Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-05 / 182. szám

# „Tisztább viszonyok kellenek” A pártok ma az érdekek, és nem az értékek mentén politizálnak A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti képviselőjeként vált országo­san is ismertté dr. Lukács Tamás egri ügy­véd, aki úgy véli: a kereszténydemokrácia olyan keresztyén értékeket hordoz, ame­lyek meghatározóak ma Európában. Az egykori „rendszerváltó” képviselő a '90-es évek első esztendeiben végbement változá­sok legnagyobb érdemének ma is azt tart­ja, hogy különösebb társadalmi megráz­kódtatások nélkül kiépült egy új, demok­ratikus rendszer, amivel párhuzamosan- Kezdjük a legvégén: a KDNP el­múlt tíz, de inkább öt-hat eszten­deje meglehetősen viharos volt...- Igen, de ez a korszak - jog­erős Legfelsőbb Bírósági ítélettel - lezárult. A legfőbb bírói testület döntése értelmében én továbbra is a párt alelnöke vagyok, míg a me­gyei szervezet elnöke Bossányi László. Ma már van esély arra, hogy együtt a Kereszténydemok­rata Szövetséggel, valamint a jobboldali értékeket magukénak valló pártokkal ismét helyünk le­gyen a Parlamentben. Persze, eh­hez elengedhetetlen, hogy egy va­lóban működő „rendes” szövetsé­gi rendszer alakuljon ki a jobbol­dalon, aminek bázisát egy erős középosztály képezheti. Maga a polgárosodási folyamat is csak ak­kor lehet sikeres, ha kiépül ez a - ma még hiányzó - középosztály. Látni kell, hogy a KDNP-nek a ki­lencvenes évek elején egy sor kez­deményezése volt. Ezek végül is a politikai jobbközépen keletkezett űrt betöltő Fidesznél értek be. Hogy mi magunk nem „játszottuk meg” esélyeinket, nem vittük kö­vetkezetesen végig kezdeménye­zéseinket, annak oka a végrehaj­tásban való gyengeségünk volt. Ám, a hibákból mindig tanulni le­het - és kell is.- Milyennek látja ma Lukács Tamás a „hőskort”? Amikor le kellett bontani egy társadalmi berendezkedést, és újat építeni helyette?- Meggyőződésem, hogy - kép­viselőtársaim döntő többségével együtt - nyugodt lehet a lelkiis­meretem. Személy szerint a lel­kemben most is béke van. Követ­tünk ugyan el hibákat, de a tiszta szándékunk nem kérdőjelezhető meg. Ha azt mondjuk, hogy a há­ború utáni „fényes szelek” nem­zedéke nagy közösségi lelkese­déssel a nulláról vághatott neki a társadalmi átalakításnak, akkor mi - 1990-ben - mínuszról indul­tunk. Olyan megoldatlan kérdé­sekkel kellett szembenéznünk, mint az egészségügyi rendszer, az államháztartás, a finanszíro- zatlan szociális ellátás problémái. Sajnálatos, hogy ezek a mai napig nincsenek megoldva. Számunk­ra, a szabadon választott Ország- gyűlés első képviselői számára, a nyolcvanas évek végén a politikai közéletben való részvétel erkölcsi kérdés volt. Túlnyomó többsé­günk ebben hitt, mint ahogyan a képviselők, politikusok többsége tisztességes volt és maradt. Amit másként kellett volna csinálnunk, az ma már jól látható. Ilyen példá­ul a privatizáció, aminek tervezett módja ellen magam elsőként emeltem szót. A privatizáció indí­tásakor a többség nem látta át, hogy az egész kérdéskör proble­matikáját nem egyedül az adja, hogy jó tulajdonos-e az állam, vagy sem. A kérdés ennél sokkal összetettebb volt. A magyar gaz­daság égető bajai nemcsak az ál­lami tulajdon működésképtelen­ségéből