Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-29 / 202. szám

2000. Augusztus 29., kedd MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Teherváltás Nem énekelheti többet szívből a kisdiák, hogy „De nehéz az isko­latáska...” A Műszaki Könyvki­adó megállapítása szerint ugyanis akár 25 százalékkal is könnyebb lehet az iskolába in­duló gyermekek iskolatáskája egy új papírnak köszönhetően, amely Finnországból származik. El tudom képzelni, mennyivel drágább a könnyű krémszínű papírra nyomtatott könyv. Va­gyis a teher, amit a gyerek vállá­ról most levettek, nyomhatja a szülőkét.______________ELEK FOGADÓÓRA. Augusztus 30- án 16 órától az egri városházán két képviselő is tart fogadóórát. Az 1-es teremben Császár Zol­tán, az idegenforgalmi és integ­rációs bizottság tagja, míg a 2-es teremben Bányász Róbert a pénzügyi és gazdálkodási bi­zottságból várja a választókat. BÁNYÁSZÜNNEPSÉG. Szep­tember 3-án délelőtt 10 órakor a Mátrai Erőmű Rt. Bányaipari Szakszervezet Dolgozói Bizottsá­ga bányászünnepséget tart, ahol jutalmazzák az 50 éves szak- szervezeti tagokat. PÓTBEIRATKOZÁS. A hatvani Kocsis Albert Zeneiskolában au­gusztus 29-én és 30-án 13 órától 17 óráig pótbeimtkozás lesz, míg a ko­rábban felvételt nyert hallgatóknak szeptembert 4-én 13 és 17 óm között kell jelentkezniük. Szintén pótbe­iratkozást rendez a Füzesabonyi Vá­rosi Zeneiskola szeptember 4ón és 5-én 14-től 18 óráig. Az intézmény szeptember 7-én 17 órától tartja tan­évnyitó ünnepségé a Városi Műve­lődési Központ nagytermében. VISSZA A SULIBA! A Heves Megyei Hírlap, a Merkúr Papír Kft. és az egri McDonald 's közös játékának augusztus 24-i utolsó szelvényével egy-egy ezerforin­tos írószercsomagot nyert Fe­renc Judit (Hevesaranyos), Bedécs Éva (Átány) és Varga Ist­ván (Istenmezeje). A szerencsé­sek nyereményszelvényüket - melyet postán juttatunk el - be­válthatják az egri, illetve gyön­gyösi Merkúr papírüzletekben. KATONATALÁLKOZÓ. Szep­tember 9-én 9 órától a sanidi Gátőrházban tartják találkozó­jukat azok a volt katonatársak, akik 1963-64-ben Gyöngyösön szolgáltak az MN-4556-os szállí­tó zászlóaljnál. A szervezők ké­rik, hogy a régi bajtársak részvé­teli szándékukat jelezzék a 36/462-410-es vagy a 36/423- 783-as telefonszámon. Traffipax vezénylés 06.00- 14.00: Gyöngyös belterület, 14.00- 22.00: 3. sz. főút. Türelmi időt ad a Volán (Folytatás az 1. oldalról) A közoktatási diákigazolványt a valamilyen fogyatékosságban szenvedő gyermekek, tanulók részére - akik emiatt tankötele­zettségüket nem tudják teljesí­teni és a fejlődésüket biztosító fejlesztési felkészítésben vesz­nek részt - a tanulási képessé­get vizsgáló szakértői és rehabi­litációs bizottságok vezetői is ki­adhatják. Szeptember elején a legtöbb gond az elsősök esetében jelent­kezik, mindenekelőtt a felsőok­tatási intézményekben. Ráadá­sul a főiskolákon, egyetemeken még augusztus elején sem derült ki, kik azok a diákok, akik a vá­lasztott intézmény hallgatói lesz­nek, ugyanis a legtöbb helyen a beiratkozás ezekben a napokban kezdődik majd el. Kérdésünkre, miszerint az is­kola által kiállított és hitelesí­tett, hallgatói jogviszonyt igazo­ló lapot használhatják-e a diá­kok a kedvezményes utazáshoz, a Mátra Volán Rt., az Agria Vo­lán Rt. és a Hatvani Volán Rt. képviselői elmondták: az idén erre nincs lehetőség. Ugyanis az oktatási és a közlekedési tárca is elfogadta a Volán Egyesülés azon javaslatát, miszerint azok a hallgatók, akik saját hibáju­kon kívül még nem rendelkez­nek érvényes igazolvánnyal, szeptember 15-ig