Heves Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-06 / 156. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. JÚLIUS 6., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP A kórház diagnózisa és terápiája (Folytatás az 1. oldalról) Az eredmények ismeretében hosz- szú és rövid távú stratégiát dolgo­zott ki az új vezetés. Pályázatot nyújtottak be címzett támogatásért, mert több milliárd forint kellene az elöregedett kórház újjáépítéséhez. Dr. Tóth-Dam Päer elmondta, ha megkapják az egészségügyi szakis­kola épületé, abba költözhetne át a belgyógyászat. Ha lenne még egy épület, megszűnhetne a Baktai úti telephely, s takarékosabban mű­ködhetne az intézmény. Az elmúlt fél évben elkezdődött a sürgősségi osztály kialakítása. Er­re a célra 80 millió forintot nyertek a szakminisztériumtól, ezt további hússzal kiegészítik, hogy az év vé­géig elkészülhessen a létesítmény. Hamarosan kiépül a számító- gépes hálózat is, ezen keresztül történik majd a betegfelvétel, a kórlapírás, a betegek gyógykeze­lése, az anyagbeszerzés. Minder­re kétszázmillió forintot fordít sa­ját keretéből az intézmény, de a beruházás elkerülhetetlen, csak így lehet modern a kórház. A dolgozók hangulatán is igye­kezett lendíteni a vezetés. A mi­nisztériumból - bár konkrét volt az ígéret - nem érkezett pénz a béremelésre. Az intézmény azt is Globalizáció (Folytatás az 1. oldalról)- Az elektronika lett a vezető iparág- mondta dr. Bemek Ágnes. - Az IBM 1982-ben piacra dobott PC-i a tér-idő tényezők lerövidülésé, így a globalizáció teljes térhódítását tet­ték lehetővé. Egyes fejlődő orszá­gok újonnan iparosodott fejlődő országokká minősültek, gondo­ljunk csak Malajziára, amely ma már a világ harmadik legnagyobb integráltáramkör-exportőre. Bernek Ágnes vázolta a transz­nacionális vállalatok szerepét saját erőből gazdálkodta ki, hogy az év elején 3,5, júniustól további tíz százalékkal megemelhesse a túlhajszolt kollektíva fizetését. Az idén az illetmény-kiegészítéseket is kifizették a kórház valamennyi dolgozójának. Talán ennek is kö­szönhető, hogy a létszámhiány 4,5 százalékos. A korábban elbú­csúzott nővérek közül voltak, akik visszatértek, ehhez persze hozzájárni a hivatás szeretete is. A létszámhiány apadásában per­sze az is közrejátszott, hogy csök­kentették az ágyszámot. Csökkentést fontolgat a társa­dalombiztosító is. Már most tud­ható, hogy havonta tízmiüió fo­rinttal kevesebbet kap majd a kór­ház az elvégzett munkáért. Ez négyszázalékos veszteséget jelent a költségvetésben. Az igazgató­ság tárgyalásokat kezdeménye­zett az érdekképviseletek vezetői­vel, s kérték a közbenjárásukat, hogy a dolgozók támogassák a menedzsment törekvéseit. Ahhoz, hogy a kórház fejlődhes­sen, nem nélkülözhető a külső se­gítség - hangsúlyozta a főigazgató­főorvos. A jobb eszközökről és mű­szerekről, komfortosabb kórter­mekről és vizesblokkokról álmodni sem lehet állami támogatás nélkül _____________________________(NÉGVESSY) é s felelősség ezen a világgazdasági folyamaton belül. Kifejtette, hogy 1998-ban már a világ összes GDP-jének felét az 500 legnagyobb multi éves jövedelme adta, s ezek profttjá­nak több, mint ötven százaléka az Egyesült Államokba került vis­sza. A soha nem látott mértékű fejlődéssel járó globalizáció azonban egyre több nemzet és társadalmi réteg leszakadását eredményezi, ami előtérbe állítja a világnak a növekvő számú éhező népesség iránti erkölcsi felelősségét._______________xá. U ssaSB&GER M ‘IXttX. NYILVÁNYOS PÁLYÁZATOT ÍR KI az Egri Ipari Park területén 2000. évben megvalósuló transzportbeton-keverő kivitelezési munkálataira A részletes pályázati kiírások és kiviteli tervdokumentációk térítésmentesen 2000. július 10-től július 14-ig, 8.00-12.00 óra között átvehetők a Lasselsberger Márvány és Gránit Kft. Debrecen, Diószegi út 3-5. irodájában. A pályázatokkal kapcsolatosan felvilágosítást ad Jenemé Szabó Ilona Tel.: 06/30 9 353 699 __________________________________________________________________________________________(15549) F órum az éjszakai ricsajról Véradókat várnak Bélapátfalva, Noszvaj „Mi megdolgoztunk azért, hogy a belvárosban élhessünk” fotó: pilisy Eger A belvárosi szórakozóhelyeken és környékükön kialakult viselkedé­si szokások címmel rendezett la­kossági fórumot tegnap este a Vá­rosházán Császár Zoltán (Fidesz- MPP) önkormányzati képviselő. Ahhoz képest, hogy a centrum­ban élők közül nagyon sokan pa­naszkodnak az éjszakai motorozó és a gyalogosan is zajos - többnyi­re - fiatalokra, meglehetősen ke­vesen jelentek meg a találkozón. A képviselő előrebocsátotta, nem a vendéglátósok a „bűnösök” a hajnalig is eltartó lármáért, üvegcsörömpölésért, hanem a szórakozóhelyekről kiszédülő vendégek, de leginkább azok, akik nem a cukrászdák teraszán töltik az estét. Dr. Estefán Géza jegyző el­mondta, csalódottan vette át a meghívót, mert az elmúlt két év­ben úgy érezte, kevesebb zűr tör­ténik éjszakánként a városban. Hozzátette, a jogszabályok vál- toztával különben sem tehetnének sokat. Az üzletek nyitva tartását a tulajdonos szabja meg, kivételes esetekben korlátozhatja csak azt a hivatal. A csendháborítás is relatív fogalommá vált, a jelenlegi tör­vény szerint nincs megkötés az időben, vége annak a világnak, amikor 22 óra után pszt lehetett inteni. Működési engedélyt csak akkor vonhatnak vissza, ha az in­dok rendkívül nyomós. Kocsmár Ferenc rendőr alezre­des arra hivatkozott, hogy rendkí­vül körülményes a bizonyítási el­járás. Arra is volt példa, hogy az intézkedő rendőrt marasztalták el, mert a szülőknek később nem tetszett, hogy a gyermekükre rá merészelt szólni a járőr. Egy asszony, aki annyit árult el magáról, hogy a Széchenyi utca középső részén lakik, elviselhetet­lennek nevezte az éjszakai álla­potokat. Aki a legszűkebb belvá­rosban él, az hajnal háromig nem tud elaludni, s mire elszunnyad­na, pirkadatkor megérkezik nagy zajjal az utcaseprő jármű. ________________________(M.Z.) M enniük kell az adós bérlőknek A húsz hátralékosból mám hat maradt (Folytatás az 1. oldalról) A jogi rendezetlenség az IKV rendszerében keresendő. Akkor, ha valaki nem fizetett - teljesen mindegy, hogy hanyagságból vagy egyszerűen nem tudott ügyvédi felszólítást kapott. A for­manyomtatványt sokan nem vet­ték komolyan, ezért aztán óhatat­lanul növekedett a tartozások összege. Miután a jelenlegi hiva­talhoz kerültek a lakások, vala­mint a bérleti jogviszonnyal kap­csolatos ügyek, megkezdték a tar­tozások behajtását. A 100 ezer fo­rint feletti összeggel tartozó húsz bérlő közül mára már csak hat maradt.- Valamennyien más és más ok miatt kerültek a listára - foly­tatta a jegyző. - Akadt közöttük olyan, aki a lakáshasználati díjat nem fizette, más viszont már 50 ezer forintot törlesztett, aztán egyszerre abbamaradtak a befi­zetések. A tavaly meghozott tes­tületi döntés értelmében tiszta helyzetet kell teremteni a lakás­fronton. Miután a bíróság kötele­zi a lakókat az ingatlan elhagyá­sára, és a tartozás megfizetésére, a megüresedett lakást vagy szoci­ális bérlakásként tovább használ­juk, vagy piaci áron értékesítjük. Az utolsó hat lakás sorsának ren­dezésekor egy bérlakás marad, a többit meghirdetjük. Ezzel tulaj­donképpen elősegítjük az ingat­lanpiac mozgását is. A hivatal az esetleges későbbi tartozások elkerülése végett a ko­rábbiaknál szigorúbban veszi a bérleti díj elmaradását. Két hóna­pi nem fizetés esetén azonnal kül­di a felszólítást, hogy a hátralék növekedését megakadályozza. _______________________________(8ZUROW) Ő rzik az ősi égerlápot Természetőrök vigyázzák az értékeket Erdőtelek Az egykori hevesi járás területén mostantól két természetőri szol­gálat munkatársai őrzik a környe­zet értékeit. Erdőtelki központtal az arborétum és égerláp, míg ettől délebbre a hevesi füves puszták védelmét szervezték meg a Bükki Nemzeti Park szakembereinek közreműködésével. Az utóbbi években jelentősen megnövekedett ugyanis a falopá­sok száma, illetve a természeti ér­tékek rongálása.- Figyelmünk elsősorban az arborétumra és a környező éger- lápi erdőkre terjed ki - mondta Blaskó Mihály, aki mostantól Novák Károllyal ügyeli a terület természeti biztonságát. - Az égerláp megmaradásához szük­séges az állandó vízmagasság, de folyamatosan óvni kell a van­dál emberi kezektől is. Bár az égerláp a magas víztartalom mi­att nem alkalmas tüzelésre, ez mégsem akadályozza meg a fatolvajokat. Valamivel köny- nyebb a dolgunk az arborétum területén, amelyet kerítés vesz körül. Az állagmegóvás mellett a növények gondozása és a park tervszerű bővítése is a feladata­ink közé tartozik. A természeti környezetet olyan mértékben vi­gyázzuk, hogy adott esetben még a száraz fák kivágását sem engedélyezzük, mert azok búvó­helyül szolgálhatnak a madarak­nak. A táj őrei éjszaka a rendőrség­gel és a polgárőrséggel tartanak folyamatos kapcsolatot. ___________________________________(ROMI) A Magyar Vöröskereszt Eger terü­leti Szervezete és a Vértranszfúziós Állomás donoro­kat vár ma a bélapátfalvi Öregek Napközis Otthonába. Az önkén­tes véradóktól délelőtt 11 és dél­után 3 óra között veszik le a vért. Pénteken a szakasszisztensek a noszvaji általános iskolába 13 és 17 óra közt várják a véradó­kat. Megjelenésükre annál in­kább is szükség van, mert a nyá­ri időszakban az életmentő ké- szítményekből kevés van. ■ Támad a parlagfű Heves megye Lassan közeleg a parlagfű virág­zásának ideje, amely az emberi egészségre legveszélyesebb gyomnövény. Ennek már jelei is látszanak: kismértékben, de már érezhető a parlagfű és az üröm vi­rágzásának következménye. A parlagfű-mentesítéssel ennek el­lenére nem késtünk el. A növé­nyeket ajánlatos gumikesztyű­ben eltávolítani a kertekből. Megkezdődött viszont a pá­zsitfűfélék, a libatopok és az úti­fű virágzása, amely magas pol­lentartalmat okoz a levegőben. Az elkövetkező hetekben jelen­tősen megemelkedik majd a parlagfű és az üröm levegőben észlelhető koncentrációja. Jegyet nyertek a lovastalálkozóra Heves megye A Ilex es Megyei Hírlap július 1- jei, szombati számában, illetve a július 2-i Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelben megjelen­tettünk egy-egy játékszelvényt. Azok között, akik helyesen vála­szoltak kérdéseinkre, s vissza­küldték a kivágott újságdarabot 12-szer két darab belépőt sorsol­tunk ki a július 20. és 23. között megrendezendő szilvásváradi II. Lovas Világtalálkozóra. Szerencsés olvasóink: Kollár Viktória (Bátor), BorbásSándomé (Andomaktálya), Kása László (Makiár), Bíró Ágnes (Kál), Gligor Noémi (Egerszólát), Bíró András (Heves), Vars Zoltánná (Sarud), Bakii István (Hatvan), Bódi Niko­letta (Eger), Kovács Kinga (Eger), Holecsko Erzsébet (Eger), vala­mint Tűzkő Gyula (Eger). A 2-2 belépőjegyet vidéki olvasóinknak postán küldjük el, egri nyertesein­ket pedig kérjük, fáradjanak be a kiadó terjesztési osztályára, a Barkóczy út 7. szám alá. Azoknak sem kell azonban elkeseredniük, akik most nem nyertek, ugyanis a következő hét végén ismét lesz esélyük ját­szani a Heves Megyei Hírlap, va­lamint a Vasárnap Reggel rejtvé­nyével^ ___ ■ D iákcsalogató a Lajosvárosban Eger Az előző évekhez hasonlóan is­mét várja a lajosvárosi fiatalok jelentkezését Balázs Mihály ön- kormányzati képviselő, pedagó­gus aki pénteken délutánonként 16-tól 18 óráig ingyenesen vállal korrepetálást, illetve felvételi előkészítést matematikából. Lazításképpen este hattól hét óráig képes élménybeszámolót tart az érdeklődőknek észak- és dél- amerikai utazásairól. S hogy a sport se maradjon ki a programok sorából, este hét órá­tól kispályás labdarúgó-mérkő­zésre invitálja a fiatalokat a Ke­reskedelmi Szakközépiskola fo­cipályájára. Akiket érdekel a lehetőség, a 318-786-os telefonszámon, vagy az Attila út 7. szám alatt jelent­kezhetnek. Parádsasváron átadás előtt áll a művelődési otthon. A 14 millió forintos beruházással elkészült, megszépült létesítményt a pén­teki millenniumi napon vehetik birtokukba a település lakói. fotó. ötvös imre Per lett a strand miatt Heves Rossz üzletet kötött tíz évvel ez­előtt a hevesi önkormányzat, mi­vel a strand bérlőjével azóta sem sikerült megfizettetni az elma­radt bérleti díjakat. A privatizáció időszakában, 1991-ben a város akkori vezetése bérbe adta a strandot a helyi T. családnak. Annak három tagja, mint magánszemély kötött szer­ződést az önkormányzattal. Ké­sőbb, a strand üzemeltetésére be­téti társaságot akartak létrehozni, de ezt formai okok miatt nem fo­gadták el. A család három évre vette ki a létesítményt az önkor­mányzattól. A bérleti díjak azon­ban nem érkeztek meg rendsze­rességgel, több probléma is adó­dott a működtetéssel, ezért a szer­ződés lejárta után a testület úgy döntött, hogy nem köt újabb szerződést a korábbi bérlőkkel, hanem a Városüzemeltetési Kft.- re bízza a létesítmény karbantar­tását, üzemeltetését. Ez alatt a három év alatt azon­ban több olyan jogi probléma adódott, amelynek végleges le­rendezéséhez hivatalos eljárásra volt szükség. A T. család ugyan­is - mint a Hevesi Rendőrkapi­tányságon megtudtuk -, 19 mil­lió forint hitelt vett fel vízforgató­ra. Ennek a részleteit azonban nem fizették, s a beruházás sem készült el. Az érintett bank ezért jogi útra terelte az ügyet. Később az elmaradt bérleti díjak miatt az önkormányzat is bírósághoz fordult. A Heves Megyei Bíróság má­sodfokon is 800 ezer forint megfi­zetésére kötelezte az egykori bér­lőket. A per azonban a késedelmi kamatok jogosságának megítélé­se miatt ősszel folytatódik. __________________________________(ROW)

Next

/
Thumbnails
Contents