Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-15 / 217. szám

2000. Szeptember 15., péntek EGER ÉS K Ö R Z E T E Heves Megyei Hírlap - 5. oldal' Sikerrel pályáztak Mikófalva Megszépülhet az orvosi rendelő és a tanácsadóterem, mert két­millió forint céljellegű támoga­tást nyert az önkormányzat a He­ves Megyei Területfejlesztési Alap­ból. Ugyancsak innen jutottak ahhoz a további 2,5 millióhoz, amelyből a csapadékvíz-elveze­tést oldhatják meg a település közterületem. Az Ifjúsági és Sportminisztéri­umból is érkezett pénz. Pályáza­tukban ötmillió forintban jelölték meg az iskola kézilabdapályájá­nak helyreállítását, s az összeg felét megküldte a tárca. A Szociális és Családvédelmi Minisztérium is elfogadta a pá­lyázatukat, egymillió forintot hagytak jóvá. Mégpedig úgy, hogy előzőleg társulási szerző­dést kötöttek Egerrel, Bekölcével, Szúccsal, Egercsehivel arra, hogy közösen működtetik a gyermek- jóléti szolgálatot. A minisztérium révén az egyik családsegítő mun­katársat nem az önkormányzat­ok szűkös költségvetésének ter­hére foglalkoztathatják. Begyűrűzött a kapitalizmus Ági: - Félek, hogy végleg be kell majd zárnom a boltot fotó: ötvös Egerbakta A tétel, miszerint „a nagy halak megeszik a kis halakat”, oly alap­vető és cáfolhatatlan igazság, mint az, hogy kétszer kettő az négy. Nem vitatja ezt Péterfalviné Bozó Ágnes sem. Csak fáj neki, hogy őt is elérte a „vadkapitalizmus". Va­gyis, hogy veszély fenyegeti a boti­ját, amelyet hosszú évek óta sokak megelégedésére vezet. A családias légkörű üzletben ko­rábban zöldséget és gyümölcsöt kí­nált, hogy a baktaiak se szenvedje­nek vitaminhiányt, ne fáradjanak Egerbe a piacig, ha erre-arra szük­ségük volna a konyhán. Miután nem ő volt a faluban az egyedüli, aki effélékkel kereskedett, s a nye­reségből hideg vízre sem telt, kibő­vítette árukörét, italokat és csoma­golt élelmiszert is tett a polcokra. Hanem azért csak megőrizte az eredeti profilt, s ebben az is szere­pet játszott, hogy volt egy komoly, állandó vevője. Jelesül az óvoda. Nekik szállí­totta nagy tételben - nemegyszer lumbágótól gyötörten -, súlyos lá­dákban a főzeléknek és köretnek valókat, a desszertnek vagy az uzsonnára szánt gyümölcsöt. Ezt tervezte tenni a múlt héten is, ám szinte leforrázták a hírrel: a gyermekintézmény nem kér többet az árujából. Mégpedig azért, mert az óvodavezető egy másik üzlettel kötött szerződést. Ági erről csak ak­kor értesült, amikor beszerezte a megszokottakat. Az óvodavezető nem érzi magát hibásnak ebben. Már csak azért sem, mert nem adták le pénteken a megrendelést. Meg aztán:- Mindenki ott költi el a pénzét, ahol akarja - indokolja Varga Miklósáé. - Személy szerint sem­mi kifogásunk sem volt Ági ellen, de kaptunk egy kedvezőbb ajánla­tot. Ő is szolgátat, mi is szolgálta­tunk. Ott szerezzük be a konyhára valót, ahol olcsóbb. Egy háziasz- szony sem tenne másként. Ezzel az érvvel aligha lehet vitá­ba szállni. Annál is inkább, mert:- Az intézményvezetőnek joga és kötelessége, hogy a lehető leg­gazdaságosabb mutatókat érje el - mondja Hortobágyi Szilveszter, a falu jegyzője. - Amennyiben ked­vezőbb ajánlatot kap, azt meg kell ragadnia. Márpedig ebben az eset­ben erről van szó. De vajon hogyan lehet Áginál is olcsóbban beszerezni az árut, ami­kor ő végtelenül alacsony árréssel dolgozott?- Nagyobb üzlet a miénk - adja meg a magyarázatot Varga Sándomé, aki az áfész valamikori ABC-jét vezeti a település központ­jában. - így működik a piac. Aki nagyobb tételben rendel, az ol­csóbban viheti az árut. Nálunk mindent lehet kapni, ezért az óvo­dának nem kell több szállítóval foglalkoznia. Szerződést is kötöt­tünk velük egy évre, mi visszük hozzájuk a zöldségféléken túl a hentesárut és a húst is. Nekünk sem egyszerű a helyzetünk. A bak­taiak bejárnak az egri nagy áruhá­zakba, s ott vásárolnak. Rendkívül leesett a forgalmunk, pedig mi is élni szeretnénk. inégyessy) Amíg épül a kastély, addig főként csak négylábú vendégeket fogadnak be szeretettel FOTÓ: ÖTVÖS IMRE A kandallónak már lehet örvendezni újra a kastély (Folytatás az 1. oldalról) A kastély pedig ebek harmin- cadjára került. Csak az nem vitt el belőle ezt-azt, aki nem akart. Eleinte csupán a köny- nyen mozdítható elemeknek kelt lábuk, később már a téglá­kat is megkívánta valaki. Amikor Beniczky István rá­talált a rogyadozó épületre, összefacsarodott a szíve. Hiába volt az valamikor egy távoli nagybácsijáé, őt semmiféle emlék nem fűzhette ide, lévén az államosításkor még nem élt. De a kastély még ily megcson- Az új tulajdonos kítottan is meseszerűen szép. A férfi nem nyughatott, hajtotta a vágy, hogy megmenthesse, s az övé legyen. Megvette az OTP-nél a kámforszerű kft. tartozását, és a jo­got, hogy megindíthassa az árverési eljárást. Másfél éves jogi procedúra következett. A kezde­tekkor még nem lehetett biztos abban, hogy az övék lesz az épület, de hozzálátott a takarítás­hoz. Kiirtotta a mellig érő bozótot, elszállíttatta a szemetet, befóliázta az ajtókat, ablakokat. Műszerész, de sosem dolgozott a szakmájá­ban. Budapesten született, ott is lakott, ám ami­kor a tulajdonába került a kastély, gyors iram­ban zárhatóvá tette azt, s beköltöztek Ildikóval és az asszony kisfiával. Más választásuk nem is lehetett. Ahhoz, hogy elindulhasson a nagysza­bású renoválás, el kellett adniuk a lakásukat. Immár egy éve a kastélyból jár be Ildikó a Tigázhoz, ahol díjbeszedő. István pedig betont kever, falat rak, vakol és meszel. Az épület meg egyre gyarapszik. Új, a műemléki hatóság által előírt ablakok, ajtók kerültek a homlokzatra. Jelenleg lak­ható már egy szoba, s miként az ilyen miliőbe illik: elegáns, sötétzöld márvány kandalló fűti a helyiséget. A saját pénzükből nem sokra mennének Beniczkyék, de melléjük szegődött a sze­rencse, s a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma elfo­gadta pályázatukat. így a fel­újításhoz nyertek ötmillió fo­rintot. A távlati tervük: az emeleti szint lesz az ő birodalmuk, a földszinten pedig kialakíta­nak öt lakosztályt a falusi tu­rizmust kedvelő vendégeknek. Reményeik sze­rint az első turnus öt év múlva már meg is ér­kezhet. A bejárat fölött az újrafaragtatott címer (naná, hogy a régit ellopták), rajta az átlőtt nya­kú hattyú fogadja majd betérőket.- Ez a hely egy szanatórium - mondja István. - Itt olyan a levegő és a klíma, hogy csak gyógy­ulni, regenerálódni lehet. Vadásztársaságok vannak a közelben, és a lovasturizmus számára is kiváló ez a terület. Bár lovakat eddig „csak filmben” látott a fér­fi, de úgy gondolja, gondozásukat ugyanúgy megtanulhatja, mint annyi minden mást az életben, amivel eddig foglalkozott. Végül is rá­ér, még csak 43 éves. S afelől sem lehet kétség, hogy a könyvekből elsajátított tudáshoz valódi állatszeretet is társul, mert abból már most sincs hiány. Istvánék eddig két kóbor kutyát mentettek meg a pusztulástól. Abigélt Bekölce és Mikófalva között, az úttestről vették maguk­hoz, el ne üsse egy autó. Csutak pedig egy hosszú lánccal a nyakában, csontsoványan, néhány nappal a kölykedzés előtt kért náluk menedéket. Tíz kölykéből kilencet si­került elajándékozni, Hó­golyó viszont az övék ma­radt.- Amióta elkezdtük az építkezést, többen is je­lentkeztek komoly vásár­lói szándékkal - meséli a tulajdonos. - De ez a kas­tély már nem eladó. Az ember nem adja el az éle­tét. NÉGYESSY ZITA Beniczkyéké BALATON - Mikófalva önkor­mányzati képviselőit is várják a 19-én 17 órától tartott testületi ülésre. Ez alkalommal a kör­jegyzőség alakításának lehetősé­geiről tanácskpznak majd a je­lenlévők. Ugyancsak a telepü­lést érintő hír, hogy barátságos labdarúgó-mérkőzésre hívta ki a község csapatát a szennyvízbe­ruházás kivitelezője, a Contur- Bau Kft. A meccs kezdési idő­pontja 22-én 15 óra. BEKÖLCE - Pályázat útján hatszázezer forintot nyert a me­gyei területfejlesztési tanácstól az önkormányzat. Ezt a pénzt további 1,4 millió forinttal kell kiegészíteni a település költség- vetéséből ahhoz, hogy az idő­sek napközijében, a kultúrott- honban és a házasságkötő te­remben is gázzal fűthessenek. A kivitelezés hamarosan meg­kezdődik, s várhatóan a fűtési szezon elejéig el is készül. BÉLAPÁTFALVA - A település első féléves gazdálkodásáról volt szó a legutóbbi testületi ülésen. A képviselők elfogadták a beszámolót. EGERBAKTA - Millenniumi falunapot rendeznek vasárnap a községben. A program reggel 6 órakor zenés ébresztővel in­dul. A zászlóátadási ünnepség 10 órakor kezdődik a templom­kertben. Délután 3 órától az ál­talános iskola udvarán, a Gaz­dasági Minisztérium támogatá­sával, a Laskó-völgyi hagyo­mányőrző napok keretében több csoport műsorát láthatják. Ezt követően Koós János show- műsorát nézhetik meg 17 órá­tól, majd szabadtéri bál és tűzi­játék zárja a rendezvényt. NAGYVISNYÓ - Az önkor­mányzatiság tízéves jubileuma alkalmából tartják a következő testületi ülést 27-én 15 órától a képviselők. OSTOROS - A nyersanyagok drágulása miatt az önkormány­zat emelni kényszerült az étke­zési díjat. Az eddiginél 10 szá­zalékkal többet kell fizetniük az óvodásoknak, az iskolásoknak és az idősek napközijében az ebédért. INGATLAK VAGYONKEZELŐ KFT. Északkelet-magyarországi Területi Igazgatóság 3530 Miskolc, Uitz Béla u. 2. Tel.: (46) 502-470 Fax: (46) 502-474 az OTP Ingatlan Vagyonkezelő Kft. Észak-magyarországi Területi Igazgatósága (3530 Miskolc, Uitz Béla u. 2.) eladásra meghirdeti a Mezőkövesd (Zsóri fürdő) Olajfa u. 4. alatt található üdülőépület és udvar megnevezésű ingatlant. Az ingatlan közvetlenül a Zsóri fürdő hátsó bejáratával szemben, frekventált helyen található, és alkalmas gyógyászati vagy idegenforgalmi vállalkozás megvalósítására is. A telek térmértéke: 6736 m2, melyen egy 240 m2 alapterületű üdülőépület, valamint 23 m2-es melléképület található. Vételár: telek 12.000.000.- Ft épület: 2.000.000.- Ft+áfa Az ajánlatokat címünkre kérjük eljuttatni! (20040) Az Egererdő Erdészeti Részvénytársaság, Eger, Kossuth Lajos út 18. sz. értékesíti az alábbi ingatlanait:- Felsőtárkány 065 hrsz. Területe: 1.0605 m' Funkciója: istálló 300 m' alapterülettel- lótartáshoz Értékesítési irányár: 12 millió Ft+ÁFA- Éger-Felnémet 1161/8 hrsz. Területe: 8050 m Funkciója: üres telek Értékesítési irányár: 18 millió Ft- Felsőtárkány 1506 és 0507 hrsz. Összterület: 6261 m’ Funkciója: volt kisvasúti fűtőház Értékesítési irányár: 17 millió Ft+ÁFA- Gyöngyössolymos 1071/12 hrsz. Területe: 1171 m’ Funkciója: volt erdészeti irodaépület 192 m nettó alapterülettel Értékesítési irányár: 12 millió Ft+ÁFA A vételi ajánlatokat 2000. október 10-ig kérjük beküldeni ármegjelöléssel az Egererdő' Rt. Műszaki Osztályára. Az érdeklődőknek felvilágosítást ad Wágner Tibor és Csontos Imre Telefon: 36/413-166 (20098) 25% kezdőrészlet vagy 0% kamat* biztosan 100% haszon! JUMPER C15 A Citroen augusztus 21-től rendkívül kedvező finanszírozási feltételekkel, kezelési költség nélkül kínálja Jumper, Jumpy, Bedinge és C15 típusú haszonjárművek. Ón választhat: alacsony kezdőösszeg vagy kamatmentes részletek! Bárhogy is dönt, száz százalék, hogy jól jár1 3300 Eger, Kistályai út 133. Tel.: 36/412-652, 518-814 CITROEN

Next

/
Thumbnails
Contents