csak az iskola hivatalos bélyegzőjével ellátott diákigazolvány-igénylő lap má­solatának felmutatásával vehe­tik igénybe a társaságok utazási kedvezményeit. Új tanév: korábban csengettek be Heves megye Megyénkben tegnap tizenhatezer diák kezdte meg tanulmányait a különböző oktatási in­tézményekben. A tanévnyitókon a változá­sokról is tájékoztatták a szülőket és a tanuló­kat. Bár az idei tanév hamarabb kezdődött, az oktatási tárca ígérete szerint az újdonság­ként bevezetett őszi szünet kárpótolja a diá­kokat a korai kezdésért. A szülők és a peda­gógusok körében megoszlottak a vélemények az újításról. Az idei tanévben az első, az ötödik és a kilencedik osztá­lyokban kötelező jelleggel beve­zetik a kerettantervet. Különös figyelmet kell a szakemberek­nek fordítaniuk arra, hogy az oktatási tárca által maximált kötelező óraszámokat sehol se lépjék túl. Kész programokkal kell rendelkezniük az iskoláknak a minőség- biztosítás területén is. Az előzetes ígéretek szerint tegnap vala­mennyi diáknak átadták a tankönyvcsomago­kat, melyeknek árát a jói bevált gyakorlat szerint már a tavaszi hónapokban előre, rész­letekben megfizethették a szülők. A tanköny­vek ára átlagosan 8 százalékkel emelkedett a tavalyihoz képest. A tanévkezdés költségeinek enyhítésére az állam tanulónként 2250 forint támogatást ítélt meg. Ezt az összeget általában a tan­könyvek árába számítják be a pedagógusok. Megyénkben a legtöbb önkormányzat is megalkotta helyi rendeletét a támogatásokról. Azokon a helyeken, ahol prioritást élvez az ok­tatás, s a költségvetés is lehetővé teszi, a 7-15 ezer forintot is eléri ez az összeg, de akadnak olyan települések is, ahol 2-3000 forintnál nem tudnak többet áldozni erre a célra. Az étkezési térítési díjaknál az előző évek gyakorlatához hasonlóan igényelhetnek tá­mogatást a szülők. Egerben a Kossuth Zsuzsa Szakközépisko­la, Gimnázium és Kollégium életében gyöke­res változást hozott az idei tanév, hiszen a di­ákok új épületben, a volt Lenkey János Kato­nai Szakközépis­kola és Kóllégium- ban kezdhették meg tanulmányai­kat. Az intézmény igazgatónője, Gálné Szoldatics Rozália elmondá­sa szerint ez a tanév minden szempontból óriási váltást jelent tanároknak, diákoknak egyaránt. Mostantól a katonai és az egészségügyi hivatást választó tanulók a remények szerint egyaránt megtalálják számí­tásaikat az intézményben. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy a korábbi híreszteléssel el­lentétben nem szűnt meg az intézményben a szakképzés. Ezután is számítanak az érettsé­gizettek (18-20 évesek) jelentkezésére, akik hároméves felsőfokú képzésben részesülhet­nek. Mivel az új iskolában hetekig nem élt a telefonvonal, így az érdeklődőket sem tudták tájékoztatni a lehetőségekről. Mostantól ez az akadály is elhárult. A hívható telefonszám: 515-021. _________________________________________(BARTAl Az iskolai szünetek A tegnap kezdődött tanév 2001. júni­us 15-ig tart. Az első félév január 26- án ér véget. Az őszi szünet november 1 -5-ig, a téli december 22-től január 3-ig tart. A tavaszi szünet április 11. és 17. között lesz. Adósság nélkül áll az alku Előbb a tartozásokat kell rendezni Heves Immár szinte napi kérdéssé vált az úgynevezett C-típusú laká­sok értékesítésének ügye a vá­rosban. A csökkentett komfort- fokozatú lakásokban élőknek jelentős lakbértartozásaik van­nak, ám a jövőben szeretnék, ha az épület önkormányzati bérle­mény helyett immár saját tulaj­donukká válna. A lakásvásárlás és a tartozások kiegyenlítése érdekében ült le a napokban