Heves Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-22 / 170. szám

2000. Július 22., szombat Heves Megyei Hírlap - 7. oldal HÍRLAP MAGAZIN A szív, a gyémánt és a fények városában Brüsszel főterén virágrengeteg pompázik nyáron A legtöbb európai ember szerint: ha nyaralás, akkor tengerpart, napsütés, forró homok, hideg koktélok. Hát, ezúttal mindez ki­maradt utazásomból, miután Nyugat-Európa, s főleg Belgium felé vettem az irányt. Persze, azért én sem erre számítottam. Ha drága barátnőm nem segít ki meleg pulóverrel meg esőkabát­tal, bizonyára megfagytam volna a belgiumi nyárban. Sokkal in­kább a kellemetlen őszi időjárás­hoz volt hasonló Nyugat-Európa hőmérséklete július közepén. Természetesen egy turistát semmi sem tántoríthat el a látvá­nyosságok feltérképezésétől. Ezért aztán a 16 órás autóbuszos utazás után azonnal felkerestük a Waterloo-i mezőt. A történelmi műemlék megtekintése a kevésbé edzett kirándulónak nem kis ki­hívást jelent. A dombra legalább félezer lépcső vezet fel, ám a kilá­tás mindenért kárpótolja az em­bert. Hozzá kell tenni: a város nem csupán attól látványos, hogy Napóleon itt szenvedte el törté­nelmi vereségét. A Brüsszeltől alig elkülönülő településen egy­mást érik a nemesi családi há­zak, amelyek mindegyikéhez ki­sebb park vagy erdő is tartozik. S nem szabad megfeledkeznünk a gasztronómia szerelmeseiről, akiknek középkori vendéglők, ta­vernák kínálják hagyományos ételeiket, Belgium legismertebb turiszti­kai zarándokhelye, a csaknem egymilliós főváros, Brüsszel, tíz éve ünnepelte alapításának 1100. évfordulóját. A város, amelyben azonos arányban élnek flaman- dok, vallonok és külföldiek, nem igazi metropolis méretű. Kényel­mes és praktikus település, amely egyaránt szolgál lakóhelyül, de nemzetközi szintű intézmények székhelyéül is. Itt működik évti­zedek óta az Európai Közösség ­ma Európai Unió - egész városne­gyedet elfoglaló építménye­gyüttesével, székháza a Berlaimont-palota fő- és mellék- épületei, az 1994-ben felavatott Európai Parlament épülete, vala­mint az Észak-Atlanti Szövetség, a NATO épülete. Ezenkívül számos multinacio­nális cég és nemzetközi bank központja van Brüsszelben. így a város, bár méretei nem túl na­gyok, a nemzetközi politikai és gazdasági élet metszéspontjában valóban főváros. Az irodanegyedek terjeszkedé­se mellett még megőrizte hangu­latát a régi hagyományos építé­szeti kultúrából is jó néhány épü­letegyüttes, mint a világhíressé vált főtér, a Grand Place (Grote Markt), vagy a gótikus katedrális, mint a Szent Mihály (Saint Michele et Goudule). Megmaradt a központi város­mag, amelynek alakja az emberi szívhez hasonlítható, ezért a vá­ros szimbóluma a szív. Az 1958­as világkiállításra megépített ki­lenc gömbből álló Atomium mel­lett a leghíresebb műemlék a „Manneken Pis” (Pisilő kisfiú) szobra. Brüsszel királyi város, egyszerre két királyi palotával, amelyek építészetileg teljesen egyformák, óriási parkokkal és mesterséges tavakkal, amelyek ellensúlyozzák a városból hiány­zó természetes vizeket. A város, amely tiszteletre mél­tóan őrzi múltját, gondoskodik jelenének átmentéséről a XXI. századba. Brüsszelből indul az a gyorsvonat, amely Lille-t is érint­ve Párizsba megy, illetve Calais-t érintve a La Manche-alagúton Londonig szállítja az utasokat. Brüsszel főtere nyáron virág­pompába öltözik. Bár ennek lát­ványosabb részéről, a virító növé­nyekből álló szőnyegről az esős idő miatt le kellett mondanunk, a belváros így is színes pompával fogadott. S az édes nyalánkságok országában hogy is hagyhattuk volna ki a csokoládémúzeumot, ahol nem csupán a finomságok alapjának a készítésével lehet megismerkedni, de bele is kóstol­hatunk az ínycsiklandozó folyé­kony csokiba, s láthatunk a feke­te masszából gyúrt és faragott szobrokat is. Ha valaki eljut Belgiumba, kö­telezően el kell mennie Antwer­penbe. A gyémánt fővárosában nehéz megállni, hogy be ne té­vedjünk egy-egy ékszerboltba, de ha ezt mégse tesszük, éppen elég aranyat láthatunk az utcai áru­soknál, akik ugyan elismervényt nem adnak, ám akár féláron is kí­nálják