származtak, hanem ma­gának a gazdaságnak a szerkeze­téből is. El kell ismernünk, hogy nem volt stratégiánk magára a privatizációra, és éppen ezért hi­megindult az európai integrációs folya­mat. Igaz - véli -, ez járhatott volna keve­sebb megrázkódtatással, és kevesebb olyan következménnyel, amelyek esetleg súlyosabbak, mint az előzményei. A jelen politikai életének legnagyobb terhét ab­ban látja a politikus, hogy a pártok ma sokkal inkább az érdekek, mint sem az ér­tékek mentén politizálnak. Ő maga akkor tér majd vissza a politikába, ha lehetséges lesz ismét az értékek szerint politikusnak lenni Magyarországon. lamentből is kiszorult. A tíz év alatt átren­deződtek a po­litikai erővi­szonyok és so­kan az ország kettészakadá­sáról beszél­nek gazdasági és politikai ér­telemben egy­aránt.- Látszólag távolról közelí­tem meg a fen­ti megállapítá­sokba belefog­lalt kérdéskört, amikor a ke­resztyén érté­kekről ejtek előbb szót. Pe­dig nagyon is a jelenről szól az egész. Arról a jelenről, mely­nek Európája elképzelhetet­len ezek nélkül az értékek nélkül. A kereszténydemokrata értékek filozófiai megalapozása Jack Maritain nevéhez kötődik, vala­mint az egészen az amerikai Füg­getlenségi Háborúig visszanyúló protestáns etikához. Ugyanakkor a kereszténydemokrácia, mint politikai mozgalom nem azono­sítható ezzel az értékfilozófiával, különösen nem a II. világháború előtti korszaka. A világháború új kihívás volt az emberiség számá­ra, s erre a kihívásra a választ a kereszténydemokrácia találta meg. Klasszikus elvi tisztaságá­ban a kereszténydemokrácia po­litikai filozófiája a '60-as évek kö­zepére mutatkozott meg, s ennek a politikának az utolsó nagy alak­ja Aldo Moro volt. Én, mint ke­reszténydemokrata értékeket val­ló ember, abból indulok ki, hogy az értékek egymást nem zárják ki, hanem rivalizálnak csupán. Egymást kizáró lehet viszont az érték és az értéktelenség. Mindennek a felismerése azon­ban már a politikai kultúra kérdé­se. Például annak belátása, hogy a helyi politikába nem szabad át­vinni a nagypolitikát, vagy: soha nem szabad görcsösen ragasz­kodnunk bizonyos dolgokhoz. Számomra az fontos, hogy ke­resztényként éljek, még aldcor is, ha sok hibám és bukásom van. A keresztény ember sem hibátlan, ugyanis. De, ha hibázik, belátja és egyúttal képes másoknak is megbocsátani hibáit. Tapasztala­taim szerint a politika ma önma­gába fordul, mindig magáról be­szél, ahelyett, hogy párbeszédet folytatna. Pedig a történet nem az öndefinícióról kellene, hogy szól­jon. Az értékek mentén való poli­tizálásból nem következne olyan­fajta szembenállás, ha úgy tet­szik a „kettészakadás”, mint amit ma tapasztalhatunk Magyaror­szágon. Akkor miért ilyen kímé­letlen a szembenállás egyes poli­tikai pártok között? - tehetjük fel a kérdést. Ennek okát abban lá­tom, hogy a pártok nem a külön­böző értékrendek szerint működ­A média ügye demokratikus fejlődésünk gyenge pontja FOTÓ: GÁL GÁBOR ba volt azt egy pontból „levezé­nyelni”. Utólag persze lehet oko­sabb az ember, de nem feledkez­hetünk meg arról a komplex kö- rülményrendszerről, amiben ne­künk meg kellett hozni döntése­inket. Emlékeztetek a 22 milliárd dolláros államadósságra, a szov­jet csapatok jelenlétére, az első ciklus idején dúló jugoszláv há­borúra, amibe bennünket is be akartak rángatni jugoszláv gépek provokációját is bevetve eszkö­zül...