Heves Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-17 / 244. szám
2000- OKTÓBüK 17., KEDD MEGY E I KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Válsághangulat a kórházban ■ _____________________________ S UHA PÉTER Biztos, ami biztosított Rend lesz itt kérem, mégpedig biztosítva, ahogy csak lehet. Jövőre még nem annyira nagyon, de utána aztán már netovább. Merthogy - amint azt a hírek között olvasom - 2002-től automatikusan kizárják a közlekedésből azokat az autókat, amelyeknek tulajdonosa nem fizeti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Azért kell ehhez ilyen sok idő, mert az informatikai rendszert ki kell építeni, szóval fejleszteni kell a nyilvántartásokat cirka egymilliárdért, amiből 480 milliót a biztosítók fizetnek. Számomra ez azt jelenti (és ha demagóg, ám legyen), hogy a biztosítók az én díjamból, az állam meg az én adómból korszerűsíti a rendszert, hogy a rendőr rögvest ott az út szélén megtudhassa a nyilvántartásból, fizettem-e biztosítást, avagy sem. Ezen nincs semmi aggályoskodni való, az élet már csak ilyen. Hanem: ha esetleg nem fizetném a díjat - ami persze elképzelhetetlen, mert eddig is fizettem, majd pont most hagyom abba -, akkor úgy kizárnak, hogy csak műszaki vizsga után mehetek ki megint az útra. Ebből világosan következik, hogy ha nem fog a fékem, akkor közlekedhetek (legfeljebb elütöm a rendőrt), ha viszont meg tudok állni, és bukta van, akkor mehetek műszaki vizsgára, zöldkártya, fék, égőkészlet, elakadásjelző-háromszög, hogy csak az egyszerűbbeket említsem. Biztosításiszempontból vizsgálva ez teljesen logikus. És értem is, nagyon. Mint ahogy azon sem akadok fenn már régóta - bár még mindig nem értem - hogy miért kötelező, miért hívják biztosításnak, és miért a rendőrség dolgozik azon, hogy én befizessem a díjat. Amiért elméletileg ugye kapnék valami szolgáltatás-félét, de erről most nem értekeznék, mert minek. Annak viszont örülök, hogy most már legalább a biztosító is fizet. Kevés az egyórányi idő Vináma Felújítod középkori épületben üres vendéglő pénteken este Prága turistákkal és sörbamtokkal örökké zsúfolt, csodálatos belvárosában. Ott, ahol más kocsmákban tömegek állnak sorban az asztalokért. Nocsak. Megnézzük még egyszer, közelebbről. Vináma. Borozó. Minden világos.______ irmi FOGADÓÓRA. Hiesz György, a Magyar Szocialista Párt ország- gyűlési képviselője október 18-án, szerdán délután 5-kor fogadóórára várja az érdeklődőket Mátra- füreden, a részönkormányzat Béke út 4. szám alatti irodájában. A honatya munkáját dr. Hammer István, a részönkormányzat vezetője segíti. MOLDVAI CSÁNGÓK. Az egri Keresztény Ifjúsági Klub, a Segít a Város Alapítvány galériája és a Lakatos Demeter Egyesület A moldvai csángók évszázadai címmel rendez kiállítást a megyeszékhelyen. A tárlat szerdán 16 órakor nyílik meg a Keresztény Ifjúsági Klubban, ahol Halász Päer, a Duna Televízió vallási és közművelődési főszerkesztőségének vezetője mond beszédet. Közreműködik: Petrás Mária iparművész. A kiállítandó fotókat Csorna Gergely és Fejér István készítette. A tárlat november 8-ig - hétfő kivételével mindennap 10 és 18 óra között - látogatható. NYÍLT NAPOK. A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola a pályaválasztás elősegítése érdekében október 18-án 9 és 13 óra között nyüt napot rendez a rendőr és a határ- rendész szakma iránt érdeklődő fiatalok részére. A cím a következő: 3501 Miskolc, Szentpéteri kapu 78. Telefon: 46/412-060, internet: unvw.rendor-misksuhnet.hu. UNIVERZUM. Az egri Megyei Művelődési Központban működő Univerzum Klubban - azaz a volt UFO-klubban - ma este hat órától Hoffmann József újságíró tart előadást az ufókról és a bibliáról. A klub foglalkozásait ezentúl minden kedden ebben az időpontban rendezik meg, amelyekre várják a jelenlegi és jövőbeni klubtagokat. NARANCS-NESZEBÁR Ezzel a címmel rendezik meg a Magyar Narancs című folyóirat estjét október 18-án este az egri MAS klubban ahol Sisso, Legát Tibor, Marton László Távolodó és Para- Kovács Imre vendégeskedik. Traffipax vezénylés 06.00- 14.00: Karácsond - Nagyfüged belterület, 3204. számú út. 07.00- 15.00: 3. számú főút hatvani szakasza. 