Heves Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-05 / 155. szám

8. oldal - Heves Megyei Hírlap P P 2 3 2000. Július 5., szerda Kire kell szájkosár?! Eger, szombat délelőtt, rekkenő hőség. Szabályosan, pórázon ve­zetett kiskutyámmal, mindössze tíz kiló, hazafelé baktatunk. Mindketten elfáradtunk, ő job­ban. A volt pártbizottság előtti sétányon leheveredik, megpi­hen. Majd összeszedi magát, új­ra elindulunk. Nehezére esik minden lépés. Őszülő pofikájá- val le sem tagadhatná korát, fe­lette sem múltak el nyomtalanul az évek. Álldogálunk, én a járda- szegély mellett, ő a füvön. Szó szerint ránk illik a mondás, mi­szerint az ember úgy ki van eb­ben a hőségben, mint a kutya. De nem úgy ám az a hatvan-het- ven közötti „szemeseálljól” férfi, aki igen fürgén szaporázza. Mel­lettünk elhaladva csak úgy fél­vállról odaveti „hol van a szájko­sár?”? Mire én: „netán úgy látja, hogy ez egy harci kutya?”. Do­hogok magamban. Az, hogy ket­tejük közül kire kellene szájko­sarat adni, egy percig sem kétsé­ges előttem. Aztán felrémlik, ez ugyanaz az alak, aki a Fehér Elment Feri bácsi 1928-ban született Kompokon. Szegény paraszti családban ne­velkedett. Már gyermekkorában elsajátította a mezőgazdasági munkák alapjait. Közép- és felső­fokú iskoláit bejáró tanulóként Egerben végezte. A tanítóképző elvégzése után a mezőgazdasági iskolához szegődött. Nemrég még az olajosúti kert­jében beszélgettünk, készültünk a közelgő baráti találkozóra. Az­tán váratlanul elhunyt Bucholcz Ferenc tanártársunk. Közel fél évszázadon keresztül szolgált a mezőgazdasági szakoktatásban (tanár, igazgatóhelyettes). Az eg­ri Vincellér iskolában tanította, nevelte nappalin és felnőtt tago­zaton a jövő szőlész-borász szak­embereit. Polihisztorként ismer­ték. A közismereti tantárgyak (magyar-történelem, földrajz- mg.ismeretek) mellett a szakmai tantárgyak tanítására, gyakorlati foglalkozások vezetésére is képes volt. Ő maga is kertészkedett, borászkodott. Irodalmi, szakmai _______________VÁLASZ OLVASÓNKNAK_______________ K ényelmesebb lesz az utazás Szarvas előtti keskeny járdán, szájában a hol van a szájkosár kérdéssel, biciklijével majdnem elgázolt mindkettőnket, csupán reflexeimnek köszönhetően nem történt baleset. Én úgy gondolom, hogy közte­rületen szájkosár viselését nem csupán a támadó természetű és harci ebeknek kellene kötelezővé tenni, hanem mindazon megátal­kodott kétlábúaknak is, akik egy­szerűen nem tudnak elmenni úgy a másik ember mellett, hogy bele ne kössenek. Napunk jól végződik. Esti sé­tánkból jövet úgynevezett „alter­natív” fiatalok csoportja jön ve­lünk szemben. Kutyusom egy ró­zsaszín-kék hajú leányhoz simít­ja buksiját, aki erre kedvesen szólítgatva simogatni kezdi. Őt átölelő barátja előbb megkérdezi, szabad-e, majd lehajol, simogatja és így szól: „Lélek. Lélek, mint mi, csak a testünk más.” Nyugtá­zom, egyetértünk. Gomyiczki Eszter (dm a szerk.-ben) szakköröket vezetett, különböző versenyekre készítette fel a tanu­lóit. Szakmai-tanulmányi kirán­dulások, üzemek látogatására vit­te, kísérte a tanulókat. Az iskola kollégiumában nevelőtanári szol­gálatot is vállalt. Szervezője, ala­pítója, később vezetője volt az is­kola több ezer kötetes könyvtárá­nak. Legutóbb az iskolai múze­um anyagának a gyűjtésén, létesí­tésén fáradozott. Az FM Szakok­tatás és az Oktatásügyi Miniszté­rium kitüntetett dolgozója volt. Köztiszteletben álló pedagógus a megyében, Eger városában. Ta­nárkollégái, az iskola dolgozói, tanulói tisztelték, szerették. Ked­ves, szolgálatkész, jó kolléga, jó barát, mindenki Feri