Heves Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-12 / 214. szám

2000. SZEPTEMBER 12., KEDD ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 214. SZÁM NÉGYOLDALAS TVR-MELLÉKLET BÉRLAKÁSOK Szociális elhelyezést biztosító bérlakások építéséhez kíván pá­lyázni támogatásra a Gazdasági Minisztériumnál a megyeszék­hely önkormányzata. Az elkép­zelések szerint a Pozsonyi úton összesen 64 ilyen otthon épül­ne. Egerben nagy az igény az ilyen lakásokra, ám hasonló építkezés évek óta nem történt. A beruházás tervezett költsége 340 millió forint. (2. oldal) TANÉVNYITÓ A szőlő és a szőlőműves ünnepe. Gyöngyössolymoson háromnapos vigassággal ünnepelték a szerencsés szüretet. A színes programok között kicsik és nagyok kedvükre válogathattak, a színpompás szüreti felvonulás távoli vidékekről is vonzott érdek- lődőket. Az eseményről lapunk 3. oldalán olvashatnak bővebben.________________________ fotós suha péter A gyöngyösi Szent István Egye­tem gazdálkodási és mezőgaz­dasági főiskolai karának meg­nyitóján dr. Magda Sándor fő­igazgató többek között azt hangsúlyozta, hogy egy iskola értékét az határozza meg, mennyire korszerű ismereteket ad hallgatóinak. A felsőoktatási intézményben ünnepélyes kere­tek között vette kezdetét a 39. tanév. (3. oldal) EMLÉKFUTÁS A nyolc pétervásárai tanuló és egy tanár az önkormányzati hi­vatal és az iskola támogatásával szeptember 18-19-20-án há­romnapos millenniumi emlék­futást szervez, melyen számos megyénkbeli települést érinte­nek. A futással a megemlékezé­sen túl az egészséges életmód iránti igényt is szeretnék felkel­teni. (3. oldal) Az Esőemberek igenis köztünk élnek Jövőre Gyöngyösön nyűik az Autista Segítő Központ Jövő tavasszal Gyöngyösön, a Ferences Rendház épületében nyílik az ország első Autista Segítő Központja. Közben megyénk­ben széles körű felmérés kezdődik annak kiderítésére, hány autista gyermek él csalá­doknál, gyermekintézményekben. A szülők­nek nagy könnyebbség lesz gondozásukban a bentlakásos központ. Heves megye Az autizmus nem új keletű betegség. Ma Magyar- országon mintegy 25 ezer autista él Igaz, pontos feltérképezés még nem volt. Heves lesz az első olyan megye, ahol a megyei önkormányzat felmé­rést végez, jövő tavasszal a fővárosi alapítvány megnyitja Gyöngyösön az autista intézményt. Ebner Gyula, a gyöngyösi Autista Segítő Központ vezetője mondja, hogy az autisták sorsa legtöbb­ször nagyon szomorú: a gondozást vállaló szülők halála után elmegyógyintézetbe kerülnek, ahol to­vább fokozódik a világtól való elzártságuk, leépülé­sük. A betegség jellegzetessége, hogy sem a kiváltó okot, sem a gyógyuláshoz vezető utat nem isme­rik. Ám az bizonyos, pár évi normális fejlődés után mutatkoznak meg a tünetei, amelyeket csak korri­gálni lehet, gyógyítani nem. (Folytatás a 2. oldalon) „Ha jól akarod érezni magad... Kistérségi tanácskozás a környezetvédelemről PÉTERVÁSÁRA Hajói akarod érezni magad, jöjj eb­be a térségbe! - ezzel a szlogennel kezdte Pál László, a város polgár- mestere azt a kistérségi tanácsko­zást, amely 25 meghívott részvéte­lével zajlott a településen. Nyitóbeszédében elmondta: a 16 helységet összefogó kistérségi társu­lás gazdasági szempontból jelent­kező hátránya a foglalkoztatás tragi­kusan alacsony szintje. Az egyetlen pozitívum, hogy a gazdasági fejlő­dés elmaradása miatt nem jöttek létre itt a környezetet károsító szennyező források sem. Ám a települések szinte mind­egyikének foglalkoznia kell a kom­munális hulladék elhelyezésével és a szennyvíz elvezetésével, ami a 16 község közül mindössze hat helyen megoldott. Dankó Gyula, az Észak-magyarországi Környe­zetvédelmi Felügyelőség igazgatója úgy vélte, nagy hangsúlyt fektet­nek a szakmai tanácsadásra. Szó esett még a pályázati lehetőségek­ről, az új hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatos szabályok­ról, az önkormányzatokra háruló feladatokról. (Folytatás a 3. oldalon) MAI SZÁMUNKBÓL Ha mi változunk, akkor a lakos­ság megítélése is változik - hang­zott el mintegy mottójaként an­nak az előadásnak, amelyben dr. Lantos Bálint r. dandártábornok elemezte a körzeti megbízottak viselkedéskultúráját formáló tré­ning tapasztalatait. Erre azon a tegnapi konferencián került sor, amelyet a IX. Rendőr-kék Hä kere­tében rendeztek a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. A szakmai tanácskozást meg­nyitó dr. Tuza László r. ezredes, fő­kapitány azzal ajánlotta a résztve­vők figyelmébe az egymáshoz kapcsolódó gondolatokat, hogy azok hétköznapi megvalósításá­mind a „frontvonal­ban”, mind pe­dig a különbö­ző szintű irá­nyításban dol­gozó rendőrök szemléletváltá­sára van szük­ség. Ennek je­gyében, s a közösségi rendőrség kialakítását szem előtt tartva hang­zott el egy későbbi előadásban: el kell gondolkodni a testület szlo­genjének - Szolgálunk és védünk - újrafogalmazásán, mert a jövőbeni kapcsolatrendszert illetően kifeje­zőbb lenne az, hogy Önökkel, önökért. (Folytatás a 2. oldalon) Önökkel, önökért Arculatváltásra készül a rendőrség Halálos bányabaleset VlSONTA Szombaton délelőtt halálos munka­helyi baleset történt a bányaüzem­ben A bánya külterüktén lévő törő szállítószalagnál gépkezelőként dol­gozott az az 50 éves verpeléti férfi, aki a helyszínen éteté vesztette. A Gyöngyösi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával államigaz­gatási eljárás keretében folytatja a vizsgálatot. Megkerestük Valaska Józsefet, a Mátrai Erőmű Rt. igazga­tóját, aki elöljárójában elmondta: az ügyben még folyik a miskolci bá­nyakapitányság vizsgálata is. A szó­ban forgó törőberendezés új, kor­szerű, tavaly állították üzembe. A biztonsági berendezések ismereté­ben örthäälennek ítélte, miként történhetett a tragédia, ami „fizikai­lag nem köväkezhäett volna be”. Az elhunyt férfi boncolásának ered­ménye még nem ismert, ennek hí­ján az igazgató nem kívánt további részleteket elárulni. Ám azt közölte: a szerencsétlenül járt munkást az erőmű saját halottjának tekinti, s tegnap a családját gyorssegélyben részesítették. Már a baleset más­napján rendkívüli munkavédelmi oktatást szerveztek. iespé) Kísérletezés a pernyehányón Bejárást tartottak az erő­műi pernyehányón, ahol ve­szélyes hulladékok kísérleti ártalmatlanítása is történik. A szakemberek szerint a komposztálás része a tájre­habilitációnak, ám az ellen­zők a tevékenység felfüg­gesztését kérik. Hatvan, Lőrinci ___ Az erőmű tőszomszédságában ta­lálható 42 hektáros területre az '50- es évek elejétől két évtizeden át öt­millió köbméter salakot és pemyä raktak le, ami az akkori széntüzelé­sű erőmű mellékterméke volt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédel­mi Felügyelőség (KDVKF) 1992-ben engedélyt adott a budapesti Hunviron Kft.-nek, hogy ott bizo­nyos hulladékok felhasználásával rekultivációs tevékenységet folytas­son. Az évek során több ezer tonna veszélyesnek minősülő hulladék ke­rült a pemyehányóra, s ez a termé­szetvédők és a környéken élők tilta­kozását váltotta ki. A Hunvironnál megalapozatlanoknak tartják az aggályokat, hangsúlyozva, hogy a folyamat része a tájrehabilitáció­nak, hiszen a pernye is csak bizo­nyos anyagok hozzáadásával kezel­hető megfelelően. (Folytatás a 2. oldalon) Koncert a fogyatékosokért Bélapátfalva Nem az a lényeg, hogy végül men­nyi pénz gyűlt össze azok számá­ra, akik kevésbé szerencsések, mint az egészséges, az otthon fala­in kívül élő emberek. Király Károly, a Heves Megyei Önkormányzat Módszertani Otthona igazgatója nem a támogatás összegét (65,5 ezer forint) tartja fontosnak. Sok­kal inkább azt, hogy akik elfogad­ták a meghívást, s befizették a jóté­konysági koncertre az ötszáz forin­tot, azok csodálatos élménnyel gazdagodhattak.- A „belső utak” találkoztak szombaton az apátsági templom­ban - mondta. - Ki-ki a maga terhé­vel a szívében érkezett, de nem mentünk el egymás mellett. A tole­rancia valóság lett. Akinek egy kicsivel is több van, adott annak, akinek nincsen. Ki­rály Károly végtelenül hálás a mű­vészeknek, akik felléptek a hang­versenyen. Külön is kiemelte Hudik Margit énekművészt, aki­nek varázslatos hangja erősítő nél­kül töltötte be a templomot. A mű­vésznő magával vitte az előadásra kétéves kisgyermekét, aki igazi műértőként hallgatta a műsort. Kö­szönet jár a Blaskó Balázs, Saárossy Kinga színművész házas­párnak, Urbán Péter orgonamű­vésznek, az Egri Bazüika Liturgi­kus Énekkarának, s az őket kísérő rézfúvósnak, s minden résztvevő­nek és szervezőnek. Az igazgató megemlítette azt is, hogy a megyei közgyűlés elnökét képviselő ven­dég hatvan jegy áráért vásárolta meg belépőjét.- Abban bízom, hogy a követke­ző jótékonysági hangversenyünket az Egri Katolikus Rádió élőben közvetíti majd - fogalmazta meg óhaját Király Károly. Az apátsági templomban tartott jótékonysági koncerten a hangok mellett a lelkek is szárnyaltak FOTÓ: PILISY » Sziréna Savas rablók * Gyöngyösön, a Petőfi utcában egy éjjel-nappal nyitva tartó üz­letbe ment be két fiatalember, a bevétel átadására szólítva fel az eladót. A férfi ezt megtagadta, majd jól hátba vágta az egyik fe­nyegetőzőt, mire a két támadó elmenekült. A pénzt nem tudták elvinni, és a boltban hagyták azt a maró hatású folyadékot is, amellyel az eladót akarták meg­félemlíteni. A feljelentés után a városi kapitányság rendőrei el­fogták az egyik gyanúsítottat, a 19 éves gyöngyösi H. A.-t. Tár­sát, a szintén 19 éves T. L-t kö­rözik. * Hatvanban a rendőrség el­fogott két tolvajt, akik elismer­ték, hogy elloptak egy Simson motorkerékpárt. Ám kiderült, hogy időközben tőlük is ellop­ták a kétkerekűt, így a motort tovább keresi a rendőrség. 977086591002800214

Next

/
Thumbnails
Contents