Heves Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-08 / 158. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. Július 8. szombat SPORTTÜKÖR-------------------- --------------------­A Vasas haladékot kapott Labdarúgás „Nem csak profitálni akarok a sportból” A 110-szeres válogatott beállás sportmenedzserként folytatná FOTÓ: T. Z. M. A Vasas kivételével valamennyi NB I-es csapat nevezését elfogad­ta a Hivatásos Labdarúgó Alszövetség (HLASZ) a 2000/2001-es bajnoki idényre. Az angyalföldi klub július 17-én 18 óráig kapott haladékot arra, hogy eleget tegyen a nevezési fel­tételeknek. Muszbek Mihály, a HLASZ gazdasági igazgatója a sorsolást megelőző sajtótájékoz­tatón bejelentette: az NB I-es klu­bok közül egyedül a Vasas nem tudta igazolni, hogy rendelkezé­sére áll a bajnoki rajt előtt a vár­ható kiadások fedezésére szolgá­ló összeg 70 százaléka, ami kö­rülbelül 200 millió forintot jelent. Muszbek ugyanakkor hozzá­tette: egy üzletileg szavahihető befektető vállalta, hogy július 17- ig segítséget nyújt az egyesület­nek, ezért a Vasas is részt vehe­tett a sorsoláson. A gazdasági igazgató arról is beszámolt, hogy a HLASZ 500 millió forintos tő­keemelést hajtott végre. Újpest - Vasas a nyitányon A 2000/2001-es bajnokság alapszakasza két nyolcas cso­portban július 22-től október 28- ig tart. Az A-és a B-csoport első hat helyezettje alkotja az NB 1. 12-es mezőnyét és küzd egy­mással a bajnoki címért. Az alapszakasz 1. fordulójá­nak műsora, július 22., szom­bat. A-csoport: Matáv-Sopron - Lombard FC, Ferencváros - Ha­ladás, Kispest-HFC - Dunaferr, Nyírség-Spartacus - Győr. B-cso- port: MTK - Debrecen, ZTE - Pécs, Videoton - Nagykanizsa, Újpest - Vasas. Nem kis dolgok Kerékpár Laurent Jalabert heves kiroha­nást intézett vetélytársai ellen, akik megelőzték őt, amíg kiállt pisilni. A Tour de France profi kerékpáros körversenyben szer­dáig vezető francia sztár azért vesztette el a sárga trikót, mert csütörtökön pisilt és a többiek elhúztak mellette. A körversenyeken íraüan sza­bály, hogy az összetettben veze­tő kerékpárost nem illik megelőz­ni, ha éppen a kisdolgát végzi. - Nagyon mulatságos volt - mond­ta a német Jens Voigt. - Jalabert állt az út mellett, mi integettünk, fütyültünk neki, ő pedig majd szétrobbant a méregtől. A Tour de France vezetői pénzbüntetéssel sújtják azt a versenyzőt, aki a nézők előtt vi­zel, ezért a versenyzőknek csak az elhagyatott útszakaszokon van lehetőségük erre.________■ Kézilabda Mezei Richárd, a Fotex-Veszprém és a magyar válogatott beállósa hatvani. Bár már jó ideje nem a Zagyva-parti városban él, de azért mindig hazajön, amikor néhány nap szabadságot kap. Azt mondja, ez nem is lehet másként, hiszen szíve, lelke a városhoz köti: itt cseperedett fel, itt kötött életre szóló kapcsola­tot a kézilabdával. És ha már Hatvanban jár, akkor mindig fel­keresi az egykori alma matert, az 5-ös iskolát. Negyedikes kis­diákként itt lépett először pályá­ra, itt érezte meg a győzelem, a siker ízét. Első edzője a testne­velő tanár Monori Géza volt. A száztízszeres magyar válogatott kézilabdással az iskolában be­szélgettünk.- Nagyon jó csapata volt akko­riban az ötösnek - emlékszik vis­sza Ricsi. - Keményen edzettünk, de meg is lett az eredménye, mert teljesen ismeretlenül sike­rült megnyernünk a megyei ku­pát. Az általános iskola elvégzése után a helyi Bajza Gimnázium­ban folytattam, majd tizenhat évesen felkerültem Budapestre, a Kossuth Gimnáziumba. Akkor már az FTC-ben játszottam az NB J-ben. Szép évek voltak, akkor még nem csak a focira összpon­tosított a klub. Zöld-fehér csapattagként lett először magyar ifjúsági váloga­tott. Az FTC kézilabdacsapatának feloszlása után Szegeden folytat­ta, majd Veszprém következett. A Fotexszel az utóbb négy évben sorra Magyar Bajnokságot és Ku­pát is nyert. Az idén a sorozat megszakadt és csak a kupa jött be. Közben a válogatottal is szép sikereket ért el: 1992-ben 7. hely a barcelonai olimpián, 1977-ben 4. hely a Japánban megrendezett világbajnokságon. Ám az utóbbi időszakban a nemzeti együttes Ricsi egykori mesterével, Monori Gézával már nem tudta megismételni ko­rábbi jó eredményeit, hiszen nem jutott ki az olimpiára és a vi­lágbajnokságon való részvételt sem sikerült kiharcolnia.- Egységesebb csapat szüksé­ges ahhoz, hogy a mai nagyon kemény csatákon újra megfele­lően helyt tudjunk állni - mond­ja Ricsi. - A válogatottnak és a klubcsapatoknak is több nem­zetközi tornán kellene szerepel­nie, hiszen csakis a kemény tét­meccsek készíthetik fel megfele­lően a csapatokat. Ám ezek a részvételek pénzbe kerülnek és ennek igencsak híján van a mai magyar kézilabdasport.- Jó játékosokat csak jó nem­zeti bajnokság „termelhet”. Mi­lyen a színvonal az NB I-ben?- Sajnos csak két-három csa­pat szólhat bele a bajnokság ala­kulásába, a többiek jobbára csak statisztálnak. Ez nem jó, hiszen így évente csak három-négy baj­noki tétmérkőzést játszunk, s ez nem ösztönzi fokozott teljesít­ményre a játékosokat. Egy erő­sebb bajnokság jót tenne a hazai V kézilabdának, ám ehhez is pénz kell, az pedig a legtöbb klubnál nincs.- A fiatalok számára ösztönző lehet, ha egy kézilabdás meg tud élni a sportból, ha megalapoz­hatja belőle a jövőjét. Önnek ez hogy sikerült?- Nincs miért panaszkodnom. Én úgy látom, hogy aki megfele­lően teljesít, az meg tud élni a kézilabdából. Természetesen jó, ha a sportoló más területen is képezi magát, hiszen arra is kell gondolnia, hogy egyszer majd abbahagyni kényszerül az aktív sportolást.- Mit fog csinálni ha már nem kézilabdázik?- Úgy érzem még három-négy évig tudom csinálni, de nyom­ban abbahagyom, amint látom, hogy nem úgy megy ahogy sze­retném. Sportmenedzserként szeretnék dolgozni, hiszen tenni is szeretnék valamit a sportért, nem csak profitálni belőle, aho­gyan sajnos ezt manapság sokan csinálják. __________________________________(TOMPA) Mátraderecskén, a megyei labdarúgó-szövetség nyári önköltséges utánpótlástáborában, már a 3. turnuson vannak túl. Az ifjú focista palánták az elmúlt napokban Bárdos János, Lovász Tamás és Vasas István edzők irányításával ismerkedtek a sportág alapjaival. fotó: pilisy elemér Egy hír: egy mondat ÚSZÁS. Helsinkiben, az Eb úszóversenyeinek ötö­dik napján az egyik főszereplő Kovács Ágnes. Kora délelőtt könnyed úszással jutott a 200 m mell előfu­tamaiból a középdöntőbe. LABDARÚGÁS. A Holland Labdarúgó Szövetség pénteken bejelentette, hogy 2006-ig Louis van Gaalt bízta meg a válogatott szövetségi kapitányi posztjá­nak betöltésével. KAJAK-KENU. A délelőtti 1000-es középfutamok során a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon Za­la (c-1) továbbjutott, Borhi (k-1) kiesett. VITORLÁZÁS. Tegnap délelőtt a balatonfüredi mólótól elrajtolt a Fehérszalag Balaton-kerülő nagy­hajós vitorlásverseny mezőnye. Huszonkét hajóosz­tály kétszázhetven vitorlása vágott neki a Tihany- Keszthely-Kenese-Füred 140 km-es távnak. LABDARÚGÁS. A Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség végrehajtó bizottságának több tagját megpróbál­ták megvesztegetni csütörtökön Zürichben, a 2006- os világbajnokság rendezéséről tartott szavazás előtt. EVEZÉS. Kilencvennégy éves korában elhunyt Don Blessing amerikai evezős, a legidősebb élő olimpiai bajnok. A KaUfomiai Egyetem csapatának kormányosa az 1928-as amszterdami ötkarikás játékokon szerzett aranyérnek VÍVÁS. A férfi tőr és a női kard egyéni versenyei­vel folytatódott a portugáliai Madeira szigetén lévő Funchal városában a vívó Európa-bajnokság. A négy magyar férfi induló közül egyedül csak a selejtező­ben mind a hat mérkőzését elveszítő Köves Szabolcs nem jutott tovább, összesítésben az 56. lett, míg Ju­hász Attila, Juhász Bence és Marsi Márk is a legjobb 32 közé került. Sportújságírók köszöntése Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a sportújságírók világnapja alkalmából elis­meréseket adott át Székesfehérváron. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség 1994- ben határozta el, hogy július 2-a a sportúj­ságírók világnapja lesz. Idén Rotterdam­ban, a labdarúgó Európa-bajnokság idején tartottak nemzetközi ünnepséget, Magyar- országon pedig az öttusa Európa-bajnokság adott megfelelő keretet az arra érdemesek díjazására. - Ma a sportújságírókat kö­szöntjük, azokat, akik a legtöbbet és a leg­nagyobb hozzáértéssel foglalkoznak a sporttal. Úgy gondolom, hogy miként ve­lem, sok más emberrel is, a sportolók mel­lett az újságírók szerettették meg a sportot - mondta köszöntőjében Deutsch Tamás. Életműdíjban részesült: Peterdi Pál. To­vábbi díjazottak: Füredi Marianne, Buzgó József, Buday Miklós, Mán László, Hor­váth Erika, Lantos Gábor, Csuhák Zoltán, Koczka Tibor és John Károly. _________■ D öntős Williamsék Tenisz Wimbledonban az angol nyílt bajnokság egyik elődöntőjében Venus Williams az egyes után, párosban is döntős lett. S. Williams, V. Williams (amerikai, 8.) - Kumyikova, Zvereva (orosz, fehérorosz, 5.) 6:3, 7:6 (7-4).___________________■ A msfsmmj-íegj Bízza 32 oroszlánra! GENERAL! • PROVIDENCIA Ismerkedjen meg legújabb pénzügyi ajánlatával, az Aranyszárny-Jegy életbiztosítással! Ha Aranyszárny-Jegyet vesz, akkor önállóan, mégis szakemberek segítségével fektetheti be pénzét. Eldöntheti, hogy biztosra megy, vagy az átlagosnál jóval magasabb hozam érdekében kockáztat. Megteheti, hiszen az Aranyszárny-Jegy az első részvényt is tartal­mazó befektetési lehetőség a Postán. Ismerkedjen meg az orosz­lánnal, és ne feledjen rákérdezni a 20%-os adókedvezményre! Találkozzon Ön is a Generali-Providencia oroszlánjával a postákon! Oroszlán a Postán! OPEL a PAPP AUTÓHÁZ EGY CSÁBÍTÓ AJÁNLAT Astra Classic már 2 162 600 Ft-tól! Egyedi finanszírozási feltételek, kedvezményes hitellehetőségek! További részletekről érdeklődjön márkaskereskedésünkben! 3300 EGER, Mátyás király út 37. Tel.: (36) 324-922, 324-710, Fax: (36) 324-208 Nyereményautónkat megtekinthetik ma, a parádi Palóc Napon, ahol munkatársunk kedvezményes előfizetési lehetőséggel várja az érdeklődőket. Ingyenes telefonszámunk: 06/80-513-646 HEVLSM£HÍRLAP

Next

/
Thumbnails
Contents