portékájukat. Antwerpen­ben bonyolódik a belga gyémánt­kereskedelem nagy része, amely a volt gyarmatról, Zaire-ből, illetve Dél-Afrikából származó drágakö­vek helyi csiszolásából szárma­zik. Antwerpenben gyémánttőzs­de is működik. De ami igazán megérinti az embert ebben a városban, az a különleges hangulat, ami az ódon házakból árad. Ilyen példá­ul a város híres festője, Pieter Paul Rubens emlékháza, vagy a gótikus katedrális és a főtéren ta­lálható megyei központ. Ha Brüsszelben reggel felszál- lunk a nagy sebességű vonatra, egy óra huszonöt perc múlva a fények városában találhatjuk ma­gunkat. Párizs - ha jó pillanatban találja az embert - azonnal magá­hoz láncol. Európa külön világa, amely minden egyes látogatáskor tartogat valami újat az utazónak. Kissé elfogultan kezdve a város­nézéshez, első utam a Montmarte-ra vezet. Egy tipikus párizsi kávézó teraszáról szemlé­lődve kitárulkoznak előttünk a kis utcák apró titkai. A világ min­den tájáról idesereglett grafiku­sok, festők portrérajzolásból pró­bálják megteremteni a kávéra és a vacsorára valót. A turisták pe­dig nem győzik kerülgetni a tán­toríthatatlan művészeket, akik­nek minden arc a „legfinomabb vonások” mezeje. S tucatszám árulják az utcán az Eiffel-tornyot ábrázoló rajzokat és pólókat, hogy a főként amerikai turista otthon büszkén viselve hangoz­tassa: megjárta a kémények váro­sát. Az esti fényében tündöklő öreg hölgy rendíthetetlenül tűri az embertömeg rohamát. Van, aki szerint jobb lett volna, ha an­nak idején - amint tervezték - le­bontják a „vaskolosszust”, mások mámorosán szemlélik az építé­szeti csodát. Egy dolog azonban biztos: az Eiffel-torony lábánál állva olyan sebezhetőnek, s apró pontnak érzi magát az ember a Föld legmagabiztosabb lénye alatt. A Diadalív és modem újkori változata között az ember az idő hídján érzi magát, amely össze­köti a múltat és a jövőt. A roman­tikus hangulatú keskeny házak közül üvegpaloták közé érke­zünk, amelyek már az új világ ka­puit nyitják meg az európai em­ber előtt. Visszatérve Belgiumba, a fővá­ros újabb „nevezetességet” kínál. A sörkedvelők itt igazán kiélhetik szenvedélyüket. A különböző ét­termekben, kávéházakban és sö­rözőkben nincs hiány választék­ból. Ha egyikbe-másikba betér az utazó, megismerkedhet az itt élők vendégszeretetével is. Néha pedig kellemes meglepetésként honfitársi szálakra is bukkanha­tunk. A sok nemzetiség között ugyanis - ha nem is túl nagy számban - itt vannak a magyarok is. S ugyan sokan egy jónapoton és viszontlátáson kívül nem be­szélnek többet nyelvünkön, meg­ismerik még a magyar szót, s büszkén mesélik, melyik felme­nőjük származik kis országunk­ból. ELEK ESZTER A waterloo-i mező mellett százéves vendéglő várja a megfáradt utazót Az új diadalív egy új világot vetít Párizs utcáira Antwerpen ódon épületei között élvezet barangolni Fülében cseng a kerekek zenéje Szélben, télben, hőségben a vasúti pályán Lázár János keménykötésű, határozott, szókimondó ember. Több mint négy évtizede, hogy a vasutat szolgálja. Szakmai dinasztiába született, mert nagyapja kocsimester, édesapja pedig vasútépítő volt. A füzesabonyi családban ő folytatta tovább az elődök munkáját.- Mind nagyapám, mind édes­apám nagyszerű ember volt - em­lékezik rájuk. - Tisztességet, be­csületet és kitartást tanultam tő­lük. Apám síneket, hidakat, váltó­kat épített és örökmozgó volt. 1958 szeptemberében, 14 évesen a MÁV miskolci teherkocsi-javító­jába kerültem, ahol járműlakatos szakmát tanultam. Három év alatt - sok mindent elsajátítottam, külö­nösen a mozdonyjavítás érdekelt, amely nagyon érdekes feladat volt. így ismertem meg az akkori, ma már legendás gőzöseket, a 327-es, a 324-es, a 375-ös és a 376- os típusokat. A fővonalakon pedig a 424-es, a 411-es és a 301-es gőz­mozdonyok húzták a szerelvé­nyeket. Ezekből egy-egy már csak a budapesti Közlekedési Múze­umban található. Jól emlékszem arra a 301-es mozdonyra, amely „túlélte” a híres biatorbágyi vasúti merényletet, majd felújítva Buda­pest-Miskolc között gyors- és se­besvonatokat húzott. Éveken át naponta vonatoztam Füzesabony és Miskolc között, mert miután szakmunkás-bizonyítványt sze­reztem, a borsodi megyeszékhe­lyen dolgoztam tovább. Ott né­gyen kaptunk lehetőséget arra, hogy elvégezzük a kocsivizsgáló tanfolyamot. Lázár Jánost 1962-ben az egri vasútállomásra, az akkori fűtő­házba helyezték. Ennek már nyo­ma sincs, csupán egy-két egykori vízdaru alapját látni, így csak a szakember emlékezetében él to­vább. A megyeszékhelyről hama­rosan hazatért Füzesabonyba.