14.00-22.00: 25. számú főút. (Folytatás az 1. oldalról) Noha a petíció nem tartalmazott a „rossz hangulat” okait részletező konkrét utalásokat, nyűt titok, hogy a dolgozók dr. Nagy László igazgató-főorvos vezetési stílusával, módszerével kerültek - úgy tűnik, immár kibékü- hetetlen - ellentétbe. Egyrészt azért, mert szerintük az igazgató diktatórikus eszközökkel irányít, féléimé keltve ezáltal a munkatársaiban, másfelől anyagilag sem becsük meg kellőképpen a kollégáit. Azt mindenki elismeri, hogy alig másfél év alatt a jelentős hiánnyal működő kórházból mára tartalékokkal is rendelkező intézményt faragott, ám a - hírek szerint 200 milliónyi - pénz a bankban kamatozik, ahelyett, hogy legalább egy részé személyi és tárgyi kiadásokm fordítanák Állítólag ezt a szemléletet már a betegek is érzékelik. A félelem - vagy ahogy az alkalmazottak említik: „lelki terror” - ránehezedik a mindennapokra. Ezt a sajtó is tapasztalhatta, mivel az első számú igazgatói körlevél szerint Nagy László kivételével senki nem nyilatkozhat a kórház ügyeiről. Valósággal konspi- rálni kell, ha a kívülálló érdemi információkhoz szeretne jutni. Az orvosok önkormányzathoz írt levelének azonban hamar híre kelt, így - talán ennek is köszönhetően - tegnap délelőttől felgyorsultak az események. Először kiderült, hogy a gyógyintézmény más szakdolgozói is aláírásgyűjtésbe kezdtek, s a 194 szignóval nyomatékosított - ugyancsak a kórházi hangulatot kifogásoló - levdüket eljutiadák a városházára Dr. Nagy László déli fél 12-re jelentkezett be Farkas Kálmánná polgármester asszonyhoz. A bejáratnál pár szó erejéig megállítottuk az igazgató-főorvost, aki azt állította, hogy tőlünk értesült a történtekről. Hivatalos dokumentum híján nem kívánta minősíteni az aláírásgyűjtést mindaddig, míg a körülménye két nem tisztázta az önkormányzat vezetőivel. A hivatalban folytatott tárgyalásait követően, 13 órakor az irodájában is megkerestem az igazgatót, aki ekkor azt mondta, hogy nincs ideje a sajtóra, menjek 16 órakor. (Elfogadtam az időpontot annak dacára, hogy más újságíró számára viszont azonnal rendelkezésre állt.) Délután 2 órakor dr. Nagy László hívatta az egyik helyettesét, dr. Kosztüm László klinikai igazgatót, akinek azonnali hatállyal visszavonta a magasabb vezéő megbízását, s egyidejűleg felmentedé a közszolgálati munkaviszony alól. A döntést hivatalosan nem indokolta meg. Délután 3 órakor „válságstáb” kezdett tanácskozást a városházán. A grémiumban Farkas Kálmánné mellett dr. Király Csaba és Vajda Pál alpolgármester, valamint dr. Tímár Tamás tanácsnok és dr. Déry Károly, az egészségügyi bizottság elnöke próbálta meg kialakítani az önkormányzat álláspontját a kórházban történtek kapcsán. Pár perccel korábban kapták meg a dr. Koszt- ura menesztéséről szóló hírt, amire a polgármester asszony úgy reagált, hogy az igazgató kizárólag a saját felelősségére dönthet személyi kérdésekről. A megbeszélt időpontban, 16 órakor ismét felkerestem a kórházat. Az igazgató tárgyalt, így a titkárnője nem engedhetett be hozzá. (Álláspontja kifejtésére természetesen a későbbiekben is lehetőséget biztosítunk. - A szerk.) Délután negyed 5-kor találkoztunk dr. Kosztura Lászlóval, a frissiben felmentett klinikai igazgatóval, aki - mint elmondta - emberileg egyáltalán nem érti a történteket. Februárban került a jelenlegi beosztásába, mégpedig nem pályázat útján, hanem dr. Nagy László személyes invitálására. Úgy véli, a munkáját nem érhette kifogás, ám érezte, hogy valami gond lehet, mert az elmúlt hetekben a főnökével a köszönésen kívül nem váltottak szót egymással. Dr. Kosztura a tegnap délután történteken olyannyira megdöbbent, hogy egyelőre még nem gondolkodott azon, milyen jogi lépéseket foganatosítson volt munkáltatójával szemben.