bácsija volt. Ha valakinek gondja, baja volt, az első szava az volt: miben segíthe­tek. Talán sokat is segített. Ma már nincs közöttünk. Utolsó útjá­ra az egri Hatvani temetőbe a gyá­szoló családdal együtt ismerősei, volt kollégái, tanítványai, a baráti kör tagjai kísértük el._________■ F eledhetetlen útiélmény A Heves Megyei Hírlap 2000. jú­nius 22-i számában „Lemara­dunk...?” címmel megjelent olva­sói levél (Teljes név és cím a szer­kesztőségben) tartalmára reflek­tálva az alábbi választ adjuk: Járataink gyakoriságában a ta­nulók június 19-től megkezdődött nyári szünidejéhez kapcsoltan va­lóban történt változás - a meghirde­tett menetrendnek megfelelően -, iskolai szünetben kevesebb járatot közlekedtetünk, mint egyébként. Az olvasói levélben jelzett idő­szakban megvizsgáltuk autóbu­szaink forgalmát. Konkrét esetben tapasztalva az utastorlódást, in­tézkedtünk arra vonatkozóan, hogy Tisztelt Utasaink számára az idő közben forgalomba állított két járatpár foglalkoztatásával több férőhely álljon rendelkezésre. Tisztelettel: Török Béla Agria Volán Rt. helyi járati üzemvezető Nekem meglepően lassúnak tűnt a tempó, amivel az autópályán jöt­tünk. Az autóbusz sofőrfülkéjében szólt a zene, picivel talán hango­sabban is, mint szokás. Már szinte Pest határánál voltunk, mikor kezdtem álmosodni, a szemem minduntalan le akart csukódni. De legmerészebb képzelgéseim köze­pette sem gondoltam volna, hogy nemcsak nekem, hanem valaki másnak is, akinek pedig egyáltalán nem lenne szabad. Megéreztem a közelgő veszélyt, pedig nem is tudtam hogyan fog je­lentkezni. Sokszor szoktam felébredni a végállomás előtt, ha elalszom a bu­szon. Ilyenkor mindig erőnek ere­jével „visszaaltatom” magam. Most pont fordítva működött: mindunta­lan elszenderedtem, és mégis, egy­re kapaszkodva az ébrenlét utolsó fonalába, mindig sikerült visszator­náznom magam a valóság érzéke­lésének olyan fokára, hogy bármi­lyen történésre tudjak reagálni. Ma­gam sem tudom mi késztetett erre. A sofőr felőli oldalon, a második sorban, annak is a belső székén ül­ve bámultam bambán az utat. Jobbra előre tőlem egy úr szintén a buszvezető munkáját kontrollálta, a körülöttünk ülők szundikáltak, beszélgettek, az oldalablakon át nézték az elsuhanó tájat. Az autópálya levezető szaka­szán voltunk, ami irányonként két sávot jelent, a leállósáv inkább csak amolyan szélesebb útszegély. 80-90-es tempót diktálhattunk, meg is jegyeztem magamban; mintha az autópályán nem jöttünk Befejeződött a tanítás, pihenőre térhetnek a diákok, elcsendesedik az iskola. Évek óta terebélyesedő jó és rossz szokásokról szeretnék néhány mondatot írni. Ma már igen sok pénzbe kerül az iskola, különösen érettségi ide­jén. Ballagás, ruhák, tablók, ban­kett, a szülői háznál vagy más he­lyen tartott kisebb lakodalom, bu­lik. (Volt olyan érettségiző ismerő­söm, ahol közel 60 fővett részt a „lagziban”). A pedagógusok alig bírják hazavinni a rengeteg virá­got, 3 napig a fürdőszoba is tele van hulló virágokkal. Nem vagyok virágellenes, de ennyi virág már inkább nyűg, mint örömokozó. Nem lenne célszerűbb ha helyette inkább könyvet, vagy valami más maradandóbb tárgyat adnánk, ha már meg akarjuk köszönni a sok­éves fáradságos munkát tanárunk­nak. Egyes szülők nem sajnálnak volna ilyen iramban. Úgy számol­tam ' 50-felé bent leszünk... Aztán nem sokkal előttünk meg­láttam egy, az út szélén veszteglő zöld Suzukit. Villogott a vészvillo- gója, vagyis a négy indexlámpa. Jócskán kilógott a leállósávból, hi­szen - mint említettem - az eléggé keskeny volt. A jobb első ülésén ült csak valaki, feltehetőleg nő, a hosz- szú hajából ítélve. Bizonyos távolságra az álló jár­műtől elkezdtem furcsállni, hogy a buszvezető még mindig nem pró­bál átsorolni a belső sávba. Gondol­tam biztosan haladnak el a busz mellett, azért nem tudunk még irányt változtatni. Egyre félelmete­sebb lett azonban a helyzet, mint­hogy azt láttam: lassítani sem akar a busz, hogy elengedje a - remé­nyeim szerint - mellette haladót. Az álló autó pedig „vészesen közeledett”... A szívem egyre gyorsabban vert. Ekkor fordult meg először a fejem­ben, hogy a sofőr nem tartja telje­sen irányítása alatt a gépezetet. Má­sodpercekkel később pedig már egészen bizonyos voltam a dolog­ban, hiszen olyan közel kerültünk az álló járműhöz, hogy ha a benne ülő nő látta a visszapillantó tükröt, biztosan lepergett előtte az élete. Ez volt az a pillanat, mikor ösz­tönös és önkéntelen kiáltás hagyta el a torkomat, akárcsak az úrnak, aki jobbra, előttem ült. Valami alig artikulált „hé!” vagy „ne!” lehetett, nem emlékszem már pontosan. Ebben a - talán már utolsó utáni - pillanatban lendült ki iszonyú módon az autóbusz a belső sáv fe­lé, centiméterekkel kerülve el az üt­Teherré vált az ünnep több száz forintot adni a tv-, a mo­sógép-, az autószerelőnek 10-20 perces munkáért, borravalóként, sokan a pedagógustól sajnálják a virágért kidobott pénzt is. (Talán igazuk is van, mert a sok virág csak bajjal jár!). Ezekkel összefüggésben szeret­ném leírni azt, amit egyik barátom mondott el, tanár lányának év vé­gi dolgairól, a szerenádozási szo­kásokról, a pedagógusi kiadások­ról. (Régebben mi is szerenádoz- tunk, daloltunk, gyertyát gyújtot­tunk, az ablakban ezt viszonozták és továbbmentünk). Most hogy van ez? Most is éne­kelnek, gyertyát gyújtanak és fel­mennek a pedagógus 53 négyzet- méteres lakásába, 3 csoportban, közel nyolcvanan. Most a megven- dégelésen van a hangsúly. Bará­tom felesége és lánya egy hétig ké­szült. 5 kg húsból kisgolyós fasír­közést. A busz belsejében méltat­lankodó morajlás, síró gyerekhang, az ijedtség megnyilvánulásai vol­tak jelen. Kellett egy kis idő, mire mindenkihez eljutott a valós vagy vélt hír, hogy miért is a szinte boru­lással fenyegető hirtelen irányvál­tás.^ Én behunyt szemmel, mélyeket lélegezve nyeltem a mérgem, át­kozva a sofőr összes felmenőjét. Közben mégis hálát éreztem vala­mi feljebbvaló erőnek több egybe­vágó dolgot illetően is. Először is amiért ébren tartott engem és az említett urat a vezető figyelmezte­tésére, továbbá a (fél)álmából felri­adó sofőr hihetetlen reakcióidejé­ért, és még azért is, mert a belső sávban valójában nem jött senki, hiszen azzal így könnyedén legya- lultattuk volna a szalagkorlátot. Ja, igen: még egy dologért kell hálát adnom, ami szerencse volt a majd­nem szerencsétlenségben; mégpe­dig azért, hogy nem jobban tekerte el a kormányt a sofőrünk, mint amennyire, hiszen a legtöbb ember életét vagy testi (és lelki) épségét éppen hogy egy esetleges borulás­sal fenyegette volna. Mindenki megúszta hát a dolgot vérmérsékletének és veszélyezte­tettségének megfelelő mértékű ijedtséggel, én is jól vagyok, talán csak húszéves korom ellenére megjelenő ősz hajszálaim gyara­podtak valamivel. Ajánlom a világ összes tömeg- közlekedési eszközt vezető sofőrjé­nek, pilótájának, masinisztájának és egyébnek, akik kezében nap mint nap emberek százainak élete van. Bányai J. Márk tot készítettek, paprika, uborka, paradicsom, sütemények, torták, 5 tepsi pogácsa, ropik, mogyoró, colafélék (kb. közel 15.000 forint értékben), szendvicsek, nem szá­molva a munkát, a