Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-19 / 220. szám
2000. Szeptember 19., kedd MEGYEI K Ö R K É P Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Saul, a hun Az „elmés” nyilatkozatai miatt elhíresült Grespik László hovatovább kétezer évvel ezelőtti időkre kezdi el visszavezetni honalapításunk történetét. Szörényi Levente már törheti is a fejét egy újabb rockopera összehozásán... Mondjuk Saul, a rettenthetet- len szittya címmel. ________isikéi K ÉPVISELŐI FOGADÓÓRA. Homa János országgyűlési képviselő (Fidesz-MPP) szeptember 22-én, pénteken 11 és 15 óra között fogadóórát tart Egerben, a Telekessy u. 2. sz. alatti képviselői irodában. IFJÚSÁGI TÁBOR. Szeptember 22. és 24. között a kismarosi ifjúsági táborban Vízparty FIB-partyt rendeznek, amelyen az érdeklődők találkozhatnak az MSZP közismert személyiségeivel, Németh Miklóssal és Kovács Lászlóval. Éjszakánként vetélkedők, műsorok és rockkoncertek váltják egymást. Érdeklődni Török Zsoltnál lehet a 06-36/311-937-es telefonon. TESTÜLETI ÜLÉS. Mikófalva önkormányzati képviselőit is várják ma délután öt órától a képviselő-testületi ülésre Balatonban. Ez alkalommal a körjegyzőség alakításának lehetőségeiről tanácskoznak majd a jelenlévők. MÁS PROGRAMOK. Holnap es te 8 órától félév-nyitó HÖK-bulit tartanak az egri MÁS-klubban, melyen a zenét DJ Pampalini, DJ Sziszi és DJ Tsongor szolgáltatja. Csütörtökön este a RÉVület Színház előadásában a Bábuk című abszurd játékot tekinthetik meg az érdeklődők. FALUGAZDÁSZ. Kalcsó István falugazdász szeptembertől minden hónap második hetében gazdafórumot tart: hétfőnként Horton, keddenként Szűcsiben, csütörtökönként pedig Ecséden várja a hozzá fordulókat. A gazdák a településeken a falugazdászt irodában kereshetik fel a szakembert. TUDOMÁNYOS ÜLÉS. Az Egri Dohánygyár C-épületében rendezik meg a Heves Megyei Szakdolgozói Tudományos Ülést, melyen a megye kórházainak szakemberei, egészségügyi szolgáltatók és a háziorvosi rendelők képviselői tartanak értekezéseket az egészségügy különféle kérdéseiről. A tanácskozás szeptember 21-én, csütörtökön 10 órakor kezdődik. Traffipax vezénylés 06.00- 14.00: Gyöngyös- Gyöngyöspata belterület, 2406. sz: út. 07.00- 15.00: 3. sz. főút Hatvan városi szakasza. 14.00-22.00: Eger belterület. A gazdaság motorja az export Több külföldi turista érkezett hozzánk Az első fél évben az országostól csak kisebb mértékben, 3,1 százalékkal növekedett a 49-nél több alkalmazottat foglalkoztató egri ipari vállalkozások termelése. Ennek értéke 78 milliárd forint volt - olvasható a KSH megyei igazgatósága munkatársai által készített elemzésből. Heves megye Szűkebb pátriánkban az ipari termelés növekedésében meghatározó az árukivitel, a belföldi értékesítés viszont az országostól elérőén csökkent. A gépipar aránya a legnagyobb, melynek termelése 17 százalékkal bővült. Az exportban a járműgyártás volt a'legfontosabb, a hazai piacon viszont a gépek és berendezések gyártása. Az építőipar teljesítménye az országost jóval meghaladó mértékben növekedett, és 22 százalékkal haladta meg a tavalyi első fél év számait. Ebben jelentős szerepe volt az Egri Útépítő Rt.-nek. Megyénkben az első fél évben 134.400 vendég kereste fel a szálláshelyeket, közel hat százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Noha növekedett a vendégek által eltöltött éjszakák száma, az elmaradt az országos átlagtól. A külföldiek közül leginkább a szállodákat vették igénybe, a legtöbbjük az Európai Unió országaiból érkezett, főleg németek jöttek, akiknek a száma csaknem tíz százalékkal növekedett. A vendégek egynegyede konferenciára, illetve egyéb üzleti ügyben érkezett megyénkbe. Továbbra is a leglátogatottabb település Eger, Gyöngyös és Szilvásvárad. A megyében az első fél évben a működő vállalkozások száma az országos mértékkel azonosan, hat százalékkal gyarapodott. A legnagyobb részük egyéni vállalkozó. A működők közül ezer lakosra 62 jut. Ebben a megyék között Heves a 15. helyen áll. Az esztendő első felében csökkent a foglalkoztatottság. Létszámnövekedés a pénzügyi teriileten, a szállításban, a postai szolgáltatásban, a távközlésben, a feldolgozóiparban és építőiparban volt. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlag- keresete átlagosan 69.764 forint, amely 12 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakának szintjét. A megyében az első fél évben 85 lakás kertit átadásra főleg a városokban. Az új otthonok száma 27 százalékkal csökkent, miközben 70 százalékkal több új építkezést kezdtek. Az előzetes adatok szerint az idei első hat hónapban szűkebb hazánkban 1469 gyermek született, viszont ennél többen, 2348-an haltak meg. A születések száma csak egy százalékkal növekedett, a halálozásoké viszont annál számottevőbben, nyolc százalékkal csökkent. (MENTUSZ) Az alkalmazásban állók száma és keresete 2000.1. félév 100 000 40 000 20 000 ......! |8 8874| 80 000 ........................... 60 000 f.............................|57 785|Í 38~224| |23 4141 ....................J56 825|— [ 39 6441 Száma, fő IIHl Bruttó Nettó átlagkeresete, Ft átlagkeresete, Ft Fizikai II Szellemi foglalkozásúak TOMPA Z. MIHÁLY Nyugdíjremény Nem állnak rosszul a magyar nyugdíjasok. Mármint statisztikailag nem állnak rosszul a honi nyugdíjasok, mert amúgy nincsenek valami rózsás helyzetben. Most viszont kiderül, hogy a román és a szlovák nyugdíjasok sokkal rosszabbul állnak, így hát örülhet mifelénk a nyugdíjas, hogy nem pár száz kilamäer- rel északabbra vagy keletebbre csönget be hozzá hó végén a postás. Persze, a magyar nyugdíjas akkor örülne a legjobban, ha a tőlünk nyugatabbra járó nyugdíjjal kopognának be havonta hozzá, de végül is ne legyünk telhetetlenek: nem rossz ez a középmezőny. Jóval jobban dúlnak viszont a lengyel nyugdíjasok, hiszen ők átlagosan valamivel több mint negyvenötezer forintot kapnak havonta, ráadásul a megélhetésre harminckétezret kell költeniük, így félre is tehetnek. Amúgy a lengyeleknél meg kell állnunk egy szóra, hiszen nem is olyan rég még ők pillantgattak irigykedve felénk, és ha a magyar turista feléjük tévedt, akkor a forint igencsak jó és előnyös fizetőeszköznek bizonyult. Most meg már a lengyel nyugdíjasok állnak jobban. Pontosabban nemcsak a nyugdíjasok, hiszen ott már az átlagkereset is százezer fölött van. Igaz, a lengyeleknél már korábban elkezdődtek a reformok, s úgy tűnik, hogy lett is eredményük. Mindez mifelénk is optimizmusra adhat okot. A szakemberek már gazdasági fellendülésről beszélnek a honi tájakon is. Igaz, hozzáteszik, hogy egyelőre csak a makrogazdasági mutatók javulnak, sígya pénztárcánkat inkább érintő mikrogazdasági fellendülésre még várni kell. Óvatos becslések szerint is még négy vagy öt évet. Nem nagy idő, ennyit még valahogy ki lehet bekkelni. Csak az a baj, hogy a nyugdíjasok már nem fiatalok. Nekik már ez apár év is nagy idő, néhányuknak szinte már ajándéknak számít. így hát aligha örülnek, ha arra kérik őket, várjanak türelemmel, mert fél évtized múltán már érezhetően jobb lesz a sorsuk. A magyar nyugdíjas egyébként sem hasonlítható össze tőlünk nyugatabbra élő sorstársaival. Mifelénk a nyugdíjasnak még gondolnia kell gyermekeire, unokáim is. Pénzügyi szempontból is. Mert hát bizony megesik, hogy a fiatalabb generáció nem nagyon tud kijönni'a havi fixből. Főként ilyenkor, iskolakezdés idején jól jön, ha a nagyi bepótol a tankönyvek, a ruhák, a dpők árába. Most, amíg nem kezdődik a fűtési idény, mert akkor alighanem választania kell vagy fűt, vagy fázik és az unokáinak cd. Ilyenkor viszont talán melengeti a lelkeket, hogy a most közzétett statisztikai adatok szerint Európa eme részében a magyar nyugdíjasnak nem is olyan rossz. Meg hát még jobb is lehet. Csak ki keU. várni valahogy. Őrségváltás a TÁKISZ élén Zay Ferenc: Bővülő feladatok, erősebb bérszint A bővülő feladatokhoz elengedhetetlen tárgyi feltételek biztosítását és az „erősebb bérszint” kiharcolását jelölte meg egyik legfontosabb teendőjeként Zay Ferenc, a Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat (TÁKISZ) frissen kinevezett igazgatója. Eger, Heves megye Tegnap dr. Varga Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) önkormányzati és területfejlesztési főosztálya megbízott vezetőjének jelenlétében történt meg az őrségváltás a megyei TÁKISZ élén: mint tudott, Kismolnár Anna, az eddigi vezető helyét - aki 21 esztendőn át irányította a hivatalt, s annak jogelődjét - Zay Ferenc vette át.- A TÁKISZ-ok feladatköre 2000. január Tjétől tovább bővül - mondta el a Hírlapnak dr. Varga Sándor a szűk körű ünnepélyes beiktatást megelőzően. - Egyebek mellett az önkormányzatok után a kormányzati költségvetési szervek közponlo- süott bérszámfejtése is ide kerüL A feladatbővülés névváltoztatássá is jár: az év elejéül az intézmény a Területi Államháztartási Hivatd (TÁH) nevet kapja A bővülő feladatok kapcsán a PM munkatársa elmondta: a későbbiekben a TÁKISZ- ok - az államháztartási pénzek tekintetében - közvetlenebb ellenőrzési feladatokat is ellátnak majd az önkormányzatok fölött, a Megyei Egészségbiztosító Pénztártól (MEP) pedig átkerülnek ide azok a teendők, amelyek nem függenek közvetlenül össze a biztosítói munkával. Ilyenek lennének például a családi pótlékkal és ajövedelempótló támogatásokkal kapcsolatps feladatok. Az új igazgató a legfontosabb teendőit éppen a már említett feladatbővüléshez kötve jelölte meg. Szerinte a sokasodó feladatok és az amellé rendelt pluszlétszám - a jelenlegi mintegy 110 főről várhatóan 200-ra bővül a hivatali apparátus - megkívánja a tárgyi feltételek biztosítását is. Azaz: a jobb kiszolgálás érdekében szóba került a jelenlegi TÁKISZ-székház bővítése, de nem kizárt egy esetleges ingatlancsere sem. Zay Ferenc elmondása szerint szeretnék, ha a TÁKISZ-okat érintő, s fokozatosan bevezetésre kerülő reformok „élcsapatává” válhatna az egri gárda, amihez megfelelő önkormányzati kapcsolatokra és előkészítettségre van szükség. Mint mondotta, a TÁKISZ remek szakgárdával rendelkezik, megtartásukhoz pedig az „erősebb bérszint’’ kiharcolása szükséges.________ikühnei E llenőrzés a pemyehányón (Folytatás az 1. oldalról) Az igazgató elmondta, hogy a lőrinci pemyehányón folyó munkálatokat a szakhatóság engedélyével végzik. Pernye és bizonyos hulladékok keveréséből kísérleti céllal komposztanyagot is előállítanak, ez segítheti a termőtalajréteg kialakítását. A megfelelő növényzet betelepítése megakadályozhatja a pernye kiporzását. Az ügyvezető úgy véli, hogy a megfelelő és állandó tájékoztatás megnyugtathatja a lakosságot. A tanácskozáson - amelyen megjelent Érsek Zsolt országgyűlési képviselő is - Zay Andrea, a Magyar Televízió Közalapítvány kum- tóriumának titkárságvezetője elmondta, hogy már régóta foglalkozik a pernyehányó ügyével, és a közeljövőben a környezetvédelmi miniszterrel is szeretne beszélni. Több jeles környezetvédelmi szakembert is megkeresett, ám egyikük sem tartotta megalapozottnak a pemyehányón folytatott hulladékelhelyezési tevékenységgel kapcsolatos aggályokat. Úgy vélte, hogy a pemyehányó további sorsát szakmai alapokon lehet eldönteni, a vitából a politikát ki kell zárni. A fórumon felszólaló dr. Molnár Lajos és dr. Zölei Dávid elmondta, hogy a pemyehányó önmagában is veszélyt jelent. Azt elhordani nem lehet, ezért helyben kell megkötni és semlegesíteni az erőműi égésterméket. A tanácskozáson ott volt a Hatvani Környezetvédő Egyesület képviselője is, ám többszöri felkérés ellenére sem kívánt hozzászólni. (Lapunk értesülése szerint a környezetvédők aláírásgyűjtésbe kezdtek a hulladékelhelyezés ellen. A szignókat a szaktárcának kívánják átadni.) Berényi Károly a tanácskozás összegzéseként az állandó társadalmi ellenőrzés fontosságát hangsúlyozta Csakis megfelelő tájékoztatással és tájékozódással állhat helyre a nyugalom - jegyezte meg a lokálpatrióták elnöke. (tompái Történelem és művészet Címerkiállítás nyílt a Gárdonyi gimnáziumban Eger Egy országos vándorkiállítás részeként érkezett hétfőn a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumba Szabadiné Sinkó Ilona címergyűjteménye, amelyben ősi magyar vármegyei, városi, szerzetes- rendi és családi jelképek láthatók. Az alkotó másfél évtizede foglalkozik azzal, hogy a magyar történelem sok ezer értékes és érdekes címerét festve, hímezve, rajzolva megőrizze az utókornak. Az emberiség mindig is szerette a címereket. Kifejezte velük hovatartozását, a közösségéhez valót éppúgy, mint a természeti sajátosságait, s az általa fontosnak vélt eszmét. A címerkészítésnek határa nincs: az egyszerű, egymo- tívumos ábrázolástól a legbonyolultabb szimbolikáig mindennek helye van a címereken. S nem utolsósorban ennek köszönheti üzenetközvetítő értékét. Látható itt Háromszék, Torontói, Ugocsa, Szerém vagy Szilágy vármegye jelképe, a Szaléziánus, a Lazarista, az Antonita, a Hyyemimta szerzetesrendek szimbóluma - megannyi emlék a magyar múltból. Az értékes tárlatot Kary József, a Megyei Művelődési Központ igazgatója ajánlotta a látogatók figyelmébe, mint hangsúlyozta: a heraldika mindig is a történelem, a művészet és a tudomány találkozásának számított. Az alkotónő-aki egyébként a közelmúltban egy franciaországi kiállításról első díjjal tért haza - pedig azt mondta a megjelent fiataloknak: a címer üzenete hozzátok az, hogy szeressétek nagyon a hazát. _______________________l-nomi Szabadiné Sinkó Ilona másfél évtizede hímez, varr és fest magyar címereket. FOTÓ: PERL MÁRTON A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES"f HÍRLAP Újságíró: ELEK ESZTER Telefon - (36)513-622 Fax - (36)513-605 * Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 Terjesztő: NYIKES ORSOLYA Telefon - (80)513-646