Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-12 / 188. szám
4. oldal - Heves Megyei Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Augusztus 12., szombat Veszélyben a béremelés Sztrájkba léphetnek a tanárok Budapest A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a költségvetésből túl sok pénzt kötne le a pedagógusok jövőre tervezett béremelése, de a tárca a közoktatási normatíva növelésével sem ért egyet. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) reméli: a kormány nem osztja a PM álláspontját. Az érdekképviseletek minden törvényes eszközzel készek tiltakozni az ellen, ha a pénzügyi szempontok a szakmai érveket is lesöprik az asztalról a pedagógus-béremeléssel kapcsolatos kormánydöntés során. Árok Antal, a PSZ titkára azt követően nyilatkozott lapunknak, hogy kiderült: a PM nem támogatja, hogy jövő szeptembertől 20 százalékkal emelkedjenek a pedagógusbérek. Amennyiben a kormány a pénzügyi tárca kívánalmai szerint változtatna az egy évvel ezelőtt módosított közoktatási törvényen, úgy a kormányprogram mellett kudarcot vall a minisztérium minőségi oktatásról vallott látványos elképzelése is - fogalmazott a szak- szervezeti titkár. Ez esetben ötezer olyan oktató is állás nélkül maradhatna, akiket a törvény szabadidő-szervezőként mentene meg a munkanélküliségtől. Az érdekképviselet, de az oktatási tárca is egyetért a pedagógus- bérek fokozatos emelésének szükségességében, az erről szóló tárgyalásokon éppen a felzárkóztató lépések mikéntjéről egyeztetnek. Ha a pedagógusok nem kapnák meg a beígért béremelést, és a törvényi előírás alapján járó, a diákok számához kapcsolódó többlet normatív támogatás sem jutna el az önkormányzatokhoz, akkor az amúgy is súlyos gondokkal küszködő oktatás válsága tovább mélyülne. Pénzügyi források nélkül nem valósulhat meg a minőségi oktatás. Árok Antal szerint a gazdaság látványos fejlődése mellett érthetetlen, hogy miért nem jut egy olyan stratégiai ágazatra elég pénz, mint amilyen a közoktatás. HORVÁTH MAGDOLNA Nógrádi nemet mond Budapest Nem kíván megjelenni az Ország- gyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt Nógrádi Zsolt, aki az olajbizottság „koronatanújaként” vált ismertté. Keleti György (MSZP), a nemzet- biztonsági bizottság elnöke pénteken elmondta: Nógrádi Zsolttól azt az üzenetet kapta, hogy nem kíván megjelenni és megszólalni a testület előtt, mivel amit akart, azt már elmondta a nyüvánosság előtt. A bizottsági elnök erre reagálva közölte: nem tartja helyes lépésnek Nógrádi Zsolt döntését. Mint mondta, azzal, hogy Nógrádi Zsolt nem akar a grémium előtt megjelenni, a saját szavahihetőségét kockáztatja, mivel a nyilvánosság előtt nem tisztázta az ügy nemzetbiztonsági vonulatának részleteit. Keleti György hozzátette: megpróbál kísérletet tenni arra, hogy a közeljövőben telefonon, személyesen beszélgessen a vállalkozóval. A korábban olajszőkítéssel foglalkozó fiatalember július végén egy televíziós hírműsorban jelezte: titkos- szolgálati segítséggel birtokába jutott egy olyan 18 ezer oldalas akta, amelyben 495 közszereplőről vannak kompromittáló adatok. Az hatokat, szava szerint „ezer évre” tit- kosították. ■ Tornaóra - az erdei iskolák közelebb vinnék a természetet a nebulókhoz fotó: europress Fóliás csirkék kapirgálnak... A minisztérium pártolná a valóban tanító erdei iskolákat Nemrégiben városi gyerekek között vizsgálatot végeztek arról, hogy mennyire ismerik természeti környezetünket, az állatokat és a növényeket. Az eredmény lehangoló volt: a legtöbben nem kirándultak még erdőben, nem láttak még élő háziállatokat. Az Oktatási Minisztériumban (OM) ezért most azt tervezik, hogy újraszabályozzák az erdei iskolák működését. Budapest - OM Néhány városi nebuló arra a kérdésre, hogy mi borítja a tyúk testét, teljes komolysággal azt válaszolta, hogy fólia, ugyanis a mirelit csirkén kívül még nem láttak háziszárnyast. Az oktatási tárca szakemberei ennek a - nem is olyan vicces - helyzetnek a megszüntetését az erdei iskolák elterjesztésével szeretnék elérni. Az oktatási intézményeknek ugyan eddig is módjában állt a diákokat a tanidő alatt egy hétre elvinni erdei táborozásra, de sok gyerek mégsem jutott túl az iskola falain. Azok közül pedig, akiket mégis elvittek a szabadba, jó néhánynak semmiféle tanórát nem tartottak, csupán egyszerű kirándulásban volt részük. Ennek megvalósulását a szigorúbb felügyelettel akarja elérni a minisztérium. Az erdei iskolák ügyével foglalkozó minisztériumi szakember, Tompa Ferenc tudósítónknak kifejtette, hogy a szakmai munka hiánya mellett a szállásokkal is sok gond van. Számos esetben túl drágák és nem megfelelő színvonalúak, ráadásul az is előfordul, hogy becsapják a diákokat és tanáraikat. Tipikus eset, amikor a szállásadó vállalkozó lovaglást is ígér a gyerekeknek, csakhogy őt válasszák, aztán később elfeledkezik a várva várt plusz programról. A tárca képviselője szerint az erdei iskolák körüli problémák legkésőbb a következő tanévben rendeződhetnek, miután a témában ősszel tartandó konferencián megkezdődik az új, minőségbiztosítást szolgáló szabályok kidolgozása. ___________________________-wN EM TELJESÍTHETŐ. Az eddigi gyógyszerártárgyalások eredményeinek alapján a kormány által megfogalmazott célok nem teljesíthetők - összegezte a hazai gyártók véleményét Orbán István, a Magyarországi gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) elnöke pénteken Budapesten. Hangsúlyozta: a gyógyszergyártók nem a betegek ellenségei, ugyanakkor mint az üzleti élet szereplői, nem vállalhatják át az államtól a szociális gondoskodás terheit. STRATÉGIAI PROGRAM. Az őszi kongresszus jegyében elkészült a párt stratégiai programjának új változata, amit októberben vitatnak meg a helyi szervezetek - közölte Kovács László az Ifjú Szocialisták Mozgalma (ISZM) bala- tongyöröki táborában pénteken. Az MSZP elnöke hallgatóságának kifejtette: pártja ma és a jövőben is programok versenyének tartja a politikát, és a megegyezéses demokrácia híve. INFLÁCIÓ. A fogyasztói árak júliusban 1,1 százalékkal nőttek júniushoz képest és 9,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Az elemzők éves szinten már 9 százalék alatti drágulást vártak júliusra. BÚZAEXPORT. Eddig mintegy 100 ezer tonnát exportáltak az országban megtermett több mint 3,7 millió tonna búzából - közölte pénteken Tamás Károly, az FVM közigazgatási államtitkára. A közleményben kitér arra, hogy az aratás megkezdésekor mintegy kéthavi malmi búzával rendelkezett az ország. ■ Az AUSTROTHERM Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. (9028 Győr, Fehérvári u. 75.) gyöngyösi telephelyére munkatársakat keres a következő munkaterületekre: • • Üzemvezető: Feltétel: felsőfokú műszaki végzettség vezetői rátermettség Előnyt jelent: német nyelvtudás SIEMENS S7 PLC vezérlés ismerete munkavédelmi/tűzvédelmi végzettség Adminisztrátor/pénzügyi előadó: Feltétel: középfokú közgazdasági végzettség adatbázis-kezelő programok ismerete szövegszerkesztő használata Előnyt jelent: német nyelvtudás Vevőszolgálati munkatárs: Feltétel: felsőfokú építőipari végzettség építőipari gyakorlat számítógépes ismeret Előnyt jelent: német nyelvtudás Gj6pI^GZClO (fizikai munkakör): Feltétel: középiskolai végzettség targoncavezetői engedély Előnyt jelent: PLC vezérlésű gépek kezelésében szerzett gyakorlat gőzelőállításban szerzett gyakorlat kazán kezelői végzettség számítógépes ismeret német nyelvtudás A pályázatokat, fényképpel ellátva, 2000. augusztus 25-ig az alábbi címre kérjük: AUSTROTHERM Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. 9002 Győr, Pf. 590. ' (17242) PÉNZÜGYI ELEMZŐ ES TERVEZŐ OPERATIONS PLANNING & BUDGETING ANALYST munkatársat keresünk egri munkahelyre. A VÁLLALAT: A Philip Morris a hazai dohányipar meghatározó szereplője, világelső a csomagolt fogyasztási .cikkek piacán. Magyarországon az Egri Dohánygyár Kft. elsősorban a Marlboro, Multifilter és Helikon márkáiról ismert. A FELADAT: Leendő munkatársunk feladata lesz a beruházások pénzügyi tervének és döntés-előkészítő dokumentációjának összeállítása, a megvalósuló projektek költségvetésének folyamatos ellenőrzése, valamint a termeléshez szükséges erőforrások tervezése. Munkája során szorosan együttműködik a társterületek szakembereivel. AZ IDEÁLIS PÁLYÁZÓ: Felsőfokú pénzügyi képesítéssel és megbízható számítógépes felhasználói ismeretekkel rendelkezik. Nyitott, jó kommunikációs képességű, elemző gondolkodású, önálló munkavégzésre képes személy megbízható angol nyelvtudással. Magyar és angol nyelvű, fényképpel ellátott önéletrajzát az alábbi címen várjuk: I—CT EGRI DOHÁNYGYÁR KFT. MUNKAERŐ-FELVÉTEL 3300 EGER TÖRVÉNYHÁZ U. 4. JELIGE: „ANALYST” morrTTt; T