Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-14 / 189. szám
% 4. oldal - Heves Megyei Hírlap HAZAI T Ü K Ö R 2000. Augusztus 14., hétfő HBIC Egymilliárdból hétmilliárd Integrációs programirodát javasol az OCÖ __________ Budapest _______ É letképtelennek bizonyult a kormány középtávú programja a magyarországi cigányság életkörülményeinek javítására, ezért az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egy hatékonyabb forráskoordinációs program tervezetét juttatta el a miniszterelnöknek - jelentette be a hétvégén Farkas Flórián, az OCÖ elnöke. Farkas Flórián hozzátette: az OCÖ által készített program még ebben az évben sikereket mutathatna fel, különösen a tartós munkahelyteremtésben, a támogatott foglalkoztatásban, az otthonteremtésben és a szociális lakásépítésben. Az OCÖ elnöke szerint a forráskoordinációs program megvalósítása érdekében legalább egy- milliárd forintot kellene elkülöníteni, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal vagy valamely kijelölt kormányzati szerv kezelne.- A pénz felhasználásával kapcsolatos döntésekbe és a végrehajtás ellenőrzésébe be kellene vonni a kisebbségi ügyekért felelős tárcát, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány elnökét, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökét és a kormány által delegált személyeket, egy erre a célra létrehozott felügyelőbizottság keretében - tette hozzá Farkas. Szerinte az egymilliárd forintos program lehetővé tenné más, eddig kis hatékonysággal vagy egyáltalán fel nem használt, a cigányság életkörülményeinek javítását szolgáló anyagi források jobb kiaknázását is, így egymilliárd forint ráfordítással körülbelül hétmilliárd forintot lehetne aktivizálni - véli az OCÖ elnöke. Javasolja, hogy a forráskoordinációs rendszer működtetésére alakuljon Cigány Integrációs Program Iroda (CIPI). Ez a szervezet működtetné azt az országos rendszert, amelynek egyik legfontosabb hozadéka volna, hogy segítséget biztosítson azoknak a cigányoknak is, akik a szükséges önrész hiányában nem tudnak bizonyos támogatásokhoz hozzájutni. Farkas Flórián szerint ugyanis az önrész hiánya miatt alakulhatott ki az a helyzet, hogy a megyei munkaügyi központoknál rendelkezésre álló forrásoknak, vagy a közmunka támogatását segítő pénzeknek mindössze 5-10 százaléka jutott cigányokhoz.- A program megvalósíthatóságát bizonyítja az FVM-mel már kialakított együttműködés - mondta az OCO vezetője. Ennek keretében 100 millió forint minisztériumi támogatással 1,2 milliárd forintnyi fejlesztési program valósult meg 150 településen. HÍREK RÖVIDEN Megkezdődnek a vizsgálatok Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben ma kezdődik meg Tamás András egészségi állapotának vizsgálata: az idős férfit pénteken hozták Budapestre Oroszországból, ahol 1945-ben esett hadifogságba. Az utolsó magyar hadifogolyként megismert Tamás Andráson elsőként belgyógyászati, kardiológiai és laboratóriumi vizsgálatokat végeznek - közölte Veér András, az intézmény főigazgatója vasárnap. Tízéves stratégia Kárpát-medencei komplex vízgazdálkodás kialakítását, az öntözés rendszerének átalakítását, nagyszabású gyümölcsöstelepítés megvalósítását, valamint az áruszállítás olcsóbbá tételét szorgalmazza Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A Magyar Rádiónak adott interjújában a kisgazda pártelnök-miniszter elmondta, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére hat-tízéves stratégiát építettek fel a Széchenyi-tervhez