Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-09 / 185. szám
TÜKÖR Heves Megyei Hírlap - 7. oldal 2000. Augusztus 9., szerda G A Z D A S Á G I ________________________Pénz - Tőke - Befektetés_______________________ L akáshitelek használt ingatlanra Ezen a héten folytatjuk lakásépítéssel foglalkozó sorozatunkat, amelyben főként a kiadott engedélyek számának növekedésével foglalkoztunk eddig, továbbá azzal, hogy a kedvezményes lakáshitelek megjelenése mennyire emelte meg a kölcsönt igénylők számát. Figyelmeztetésül elmondtuk azt is, hogy az egyébként örvendetesen élénkülő építési kedv bizonyos veszélyeket is hordoz magában. Arról van szó ugyanis, hogy számtalan szélhámos cég jelent meg a piacon, akik a pénz beszedése után nem adják át az otthonokat. Sajnos, ehhez hozzájárul az is, hogy bármelyik vállalkozó (10 ezer forintos bejegyzési költség kifizetése után) felveheti tevékenységi körébe például a társasházi lakások építését. Valójában - állítják a szakemberek - Magyarországon csupán néhány száz erre alkalmas cég van. A mostani, igencsak engedékenynek minősíthető gyakorlat viszont azt eredményezi, hogy sok silány minőségű, vagy egyáltalán fel nem épített lakás található hazánkban. Ide tartozik az a hír is, hogy az építőanyagok drágulása már meghaladta az idei pénzromlás mértékét. Míg tavaly egy lakás 130 ezer forintos négyzetméteráron készült el átlagban, addig az idén ezért 150 ezer forintot kell fizetni. Mindazonáltal a kivitelezők gyakran pórul járhatnak, ha a társaság építését megrendelő vállalkozás nem rendelkezik megfelelő nagyságú tőkével. Ugyanakkor a bankok összegzése szerint az emberek többsége még mindig inkább használt otthonok megvételére, illetve felújítá- sára venné fel a kölcsönt. Legalábbis erről tanúskodnak az adatok. Érdekes azonban, hogy ezen a piacon most a korábbinál kisebb a forgalom, és az árak emelkedése is megtorpant. Idegenforgalmi szakemberek szerint a piac - mind a kínálati, mind pedig a keresleti oldalon - pillanatnyilag kivár. A Konzumbank WAP-szolgáltatása A Konzumbank új, mobiltelefonos Internet, úgynevezett WAP- szolgáltatást indított ügyfelei számára - tájékoztatta a pénzintézet közleményben az MTI-t. A WAP-szolgáltatással a Konzumbank lakossági és vállalkozói kondícióiról, a bankfiókok adatairól, továbbá a bank által kínált termékekről, egyúttal valuta- és devizaárfolyamokról kaphatnak pontos, naprakész információt az ügyfelek. A Konzumbank egyébként a közeljövőben újabb lehetőségekkel bővíti a szolgáltatást: az ügyfelek például lekérdezhetik számlaegyenlegüket, valamint akár átutalási megbízásokat is adhatnak majd mobiltelefonjuk segítségével. BB: hitelkérelmek benyújtása az Interneten- Az idei első fél év tendenciái alapján a Budapest Banknak sikerül teljesíteni azt a tervet, hogy az év egészét tekintve legalább 20 százalékkal bővüljön a vállalkozásoknak nyújtott hitelállomány - mondta nyilatkozatában Hárskúti János, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese. Tavaly az év végén a vállalati hitelállomány mintegy 110 milliárd forintra rúgott, ebből mintegy 60 milliárd forintot tettek ki a kis és közepes cégeknek adott kölcsönök. Idén a kis- és középvállalkozások esetében az év elejéhez képest 30 százalékkal növekedett a kiközvetített hitelek összege, ezzel párhuzamosan nagymértékben, 40 százalékkal bővült a kis és közepes cégek eszközalapú finanszírozása. Ez azt jelenti, hogy éves szinten akár 25-30 milliárd forinttal is növekedhet a kis- és közepes vállalkozások rendelkezésére álló banki finanszírozás, például a hitelállomány, illetve a lízing teljes összege - mondta a vezérigazgató-helyettes. Hárskúti János szerint különösen ígéretes lehetőségei vannak az elektronikus kereskedelemnek. Az „e-business" online típusú szolgáltatásának elterjesztése érdekében mintegy egymillió dollárt fektet még az idén a hitelintézet vállalati üzletágába a Budapest Bank stratégiai tulajdonosa, a General Electric Capital. A vállalati üzletág felfutását eredményezheti az is, hogy a bank egyre több szolgáltatását elektronikus úton kínálja ügyfeleinek, így a kis és közepes cégeknek is. A hitelkérelmeket például majd az Internet felhasználásával lehet benyújtani a bankhoz, ennek tesztelése most folyik. Mintegy 3 milliárd forintos forgalmat eredményezhet az a megállapodás, amelyet a Budapest Bank lízingcége, a Budapest Lízing Rt. a közelmúltban írt alá a Compaq Computers Corporation pénzügyi és lízing leányvállalatával - mutatott rá a vezérigazgatóhelyettes. A Compaq Financial Services-zel (CFS) kötött szerződés révén a Budapest Bank csoportja hozzájárul ahhoz, hogy a kis- és középvállalkozói körben mindennapos technikai eszközzé váljon a személyi számítógép. A megállapodás értelmében a Budapest Lízinggel együttműködve a CFS teljes körű és teljes élettartamra vonatkozó informatikai tevékenységgel segíti a Compaq magyarországi ügyfeleit. Hárskúti János közölte: a kis- és közepes cégek finanszírozásának bővítését teljesíti ki az a megállapodás, amelyet a Budapest Bank még az idei első negyedévben kötött a Hitelgarancia Rt.-vel. A bank és a garanciacég közötti szerződés lehetővé teszi, hogy a kis- és közepes vállalkozások 5 millió és 50 millió forint közötti hiteleket vegyenek igénybe, maximum ötéves lejáratra, akár átmeneti, akár éven belüli finanszírozási gondjaik enyhítésére. Hárskúti János elmondta: a banknál folyik az új integrált kockázatkezelési rendszer tesztelése, amely július 1-jén indult és szeptember 30-án véglegesítik annak működését. A kockázatkezelési rendszer az ügyfelek igényeihez igazodik, egyszerű, gyors és átlátható módon tekinti át a leendő adós cégek tényleges gazdasági helyzetét, ezzel is egyszerűsítve számukra a későbbi hitelfelvétel menetét. Heti tőzsdei összefoglaló: Jól szerepeltek a kárpótlási jegyek A BÉT HIVATALOS RÉSZVÉNYINDEXE A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 0,88 százalékkal erősödött, pénteken 8344,40 ponton zárt. A részvény- forgalom tovább csökkent: 31,40 milliárd forint értékű volt, ez 29,70 százalékkal alacsonyabb az egy héttel korábbi értéknél. Az öt vezető részvény 24,01 milliárd forint értékben cserélt gazdát, ez az összforgalom 76,47 százalékát adta. A Matáv forgalma 7,99 milliárd, a Mólé 6,81 milliárd, az OTP-é 4,12 milliárd, a Richteré 3,75 milliárd és a TVK-é 1,33 mii liárd forint volt. A vezető részvények árai £ TVK kivételével erősödtek. Az Pangó piac Bár az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe valamelyest erősödött (pontosan 0,88 százalékot), még korántsem beszélhetünk élénkülésről, hiszen a forgalom tovább csökkent. Az egy héttel ezelőtti értékhez képest majdnem 30 százalékkal alacsonyabb forgalmat regisztráltak a tőzsdén. Mindez jelzi, hogy a nyári hónapokra általában nem jellemző az élénk kereskedési kedv. Persze, egy-egy gazdasági esemény változtathat ezen a trenden. OTP ára 4,03 százalékkal 15.345 forintra, a Matávé 2,05 százalékkal 1886 forintra, a Richteré 0,36 százalékkal 13.950 forintra és a Mólé 0,26 százalékkal 3815 forintra nőtt. A TVK ára 8,19 százalékkal 3305 forintra csökkent. A kisebb részvények közül a BorsodChem ára 5,24 százalékkal 8670 forintra, a Synergoné 12,05 százalékkal 1890 forintra csökkent. Az Egis ára 5,60 százalékkal 13.000 forintra erősödött. A kárpótlási jegyek szerepeltek a legjobban az elmúlt héten: pénteki záróárúk 790 forint volt, ami 30,80 százalékos drágulást jelent egy hét leforgása alatt. A bővülés korlátái BUDAPEST „A vállalatok közérzete 2000-ben” címen felmérést tett közzé a GKI Gazdaság- kutató Rt. Vizsgálatuk kiterjedt az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar, a kereskedelem, a szállítás, a távközlés és a szolgáltatások több mint 800 vállalkozására. A tapasztalatok szerint a vállalatok sokkal kedvezőbben ítélik meg Magyarország gazdasági kilátásait, mint az előző években. Budapest A Gazdasági Minisztériumban tegnap Glattfelder Béla államtitkár a munkaerőpiac kedvező változásáról számolt be. Elmondta, hogy júliusban 360900 munka- nélküli szerepelt nyilvántartásukban. A regisztrált állástalanokat tekintve tehát az észak-maAz ipari és építőipari termelők továbbra is optimisták, ezzel szemben a mezőgazdasági termelők aggasztóan borúlátóak - olvashatjuk a felmérésben. Figyelmet érdemel, hogy a megkérdezettek szóvá tették a termelés és szolgáltatás bővítésének egyes korlátáit. Ezek között legfőképpen a belföldi kereslet csökkenésére, a tőkehiányra, a verseny kiéleződésére és a tisztességtelen versenyre panaszkodtak. Táblázatunk hat évre visszatekintve ezeket a véleményeket tükrözi. gyarországi régió kivételével valamennyi földrajzi régióban csökkent a munkanélküliek száma. A megyék közül Győr-Mo- son-Sopron megyében a munkaképes lakosság 4,4 százaléka, Pest megyében 5,1 százaléka, Budapesten 3 százaléka volt munka nélkül. Júliusban 97200 álláshely várt betöltésre. ______■ F ELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 3300 Eger, Érsek u. 1. Telefon: (36) 510-560 3200 gyöngyös, Szent Bertalan u. 1. Telefon: (37) 505-010 Érvényes: 2000. május 15-161 BETÉTI KAMATOK Lekötésűd« Éves kernet, 1M Ft lelett (%) (E8KM) 1 hét 6,000 (6,08) 2-3 hét 7,500 (7,60) 1-2 hó 8,500 (8,62) 3 hó ^ 8,250 (8,36) 6 hó .. 8,000 (8,11) 12 hó 7,500 (7,60) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft-5 HFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Lekötési Idő éves kémét (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKH 1 hó 8,750 (8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13) 3 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 6 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) 8,250 (8,36) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sévoa kamatai: év*s k»m*t (N) EBKH 0-100 EFt-ig 3,000 3,08/3,08 100EFM MFt 4,000 4,13/4,12 1 MFt felett 7,000 7,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: évMksmat(\) EBKH 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—1 M Ft 7,000 7,33 1 M Ft felett 9,000 9,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) évM kamat (%) EBKH 3 hónap 8,750 8,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,250 8,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHH' 1 hó 8,750 8,75 3 hó 8,750 8,75 6 hó 8,750 8,75 12 hó 8,250 8,25 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. Éves kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB Otthonteremtő Hite 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Éves kamat (\) HUF prime rate 13,85 CIB©06 40 242 242 A BANCA COMMERCIAL! ITAUANA-CSOPORT TAGJA A TERMELÉS ÉS SZOLGÁLTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEGFONTOSABB KORLÁTÁI, 1994-2000* (EMLÍTÉSI GYAKORISÁG, A VÁLASZADÓK SZÁZALÉKÁBAN) 1994 1996 1998 2000 Kereslethiány - belföldön 53 52 66 66- a külpiacokon 28 16 13 19 Tőkehiány 29 25 42 44 Kiélezett verseny 23 22 36 43 Tisztességtelen verseny 24 26 34 35 A vevők fizetési késedelmei 27 24 27 34 Az állam magatartásának kiszámíthatatlansága 27 35 29 30 A munkaerővel kapcsolatos problémák 8 7 15 23 A meglévő kapacitások alacsony műszaki színvonala 7 6 12 16 A termékek/szolgáltatások gyenge versenyképessége 6 5 5 7 */a februári felmérések adatai alapján Forrás: GKI Rt. felmérése Több lehetőség a munkára Az AUSTROTHERM Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. (9028 Győr, Fehérvári u. 75.) gyöngyösi telephelyére munkatársakat keres a következő munkaterületekre: Üzemvezető: Feltétel: felsőfokú műszaki végzettség vezetői rátermettség Előnyt jelent: német nyelvtudás SIEMENS S7 PLC vezérlés ismerete munkavédelmi/tűzvédelmi végzettség Adminisztrátor/pénzügyi előadó: Feltétel: középfokú közgazdasági végzettség adatbázis-kezelő programok ismerete szövegszerkesztő használata Előnyt jelent: német nyelvtudás Vevőszolgálati munkatárs: Feltétel: felsőfokú építőipari végzettség építőipari gyakorlat számítógépes ismeret Előnyt jelent: német nyelvtudás (j6pl(0Z0lO (fizikai munkakör): Feltétel: középiskolai végzettség targoncavezetői engedély Előnyt jelent: PLC vezérlésű gépek kezelésében szerzett gyakorlat gőzelőállításban szerzett gyakorlat kazán kezelői végzettség számítógépes ismeret német nyelvtudás A pályázatokat, fényképpel ellátva, 2000. augusztus 25-ig az alábbi címre kérjük: AUSTROTFIERM Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. 9002 Győr, Pf. 590. (17242)