupakját, a kiáramló gáz pedig berobbant. Zsarolták társukat a házbontók Zsarolót értek tetten kedden az Egri Rendőrkapitányság nyomozói a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyeseinek segítségével. Eger A történet előzményei egészen a nyár utolsó harmadáig nyúlnak vissza: néhány helyi polgár ugyanis ekkor egy elöregedett lakóház bontására állt össze a megyeszékhelyen. Óriási szerencséjükre a valamikori tulajdonos takarékbetétkönyveket hagyott hátra a régi épületben. Erre találtak rá az önkéntes eltakarító brigád tagjai, s természetesen amint lehetett, kiváltották a pénzt, amit azután elosztottak maguk között. A díszes társaságból páran azonban telhetetleneknek bizonyultak. Megkeresték társukat, akitől félmillió forintot követeltek, s a hatás kedvéért még életveszélyesen meg is fenyegették. Az elmúlt héten az ötszázezer forintnak egy részét át is vették tőle, de a maradékra is fájt a foguk. Keddre egyeztek meg hát az újabb pénzátadásban. Igen ám de mindezt valaki jelezte az egri kapitányság bűnügyi osztályán is, s a nyomozók - a megyei bűnügyesek közreműködésével - akciót szerveztek. Az összeg átnyújtása után azonnal elfogták D. István 27, B. Miklós 33 és P. Attila 30 éves egri lakosokat, s gépkocsijukból lefoglalták az átadott pénzt. A férfiakat őrizetbe vették, velük szemben a főkapitányság vizsgálati osztályán folytatják az eljárást zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt. ____________________________HQ 977086591004200246