kapcsolódva. Megállapodás a fogyasztókért A földgáz és a villamos energia szolgáltatásának fogyasztóvédelmét elősegítendő megállapodást kötött az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) és a Magyar Energiahivatal - jelentette be az OFE vasárnap. A megállapodás szerint az energiahivatal rendszeresen tájékoztatja az egyesületet tevékenységéről, a tapasztalt jogszabályellenes gyakorlatról, valamint a fogyasztókat érintő hatósági döntéseiről. Csere vagy modernizálás A magyar fél augusztus 29-ére várja az amerikai légierő ajánlatát, amely alapján F 16-os vadászgépekkel szerelnék fel a magyar hadsereget - jelentette ki Tállá István vezérőrnagy, a magyar légierő vezérkari főnöke szombaton Veszprémben. Elmondta: a technikát illetően modernizációról vagy cseréről lehet szó, a csere pedig egy más (nyugati) repülőtechnika alkalmazását jelentené a magyar légierőnél. Jelentős bevételt hozott a Forma-1 A turisták aggódnak a romló közbiztonság miatt A Magyar Nagydíjról haza igyekvő autós turisták tömött sorokban gurultak a határállomások felé ' fotó: europress/diósi imre Bár a főszervező Hungaroring Sport Rt. a négyszáz milliós állami támogatás ellenére az idén is legfeljebb nullszaldós eredménnyel zárta az évről évre legkiemelkedőbb sporteseménynek számító Forma-l-et, más zsebekbe milliár- dok vándoroltak. Mint megtudtuk, az idegenforgalmi szempontból is kiemelkedő attrakció kedvéért körülbelül 250 ezer látogató nyitotta ki a pénztárcáját, ám a tapasztalatok szerint a tehetősebb külföldiek kevesebbet költöttek. Budapest - Mogyoród —------------------ , S zerény becslések szerint is évente tízmilliárdos bevételt hoz a fehérgazdaságnak a mogyoródi szuperpályán lebonyolított Forma-1, nem véletlen, hogy a többnapos attrakció szervezésében részt vevők mindent megtettek a siker kedvéért. A pénztermelő erőfeszítésekre jó példa a most először engedélyezett vigalmi negyed a maga sok millióra becsült hasznával, de hosszú távon még az olyan gesztusok is megtérülnek, mint az ingyenes parkolók létesítése, illetve az esemény erős rendőri biztosítása. Bár a KSH adatai szerint hazánk idegen- forgalmi bevételei egyenletesen kúsznak felfelé, a „szakmában” dolgozók mást tapasztalnak. Barna Tibor, a Panziósok és Fizető-vendéglátók Központi Irodájának marketing csoportvezetője szerint évről évre kevesebb külföldi érkezik, s aki jön is, legfeljebb 2-3 éjszakára marad. Noha egy berlini háromcsillagos szálloda egyéjsza- kás, 150 márkás árához képest ugyanazért a szolgáltatásért Magyarországon csak 70 márkát kérnek, ez kevés vigasz a hátrányokhoz képest. Az egyik legfőbb riasztó tényező a magyar benzinár, amely nálunk már drágább, mint Nyugaton, s a közkedvelt úticélnak számító A Balaton sem a régi. Aki motorcsónakázni vagy vízisízni szeret, az „nem nyeli le”, hogy kitiltották a tóról ezeket a sporteszközöket, így hát másfelé veszi az irányt. Barna Tibor tapasztalatai szerint az egyre rom-ló közbiztonság sem kedvez a turizmus élénkülésének. Aki egyszer is összefut mondjuk egy magát rendőrnek álcázó, bírságot szedő szélhámossal, vagy egy zsebes- sel, az soha többet nem lépi át a magyar határt - legfeljebb átutazóban. Talán épp ezért vezényeltek 1500 rendőrt az év nagy sportcirkuszának számító For-ma-l-re. Mint Kovács Zoltántól, a Gödöllői Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől megtudtuk, az erős rendőri jelenlétnek köszönhetően évről évre kevesebb gépkocsit lopnak el a pálya környékén. Tavaly egyetlen esetet jegyeztek fel, és száz alá esett a zseblopások száma is. A prostituáltak szexkempingbe telepítése lehetőséget adott azoknak a korábbi bűneseteknek a megelőzésére is, amikor a szanaszét dolgozó lányok „lenyúlták” a pénzes külföldi vendéget, vagy elvették a részeg kuncsaft minden értékét. Az idegenforgalmi szakemberek azt mondják: ha már egyre kevesebb az országunkra kíváncsi vendég, legalább a Forma-1 sikerüljön jól, ez a három-négy nap ne okozzon csalódást, s ne fogja vissza a pénzköltési kedvet. TAKÁCS MARIANN Új kutatói ösztöndíj : Kitoloncolás közpénzből Budapest - OM _____ M anapság számos ösztöndíj-lehetőség közül válogathatnak diákok, oktatók, kutatók, művészek. A kínálat bővülése mellett a pályázat beadásának szigorú formai, alaki feltételei eleve megszűrik a jelentkezőket. Új kutatói ösztöndíj alapítását jelentették be a napokban az Oktatási Minisztériumban (OM). Az egyik szoftveróriás vezetője 25 millió forintos ösztöndíjkeretet ajánlott fel az egyetemeken vagy kutatóintézetekben dolgozó, kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtók munkájának elismerésére. Jól működő gazdaság nem képzelhető el versenyképes tudással rendelkező munkaerő nélkül. Ezzel az egymásrautaltsággal szerencsére egyre gyakrabban szembesülnek az érintettek, ennek eredménye a legújabb ösztöndíj-alapítás is. Egyre több helyre és egyre szélesebb körben pályázhatnak ma már tudományos kutatók, oktatók, vagy akár diákok is. Az államiak mellett léteznek magánszemély által alapított ösztöndíjak is. Az oktatási tárca kezelésében vannak a többi között az államközi egyezmények alapján kiírt ösztöndíjak, a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj, amelyet posztgraduális képzésre ítélnek oda, valamint itt tartják nyilván a külföldi felajánlásokat is. Az oktatási tárca illetékese arra biztat minden elutasított jelentkezőt, hogy a pályázatot átdolgozva a következő évben is próbáljon szerencsét. H. M. _______Budapest__________ A z elmúlt két hét alatt csaknem százötven illegális bevándorlót tartóztattak fel a határőrök. Kretz Vilmos, a Határőrség Országos Parancsnokságának helyettes szóvivője elmondta: a menekülteket hamarosan hazatoloncolják.- Magyarországon nyolc közösségi szállás működik: Győrben, Szombathelyen, Nagykanizsán, Kiskunhalason, Orosházán, Nyírbátorban, Balassagyarmaton, és Budapesten - közölte lapunkkal Kíetz Vilmos. - Az illegális bevándorlók állampolgárságára csak akkor tudunk fényt derítem, ha végigtelefonáljuk a nagykövetségeket, konzulátusokat. A Határőrség Országos Parancsnokságának sajtóreferense elmondta: az elfogottak egy része rendszerint menekültstátus iránti kérelmet nyújt be, amit idegen- rendészeti eljárás keretében bírálnak el.- Ez történt a Besenyőtelken talált negyvenhat bevándorlóval is - meséli a helyettes szóvivő. - Alighogy kiszedtük őket a furgonból, máris beadták a kérelmet. Később azonban meggondolták magukat, közölték, hogy haza akarnak menni. Az illegális bevándorlókat, amíg a közösségi szálláson tartózkodnak, a költségvetésből tartja el a magyar állam. Ugyanígy, költségvetési pénzből toloncolják haza a menekülteket.- Az elkövetett cselekmény súlyától függ, hogy kit mennyi időre utasítunk ki az országból - folytatja a referens. - A büntetés egytől tíz évig terjedhet. SZ.F. Egy különös sebész Beszélgetőpartnerünk: ár. Hollós Gábor Dr. Hollós Gábor sebész a László kórházban. Szakorvosi vizsgára készül érsebészetből, magánorvosi rendelőben is dolgozik, tisztséget vállalt az Orvosi Kamarában, e mellett még gyakran ügyel is. Most is siet, amikor a kórház folyosóján szóra bírom.- Hogy vannak a gyerekek?- Sára, a nagyobbik kilencéves, a kicsi, Andrea Hanna most lesz három hónapos. Első nevét Sára adta neki, a másodikat mi, a feleségemmel, aki most otthon van a picivel. A csöppség nagyon aranyos, már követi a mozdulatainkat, már lehet vele kommunikálni. Rajongunk érte mindannyian. Öröm otthon lenni! A feleségemmel, aki szintén egészségügyi, minden kisebb-nagyobb problémát megbeszélünk. Higgye el, csak ilyen kitűnő családi háttérrel lehet nyugodtan dolgozni.- Most honnan jött éppen?- A műtőből. Egy AIDS-es beteget operáltam, és végre van egy szabad délutánom, megyek haza a családomhoz.- Jól hallottam?- Az AIDS-fertőzött beteg is ugyanúgy kaphat vakbélgyulladást, mint a nem fertőzött. Fu- runkulustól a nagy hasi műtétekig minden előfordult már. A feladat adott, el kell látni a betegeket!- Tudom, elhivatottság, de...- Nincs de! El kell látni őket is! Elhivatottságról azok beszélhetnek, akik egész nap köztük élnek és értük dolgoznak. Ugyanakkor én „csak” együtt érzek velük! Évekkel ezelőtt rám osztott a főnök egy ilyen műtétet. Nem mondom, hogy boldog voltam, de elvállaltam. Azóta se akar engem egyetlen kollégám se „megfúrni”, pedig az elkülönített AIDS-es műtőben is ugyanúgy kell dolgozni, mint a másikban. Csak a körülmények mások. A műtéteket különös körültekintéssel készítjük elő. Műtősapkával a fejünkön, szemüvegben, maszkkal, vízhatlan köpenyben és dupla gumikesztyűvel dolgozunk. Alapkövetelmény lassan, megfontoltan dolgozni, a kapkodás bajjal jár! A szikét vagy más eszközt az asz- szisztens nem csapja a kezembe, mint máskor, hanem leteszi egy tálcára és én onnan veszem fel, miközben tekintetemmel ellenőrzőm mindkettőnk mozgását. Vissza ugyanezt az utat járja a szike. Eddig még, hála istennek, soha nem történt baj. Ezt a műtőt sem kell jobban fertőtleníteni, mint a normális műtőt, ahol 100 százalékos fertőtlenítés a követelmény, itt is „csak” ennyire van szükség. Ami pedig a veszélyt jelenti? Az autóvezetés is veszélyes üzem. Sokszor szabályos és körültekintő vezetéssel, a velünk szembejövő hibáját kiküszöbölve kerüljük el a veszélyt. Itt sem történik másképp. Itt is fokozott precizitással, a szabályokat betartva hárítjuk el a fenyegető veszélyt.- Megtudtam, hogy csak ön végez ilyen műtéteket. Eddig az elkülönített műtőben több mint nyolcvan alkalommal operált, ezek negyede nagyműtét volt. Egyetlen szövődmény nélkül! Most készül erről beszámolni egy orvoskonferencián, de a „rendes” sebészeten is operál. Hogyan fogadják ott a betegek?- Konfliktusom nem volt eddig.-Nem hirdetem, hogy fertőzötteket is operálok, de nem is tagadom. A sebésznek, ha a műtőasztal mellé áll, el kell felejtenie, ki a beteg. Kikapcsoljuk a külvilágot, ilyenkor nincs más a számunkra, mint a küzdelem. Ekkor már a mi vállunkon a felelősség, szikével a kezünkben meg kell nyernünk a csatát. Kegyetlen önfegyelem és fegyelem van jelen a műtőben. Érzelemnek, érzelgősségnek nincs helye. Ki merem mondani, hogy sokszor ez a feszültség a műtét után is jelen van és érzelgősségre nem jut energia, idő... Mégis, a minap, amikor egy gyomorműtét után lábadozó beteg a kórház folyosóján megszólított: „Doktor úr, maga csodadoktor; tudom, gyógyíthatatlan beteg vagyok, de legalább megszabadított a fájdalmaktól, köszönöm!” Könny szökött a szemembe... koós tamás