- Tény, hogy feszült a helyzé a kórházban, de nem tudom, hogy ez összefüggésben lehet-e az elküldésemmel - válaszolta lapunk kérdésére a klinikai igazgató, elárulva azt is, hogy ő nem írta alá az ominózus petíciót. Azt az intézményben keletkezett szóbeszédet, amely szerint sokan szívesebben látnák őt az igazgatói székben, mint dr. Nagy Lászlót, Kosztura főorvos nem kívánta minősíteni. A „válságstáb” délután háromnegyed 5-kor fejezte be tanácskozását. Értesüléseink szerint a jelenlévők egyetértettek abban, hogy bizalmi válság alakult ki a kórházban. Ám, arra vonatkozóan, hogy miként lehetne minél előbb mindenki - de főleg a gyógyintézmény egésze - számára megfelelően lezárni az ügyet, megoszlanak a vélemények. A meghatározó helyi tényezőkkel folytatott beszélgetésekből úgy tűnik: az igazgató-főorvos az őt megválasztópolitikai erők jelentős részének a támogatását elvesztéte. Gyöngyös Az áldozatvédelmi iroda májusban nyitotta meg kapuit a városban. Áz eltelt csaknem fél év tapasztalatait összegezve Kerékgyártó Attiláné, az iroda vezetője elmondta: több mint ötvenen keresték fel őket olyan emberek, akik valamilyen bűncselekmény károsultjai, s emiatt kértek segítséget. Az iroda jogi, egészségügyi, egyházi szakemberek bevonásával igyekszik támogatni az áldozatokat, s működésük - az eddigi tapasztalatok alapján - eredményes. Nem „csupán” a bűnesetek kárvallottjai tartják fontosnak az iroda működését, ezt jelzi az is, hogy a kezdetek óta több, különféle terüFüzesabony Még a városháza udvari részén fogadja ügyfeleit az okmányiroda, de már javában készülnek a tágasabb, jobban felszerelt helyiségek. Dr. Zelei József jegyző elmondta, hogy a polgármesteri hivatal második emeletén, öt irodában kap új elhelyezést a feladatkörében bővülő iroda..- A számítógépes rendszer terhelésé csak új villanyvezeték-hálózat képes kielégíteni, aminek a szereléséhez a közelmúltban kezdtek hozzá a szakemberek. A három géppel leteken működő szakember kapcsolódott már be a munkába. Problémát jelent azonban az - mint az eltelt időszakban bebizonyosodott -, hogy a heti egy óra időtartamú nyitva tartás igen kevés. A Családsegítő Intézetben helyet kapott áldozatvédelmi irodát jó lenne függetleníteni, vagyis egy olyan helyiségbe költöztetni, ahol hosszabb ügyfélfogadási idővel, más szervezethez nem kötődő nyitva tartással fogadhatnák a segítséget kérőket. Az irodavezető azt is elmondta, hogy már tettek lépéseket a majdani székhely érdekében, s reméli, hamarosan sikerül is egy, a jelenleginél megfelelőbb helyet találniuk. gyarapodó hivatal új bútorzatot is igényel, ennek szállításáról is megvan már a megállapodás. Az okmányirodában novembertől öten dolgoznak majd, közülük a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézéssel foglalkozó munkatársakat a helyi rendőrkapitányságtól vesszük át - tájékoztatott a város jegyzője. A nagyobb számítógéppark a vállalkozói, a közlekedési és a népesség-nyilvántartói feladatok elvégzéséhez nyújt segítséget. Az új alkalmazottak képzése is megkezdődött. TARI OTTO SZDSZ: különbözni mindenkitől A Szabad Demokraták Szövetsége megyei választmányának elnöke, a hatvani dr. Bajusz Imre úgy véli: az országos elnöki poszt fő várományosa, Demszky Gábor azt szeretné elérni, hogy a tíz év alatt megkopott, s az MSZP-hez sodródott SZDSZ mutassa fel azokat az erényeket, amelyek miatt a választók bízhatnak benne. Heves megye Mint ismert, az SZDSZ elnöke, Magyar Bálint nemrég bejelentette: távozik