Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-09 / 212. szám
8. oldal. - Heves Megyei Hírlap HÍRLAP Ü A G A Z I H 2000. Szeptember 9., szombat |§HH A kétezredik év kövei Kő Pál eseménydús millenniuma A fotón is megtekinthető királyszobor terve, amelyet május 24-én készített az alkotó K étszeres kilakoltatással kezdődött a millenniumi esztendő a Munkácsy Mihály- díjas szobrászművész, egyetemi tanár számára. A hevesi Maczky- házból állandó kiállítását a községháza patinás épületébe költöztették a művelődés és a művészetek helyi felelősei, abban bízva, hogy ezen a helyen a színvonalas kiállítás keretei, a folyamatos nyitva tartás és a tudományos kutatás feltételei is inkább megteremthetők. Szobrászképzés a Feszthy-Jókai-villában Az idén tavasszal azután, jó huszonöt esztendőt követően, epreskerti - főiskolai - műterméből is kiköltöztették Kő Pál mestert, mert így végre-valahára az egykor Benczúr Gyula által is lakott együttes alapos felújítása megkezdődhetett. A művelődési tárca által felajánlott 140 milliós költségvetés talán elég lesz a historikus épület megújulásához és az októberi átadáshoz. (Más kérdés persze, hogy az Epreskert három másik műteremépülete éppoly romos, s a kert növényzete is ritkításra, megújulásra vár.) Nem került rossz helyre így sem a Kő Pál-osztály és vezetője. A Feszty-Jókai-viüa a Bajza utca sarkán, egy ugrásra az Andrássy úttól, méltó, még ha ideiglenes helye is a szobrászképzésnek. (A Feszty- körkép ugyan nem ebben a műteremben készült, de az ötletadó beszélgetés Feszty és apósa, Jókai Mór között itt zajlott, s a vázlatokat is itt készítette el egykor Feszty Árpád.) Kő Pál azonban nem engedhette meg magának a költözködés utáni tétlenséget, hiszen talán soha nem volt ennyi jelentős feladata, mint éppen ebben az esztendőben. Egy különös hangulatú kisplasztikáját már közel egy éve méregette a műtermében gyakran megforduló Kossuth- és Ybl-díjas Vadász György építész. Személyes kívánságára és felelősségére - hiszen ekkor még egyetlen fillér költségvetése sem volt a szobornak - Kő Pál elkészítette a Hannoveri Világkiállítás Magyar Pavilonja elé a Szerelemkapu című együttest. A szobrot látva a kiállítás szervezőinek, tervezőinek is megélénkült a fantáziája. Megszületett a szándék, és létrejött az anyagi fedezet is. Két mészkőoszlopon egymással szemben fiatal pár ül, kuporog, sarkára ereszkedve. A leány és a fiú közötti távolságot egy bronzszalag íveli át. A két akt különös, incselkedő, kapcsolatkereső játéka egyszerre mosolyra derítő, kedves, idilli, és egyben megrendítően reménytelen, drámai játék. A Kő Pál által már többször feldolgozott férfi-nő kapcsolat sajátosan filozofikus darabja ez a plasztika. Az öt, nyolc méter magas szobor - az épülettel együtt Hannoverben - igazi siker. Plasztika a híd gyújtópontjában Kő Pált évek óta foglalkoztatta egy Geüért-hegyi Szent István-ábrá- zolás gondolata. Fúrom bronz kisplasztikája régóta várakozott a monumentális megfogalmazásra. A Szabadság híd gyújtópontjában, a Gellért Szálló oldalhomlokzatával, kilátójával szemben lévő Sziklakápolna előtti tér rendezése is egy évtizede húzódik immár. n DULUipcbL LrOie/ta, a szukiiuu zsűri, a műemlékvédelmi szakemberek és a kertépítők szerint is a mester sajátos hangulatú munkája korszakos művészeti teljesítménynyel gazdagítja a hegyet, a várost. Olyan plasztika ez, amely a híd gyújtópontjába kerülve mindenhonnan látható, miközben egy különösen bensőséges, mégis meghatározó látványt kínál. Ilyen sajátos hangulatú Szent Istvánt aligha állítottak még ebben az országban! Ez a megfogalmazás minden fölös pátosztól mentes, hiányzik belőle minden hamis hősiesség. Lovasszobor, ahol a lovas a földön áll, lova szinte emberi tekintettel pillant hátra az alapító, építő királyra. Mintha az iniciálék királyalakja elevenedne meg, valami utánozha- tatlanul profán, és ezért keresetlen plasztikai megoldásban. A négy méter magas süttői mészkőszobor melegsárga anyaga illeszkedik a tájba, s már közel áll a megvalósuláshoz. Persze, a tér alapos felújítását akadályozza a pénzhiány, ám ha az eredeti elképzelés, az augusztus 20-i avatás nem válik lehetségessé, az alkotó akkor sem szo- morkodik. A lényeg, hogy elkészüljön, és méltó környezetben álljon ez a munka. Kalocsai felkérés a mesterhez Szinte ezen előkészítő munkálatokkal egy időben kereste meg Kalocsa városa a mestert, hogy egy rangos Érsek utcájával idézzék fel a nevezetes egyházi és történelmi személyiségeket. Kő Pál csupán az utca elejét díszítő kút megvalósítását és a bebörtönzött Grősz József szobrát vállalta. A mester a féltucatnyi szobor elkészítését inkább tehetséges fiataloknak, határon túli és hazai pályatársaknak „osztotta” ki. A kút egy falevél visszahajló nyeléből csobogó vízfolyás, amely egy kőből faragott félgömbön illeszkedik. A mészkő félgömb a magyar királyi korona motívumait idézve teremt történelmi miliőt. Grősz József háromnegyedes szobra pedig finoman faragott mészkőoszlopon áll, ahogy a többi egyházi személyiség is ezt a középkori hangulatot idézi. Az avatás Kalocsán már a A szakmai zsűri és a szakemberek szerint is a mester sajátos hangulatú munkája korszakos művészeti teljesítménnyel gazdagítja a hegyet, a várost. A mester az alkotómunka közti pihenőben közeli Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódik. Kő Pál mester a kivitelezés munkálatait távolról követve is július közepe óta, augusztus végéig Hevesen volt honos. Hét növendékével a Dobóczky-kúria parkjában dolgozott - a főiskola nyári művésztelepén -, megteremtve a lehetőséget az igazán elmélyült művészi munkához. ANTALL ISTVÁN Kő Pál Szent Istvánt ábrázoló szobra, amelyet Budapesten, a Gellérthegyen láthat majd a közönség A hogy ott állnak tanácstalanul a hatalmas farostlemez étlap előtt, sejthető, hogy nem láttak még ilyet a betyár életben. Miféle huncutság lehet az, hogy kínai csirkemell? Vagy ez: mexikói sertésszelet. Meg ez itt, ni: legényfogó leves. De talán ez. Pirított máj. Ilyet az asz- szony is szokott csinálni. Ez csak jó lehet. A két öreg, az egyik likacsos műanyag kalapos, a másik hajadonfőtt, kopasz, nem tanakodik tovább. Elindulnak egymás után szépen, libasorban, ahogy az önkiszolgáló étterem korlátja tereli útjukat.- Megálljunk csak! - torpan meg az első. - Amazok, ott a pultnál, tálcát is vittek magukkal. Visszatolat a hátsó, társa a nyomában, magukhoz veszik ők is a tálcát. Mire az ételkiadóhoz érnek, zavarba jön a kopasz. Hogy is volt ott a táblára írva? Milyen máj? Valami zaftos volt, az biztos, de minek is nevezik?- Mi is volt? - tesz fél fordulatot hátra. - Micsoda?- Hát amit olvastunk.-Hol?- Hol? Hol? Hát a táblán.- Ja! - világosodik meg a kalapos, de hogy mit is olvastak, az bizony most sehogyan sem jön a szájára. Karjára akasztja Idfényesedett sétabotját, a zsebében kotorász, előveszi kendőjét, leemeli fejfedőjét, felitatja ritkás hajú kobakjáról a ve- rítékcseppeket, és nagyot fúj. - Meleg van. Nem ezt a választ várta a kopasz. Nyög is belé. Aztán kínjában így szól a tálalófiúhoz: - Adja nekem is azt, amit az előbbi fiatalembernek. A srác kapja a tányért, megpúpozza makarónival, pördül a tengelye körül, sietve reszelt sajtot szór, tejfölt löttyint a tésztára. Átnyújtja az ablakon, mehet a papa a pénztárhoz, jöhet a következő.- Pirított májat! - esik le végre a kalaposnak.- Mivel? - kérdi a fiú.- Amivel szokták.- Bármivel lehet.- Akkor adjon tésztát. A tálalónak elkerekedik a szeme. Erre a fordulatra nem számított. Ki a fene hallott már olyat, hogy pirított májat makarónival? De nem okvetetlenkedik, a vendég rendel, ő csak porcióz. Sebbel-lobbal kiadagolja a májat, s meríti mellé a makarónit. Az öreg még a tésztánál tart. Ki is adja az ukázt: - Aztán jól tejfölözze meg! Megadom az árát. A fiú végképp nem érti.- Sajtot is? - bizonytalankodik. Ebédek- Azt is. Vagy nem jár? - indulatosko- dik.- Hát... - rebegi a fiú, ám nem okoskodik. Szórja a sajtot, s már adja is át az ablakon. Az öreg elképed.- Ezt elbasztuk - összegzi a látványt. A fiú nem veszi magára. Rándít a vállán, s már a következő vendégnek szolgál. Az öreg csak áll. Nézegeti a tányérját. Följebb tolja homlokán a kalapját. Nem mozdul. Aztán csak rászánja magát, karjára akasztja a botját, emeli a tálcáját, s elindul a kassza felé. Míg ballag, dohog. Szorosan a nyomában egy len- csefőzelékes.- Ezt elb...tuk - mondja a pénztárosnőnek. Amaz rámereszti szép szemeit, s tisztelettel kérdi: - Mit tetszett elb...ni, bácsi?- Ezt itt, ni - bök az öreg az ételére. - Jól megtejfölözték nekem.- Van, aki így szereti - nyugtatgatja az asszony.- így?! - horkan föl az ember. A nő semmit se szól. Nyomogatja a pénztárgép billentyűit. Egy adag pirított máj. Egy adag sajtos tészta. Az öreg fizet. Megadja az árát. Indul társa asztalához.- Ezt elb...tuk - közli vele is, jó étvágyat gyanánt.- Mit? - pislog rá amaz, tejfölös szájjal.- Ezt, e.- Miért? A kalapost kis híján megüti a guta.- Nem látod?! - formed a kopaszra.- Látom, látom - dünnyögi, s teletömi száját a makarónival.- Tejfölös! - dühöng a kalapos.- Ez is.- De az enyém mellett máj van!- Nem azt kérted?- Dehogynem.- Akkor?- Ehhez krumplit szokott az anyjukom adni... - mondja csüggedten, s belemeríti a kanalát. Nem szólnak egymáshoz, csak esznek. Már kilátszik a tányérjuk alja.- Ezt elb...tuk - jegyzi meg újfent a kalapos.- Nem jó? - néz rá ártatlanul a kopasz.- Jónak jó. Csak mondom. Nem kóstolod meg?- Nem. A pénztáros cinkosan a lencsefőzelé- kesre sandít. Kajánul kuncog. A lencsefőzelékes nem mer újra ránézni. Az öreg egyre csak morog. A lencsefőzelékes a tányérjába temetkezik. Már-már ott tart, hogy felugrik, inkább elmegy, vesz magának valahol valami hideget, még megfúl itt.- Na látod, hogy megetted? - mondja atyai elégedettséggel a pirított májasnak a szimpla sajtos tésztás.- Meg - törölgeti amaz kézfejével a száját, s hangosat böffent. - Ez jólesett. NÉGYESSY ZITA