- Örülök, hogy a hatvanas évek első felében részese lehettem a miskolc-budapesti fővonal villa­mosításának - meséli -, mert ak­kor már a vontatási felügyelősé­gen dolgoztam. Nagy esemény­nek számított ez, mert a környe­zetünkben megszűnt a füst, s rá­adásul gyorsabb lett a közlekedés, mert megjelent az első Warleonard típusú villanymoz­dony. Akkoriban kocsivizsgáló voltam. Néhányan fontos műsza­ki feladatot láttunk el azzal, hogy a tehervonatok kocsijainak ólom­bronz csapágyait ellenőriztük, mert ezeknél gyakori volt a ten- gelycsaptörés. Az ilyen vagonokat kiszűrtük, és az abonyi javítómű­helyben fehér fémből öntött csap­ágyakkal cseréltük ki a régi beté­tet. Ezzel biztonságosabbá vált a szállítás. A fő munkaeszközöm egy félkilós kalapács volt, amely­nek nyelét rugalmas somfából fa­ragtam. A szerszámmal a kereke­ket ütögettem, és azoknak az acé­losan csengő vagy tompa hangja pillanatok alatt jelezte, hogy jó-e a kocsi. Éles szem és tiszta fül kel­lett hozzá. Szerencsére ez nálam megvolt, s meg is maradt. Csak­nem negyedszázadot töltöttem el kocsivizsgálóként télen-nyáron, hóban-fagyban, kánikulai nyár­ban. Gyakori volt a 12 órás szolgá­latban, hogy 20-25 kilométert is gyalogoltam a pályaudvaron. Ez­által az ember keményebb, edzet­tebb létt. Sosem felejtem el, hogy a hetvenes évek elején elsőként az országban a füzesabonyi állo­más kapott francia gyártmányú, úgynevezett hőnfufás-vizsgáló ké­szüléket. Ennek a hőérzékelőjét Szihalmon, a Rima-híd Füzes­abony felé eső részén helyezték el, olyan távolságra, hogy jelzése alapján a Miskolc felől érkező vo­natok azonnal megállíthatók vol­tak. A szerkezettől kábelrendsze­ren jutott el az információ az állo­másra. Amikor üzembe helyez­ték, az első héten szolgálatban voltam, s a készülék segítségével sikerült kiszűrnünk egy olyan szerelvényt, amelynél a mozdony utáni első kocsiban a golyócsap­ágy eltört. Ezzel nagy katasztrófát előztünk meg. Lázár János időközben leérett­ségizett, majd később, 1983-tól függetlenített szakszervezeti tit­kár lett. Ezekben az években, nagy örömére, továbbképezhette magát, elvégezte a felsőfokú mun­kaügyi tanfolyamot. Azt követően személyzeti vezetőként dolgo­zott.- Egy évtizede kerültem vissza Egerbe, az akkor megalakult regi­onális vasúthoz - említi. - Ám tel­jesen más környezet fogadott, mint amikor Füzesabonyba men­tem. Új feladatok vártak. Nehéz szerepre vállalkoztam, mert em­beri problémákkal foglalkozom. Sok szépsége van ennek, de sok buktatóval és csalódással is jár. Ahogy vis­szatekintek, az elmúlt négy év­tizedben lét­számban és technikában rengeteget vál­tozott a vasút. Több átszerve­zést értem meg, de a megpróbál­tatások ellenére is a pályán ma­radtam. Most, hogy közeledek |_jzjr János: Életelemem a vasút, a hatvanhoz, vi­lágosan látom, hogy amit tettünk, az fontos volt, de amit elértünk, az kevésnek bizonyult. így elen­gedhetetlen a vasút sokat emlege­tett szellemi és technikai reform­ja, amely rengeteg munkát és ko­moly fejlesztést követel. Ettől azonban nem tekinthetünk el, mert csak így lesz esélyünk a fel­zárkózásra Éurópához. Nagyon nagy a lemaradásunk.- Ezért szeretnék még dolgozni és egészségben nyugdíjba vonul­FOTÓ GÁL GÁBOR ni. Van teendőm, aminek örülök, s annak is, hogy nem vagyok fá­radt. Igaz, 1969-ben munka köz­ben balesetet szenvedtem, de sze­rencsém volt, mert túléltem. Ma­napság sokszor okkal és joggal szidják a vasutat, hogy olyan, amilyen. Ez igaz, de mi lenne, ha nem lenne. Azért tevékenyke­dünk, hogy jobb legyen, de ehhez nagyobb társadalmi elismertség is kellene. MENTUSZ KÁROLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents