Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-23 / 197. szám

I® H 2000. Augusztus 23., szerda KÖRZET E Heves Megyei Hírlap - 5. oldal FÜZES A B 0 N Y É Millennium 2000: felemelő pillanatok Programokban, az ünnep tiszteletére felmutatott, ma­radandónak szánt alkotá­sokban rendkívül gazdag volt az idei, a millenniumi évforduló. Néhány színfolt­ját idézzük most annak, mi­ként is élte meg néhány tele­pülésünk az elmúlt napokat. Ennyi év alatt, elhiheti - jegyzi meg a kitüntetett -, többször is lett volna lehetőségem arra, hogy hí­vásra magasabb beosztást vá­lasztva elkerüljek innen. A csalá­dom azonban talán a dormándi- ak miatt is maradásra biztatott. Dr. Mann László ma sem bán­ja, hogy így döntött. Az elismerést dokumentáló diplomát pedig nagy becsben tartja. Orvos eseté­ben annál kifejezőbb köszönet ta­lán nincs is, amit a doktor úr pél­dáz: naponta áll a dormándiak rendelkezésére. Büszke parképítők Kápolna Aldebrő: díszelgő fiatalok Sebestyén János fafaragó kopjafája előtt fotó: szilvás A díszpolgár _________Dormánd__ ______ A település történetében most először ítélte oda a címet a képvi­selő-testület. Ferencz Vilmos pol­gármester tett javaslatot dr. Mann László személyére.- A doktor úr 1975-től gyako­rolja hivatását nálunk. A házior­vosi szolgálat létrehozásával - ahogy azt mindenki érzékelheti - még szorosabbá fűződött orvos és beteg kapcsolata Dormándon. A lakossággal közvetlen, baráti vi­szonyt formált, ami a most már több mint negyedszázados gyó­gyító tevékenységével együtt mél­tóvá teszi arra, hogy az elismerést ő kapja - hangsúlyozta a polgár- mester. Az egyébként anyagiakkal nem járó kitüntetést az érintett dr. Sza­bó János honvédelmi miniszter jelenlétében, a katolikus temp­lomban tartott millenniumi zász­lószentelő ünnepség keretében vehette át. Mann doktor a meglepetés és a meghatottság érzését egyaránt ér­zékeltette, amikor arról faggattuk, hogy mit jelent számára a dísz­polgári cím.- Az egészségügy társadalmi megbecsülését ismerve azt kell mondjam, hogy a megtiszteltetést rendkívül kedves gesztusnak tar­tom, s úgy érzem, hogy egy kicsit Dormánd: a község első díszpolgára, dr. Mann László fotó: pilisy a szakmának is szól. Különben - idézi vissza praxisának kezdetét - amikor annak idején Füzesabony­ba kerültem, lehetőségem volt megválasztani a körzetemet. Én tudatosan azt kértem, amelyikhez még Dormánd is hozzátartozott. A történelmi időket megélt ká­polnai hársfák körül kialakított - immár millenniumi - emlékpark­ra méltán büszkék a helybeliek. Ez látszott is rajtuk, amikor az ál­lamalapítás évfordulóján nagy- nagy szeretettel vették körül a magyar szabadságharcosok szo­borkompozícióját, s a rendezett zöldövezetet, amelynek egy-egy zugában kegyeleti emlékhelyet kaptak az egykori cári, illetve a II. világháborúban elesett szovjet ka­tonák. Békés végső nyughellyé vált az elmúlt korok véres harc­mezeje. Ebben a csendes parkban idéz­ték fel most az államalapító tette­it. Dr. Korsós László hadtörténész így szólt erről:- István állama Kelet-Európa népeinek az állama is. Ő volt az egyetlen, aki egy időben tudott bé­kességben élni Bizánccal, a né­met-római császárral, a pápaság­gal, valamint a szomszédsággal. Nagy formátumú gondolkodó­ra és országló vezetőre vallott ez, akinek emlékét méltóságteljes dallamú énekkel idézte a színi­növendék, Balogh János. S akinek korába vitte vissza az ünneplő kö­zönséget az Egri Vitézlő Oskola haditorna-bemutatója, s akinek a tiszteletére zengett a katonazene­kar játéka, s dobbant a terepszín­be öltözött felderítők díszlépése. De ne feledkezzünk meg a szó­noki beszédekben annyiszor megemlített haza- és szülőföld- szeretetről sem, melynek lelkes ápolója itt a Kápolna Községért Közalapítvány: tagjainak köszön­hető, hogy létrejött ez a parányi park, hogy kötetben olvasható immár a hiteles helytörténet, s az is, hogy kialakult, s egyre mé­lyebb a testvéri kapcsolat az erdé­lyi Kápolnásfalu közösségével. Amelynek büszkén viselt, színes népviseletbe öltözött dalosai, ver- selői, táncosai szívből fakadó sze­retettel nyújtották át ajándékul hozott műsorcsokrukat ezen a forró augusztusi vasárnapon. A „Faültető” Mezöszemere A háromnapos rendezvényso­rozat bő választékát kínálta an­nak, hogy ki-ki elraktározza a szá­mára legmaradandóbb élményt. Lehetett ez a honvédelmi minisz­ter személyes jelenlétének igéze­te, Bukta József néhány fotója, Buktáné Fikner Piroska festmény- kiállítása, netán a labdarúgó öreg­fiúk Szihalom felett aratott 6-0-ás győzelme, vagy öt község pávakö­reinek bemutatója az iskolában. Pataki János festőművész azonban a szemerei millenniumi Mezöszemere: A községi park új szobra Bukta Imre munkája évforduló megkoronázásaként a ________________________________________________fotó-, budavári községi park vasárnapi - lepel-le­F üzesabony: Marianna néni, Bőgős Lászlóné, az egykori védőnő kötött szalagot az emlékzászlóra fotó: pilist Kápolna: Molnár István polgármester átadja a község történetét feldolgozó monográ­fiát dr. Szabó János honvédelmi miniszternek fotó: szilvás Aldebrő: Halász Károly alelnök adta át a megyezászlót FOTÓ: SZILVÁS hullás utáni - látványát ta­lálta annak. És ezt - egy­fajta esztéti­kai félóra avatóbeszéde keretein belül - nagy átélés­sel ajánlotta a számos ér­deklődő fi­gyelmébe. A mester ez­úttal tanítvá­nya, a helyből elszármazott Munkácsy-dí- jas, érdemes művész, Bukta Imre szobrát méltatta. Világosan felfedezve a „Faüüető” címet kapott alkotás­ban azt a magnetikus erőt, ami annak létrehozóját szülőfalujá­hoz köti.- Kérem, hogy a művészet ab­szolút szabadságát, és ne bizarr ötletet lássanak abban, hogy a rü­gyező fa az ember testén is átha­tol. A merészség kifejező fokozá­sát részletezve láttatta a nagykö­zönséggel a figura testének tuda­tos fiatal megformálását, amely azután az arc öreg bölcsességé­ben további üzenetet hordoz a mából a jövő nemzedéke számá­ra. Ha nincs a rekkenő hőség, ta­lán még tovább is élvezhettük volna a hivalkodástól mentes mester elemzését, kalauzolását a művészetekben. A település új köztéri szobrát - amely a park közepén áll - Jéger Károly apát úr szentelte fel. Mezöszemere szintén e napon gazdagodott a Szentendrén alkotó Sápi Zsuzsanna csobogójával, a mázos kis szökőkút jelen lévő ajándékozóját ugyanolyan taps köszöntötte, mint Bukta Imrét. A Mezőszemerei Civil Egyesület - egy nappal korábban - a „Leg­szebb porta” elismerés átadását tartotta meg. Bukta Lajos elnöktől a 20 ezer forintos fődíjat Tuza Barnabás vehette át, akinek a pél­daértékű környezetben fekvő in­gatlanja a Május 1. utcában talál­ható. A roma kisebbség tagjai kö­zül Marton János Damjanich úti portája érdemelt ki még ötezer fo­rintos külondíjat. _____(BUPAVÁBI-SHLVÁS) K ápolna: az erdélyi Kápolnásfalu dalosai is itt voltak FOTÓ: SZILVÁS Le a kalappal Augusztus 20. tiszteletére a kör­zet több településén szinte em­berfeletti munkával gondoskod­tak munkacsapatok arról, hogy ragyogóbb legyen az ünnep helyi fénye. Az utolsó éjjel is serény­kedtek azért, hogy a műalkotás a helyére kerüljön, végezzenek a parkosítással, álljon a színpad, és még sorolni lehetne a tetteket. Azokat, amelyek nem lustaság­ból, szervezetlenségből marad­tak a végére, hanem az ébrenlét­hez, a cselekvéshez a többet adás vágya - mondhatni, szív­ügy - Vezérelt mindenkit. Jóllehet, az ünnepi tudósítá­sok nem ezekről az emberekről szóltak, mi azonban megemel­jük előttük a kalapunkat. _______________________!5l*J F ELDEBRŐ. A millenniumi megemlékezések sorában egy kiállítást a helyi könyvtárban a tanévkezdésig nem bontanak meg. Az egykor élt honismereti szakkörvezető, Kincs Józsefné gyűjtéséből összeállított anyag megtekintésére a diákokat - a tiszteletre méltó munkásság ilyetén megbecsülésén túl - a hagyományok ápolásának igé­nye is sarkallhatja. A gyökerek és a múlt megismerése erősíthe­ti a lokálpatrióta magatartás ki­alakulását. FÜZESABONY. Ma 14 ómkor a városháza tanácskozótermében M3-OS autópálya-fórumot rendez az önkormányzat a megyei keres­kedelmi és iparkamarával közö­sen. A sztráda továbbépítésének Füzesabonyt érintő kedvező és kedvezőtlen következményei is terítékre kerülnek. A meghívott előadók között van Farkas Lász­ló, a Vegyépszer Rt. vezérigazga­tó-helyettese és Volenta Pál, a Be­tonút Rt. műszaki igazgatója. EGERFARMOS. Az esőzések és a belvíz nyomán károkat szenve­dett a polgármesteri hivatal is. Az épület elsősorban szakszerű szi­getelési munkálatokm vár, amely bontási művelettel is jár majd. Egy újabb természeticsapás-so- rozat esetén az átázott falak akár életveszélyes összeomlással fe­nyegetnének. Várhatóan a kivite­lezésre szeptemberben kerül sor, s az „árvízi” pénzből még festés­re is futnia kell. ■ Közjóra fordíthatják Füzesabony és körzete A Közjóért Alapítvány kuratóriu­mához húsz kérelem érkezett. A Füzesabony és Vidéke Takarék- szövetkezet által létrehozott és tá­mogatott alapítvány kurátorainak döntése nyomán 370 ezer forint­nyi összeget használhatnak fel céljaikra a nyertes pályázók. A legtöbb pénzt Mezöszemere Általános Iskolája kapta, amely számítógépparkját bővítheti. Ha­sonló terv révén a kápolnai, kom- polti iskola is forráshoz jutott. A felkaroltak között van Mezőtárkány óvodája. Összesen 12 kérelmező részesült adomány­ban. A sorból Füzesabony, Egerfarmos, Poroszló, Szihalom sem maradt ki, például rendez­vény megvalósításához, hátrá­nyos helyzetű gyermekek támo­gatására, mosógép és magnó vá­sárlására, a polgárőrség segítésére kért céljaik eléréséhez. ■

Next

/
Thumbnails
Contents