tisztségéből, utódjának pedig a budapesti főpolgármester Demszky Gábort ajánlotta. Ugyanakkor felvetődött az is, hogy esetleg a gyöngyösi származású Fodor Gábor szintén indul a posztért. Fodor a közelmúltban lapunknak úgy nyilatkozott: abban az esetben vállalja a megmérettetést, ha egyértelmű támogatást érez maga mögött az SZDSZ, a párt meghatározó politikusai részéről. A liberális párt megyei vezetője, dr. Bajusz Imre mindennek kapcsán a Hírlapnak elmondta: le kell váltani a jelenlegi kormányt, de egyidejűleg fel kell mutatni az SZDSZ önálló arculatát, a „liberális vonalat”. A Fidesznek és az MSZP-nek is lehetnek olyan törekvései, amelyeket az SZDSZ vállalni tud, illetve olyanok, amelyeket elutasít. A szabad demokraták nem fogadják el a hazai közélet kettős felosztását, a párt a harmadik komoly erővé kíván válni. Az SZDSZ-nek az MSZP-től és a Fidesztől is markánsan különböznie kell, a választások előtt senkivel sem szabad előzetes alkut kötnie, s minden körzetben önálló jelöltet kell állítania. A nagy politikai gyakorlattal rendelkező Demszky elnökként és kormányfőjelöltként is esélyes. Ugyanakkor az alternatívát megjelenítő Fodor Gábort is sokan kérik az indulásra. Az elképzelések kompromisszumok árán ös- szebékíthetők - mondotta Bajusz. __________________________________mm V izsgálat, minél előbb A helyzet megoldására alakult „ötök tanácsa” úgy határozott, hogy alapos kórházi vizsgálat után döntenek a továbbiakról. A polgármester asszony meghallgatja a levél aláíróit - már amennyiben megállapítható lesz a kilétük - , s a tényfeltárást követően alakítják ki a hivatalos álláspontot. Farkas Kálmánné úgy vélekedett, hogy mindezekre a legrövidebb időn belül sort kell keríteni. Korszerűbb okmányiroda Lépés a biztonságért Vízgazdálkodási társulás tagja lett a Zagyva-menti település. A tagdíjat a földtulajdonosoknak is fizetniük kell, a hátralék adó módjára behajtható. Hatvan Az országban 73 vízgazdálkodási társulás működik. Tagjai a földtulajdonosok és a földhasználók. Ezek a társulások fejlesztéseket és karbantartó munkálatokat végeznek, s amikor vészhelyzet van, akkor gépekkel, emberekkel, szakértelemmel segítik a településeket a kárelhárításban, a védelemben. A város eddig nem volt tagja üyen vízgazdálkodási társulásnak, ettől függetlenül többször is segítséget kapott a Zagy-menti Vízgazdálkodási Társulástól. Vajda Pál alpolgármester elmondta, hogy a városban a csapa- dékvíz-elvezéő árkok karbantartásra szorulnak, s a munkálatok elvégzését most már a társulás elvállalhatja. Az új konstrukciók közül a Mikes utcai csapadékvízelvezetőrendszer kiépítését kezdik meg rövidesen. A társulásba való belépés a város biztonságát szolgálja. A tagsági díj pillanatnyilag a legalacsonyabb az országban, miután máshol átlagosan 300 forintot fizetnek hektáronként, míg a Zagyva mentén 165 forint a díj. Lényeges az is, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a befizetett érdekeltségi hozzájárulás arányában támogatja - akár 100 százalékban is - az ároképítési munkákat. Az éves tagdíj a magán-földtulajdonosokat is énnti. Amennyiben nem fizetnek, akkor nem kapnak földalap-támogatást, s a tagdíjat közérdekre való hivatkozással adó mód- jára is be lehet hajtani. cr. z. m.i Egerszalókon vidám szüreti felvonulást szervezett a hét végén a Hegyközség választmánya. A menetelük a téesz udvaráról indulva, a tó érintésével végigjárták a falut. A helyi hagyományőrző asszonykórus énekelt, a szüretelők pedig szőlővel és borral kínálták a házak előtt álldogáló nézelődőket. fotó: ötvös imre A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES“f'fflRLAP Újságíró: ELEK ESZTER Telefon - (36)513-622 Fax - (36)513-605 Hirdetésfelvétel.: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: NYIKES ORSOLYA Telefon - (80)513-646