Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-12 / 188. szám

Heves Megyei Hírlap - 11. oldal íHHH 2000. Augusztus 12., szombat SPORT TÜKÖR Megkezdeni a talpra állást Hiábavaló lenne tagadni, egri szempontból csalódást hozott az NB I/B-s kvalifikációs bajnokság első fordulója, nem is annyira a vereség, hanem annak különbsége (0-4) volt lehangoló. Javítani a helyzeten nem lesz egyszerű feladat vasárnap délután Foton, ám abban feltétlenül bízhatunk, hogy többet mutatnak tudásukból a megyeszékhelyiek, mint tették azt a herényiek ellenében. Labdarúgás Az NB I/B-ben az elmúlt héten a versenykiírás módosításának az MLSZ részéről történő sajá­tos eltitkolása volt országos téma, hiszen a klu­bok csak az újságokból értesültek a változásokról, hivatalosan pedig nem. Egyelőre tovább tart a vita, hogy mi­ként pótolják az eleve visszalépő csa­patokat, négy együttes ugyanis hiány­zik a 144-ie tervezett NB-s mezőnyből. Pillanatnyilag az amatőrök látszanak erősebbnek, márpedig ha az ő akara­tuk érvényesül, október végén nem nyolc, hanem tizenkét gárda csúszik vissza a majdani NB II.-be. Persze, most az egrieket sokkal inkább az fog­lalkoztatja, hogy miként tudnának versenyben maradni a jobb helyezésekért. Az elmúlt napok­ban a szerződések aláírása okozott némi fejtö­rést a játékosoknak, akik nem szoktak hozzá ed­dig a profis feltételekhez, noha mindig is tudták, nem babra megy a játék. Sőt, az egri futball jö­vője is forog azon a bizonyos kockán... Fót (2.) - Eger (7.) Fót, vasárnap, 17. V.: Sóthy. Eich László, az egriek edzője: - A nyári lema­radásokat igyekeztünk pótolni az edzésmunká­ban az elmúlt héten is, hiszen úgy kell növel­nünk a fizikai állóképességet, hogy közben fo­lyik a bajnokság. Szerdán gyakorló mérkőzésen fogadtuk Egerszalókot, számomra nem meg­nyugtató, bár hét gólt lőttünk, hármat viszont könnyen elkerülhető hibákból kaptunk. A pont­rúgásokra sokkal jobban kell figyelni Póton, ahol csak fegyelmezett védekezéssel lehetünk eredményesek. Fel kell nőni a feladathoz, min­den tőlünk telhetőt meg kell tenni, utóbbi elvá­rás alapkövetelmény. Nem nekünk van veszíte­nivalónk, s ez lehet előny a számunkra. Az adódó helyzeteinket nem puskázhatjuk el, a ki­használásuk létkérdés. Ami az összeállítást ille­ti, még gondolkozom egy-két poszton. Bóta leg­alább négy hét­re kiesett a munkából, az arccsontja el­tört a hétközi edzőmeccsen. Csuhaynak most a másik lábával adó­dott gondja. Mindent egybevetve még idegenben is el kell kezdem a talpra állást a súlyos hazai vereség után. Gubán László, a fótiak edzője: - Láttam az egriek legutóbbi meccsét, amiből nem le­het messzemenő következtetést levonni. Biztos vagyok abban, hogy többre képes az Eger, nekünk viszont csak a győzelem lehet elfogadható a Bőcsön megszerzett három pont után. Az A-csoport további párosítása. Szombat, 15: Bőcs - Tiszaújváros. Vasárnap, 16: Jászbe­rény - Szolnok. Szabadnapos: BVSC. A KÉT CSAPAT VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA: Fót: Balázs - Németh, Schwarcz, Vikukel, Máté - Tordai, Stranyóczky, Mátyás, Csuka - Törteli, Hajdú. FC Eger: Molnár - Takács - Szobóczki, Bocsi, Kovács Cs. - Hajmási, Porkoláb, Béres, Vígh - Csőke (Zabundu), Montvai. Villanyfényes nyitány Nagyrédén Labdarúgás Elegendő lesz-e a fényerő a nagyrédá esti meccseken? Aggód­tak a hétfői ligaülés résztvevői. Nos, amint azt Rozovits János, a Nagyréde elnöke megerősítette, a négy oszlopon lévő világítótestek megfelelő fényt, a pálya minden pontján 210 lux fényerőt biztosíta­nak, így megyénkben vasárnap első alkalommal játszanak mérkőzést villanyfénynél. Igazi élmény lesz pályára lépni, a hőség sem zavarja a játékot. A füzesabonyiakkal szem­ben még csak egy félidő lesz mes­terséges fények mellett, augusztus 26-án viszont a szüreti napok kere­tében már 20 órakor lesz a kezdés a Pétervására ellen.- Kicseréltük a kerítést, megújult a hangosítás, októbertől pedig a pá­lya talaját is felújítjuk. A csapatnál Ács János maradt az edző, a keret­ben voltak változások, a tervünk azonban továbbra is az 5-Z helye­zés - nyilatkozta Rozovits János.- Le a kalappal a játékosaim előtt, mindenki becsülettel végezte a dolgát - kezdte Szántó György, az NB II. -bői önként visszalépő FC Hat­van edzője. - Nem ismerjük a me­zőnyt, nehéz megjósolni, mire le­het képes fiatal csapatunk a bél­apátfalvi nyitányon. Bízom a tisztes helytállásban, és abban, hogy újon­caink fokozatosan rutint szerezve, egyre jobb teljesítményre lesznek képesek. A hatvaniakkal kapcsola­tos hír, hogy a kiadott sorsolással el­lentétben a Zagyva-partiak vala­mennyi hazai találkozójukat vasár­nap rendezik meg. Az aranyéremre pályázó fel- sőtárkányiak az első fordulóban a tamaörsieket fogadják, akik ellen jócskán van törleszteni valójuk Bukránéknak. Pétervásárán Pádár Béla az új játékos-edző, és amint azt Dósa János szakosztályvezető meg­fogalmazta: - Annak ellenére, hogy kissé meggyengültünk, az első öt kö­zé várom a csapatot. Tartunk a sctru- di mérkőzéstől, hiszen az újoncok ellen mindig nehéz az első találkozó. Csendesen készülődtek a nyi­tányra az újoncok, a sarudiak meg­mutatták magukat a Labdarúgás napján, a Szidalom és a Verpelä azonban kevés hírt adott magáról. Füzesabonyban Bakos T. (Heves) és Szabó K. (Besenyőtelek), Tamaleleszen Venczel kapus [Ózd) számít erősítésnek. A tavalyi kerettel vág neki a bajnokságnak a Novaj és a Gyöngyöshalász együttese. Némileg meggyengült a Tamamém és a Bél­apátfalva, viszont egyértelműen erő­södött a Petőfibánya valamint 10 já­tékost igazolt a Selypi Kinizsi. A hétvégi párosítás, zárójelben a játékvezetők, majd tippjeink Szom­bat, 17: Selyp - Gyöngyöshalász (Nógrád m.-i jv.) X, Sarud - Pétervására (Szolnok m.-i jv.) 2, Bél­apátfalva - FC Hatvan (Csukás) 2, Felsőtárkány - Tamaörs (Sipeki) 1, Szihalom - Tárnáméra (Varga L.) 1. Vasárnap, 17: Novaj - Tamalelesz (Vasali) 1, Verpelét - Petőfibánya (Birincsik) 2. Vasárnap, 19: Nagyréde - Füzesabony (Buda) 1. Bükkszéken az Energia A megyei II. osztályban a négy újonc közül három otthonában fo­gadja ellenfelét. A Mátraderecske éppen a Gyöngyös körzet bajnokát, Abasárt. Bükkszéken a Salvus- napok mellett a labdarúgók me­gyei bemutatkozása is fő program­nak számít. Szabó András együtte­se a megyei I. osztályból kiesett Energia SC-t fogadja, Atkáron az apciak vendégeskednek. A hétvégi párosítás (zárójelben a játékvezetők), majd tippjeink. Szombat 17: Kisköre - Recsk (Ber­ta) 1, Bükkszék - Energia SC Gyön­gyös (Szabad) 2, Hatvani Lokomo­tív - Hort (Györgyfi) X, Egerszólát - Vámosgyörk (Kerepesi) 1. Vasár­nap, 17: Atkár - Apc (Gönczi) 2, Gyöngyössolymos - Kápolna (Szi­getvári) X, Mátraderecske - Abasár (Domoszlai J.) 1, Gyöngyöspata - Zagyvaszántó (Kiss T.) 1. A tegnapi szabadedzésen David Coulthard autója érte el a legjobb időeredményt FOTÓ: MAJOROS TAMÁS Nézőcsúcs várható a Hungaroringen Autósport A Forma-l-es 15. Magyar Nagydíj pénteki szabad­edzésén a két Mercedes érte el a legjobb időt. Ered­mények: 1. Coulthard (West-McLaren-Mercedes) 1:18.792 perc (181.617 km/ó átlagsebesség). 2. Häkkinen (West-McLaren-Mercedes) 1:18.943. 3. M. Schumacher (Ferrari) 1:19.138. 4. Barrichello (Ferrari) 1:19.896. 5. Trulli (Jordan) 1:20.104. 6. Fisichella (Benetton) 1:20.304. A főszereplők elégedetten értékeltek: David Coulthard: - Sokat dolgoztunk, tesztel­tünk, s most látszik, hogy ennek a munkának meg is lett az eredménye. Mika Häkkinen: - A második edzésen többször is állítottunk az autón, majd holnap meglátjuk, hogy ez mennyire volt sikeres. Michael Schumacher: - Jól sikerült a pénteki nap. A Hungaroringen vasárnap 14 órakor indítják út- jára a az idei világbajnokság 12. futamát. _______■ H evesen segíthet a közönség Sportműsor Szombat Labdarúgás: Eger körzeti I. o., Északi cs., 16.30: Egerbocs - Isten­mezeje. Déli cs., 16.30: Makiár - Andomaktálya, Vécs - Kerecsend. Eger körzeti II. o„ 16.30: Novaj II. - Pétervására II., Tófalu - Noszvaj, H.vezekény - Kisnána. Vasárnap Természetjárás: A Bükki VM SE 24 km-es bükki „A”-túra, Eger, autóbusz-pu„ 6.50. A 25 km-es ó-bükki „B”-túra, Eger, autóbusz-pu., 7.35. Labdarúgás: Eger körzeti I. o., Északi cs., 16.30: Egerbakta - Mikófalva, Váraszó - Szilvásvá­rad, H.aranyos - Balaton. Déli cs., 16.30: Tiszanána - Poroszló, Feldebrő - Demjén. Eger körzeti II. o., 16.30: Recsk II. - Mátraballa, Tenk - Unió Eger, Száj la - Dohánygyár. Heves-Fa-kupa, serdülő tor- na, Heves, 10. ________________■ T udósítóink figyelmébe! Ma és holnap a megyei I. és II. osztályú labdarúgó-bajnoksá­gokban is megkezdődik a pont- vadászat. Kérjük tudósítóinkat, hogy a korábbiaknak megfelelő­en segítsék munkánkat az olva­sók hiteles tájékoztatásában. A mérkőzések lefújása után köz­vetlenül várjuk bejelentkezésü­ket a 36/513-600-as központi te­lefonszámon. A sportrovat mun­katársait közvetlenül a 36/513- 611,513-612 és az 513-613-as te­lefonon is elérhetik. Beszámoló­ikat faxon is leadhatják a 36/513-605-ös számon. E-mail- címünk: szer.hev@axels.hu Labdarúgás NB II. Mátra „A”-alcsoport 2. forduló Heves (8.)- Tápiószentmárton (4.) Heves, szombat, 17. V.: Schoblocher. Balázs Tihamér, a hevesiek edzője: - Kistarcsán remek csa­pattól kaptunk ki, voltak azon­ban olyan biztató jelek, amelyek alapján most látok esélyt a három pont megszerzésére. Számítunk lelkes szurkolóink biztatására, akiktől egyben türelmet is kér he­lyi fiatalokból álló együttesünk. Sérült: -. Eltiltva: -. A kezdő­csapat: Tajti - Somodi, Ötvös, Sá­gi - Tari, Pusoma - Ducsai, Besenyei Zs., Nász - Vajner - Besenyei F. Kazincbarcika (6.)- Besenyőtelek (7.) Kazincbarcika, vasárnap, 17. V.: Hadnagy. Nagy Endre, a besenyőtelkiek játékos-edzője: - A fiatal és gyors barcikaiak ellen a három pont megszerzése a legfontosabb. Tud­juk, hogy ebben az osztályban minden meccs nagyon nehéz, en­nek megfelelően is készülünk, és nagyon bízom benne, hogy ez az eredményben is megmutatkozik. Sérült: Eltiltva: Szilágyi (pi­ros lap). Egyéb elfoglaltság: Oláh. A kezdőcsapat: Tóth B. - Nagy E. - Baranyai, Rácz - Penti, Mirkóczki, Henningen Ágó, Bódi - Horváth, Rézműves. A további párosítás. Szombat, 17: Tápiószecső - St. Öblös. Va­sárnap, 17: Kistarcsa - Borsod Volán. „B”-alcsoport Gödöllő (6.) - Egerszalók (1.) Gödöllő, vasárnap, 17. V.: Nyikes. Székely Károly, az egerszalókiak edzője: - Remélem, hogy egy na­gyon jó meccsen sikerül majd pon­tot szereznünk. Nem megyünk fel­tartott kézzel Gödöllőre, hiszen csapatunk már bizonyította, hogy képes a jó eredmény elérésére. Sérült: Berecz, Trenka, Kovács J. Eltiltva: -. A kezdőcsapat: Csontos R. - Lakatos, Csontos M., Kelemen - Háklár (Klátyik), Szabó B„ Szabó L„ Kovács J. (Somogyvári) - Blaga - Bata, Mészáros. Balassagyarmat (2.)- Gyöngyösi AK-Ytong (8.) Balassagyarmat, szombat, 17. V.: Farkas B. Péczely Szabolcs edzőnek a héten az jelentette a legnagyobb feladatot, hogy felrázza játékosa­it az Egerszalókon elszenvedett 5-2-es vereség után. Az újabb idegenbeli találkozón minden bi­zonnyal zárt védekezésre ren­dezkedik be a GYAK, azzal az el­képzeléssel, hogy lehetőség ese­tén gyors ellentámadásokkal próbálkozzon a nyáron rutinos labdarúgókkal megerősített, Kis Károly által felkészített gyarmati­ak ellen. Sérült: Molnár G. Eltiltva: -. A keret: Molnár A., Kernács - kapu­sok; Nagy G. I., Szilágyi, Csomós, Nemoda, Nagy G. II., Szekré­nyes, Agócs, Juhász K„ Karsai, Tóth A., Bakondi, Szerdahelyi, Tóth Z. - mezőnyjátékosok. A további párosítás. Szombat, 17: Csepel - Karancslapujtő, Szigetszentmiklós - Dunakeszi. Sipos István (középen) ultramaratoni futó folytatta Heves megyei menetelését. Még 84 nap van hátra a februárban kezdődött „országfutásból”, melynek során naponta mintegy 80 kilométert tesz meg. Tegnap Gyöngyöspatán találkoztunk a sportember­rel, beszélgetésünket egy későbbi számunkban olvashatják. fotó: suha péter Ha nyerünk, felezünk Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénte­ken, a 32. héten 162 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Kovács István, Lőrinci, Árpád út 202. (szelvény­száma: 4045480) és Numan Pál, Eger, Csokonai út 34. szám (szelvényszáma: 6762638) alatti tippelőinknek kedvezett, így ezeket az 1-4-8 indexszámú szelvényeket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. KOVÁCS NUMAN ISTVÁN PÁL 1. Bremen­Cottbus 12 1 2. Kaiserslautern­Bochum 1 1 3. Leverkusen­Wolfsburg 12 1 4. Freiburg­Stuttgart 1 1X2 5. Hamburg­1860 München 1X2 12 6. Bayern München Hertha BSC 12 1X 7. Frankfurt­Unterhaching 12 1 8. Schalke 04­1. FC Köln 1 1 9. Ahlen­St. Pauli X 2 10. Mönchengladbach­Saarbrücken 1 1 11. Fürth­Chemnitz X X 12. Reutlingen­Mainz 1 12 13. Mannheim Aachen 1 12 14. Manchester United­Chelsea 1 1 HEVES EGER. CYÖNCYÖS, HATVAN. HEVES. FÜZESABONY, MEGYEI az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/513-600, szerkesztőségi telefax: 36/513-605 Hirdetési telefon: 36/513-628, telefax: 36/513-630 E-Mail cím: hmhirlap@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 2. Telefon: 06-46/329-300. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: K&H 10403507-35017327^00000000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 765 Ft, negyedévre 2295 Ft, fél évre 4590 Ft, egy évre 9180 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/513-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a ### # F> A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült i A yAATESZ tagja

Next

/
Thumbnails
Contents