poharak, kistá­nyérok törését. A fiatalok jól érez­ték magukat, alig akartak elmenni, volt idejük és „merszük”. „Édes ta­nárnő, nincs a háznál komolyabb ital?” Volt és elfogyott az is. Az ilyen túlzásokkal, szülői, pedagó­gusi terhekkel nem lehet egyetérte­ni. Ezt nem engedheti meg magá­nak mindenki, a tanárnő sem a 48.500 Ft bruttó fizetésből, akit a szülőknek kell segíteni. Jó lenne, ha az iskolaigazgatók, önkormány­zatok, oktatási minisztérium felfi­gyelne az ilyen elharapódzó nega­tív jelenségekre. Legyen egy cso­kor virág, szép dal, ballagás, gyer­tyagyújtás, önmérséklettel. (Név és dm a szerkőben) Felépült a kislány Köszönettel tartozom az egri Hu­nyadi Mátyás Általános Iskola igazgatóságának, tanári karának és minden dolgozójának, akik szeretetteljes, jó szakmai felké­szültséggel, figyelmes és megértő munkájukkal a Németországból idegösszeroppanás miatt hazate­lepült kislányomat rövid idő alatt depressziós állapotából felszaba­dították, javulásához maximáli­san hozzásegítették. Munkájukat hálásan köszönöm. B. Rita édesanyja (dm a szerkőben) Tűrhetetlen állapot Az 1999. augusztus 16-i (190. száma) Heves Megyei Hírlapban megjelent Áldatlan állapotok c. írás annak idején mély megdöb­benést váltott ki bennem. Azóta majdnem egy év telt el, s ismét aktuálisak az akkor ott leírtak. Az idei pünkösdöt a szent he­lyen (Szentkúton) töltöttem és meglepetéssel tapasztaltam, hogy az illemhelyekkel kapcso­latban semmilyen intézkedés nem történt. Valahogy az erre il­letékeseknek fel kellene hívni a figyelmét, hogy ez tűrhetetlen ál­lapot. Mármint, hogy ilyen nagy ünnepen 50, vagy 60 ezer ember eljön a búcsúra, és a legelemibb dolog sincs biztosítva. A Bazilika közelében ugyan voltak illemhe­lyek, de azok már elavultak. A meglévőket széttúratták, a he­lyükre újakat nem építettek. Vé­leményem szerint a Bazilika kö­zelében kellene újat építeni, s akkor elkerülhető lenne a Szent­hely környékének beszennyezé­se. Megoldást jelentene ún. kon­téneres illemhelyek esetenkénti felállítása is. Ez is mindenesetre tűrhetetlen állapot! (név és dm. a szerk.-ben) Köszönet Az egri kórház neurológiai osz­tály dolgozóinak hálásan köszö­nöm, hogy szaktudásukkal, fi­gyelmükkel, odaadásukkal meg­mentették édesanyám életét. További sok sikert kívánunk mindenkinek! Tisztelettel az egyik volt bete­gük a 9-es szobából, ö. Ráczné és leánya Egercsehiből Közösen könnyebb A Kisköre SE labdarúgócsapata­inak tagjai köszönetüket fejezik ki támogatóiknak és szurkoló­iknak. Külön köszönik az sport­egyesület labdarúgó-szakosztá­lya elnökének, Szén Józsefnek az erkölcsi, a szakmai és az anyagi segítséget. Reméljük munkájukra a jövőben is szá­míthatunk, mert közösen min­den könnyebb és elérhetőbb. A Kisköre SE csapatai Ballagás, szerenád, érettségi, tanulságokkal... A hőség sem szegte kedvünket Segítő kezek a diákokért Megújult az iskolánk Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk ész­revételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdések­kel kapcsolatosan. Ennek követ­kezménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyel­mét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjede­lemben fogalmazzák meg gon­dolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formá­ban tesszük közé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétle­nül ért egyet, azokért felelőssé­get nem vállal. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy u. 7. sz. A borítékra ír- ják rá: Pf. 23._______________■ A Csányi Idősek Otthonának ve­zetése kirándulást szervezett a la­kók részére. A cél a gyöngyösi Mátra Múzeum és Mátrafüred volt. A társaság különbusszal reggel nyolc órakor indult. Az indulás­nál természetesen útravalót is kaptunk, no nem ennivalót, ha­nem jó tanácsokat a viselkedésre vonatkozóan és a programismer­tetést. Pontosan 9 órakor érkez­tünk a Mátra Múzeumba és néz­tük meg a látnivalókat. A múze­umlátogatás után, akik jobb moz- gásúak voltak, azoknak irány a kisvasút végállomása, ami Mátrafüredre vitte az utasokat. A lassabban mozgók ezt az utat busszal tették meg. A két csoport a füredi végállomásnál találko­zott, majd erdei séta és pihenő, nagy beszélgetés következett. Az idő gyorsan haladt, alig vettük észre, hogy már lassan indulni kell a Benevár étterembe, ahol a „Békés Naplemente” Alapítvány jóvoltából ebédre voltunk hivata­losak'. A menüből többfélét lehe­tett választani, kinek-kinek ízlése szerint; marhapörkölt nokedlivel, ugyanez sertéspörkölttel, de volt aki bécsi szeletet kért. Az ebéd után egy deci borocskát is meg­kóstolhattunk, már akinek lehe­tett. A hangulat még jobbá vált, ami nem véletlen, hiszen az ud- várias és igényes felszolgálás mel­lett az ételek is finomak voltak, melyért köszönet a Benevár Étte­remnek, a Budai Mária által ve­zette csapatnak. Ebéd után séta vissza az autóbuszhoz, mely az árnyas fák alatt állt. Útközben a pavilonsor előtt haladtunk el, ahol ki-ki igényének megfelelően fagylalttal és üdítővel frissíthette fel magát. Természetesen a fiúk az igen jó ízű hideg visontai mus­kotálynál kötöttek ki, persze csak mértékkel. A frissebbek még egy kirándulást tettek a Kallómalom­hoz. A kirándulás után ki fárad­tan, ki kevésbé, indult Csány irá­nyába. Útközben, mivel nagyon meleg volt, egy hűsítő fagylaltra Horton időztünk egy kicsit. így is időben értünk az otthonba, ami azt jelenti, hogy már 17 órakor megérkeztünk. Az itthon mar­adottak vacsorával várták a társa­ságot. A nagy meleg ellenére, mellyel nem nagyon törődtünk, kiválóan sikerült a kirándulás. Befejezésül köszönet az inté­zet vezetőjének, a kirándulás szervezőinek. A túra alatt a nő­vérek állandóan ott voltak, ahol a csoport. De semmi különös nem történt, minden remekül si­került. Juhász Árpád Tarnabod község általános isko­lájának igazgatója köszönetét mondok Godó Lajos országgyű­lési képviselő úrnak, Szemkeő Juditnak, az Oktatási Minisztéri­um volt államtitkár asszonyá­nak, valamint Lóié Mihály CKÖ megyei koordinációs elnökének az iskolának nyújtott erkölcsi és anyagi segítségért. Köszönöm Önöknek azt az anyagi segítsé­get, mellyel hozzájárultak a tan­termek PVC-burkolatának cseré­jéhez, valamint az oktató-nevelő munkát segítő szemléltető esz­közök beszerzéséhez. Külön kö- szönetemet fejezem ki az iskola tanulóinak, dolgozóinak nevé­ben Godó Lajos úrnak, aki fárad­ságot nem kímélve több alka­lommal személyesen is meggyő­ződött a nehéz anyagi helyzet­ben lévő önkormányzat által fenntartott iskola helyzetéről, PVC-burkolatának, szemléltető eszköz hiányának helyzetéről. A segítő kéz nyújtásáért mondok köszönetét azon személyeknek, akik e nehéz anyagi körülmé­nyek között is mindent elkövet­tek, hogy az iskola tanulói bal­esetmentes tantermekben tanul­hassanak, hogy a nehéz körül­mények között élő családok is­kolás gyerekei is szemléltető eszközök segítségével végezzék általános iskolai tanulmányai­kat. Tisztelt Szemkeő Judit ál­lamtitkár asszony, Godó Lajos képviselő úr, Lóié Mihály elnök úr! További munkájukhoz jó egészséget, sikert és eredményt kívánok. Kovácsáé Újlaki Katalin Tamabodi ált. iskola igazgatónője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents