Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-12 / 214. szám
4. oldal - Heves Megyei Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Szeptember 12., kedd jy|£^ Bérkiegészítésről tárgyalnak Emlékezetes idegenforgalmi szezon Jövőre 25 milliárd forintot szánnak az ágazat fejlesztésére Turisták a Budai Várban fotó: europress/diósi imre Budapest A szociális ágazatban dolgozók novemberre ígért egyszeri bérkiegészítéséről ma tárgyal a kormány. A Szociális és Családügyi Minisztérium erre a célra bejelentett 6,3 milliárd forintos többletigényét a kormány augusztusban jóváhagyta. Ez a költségvetési pluszkeret teszi lehetővé a 14. havi bérkiegészítést. Az érdekképviseleti szervezetekkel tartott egyeztetés után már egyértelmű, hogy a bérkiegészítés a szociális szférában valamennyi dolgozót érinti majd, összesen 63 500 munkavállaló kap pluszpénzt. Közülük 59 ezren költségvetési, a többiek egyházi, alapítványi fenntartású intézményeknél tevékenykednek. Meszleny László szóvivő hangsúlyozta: a szociális területen átlagosan bruttó 47 500, vagyis nettó 34 500 forint a fizetés, azaz a költségvetési szféra átlagánál 36 százalékkal alacsonyabb. Minthogy a jövedelmek eltérőek, így a bérkiegészítésnek nincs alsó és felső határa. A közalkalmazottak a szeptember havi illetményük pótlékkal növelt, más munkavállalók pedig az idei szeptemberi személyi alapbérük szintén bérpótlékkal megemelt összegét kapják. A hivatásos nevelőszülőknek például a szeptemberi nevelőszülői díjjal megegyező ösz- szeget folyósítanak november 12-én, a Szociális Munka Nemzetközi Napján. Hozzátette: a szociális területen dolgozó sok ezer diplomást érinti az a kormánydöntés, amelynek révén 2001 szeptemberétől átlagosan 20 százalékos fizetés- emelésre számíthatnak, ics. benkő) A Gazdasági Minisztérium tervei szerint vagy megemelik az utazási irodák kötelező letéti pénzét, vagy utasszámtól függő letéti rendszert dolgoznak ki. így akarják elkerülni, hogy a HTC utazásszervező cég csődjéhez hasonló összeomlások után tömegeket kelljen az államnak hazahozatnia külföldről - nyilatkozta Kraft Péter turisztikai helyettes államtitkár. Budapest-GM A szakma ugyan ma még nem egységes abban, hogy miként kellene kezelni a hasonló eseteket, de a minisztériumban már dolgozik egy munkacsoport, amely összegyűjti a javaslatokat és tárgyal az ajánlattevő biztosítótársaságokkal is. Kraft Péter ugyanakkor több nyilatkozatában is arra emlékeztetett: nem szabad, hogy ezeknek az utazási irodáknak a felelőtlensége maradjon meg az emberekben, mint az idei idegenforgalmi szezon egyetlen jellemzője. Hiszen minden egyéb vonatkozásban kiemelkedően jó hónapokat tudhat maga mögött a hazai turizmus. A helyettes államtitkár tegnap is emlékeztetett rá, hogy az év első hét hónapja a magyar turizmus történetének legjobb időszaka volt. A bevételek egynegyeddel magasabbak az egy évvel korábbinál, ami egyben azt is jelenti, hogy teljes egészében fedezik a külkereskedelmi mérleg hiányát.- Kiemelkedő idegenforgalmi beruházások zajlanak Magyarországon: csak Budapesten 600 millió dollár értékben építenek szállodákat, és ez tizenegyezer új munkahelyet jelent majd hamarosan - mondta az ágazat vezetője. Hozzátette: szám szerint is több turista jött hozzánk idén, mint a korábbi esztendőkben, és megtörni látszik a német, osztrák turisták egyeduralma. Több mint másfélszer annyi japán érkezett például, mint egy évvel korábban, és általában is a jól fizető külföldiek körében lett népszerűbb Magyarország. Matolcsy György gazdasági miniszter egy közelmúltban megrendezett fórumon éppen ezeknek a folyamatoknak a folytatása érdekében jelentette be, hogy jövőre az eddiginél háromszor nagyobb összeg, 25 milliárd forint, az azt követő évben pedig 27 milliárd jut az idegenforgalom fejlesztésére. A miniszter egyúttal olyan szervezeti változásokat is bejelentett, amelyek célja a civil szféra bevonása az idegenforgalmi döntési folyamatokba. A Regionális Idegenforgalmi Bizottságok új feladata lesz például a turizmussal kapcsolatos pályázatok véleményezése. Újdonság, hogy az ÁPV Rt.-től a Gazdasági Minisztériumhoz került a Regionális Fejlesztési Holding. Ez a banksze- rűen működő szervezet kezeli a minisztérium gazdaságfejlesztési pályázatait, elvégzi azok előkészítését, lebonyolítását és ellenőrzését is. Nagyon fontos, hogy a holding révén a magyar gazdaság- fejlesztési programok - ezen belül az idegenforgalom is - pályázhatnak uniós pénzekre. Egy felmérés szerint a külföldi turisták szájhagyomány alapján keresik fel hazánkat, vagyis az itt nyaralók viszik el jó vagy rossz hírünket szerte a világba. Nagyon fontos tehát a hazai turizmus intézményrendszerét hatékonyabbá tenni. Ezért bővítik a Tourinform-hálózatot, és megerősítik annak gazdasági hátterét. KOÓS TAMÁS Hírek röviden Egyházi százalék Tavaly több mint félmillió adózó ajánlotta fel személyi jövedelem- adója 1 százalékát valamely egyháznak vagy vallási felekezetnek. A teljes összeg meghaladja az 1 milliárd 600 millió forintot. A Pénzügyminisztérium előzetes kimutatásai szerint legtöbben most is a katolikus egyházat támogatták, majd a református és az evangélikus egyház következik, míg a negyedik helyen a Hit Gyülekezete áll. Liberális adóreform Az SZDSZ adóreformcsomagot dolgozott ki, mert egy közvéleménykutatás adatai szerint az adózók 72 százaléka tartja igazságtalannak, 90 százaléka pedig bonyolultnak a magyar adórendszert. Már most kétkulcsossá tenné az adótáblát a párt. Másfél millió forint éves jövedelemig 20, felette 40 százalék lenne az adó. A gyermekkedvezményeket a családi pótlék emelésére váltanák át. Szójáték a benzinárral Az MSZP megdöbbentőnek tartja, hogy Járai Zsigmond pénzügy- miniszter azt állítja, a kormány nem készül jövedékiadó-emelésre, csupán korrigálja azt, miközben a benzin jövedékiadó-tartalmát százról 106 forintra akarják emelni. Burány Sándor frakcióvezetőhelyettes szerint a kormány el akarja kendőzni, hogy az üzemanyag- árak emelkedése extraprofitot hoz a költségvetésnek. _______ _■ B ikavér minőségnek megfelelő kékszőlő: 105r Ft/kg Tisztelt Szőlőtermelők! A mai naptól az EGERVIN Borgazdaság Rt. az Egri Borvidéken a korábban meghirdetett ártól eltérően a Zweigelt és Kékfrankos szőlők árát az alábbiak szerint módosítja: Bikavér minőségnek nem megfelelő kékszőlő: 85,- Ft/kg