- Az elmondottakban, ha nem is direkt megfogalmazásban, benne foglaltatik, hogy a maiak nem mindenben olyan tiszták, mint a rendszerváltó „első nem­zedék” volt...- Valóban hangsúlyozottan ke­rül terítékre ma a közélet tisztasá­gának kérdése, amelyet az úgyne­vezett olajügy csak még jobban előtérbe állít. Ami történik, arról nem lehet tudni, hogy mi is való­jában. Amennyiben provokáció, akkor az majdnem tökéletes. En­nek ellenére azt mondom, a köz­élet tisztaságának kérdése nem szűkülhet le egy olajügyre. Szá­momra a legnagyobb tanulság, hogy sokkal tisztább, áüáthatóbb, ellenőrizhetőbb viszonyokra van szükség. A közélet tisztaságát őrizni hi­vatott szabályokat meg kell tarta­ni, s ebbe beletartozik a sajtó is, amely a hírversenyben nem min­dig jár el tisztességesen. Ez így is lesz mindaddig, amíg nem szüle­tik olyan precedens értékű elma­rasztaló ítélet valamelyik tisztes­ségtelenül eljáró médiummal szemben, amely ítéletnek vissza­tartó ereje lesz. Fentiek miatt val­lom, hogy sokkal erősebb kont- rollrendszerre van szükség, amely kiterjed mind a választott képviselőkre, mind a köztisztvi­selőkre, olyan belső ellenőrzési rendszerre, amely a tőlünk fejlet­tebb társadalmakban meglehető­sen jól működik.- A KDNP tagja volt az első kormánykoalíciónak, később el­lenzékben politizált, majd a par­nek. Hovatovább „fordított felál­lást" is tapasztalhattunk részük­ről. Vegyük például az MSZP-t, amely deklaráltan „szociálde­mokrata” értékeket akar követni. A kormányzása idején ugyanak­kor hovatovább mint a nagytőke kiszolgálója mutatkozott meg. Vagyis, azt tapasztaljuk, hogy ma a pártok az érdekek alapján hatá­rozzák meg ténykedésüket, az ér­dekek mentén működnek. Ami pedig a gazdasági értelemben vett kettészakadást illeti: tény­ként kezelhetjük, hogy ez léte­zik. Hozzá kell azonban tenni, hogy az igazi kettészakadás a Bokros-csomag után következett be. Mára már nyilvánvaló, hogy nem volt szükség a csomagra. Amennyiben Horn Gyula hallgat pénzügyminiszterére, Békési Lászlóra és nem késlekednek nyolc hónapot, akkor nem lett volna ilyen súlyú döntésekre szükség.- Többé-kevésbé félidőben va­gyunk két parlamenti választás között. Hogyan látja ma Lukács Tamás a két év múlva esedékes voksolás esélyeit?- A Fidesz jobbra mozdulásá­val igazi középpárttá vált. Azt ter­mészetesnek tartom, hogy a nép­szerűsége minden kormányra ke­rülő pártnak, így a fiatal demokra­táké is kopik. Az MSZP Achillész- sarka, hogy 1998-ban már bebizo­nyosodott: csak erős partnerrel nyerhető meg a választás. Szocio­lógiai értelemben pedig gyenge pontja, hogy megtartotta ateista jellegét. Ugyanakkor jelentős elő­nye társadalmi beázagyottsága. Fentiekre is tekintettel, azt mond­hatom, hogy az elmúlt 10 eszten­dőben nem volt még olyan hely­zet, hogy 2 évre előre ennyire ne lehetett volna prognosztizálni a következő választások kimenetel­ét. Amennyiben a Fidesz engedi a kereszténydemokrata tömörülé­seket értékrend szerint dolgozni, s ha ezek a csoportok átlátják, hogy a Fidesz nélkül nem nyer­hetnek, akkor van esélye a jobb­oldalnak.- Nem kerülhetünk meg egy másik kérdést, a közszolgálati rádió ügyét, hiszen az egykori képviselő tagja a csonkának ne­vezett kuratóriumnak...- Szégyenletesnek tartom azt, ami most a rádióelnöki pályázat elbírálásakor történt. A valamiko­ri kuratóriumi tagokról nem lehe­tett tudni, hogy melyik párt is küldte oda őket. Ki tudta például azt, hogy Szepesi György az MSZP képviseletében kapott he­lyet a testületben? Valamennyien azon voltunk, hogy jól működjön a rádió és nem foglalkoztunk az­zal, hogy mi a delegáló pártunk „üzenete”. Ezzel szemben a Kon­dor Katalinra való szavazást meg­előző napon 14 kurátor az MSZOSZ-székházban járt eligazí­táson. Ami pedig a kiegyensúlyo­zottságot illeti: vannak akik úgy gondolják, hogy a jobbról pofon, balról pofon jelenti a kiegyenlí­tettséget. Holott erről szó sincs. Nem vitatom, nehéz kezelni pél­dául a Vasárnapi Újságot, de ha úgy tetszik az is egy vélemény, amit ez a műsor közvetít. Azt pe­dig a történelem már számtalan­szor bizonyította, hogy a boszor­kányüldözés mindig az ellenke­zőjébe fordul. Összességében úgy látom, hogy a média ügye egész demokratikus fejlődésünknek a gyenge pontja. És nem- értem, hogy ha tudjuk: valami rossz - ilyen a médiatörvény -. miért nincs meg a kellő akarat a változ­tatásra; a megegyezésre? síké Sándor KOVÁCS JÁNOS Az obsitos A Magyar Köztársaság történetében példát­lan, eddigi leghosszabb hivatali idejű, bú­csúzó államelnöke egy évtized múltán is messze az ország legnagyobb népszerűség­nek és közszeretetnek örvendő politikus személyisége. Ami több mint furcsa. Sőt, gyanús Európának ezen a felén. Ha ma meg kellene magyarázni ezt a vitathatatlan és az idegenek számára talán meglepő tényt, akkor ennek megválaszolása mindannyi­unk számára komoly fejtörést okozna. Hogy miért bírja ez az idős és az öregedés vitathatatlan jelével küzdő magyar férfi oly sok, a 90-es években és a hazai demokráciában csalódott honfi­társunk szimpátiáját. Legelőbb is talán azért, mert nem akart másnak látszani - a nemzet bölcsének és atyjának, a mérleg nyelvének és ellensúly­nak, a minden titkok és a tudás egyedüli felszentelt képviselőjé­nek -, csillogóbbnak, többnek mutatkozni, mint ami valójában. De ugyanakkor talminak se. Értékén adta magát. Beérte annyi­val, amennyi adatott neki, hogy nincs hatalma, legalábbis jelké­pes, ceremóniamesteri szerepkörre rendeltetett poszton áll. Hogy a feladat, amire megbízást kapott gyakran nem terjed túl az új­évi köszöntő beszédeken és a pohárköszöntőkön. Mégis jó volt meleg, egyszerű, emberi szavakat hallani tőle. És jó volt tudni, hogy ez az ember a magyar honvédség főparancsnoka. Miért is állhatott hát annyira közel sokakhoz ebben az országban, amelyre oly gyakorta ráfogják, hogy hitehagyott, politikaellenes, sőt közönyös, a volt államfő? Mindenekelőtt nem a szabadság- harcos múltja, a börtönévei, írói és közéleti pályája miatt, de még csak nem is a plebejus embersége és nemzeti szabadelvűsé- ge, hanem egészen egyszerűen önmagunk miatt. Önmagunkat szerettük benne, szeretetünk tárgya nem volt más, mint benne látni meg és vigaszt találni saját elgyávulásunkra, nagy elszá- násainkra és megfutamodásunkra, lemondó vállrándításainkra, s elszomordásunkra a politika és az élet dolgai felett. A most bú­csúzd elnök mert gyengének és esendőnek mutatkozni, nem épí­tette meg saját nagyságának és mítoszának üvegpiramisát, és ez a kísértésekkel, hiúsággal és becsvággyal teleszórt emberi élet egyik legnehezebb döntése. Ebben a nem szánakozásra késztető, inkább közösséget teremtő bátor és szótlan gyengeségben volt a legnagyobb ereje a köztársaság elnökének. Az ország tábornoki stráf nélküli első számú közlegénye lesze­relt, átadta a főparancsnokságot. Nekünk előtte még valami mást is átadott. Tisztelet érte Göncz Árpádnak, és tisztelet a jö­vőnek, Mádl Ferencnek! NÉGYESSYZITA Fecskendősök Megkívánta Gógl Árpád sikerét Harrach Pé­ter szociális és családügyi miniszter. Úgy döntött - s már el is nyerte a kormány jóvá­hagyását -, hogy egyszeri jutalmazásban ré­szesíti ő is az övéit, a szociális ellátásban dolgozókat. Azokat, akik kimossák a piszokból pszichiátriai otthonok, önmagukat ellátni már végképp képtelen lakóit. Akik kanállal etetik a magatehetetlent, fésülik a haját, lenyírják a körmét a családokban már nem tűrt, vagy tűmi még tűrt, de gondozni házilag már lehetetlen mamáknak, a pelenkázásra szomló nyá- ladzó papakát. Ők hallgatják a sírásukat, mert a gyerekeik leg­utóbb csak karácsonykor tették tiszteletüket, és ők tartják kordá­ban az ágy rácsát vadul rázó dühöngőt. Ugyancsak számíthatnak az egyszeri jutalomra a hajléktalan szállók munkatársai. Akik ággyal, meleg étellel fogadják a hoz­zájuk beténfergő, csapvízzel hetek, hónapok óta nem találko­zott, több mint szagos embereket. Ha részeg, mert a kikukázott üvegek árából kenyérre nem, csak lőrére telt, lefejtik róla tapin­tani is rossz rbháját, megtisztogatják, bekötözik levedző sebeit, s fekhelyére kormányozzák, agyon ne verje az éjszaka valaki. Nem maradhatnak ki az egyszeri jóból azok sem, akik az ott­honukban keresik fel a magára hagyott öregeket. Akik, míg me­legítik az ételhordóban vitt ebédet, sebtében feltörlik a ragacsos konyhakövet, ágyneműt cserélnek, közben nem tolakodóan, csak úgy mellékesen megkérdik: - Ilonka néni, miért nem tet­szett ma éjszakára sem betenni a betétet? Nekik, mindnyájuknak, átlagosan havi 34 ezer 500 foTint a fizetésük. Nem csoda, hogy csak az elhivatottak, nevezzük nevü­kön: megszállottak választják ezt a pályát. Amit, ha megjön az eszük - az adott bérek mellett ez nem lehet kétséges - tömegesen hagynak el. Többen már meg is tették. A pszichiátriai otthonok­ban, a hajléktalanszállókon az előírt szakmai létszám 70 száza­léka hiányzik. De majd most megbánják, hogy hátat fordítottak hivatásuk­nak, mert az az egyszeri jutalom nagyon jól jönne. Még akkor is, ha az egy fillérrel sem több, mint egyhavi bruttó bér. Vagyis, csaknem húszezer forint ütné a markukat, ha egy kicsit is hűsé­gesebbet Gógl Árpád egészségügyi miniszternek már osztatlan sikere volt az úgynevezett „egyszeri injekcióval” a nővérek körében. A számukra beígéri százezer forintból meg is kaptak volna húszez­ret, ha azt vissza nem utasítják büszkén, s nem fontolgatnák in­kább a demonstrádót. Harrach Péter nem okult ebből. Megpróbálkozik egy hatmilli- árd forintos fájdalomcsillapítóval. Vélhetőleg használ is majd. Miként használni szokott a perforált vakbeleteknek az operáció helyett egy dózis lidokain.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents