Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-23 / 224. szám
gm ?. .. gjgggjjg «H MM SH 2000. Szeptember 23., szombat HÍRLAP Heves Megyei Hírlap - 7. oldal M A G A Z Kőbe vésett fájdalom Madarász Mihályné hatéves korában veszítette el édesapját a szerző felv. Doskó Örzsi, a terpesi postás más- naponta hajtatott át az egyes fogattal a siroki vasútállomásra, hogy elhozza ohnan a faluba címzett küldeményeket. Azon a november eleji napon, 1944-ben a Deák Ferenc utca 30. szám alá is érkezett egy tábori levelezőlap. Horuczi András honvéd, a VII. 1. g. v. pót osztály 1. a. üteg katonája keltezte a pár sort október 31-én az ipolysági Horthy Miklós Laktanyából. „Arról értesítelek, hogy szerencsésen ideérkeztünk. Hála Istennek, nihcs semmi bajom. Mondd meg Mariskának, hogy jó legyen, mert ha hazamegyek, nem viszek neki semmit... Sokszor csókollak benneteket teljes tisztelettel: András. ” A második világháború poklában féltő szeretettel emlegetett Mariska, Madarász Mihályné remegő kézzel-forgatja a hosszú évtizedek óta őrzött, megsárgult postai lapot, amelyen az idő teltével mind halványabbá váltak a kék tintával rótt sorok.- Ez volt az utolsó biztos életjel róla - mondja könnyes szemmel. Hatéves volt abban az esztendőben, amikor a magas, gesztenyebarna hajú, dolgos kezű család- fenntartót a miskolci tüzérekhez szólította a könyörtelen behívó. Amennyit az akkori felnőttek beszélgetéséből kihámozott, nem sok jót jelentett: súlyos veszteségekkel járó harcok a Felvidéken, majd a hír, hogy édesapja orosz fogságba esett. A reményt, hogy él, a később hazatért falubeli, Izsó József táplálta a családban. A betegen szabadult férfi azt mondta akkor, hogy látta András barátját az omszki lágerban, de beszélni nem tudott vele. Majd csak elengedik őt is, emlegette vigasztalón. Jóslata nem vált be, mert nemhogy hazatért volna, de még a nyomára sem bukkantak. Pedig kerestette a család a speciális szolgálattal is, ahonnan két éve érkezett a szűkszavú válasz: „Tájékoztatom önt, hogy a Magyar Vöröskereszt hadifogoly-nyilvántartásában - mely a Független Államok Közösségének Központi Levéltárából származik - Horuczi András (született: Terpes, 1915. évben) neve a megadott adatokkal nem szerepé... ”- Nem tudjuk, hogy hol fekszik - sóhajtja Mariska. - Amikor édesanyám 1988-ban meghalt, mindkettőjüket rávésettem a táblára. Rákerült az a dátum is, hogy 1944. Nekem akkortól nem volt apám. Az újtemetőben lévő kövön a megszokottól-eltérő felirat olvasható: „Édesapánk nem itt nyugszik, a háború hőse lett, de emlékét itt őrizzük jó anyánk sírja felett. ” Kőbe vésett fájdalom... * Ennek a ma mindösz- sze 236 lelkes falunak a közepén létezett egy öreg, elhanyagolt temető is. Sok-sok generációval ezelőtt temetkeztek ide a helybeliek, aztán az aprócska terület egyszer csak megtelt, új sírkertet nyitottak hát, a régi pedig lassan az enyészeté lett. Az elárvult fejfák elkorhadtak, a kőkeresztek megdőltek, ezért úgy öt esztendeje a képviselő-testület tagjai - az egyház illetékeseinek egyetértésével - úgy döntöttek, hogy átköltöztetik az őseik emlékét őrző maradványokat.- Kegyeleti parkot hoztunk létre itt - mutat körbe Sály István polgár- mester. A rozsdásodó leveleket ringató szél már az őszt idézi, ennek ellenére napfürdőzik a táj. A gyep zöldjéből barnás padok, kőből készült virágtartók emelkednek ki, nyírfák, tuják, fenyőcsemeték díszlenek, kavics roppan a lábunk alatt, amint a talapzaton álló hősi emlékmű felé lépdelünk. Szemmagasságban márványtábla simul az obeliszk falába, Kisvarga Tibor siroki kőfaragó mester véste bele a tíz nevet.- Hárman az első, heten pedig a második világégés áldozatai - simítja végig a betűket Sály István. - Ki elesett, ki eltűnt a háború éveiben. A szelíd dombok hajlatában megbúvó falu nem feledi halottait. Azokat meg külön is számon tartják, akik nem a szülőföldben nyugszanak. A mostani öregek, mint az 1913-as születésű Huszár Bálint, vagy az egy esztendővel fiatalabb Vitéz Margit, valamint a jelenleg is képviselő Antal József kutatta fel emlékezetében az öldöklő háborúk áldozatait. Hogy márványba véssék a nevüket, s hogy az utánunk következő korosztályok se feledjék el őket.- Itt volt a falu apraja- nagyja, amikor a millennium jegyében avattuk és felszenteltük az emlékművet - pergeti a televízió képernyőjén a kegye- letes esemény videofelvételét a polgármester. Azon a forró nyári napon, augusztus 19-én a település új zászlaját is meglengették a megjelentek előtt. A piros-sárga-zöld mező közepén látható az egri Bartók Sándor művésztanár által tervezett címer, amelyet a régi korok ihlettek. Azok az évszázadok, amelyek elsuhantak a kis falu fölött, melynek a nevét egy 1409-ből fellelt oklevél jegyzi először. Akkor még Trebesként írták, fél évszázaddal később Therpes néven említik. A község a történelem számos nehéz időszakát átvészelte, csupán lakóit tizedelte meg időnként egy-egy nagy vihara.- A század elején zajló világháború még csak néhány áldozatot követelt, a második már többet. Előbb Isonzónál és Galíciában, utóbb a Don-kanyarban és az orosz hadszíntéren. Nagy árat fizettünk... - mondta akkor ünnepi beszédében a polgármester, majd fejet hajtott. Vele együtt mindahányan, akik emlékezni jöttek, s Kovács Győző plébánossal együtt imádkozni szeretteik lelki üdvéért. Azóta nincs nap, hogy ne lenne friss virág a tetején kőkeresztet tartó obeliszk talapzatánál. * Ott, ahol a megemlékezés idején felsorakoztak a helyi hagyományőrzők is. Közülük ketten különösen nehéz perceket éltek át, amikor felhangzott az ének: „A Szentháromság nevében, nyugodjatok békében. Akiknek édes hazánkért, folyt ki a piros vére. * Kik messze távolban, idegen országban, nyugszanak közös sírban. ” Munkaszolgálatosként elhurcolt édesapjára, Horuczi Mihályra gondolt eközben Varga Gábomé, aki most is könnyek között idézi egykori emlékeit.- Csendőrök jöttek érte '44 novemberében - törölgeti szeme alját. - A következő tavasszal kaptuk a szomorú hírt, hogy egy német tábori kórházban meghalt. Szakadozott értesítés kerül elő a féltve őrzött papírok közül. A gyűjtőszázad parancsnokságán kelt az irat, miszerint 1945. február 8-tól feldnephirilis-kezelés alatt állt, de nem tudták meggyógyítani. Folba János lelkész vezérőrnagy, az rk. tábori püspökség vezetője azt írta a családnak, hogy hozzátartozójuk „Deutsch-Altenburg község hősi temetőjében nyugszik, a 10. sorban lévő II. sírban. ”- Édesanyámmal és a bátyámmal 1978-ban átmentünk Ausztriába, most Brucknak nevezik azt a települést, ahol apámat eltemették. De sehol nem leltük a sírját, talán azért - amint azt az ottaniaktól megtudtuk -, mert azokban a háborús napokban rettenetes bombatámadás érte a települést, így a kórházat és a temetőt is. Épületet, embert, állatot, mindent nyomtalanul elpusztított - Gizella asszony ölébe ejti két kezét, ujjai között morzsolgatja a régi-régi levelet. Hosszú hallgatás után töri meg újra a csendet. - Megnyugvást hozott nekünk ez az emlékmű - mondja csendesen -, mert úgy érezzük, bárhol is van a sírhelyük a világban, szeretteink most hazataláltak... ____________________ SZILVÁS ISTVÁN A VILÁGÉGÉS ÁLDOZATAI I. Huszár Péter Horuczi István Kurtalik György II. Borotvái István Horuczi Mihály Horuczi András Kökény Ferenc Králik Bálint Ratkai Károly Tárnái Sándor A töltött káposztától a ropogós malacig A töltött káposzta önmagáyA~\ ban is ígéretes, de ha sza- - 7 V bolcsi módon készítik, egyszerűen ellenállhatatlan. Nem véletlen hát, hogy Korózs Lajos országgyűlési képviselő e szerint a recept szerint készítette el főzt- jét Noszvajon, a kemencében sült ételek vetélkedőjén. A zsűrinek - dr. Kraft Péter helyettes államtitkár, Varga Sándor Óscar-díjas mesterszakács, Kopcsik Lajos Oscar-díjas mestercukrász, Pándi György, Kanadában élő gasztronómiai szakújság- író, Papp Endre, a Magyar Televízió híradójának műsorvezetője és Szilágyi Tibor színművész - mégis mértékletességet kellett tanúsítania, ugyanis összesen hét kemencénél várták őket a versenyzők. Ráadásul voltak csapatok, amelyek komplett menüsorral készültek. A Noszvaj szimpatizánsai nevet viselő egri baráti társaság például olyan disznótorost tálalt fel, amelyhez maguk töltötték előzőleg a hurkát, a kolbászt. A rendkívül laktató ételt szüreti pogácsával tetézték meg. Igaz, az viszont olyan könnyű volt, hogy Varga Sándor, a Mátyás pince konyhafőnöke sem mondhatott mást:- Amióta a pályán vagyok, még nem ettem ilyen jó pogácsát. Az sem volt „piskóta”, amivel a Szomolyáról érkezett versenyzők fogadták a betérőket. A mazsolával kakaóval gyúrt hatkilós köszönlőka- lácsukban az irigyek se találhattak hibát. A lagzis káposztájuk pedig olyan volt, amiért a megrögzött agglegénynek is érdemes megnősülnie. Egerszalók csapata - miként a tavalyi versenyen a libaétellel - ismét lenyűgözte a zsűrit. Előételnek szőlőlevélbe göngyölt töltikét adtak az asztalra, aztán következhetett a böjti csuka. Ami valójában egy halnak álcázott bélszín volt. A szájhagyomány szerint a huncut recept a püspökök szakácsnőjétől ered. A húshoz fenyőmagos szósz és kemencében sült kenyér járt. Mindeme jóra végezetül a túrós batyu tette fel a koronát. A Független Kisgazdapárt nosz- vaji csoportja vasedényben tolta a kemencébe a rakott pásztorhús hozzávalóit, a krumplü, a hagymát és a fűszerezett kecskét. A zsűritagok egyszerűen nem tudtak betelni az élménnyel, amikor megízlelhették a végeredményt. Hanem a gyomrukban helyet kellett még szorítaniuk a diós, az almás és a mákos kalácsnak is, hogy tárgyüa- gosan ítélkezhessenek: ez aztán igazán remek volt. Sírok Idegenforgalmi Egyesülete nemcsak étellel, mondával is várta a kóstolókat. A vadmalac „Damó király kedvire" című pecsenyéhez mese is tartozik, hogy a falatozó tisztában lehessen vele, ki is az a felség, akivel egyezik az ízlése. Nos, ennek a szegény Damónak egyéb öröme sem lehetett, mint a sült vadmalac, ugyanis a fia belehalt bánatába, mert hiába epekedett a szépséges Tárná után. De hogy az együttérzéstől ne keseredjen meg a falat a zsűri szájában, csipkeízzel édesítették a suliét, s mellé ropogós gancát és almát tettek a tányérokra. Desszertnek siroki túróst és erdei gyümölcsöket kínáltak. A noszvaji önkormányzat csapata kicsontozott malacot sütött meg egyben pirospozsgás ropogósra. A káprázatos látványt azzal fokozták, hogy a kivájt sütőtök - amelyben a párolt káposztát tartották melegen az asztalon - vastag héjába belefaragták a falu címerét. Végezetül a csemege nem is lehetett más, mint aranygaluska borsodóval. Azsün a házigazdák csapa/-Atának ítélte a fődíjat, egy ^ — -Akovácsoltvas kemenceajtót, amit a faluban élő, Észtországból ide települt díszműkovács készített. A különdíjasok gyertyatartókat kaptak, s annyi cuppogó elismerést a zsűri nyomában portyá- zó, „kóstolójegyet” váltott vendégseregtől, hogy remélhetőleg jövőre is indulnak a versenyen, és remekelnek a noszvaji pincenapokon. ______________________________________________INÉQYESSY)