a városházán Kontra Gyula polgármester, Szabó Sán­dor jegyző, valamint a kisebbség képviseletében Adu Gábor, Lóié Mihály és Farkas Antal. A csökkentett komfortfokozatú lakásokban élők egyértelmű jelét adták azon szándékuknak, hogy mindenképpen szeretnék az em­lített lakásokat megvásárolni. A korábban felhalmozott tartozást azonban nem akarják törleszteni, hanem azok elengedését kérték az önkormányzattól. Ez a változat természetesen nem talált meghallgatásra. Az ön- kormányzat nem zárkózik el az épületek eladásától és a részletek­ben történő fizetéstől sem, ha a leendő vásárló a korábbi években vagy évtizedben felhalmozott hátralékait rendezi. A többórás tanácskozás ered­ményeként a tárgyaló feleknek si­került abban megállapodniuk, hogy mostantól az adósok rend­szeresen törlesztik hátralékaikat és folyamatosan fizetik a körülbe­lül havi 2000 forintos lakbért. Ha a korábbi kintlévőségek minden­ki számára megnyugtató módon rendeződtek, akkor a vásárlási feltételek is szóba jöhetnek. _____BARTA KATALIN K i kapjon támogatást? Nincsenek könnyű helyzetben az önkor­mányzatok, amikor arról kell dönteniük, miként segíthetnék a szülőket és a gyerekeket a beiskolázásban. A legtöbb helyen már a nyár derekán határoztak a támogatás mértékéről. Ez helyhatóságonként eltérő, s az elosztás szempontjai is települé­senként változnak. Megkérdezve néhány polgármestert, meglehetősen nagy a szó­rás megyénkben is. Szimpatikusnak tűnt az az érvelés, melyet az egyik kis község elöljárója így fogalmazott meg: a testület egyetér­tett abban, ha nem áldozunk erre a területre, egyik napról a má­sikra arra ébredhetünk fel, hogy elfogyunk. Évről évre kevesebb gyermek születik, és egyre nő a halandóság. A beiskolázott tanuló­kat a legnagyobb kincsnek tekintjük, és minden lehetséges módon támogatjuk őket. Nem teszünk különbséget szegény és módosabb gyermek között. A beiskolázás minden szülőnek egyforma teher, másrészt ezt a segítséget a diák kapja, nem pedig a felnőttek. Egy másik faluban a testület elérkezettnek látta az időt arra, hogy azok a szülők is kapjanak jelképes támogatást, akiknek gyermeke nem jogosult például rendszeres gyermekvédelmi tá­mogatásra.- Természetesen méltányoljuk a kormányzat szándékát, hogy a hátrányos helyzetben lévőket fel kell karolni, de arról sem te­szünk le, hogy az átlagos jövedelmű, dolgozó szülők gyermekei­nek is jusson valami a közösből. Tapasztalataink szerint ez a ré­teg az, amelynek tagjai azt a generációt nevelik fel, akik a jövő­ben biztos értéket teremtenek az országnak. Ennek ellenére néha úgy tűnik, nekik aránytalanul kevés jut a közös kalapból. Bizo­nyos csoportok minden létező támogatásra jogosultak, s azt ma­radéktalanul igénybe is veszik. Azok a családok viszont, akik szintén nem dúskálnak az anyagi javakban, pedig keményen dolgoznak, számos juttatástól elesnek. Ezt így igazságtalannak érezzük, s a magunk módján ezért is terjesztettük ki a támogatot­tak köré - fogalmazott a község első embere. Bárhogy is van, jól jön ilyenkor egy-két ezer forint is az érintet- teknek. Tévedés azt hinni, hogy könyöradományként fogják fel, akik kapják. Sokkal inkább együttérző gesztusként, ami minden gyermeket nevelő szülőnek jólesik, függetlenül a jövedelmi viszo­nyoktól. Választás bonyodalmakkal Kollégáitól nem kapott elég támogatást (Folytatás az 1. oldalról) A nevelőtestület titkosan szava­zott. A leadott voksok értékelésé­nél derült ki, hogy volt igazgató­nőjük újraválasztását csak 11-en támogatják, 13-an viszont ellen­zik. Egy pedagógus tartózkodott. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az intézményi dolgozókat megkérdező tanácskozás végén leadott szavazatok többsége sem támogatta a volt vezetőt. Az ellen­zők száma 15, a mellette kiállóké 14, míg a tartózkodóké kettő volt.- A szavazások végeredményé­vel meglepetéssel szembesült a rendkívüli ülésre összegyűlő kép­viselő-testület - jegyzi meg a pol­gármester. - Eredetileg arra szá­mítottunk, hogy pár perc alatt végzünk, ám a tantestület és a dolgozói munkaközösség állás­pontja nagy vitát eredményezett. Azt kellett eldönteni, hogy az in­tézményekben dolgozók többsé­gének támogatása nélkül is kine- vezzük-e az igazgatónőt, vagy ve­gyük figyelembe beosztottjainak döntését. Általában egy megosz­tott tantestületet nagyon nehéz megfelelően irányítani, ezért is született meg nagyon nehezen a képviselő-testületi döntés. A grémiumi ugyancsak titkos szavazáson végül is öt igen és ugyanannyi nem született. Tehát az egyedüli pályázóként jelentke­ző korábbi intézményvezető nem kapta meg a szükséges mi­nősített többséget. Ezt követően a testület úgy döntött, hogy egy év­re Medve Tamásnét bízza meg a két intézmény irányításával. Dér Ferenc egyetért azzal, hogy a képviselő-testületi döntés a község lakói közül sokakat meglepett, annál is inkább, mivel a határozattal csak a tanévnyitón szembesülhettek. - Az idő rövid­sége miatt nem tudtuk a község lakói tudtára hozni a testületi ha­tározatot - mondja, majd hozzá­teszi, hogy a korábbi intézmény- vezető munkáját elismeréssel és köszönettel illette a képviselő- testület, és felajánlotta, hogy ed­digi ténykedését figyelembe vé­ve, ha kéri, akkor támogatják kor­kedvezményes nyugdíjazását. ___________________________ITOM-I K aritatív ajándék az általános iskolásoknak Szűcsi Rendhagyó tanévnyitót tartottak tegnap reggel a helyi általános is­kolában. Az eseményen Érsek Zsolt és Godó Lajos személyében két szocialista országgyűlési kép­viselő is megjelent, hogy a 121 ta­nulónak átadják az MSZP karitatív tagozatának ajándékát, egy-egy tanszercsomagot. Godó Lajos, a tagozat országos elnökségének tagja elmondta: a néhány héttel ezelőtt alakult szek­ció a szociáldemokrata értékek - elsődlegesen a szolidaritás és az esélyegyenlőség - alapján politi­zál. Megkeresik a rászorulókat és azokat is, akik segíteni kívánnak rajtuk. Utóbbiak közül számítanak a civil szervezetekre, magánsze­mélyekre és vállalkozókra egy­aránt. A tagozat féléves programot dolgozott ki, amelynek során fi­gyelmük az iskolások mellett a nyugdíjasok, a hajléktalanok és - karácsony közeledtével - a nagy- családosok felé fordul. A karitatív szocialisták tisztelet­beli elnöke Horn Gyula exmin- iszterelnök, a megyei vezető pedig Godó Lajos, aki kifejtette: szállíta­nak a lakosság segítségére is. A tegnapi becsöngetés alkalmá­val Érsek Zsolt köszöntötte a diáko­kat, majd átadta az ajándékot. Az ünnepségen - amelyen jelen volt Szekeres István, a község pol­gármestere is - alkalom nyűt arra, hogy a vendégek az önkormányzat életéről tájékozódjanak. Mint meg­tudtuk, a községben élők számára a legnagyobb kérdés a szüretet meg­előzően: vajon mikor kapják meg el­maradt jussukat a korábbi évek bor­termése ellenében? ■ Ersek Zsolt átadja az ajándékot az első osztályosoknak A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVESEHÍRLAP Újságíró: TARI OTTÓ Telefon - (36)513-600 Fax - (36)513-605 k Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 k Terjesztő: MURÁNYI GERTRÚD Telefon - (36)513-646

Next

/
Thumbnails
Contents